Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


Pornót nézni alkotmányos jog

Szerző: Slanger - 2009.04.20. 21:31

Bookmark and Share

Nem tudom eddig hogy nem jutott eszébe senkinek, hogy létrehozzon egy szolgáltatást, melynek segítségével a vakok is élvezhetik a pornófilmeket. Hiszen, ha a mozgássérülteknek jár az akadálymentes közlekedés, akkor a vakoknak is jár a pornó.

 
Tehát mondhatjuk, hogy nagy űrt sikerült kitöltenie annak az amerikai alapítványnak, aki létrehozta azt a weboldalt, amelyen pornófilmek érhetőek el vakoknak. A filmek mp3-as formátumban vannak fent az oldalon, melyeket meghallgatva, elméletileg ugyanazt a hatást váltják ki, mint egy pornófilm, a látó embereknél. Sőt, ha érzel magadban elhivatottságot, még szinkronizálhatsz is filmet, ezzel akár több ezer vak társunknak örömöt szerezve. A következőkben tegyünk egy próbát. Látogassatok el az alapítvány honlapjára, és hallgassatok meg néhány felvételt. Itt a link:
 
http://www.pornfortheblind.org/
 
 
Élvezted? Kb. ilyen élményt nyújthat a vakoknak is ez a szolgáltatás.
 
 
 

Címkék: szex

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr941076890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása