"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel." (Robert Capa)

 Ez a mondat jellemzi művészetét, mely számomra nagyon sokáig ismeretlen volt.
Évekkel ezelőtt egy külföldi  nyaralás alkalmával "futottunk" bele egy kiállításba, ahol először láttam képeit.  Megrázó, szívbemarkoló élmény.  Háború, menekülés, győzelem. Sebesültek, halottak, szenvedő arcok és a szabadság öröme a győzelem pillanataiban.  Mindez feketén-fehéren, trükkök nélkül. Ahogyan ő látta, közelről. Ott élt közöttük, bátran és a kegyetlen gyilkolások közepette szenvedélyesen fotózott.  A világon mindenhol ismerik a képet a milicista haláláról. Capa megörökítette a három katonát, majd percekkel később ezek közül az egyik halálát.  Mintha film peregne. Ezeket a képeket nem lehet "rápillantással" nézegetni, a látványtól jókedvű sem lesz az ember, mégis hatalmas élmény.

 

Ma délelőtt tudtam, hogy mire számíthatok amikor elindultam a Nemzeti Múzeumba. Cápa (magyar barátai így nevezték) visszatalált hozzánk, számos fotója immár, örökre a magyar kultúra kincsei közé került.  A fotóriporter rövid élete során öt háborúban vett részt haditudósítóként.  Bátrabb volt a katonáknál, mert csupán a gépe volt a fegyvere. 1954-ben aknára lépett és meghalt.

 

Örömmel töltött el, hogy nagyon sok fiatal érdeklődő volt a tárlaton, szinte mozogni sem lehetett.

 

Aki teheti nézze meg, szívemből ajánlom!