Skip to content


Hol lakik a magyar Obama?

Szerző: Slanger - 2009.09.22. 19:25

Bookmark and Share

Azt hiszem kicsit elhamarkodott, és talán meggondolatlan felvetés volt Bajnai részéről a romák közül kikerülő magyar Obamáról beszélni. Tény, hogy a magyarországi cigányság integrációját el kell végre kezdeni. A kormány részéről felmerülő lehetőségek egyike, a romatelepek felszámolása. Ilyenkor persze a legtöbb jóérzésű emberben felvetődik a kérdés, hogy ezt valóban komolyan gondolják e, vagy a jelenlegi kormány, az állítólag 600 ezres kisebbséget akarja felhasználni a jövő évi választásokon.

 

Magyarország ötszáz cigánytelepe közül száz felszámolása hamarosan megkezdődik – jelentette be a múlt héten Bajnai Gordon miniszterelnök. Az ott élők egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, munkalehetőséghez jutnak, mentorok segítik őket. Nincs magyar felzárkózás a roma közösség integrációja nélkül (…)
 
 
Én személy szerint próbálok hinni abban, hogy most nem fog elfolyni a telepfelszámolásra elkülönített több milliárd forint, de hazudnék, ha meg lennék erről győződve. Mert azt hiszem, hogy mindig lesznek Kolompárok, akik szívesebben kurják el másra a támogatási összegeket. Persze tény, hogy a mélyszegénység leküzdése nem csupán állami feladat. Sőt. Itt van például a tv2-es Naplóban bemutatott Uszka nevű település.
 

 
A lakosság 90 %-a roma, és mégis dolgoznak, gyereket nevelnek. Mindezt nem a putriban. Az uszkaiak valahogy eljutottak arra a szintre, hogy nem pénzkérdés például az, hogy az udvarban levágják a füvet, vagy egy zsák mésszel lemeszeljék a házuk falát. Az uszkai cigányokról el lehet mondani, hogy emberhez méltó körülmények között élnek. Magyarán és szó szerint, nem szarnak oda ahol esznek. Azt hiszem, hogy példájukat sokan követhetnék, kárukra nem válna.
 
Zárszóként azért felteszem a költői kérdést: Ti mit gondoltok Uszkán miért működnek a dolgok úgy ahogy kell, és máshol miért nem?

 


Címkék: társadalom roma cigány szegénység

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr101400143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Renrol 2009.09.22. 20:08:52

Szerintem a jó példa is "ragadó", nem csak a rossz. Ha a renitens cigányokat a saját közösségük is kiközösíti, .... akkor előbb- utóbb mindegyik "beáll " a sorba.
ahogy láttam, a helyi plébános nagyon sokat tett a közösségért. De jó is lenne, ha minden úgy működne, mint Uszkán!

Veronikamama 2009.09.22. 20:15:04

Úgy gondolom, igényük van a tisztaságra a kúltúrára, nem vérnak arra, hogy majd megoldunk mindent a segélyekből, állami dotációból, a tisztaság nem minden esetben pénzfüggő.
Mindig arra utalok, hogy a háború után mekkora volt a szegénység, csak 1 féle mosópor volt, nomeg a Flóraszappan, mégis anyánk tisztántartott bennünket 3 müszakos munkája és a földmüvelés mellett.
1 ruhánk volt, de azt naponta kimosta kézzel, még villanyunk sem volt, de tanulni kellett, olvasni kellett.
Mindenből kilehet jönni csak akarat kérdése. Örülök annak, hogy ilyen is van országunkban. A segitséget elfogadták és ezzel tudnak is élni, nem visszaélni.

eutanazia1 2009.09.22. 20:54:06

Ez valami fantasztikus! Itt az élő példa, hogy lehet valaki szegény, azért még a környezete és saját maga is lehet tiszta.Egy piszkos gyereket sem láttam....És nem lopnak, hanem művelik a földecskéjüket.
Teljesen lenyűgöztek.......
Hogy miért működik náluk ez? Nagyon egyszerű! Azért mert igényük van az emberi életre,(a gyerekeiknek még jobbat akarnak - azért is járatják őket iskolába-), és persze kellettek a megfelelő vezetők is, akik jó példával jártak elöl.

bufi69 2009.09.24. 17:37:59

Nah erről van szó...vagyis erről lenne szó!!!!
Erről a kis faluról kellene példát venni.

Veronikamama 2009.09.25. 08:48:20

Persze a jövő évi választásoknál sem mindegy a szavazatok begyüjtése.
Ahogy elhallgatom a hirekben valamennyi párt szóvivőjét, mindegyik erre "gyúr".
Azt viszont ténylegesen senki sem tudja, hogy mennyien vannak a romák, csak becslések alapján állapitják meg.

Veronikamama 2009.09.28. 07:28:42

Megnéztem mégegyszer a felvételt és a szemnek is gyönyörködtető környezetet láttam, boldog, elégedett embereket, természetesen szeretnének jobban élni, de ennyi a lehetőségük és Ők ezzel is tudnak élni, mert akarnak.

ani57 2009.09.29. 10:04:27

Minden elismerésem az uszkoi embereké, nem is lehet egylapon említeni az avarszinten élő cigányokkal. - remélem a példa ragodos lesz, hogy így is lehet élni.......!

süti beállítások módosítása