Skip to content


Ingyen házat minden magyar fiatalnak!

Szerző: Droli - 2009.09.24. 08:30

Bookmark and Share

Ötvenmillió forintot nyert a Somogy megyei Zákány a szociális tárca pályázatán arra, hogy felszámolja a község romatelepét. A tervek szerint öt házat vennének a faluban, ide költöztetnék a zákányi telepen élő négy roma családot.

Forrás: nol.hu

 

Kedves Bajnai úr!

 

Mint átlagos magyar fiatal, szeretném tudatni önnel, hogy nekem is tessék venni egy házat, mert én is rászorulok. Bizony, mert saját erőből csak nagyon sokára lesz saját házam.

 

Kérem, ne tévessze meg az a dolog, hogy én dolgozom, ezért van jövedelmem. Engem még azon – utólag látva téves – eszmék alapján neveltek, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Azonban a fizetésemből nem sokat látok, mert adózás után töredéke sem marad, s az is a megélhetésre elég, hogy házat vegyek belőle, arra nem. Tudom, adott a lehetőség, hogy hitelt vegyek fel, s ötvenéves koromig fizessem a törlesztéseket, de ez egyrészt kockázatos, mert ki garantálja, hogy addig lesz munkám is, illetve miért tenném ezt, mikor másnak a ház ingyen JÁR?

 

Kérem, ne tévessze meg az a dolog sem, hogy jelenleg van hol laknom. Szerencsére szüleim megértőek, nem tesznek ki, vagy tudok albérletet bérelni; a probléma ezzel az, hogy így minden pénzem elmegy az albérletre és a számlákra, s nem marad pénzem házat venni. Meg minek is vennék házat, mikor másnak ez ingyen JÁR? (Tudja, most azon elmélkedem, hogy beköltözöm én is egy düledező viskóba, s ott fogok élni oly módon, ahogy a zákányi romatelepen, hátha akkor én is kapok egy ingyen házat...)

 

Kérem, ne tévessze meg, hogy nincs gyermekem. Egy sem, nemhogy öt-hat. Tudja, engem szüleim úgy neveltek, hogy gyereket csak felelősséggel lehet vállalni, nemcsak úgy szülni a világba, s pláne nem azért, hogy mindenféle támogatást vegyek fel rájuk, a jövőjükkel mit sem törődve. Én azt az igen elavult szemléletet képviselem, hogy akik így tesznek, azok nem emberek, hiszen egy csomó kisgyerek életét teszik tönkre nemtörődömségükkel. Viszont belátom, hogy nincs igazam, hiszen ezen emberek több pénzt kapnak mindenfajta juttatásokból, mint én, aki dolgozik. És bizony sokszor kapnak ingyen házat is, mert nekik az JÁR.

 

Kérem, ne tévessze meg, hogy nem vagyok cigány (figyelem, most azokról a romákról beszélek, akik élősködő, bűnöző módon élnek, nem a dolgozni, társadalomba beilleszkedni akaró romákról, akiket sajnos ugyanúgy érint a megkülönböztetés!!!!). Habár sokszor szeretnék az lenni, mivel rengeteg előnnyel járna, pláne ha kinyitom a pofám. Verhetném az asztalt az önkormányzatnál segélyért, nem dobnának ki; gyalázhatnám az ügyintéző rég elhunyt édesanyját, nem lenne következménye; sőt, mostanában mintha csak a romaellenes bűncselekményeknél tűznének ki borzasztó vérdíjat, ellenkező esetben nem. Szóval én nem vagyok roma, én egy olyan átlagos magyar fiatal vagyok, akinek nincsenek nagy céljai az életben, de azért ezen célok között szerepel egy saját ház is. Mert a fenti cikk alapján a romáknak JÁR.

 

Szóval szeretnék ingyen én is egy tízmilliós házat. Azt tetszett ígérni nemrég, hogy hasonló módszerekkel felszámolják a romatelepeket; ilyen alapon én azt szeretném kérni, hogy számolja fel azon nehéz sorsú fiatalok „telepeit” is, akik önerőből képtelenek saját házat venni. Igen, vagyunk egy páran, akiknek sajnos a szülei nem gazdagok, örökölni nem örököltünk, a rokonunk sem tudott benyomni egy jó zsíros BKV-s állásba, illetve nincs képünk ahhoz, hogy lopjunk-csaljunk-hazudjunk, kisembereket csapjunk be. Most tessék mondani, hogy nincsen erre semmilyen terve! Nagyon vártam öntől egy beszédet, melyben kifejti, hogy miként kíván segíteni a dolgozó, igen sok adót fizető fiataloknak, de gondolom erre csak igen zsúfolt programja miatt nem került sor.

 

Most ne tessék azt mondani, hogy nekem nem jár semmi! Nekem miért nem JÁR, ami más magyar állampolgárnak? Mert én rendesen dolgozom, adót fizetek, s LÁTSZÓLAG meg tudok állni a saját lábamon is? Nézze, kedves Bajnai úr, ez egy nagyon durva diszkrimináció, hogy ön előnyben részesít egy bizonyos csoportot! Ez alkotmányellenes, ellenkezik az EU, az ENSZ és szinte az összes nemzetközi szervezet elveivel! A diszkrimináció csúnya dolog, mely nem fér össze egy XXI. századi demokratikus köztársaság alapelveivel, különösen, ha egyenesen a kormány részéről tapasztaljuk.

 

Kedves Bajnai úr! Kérem, gondolja át a levelemet, s tegyen az ez irányú diszkrimináció megszüntetése ellen! Amennyiben nem teszi, a választások során a magyar fiatalok le fogják vonni a megfelelő konzekvenciákat, s ezt vegye nyugodtan fenyegetésnek. S mindez igaz a következő kormányra is. Azonban ne feledje, ön is csak addig tud az állam pénzéből ígérgetni, míg én befizetem az adót!

 

Egy magyar fiatal, akinek nincs lakása, de szeretne, s csípi a szemét, hogy ez másnak csak úgy JÁR.

 

 


Címkék: politika roma cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr101402927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sátán meg a Jocó 2009.09.24. 10:10:03

inkább nem kommentálok.

az nem csak a moderálási elvekbe, de a BTK-ba is ütközne.

gesa2 2009.09.24. 10:22:34

@Humgor: Ez amitől most is lehet félni. Megkapják a többmilliós lakásokat, lelakják és majd sort állnak új lakásért, hiszen nézze meg minden jogvédő milyen szörnyű körülmények között kell nekik élni.
Csak remélni tudom, hogy nem így lesz és először munkát adnak nekik, aztán kölcsönből veszik meg, mint mindenki más és ha nem fizeti ki lehet lakoltatni, úgy, mint mindenki mást ma Magyarországon.

gesa2 2009.09.24. 10:31:16

@Humgor: Tudod egyszer mindenki megfizet a tetteiért. Ez a kormány is megfog. Várom a választást, már csak kíváncsiságból is, mert ha az Isten nem vert bottal, akkor ez a Népre is igaz.Másképpen büntetünk.

eberti 2009.09.24. 11:16:17

Egyetértek.
Ez az írás nagyon jól érzékelteti azoknak a helyzetét és véleményét,akik nem kaptak/kapnak/kaphatnak INGYEN lakást.

Veronikamama 2009.09.24. 11:40:00

Már a szocialista rendszerben is megszokták, mert volt 5-6 pulya, lehetett ingyenlakást kapni, nem kellett lakáshasználatbavételi dijat sem fizetniük.Amikor lelakták, szépen odébbálltak.
És az volt a "szép" benne, hogy nem fizettek, de a lakáshaszn.vét. dijat "visszaigényelhették" úgy, mintha fizettek volna.Csak nehogy itt is az ilyen anomália üsse fel a fejét.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.09.24. 12:40:48

Bővíteném a kérdést: az a roma fiatal, aki dolgozik, s rendesen beilleszkedett a társadalomba, jelenleg albérletben él, és lakásra gyűjt, ő vajon miért nem kaphat ingyen lakás? Létező példa.

gesa2 2009.09.24. 13:08:51

@Droli: Pontosan azért, mert már beilleszkedett. Már megint a fejénél keresik a malac farkát. Nem szabad egy lepukkant családot beledobni a mély vízbe. Kellenének átmenetek és mikor teljesítették az elvárásokat, akkor megadni nekik a lehetőséget egy magasabb szint eléréséhez. Mindenhez kell az alap, ha nincs meg összedől a ház.Itt is az fog történni.

Garnela 2009.09.24. 13:09:30

@Droli: Hát mert dolgozik! szerintem be kellene költözni valami putriba, nem dolgozni, és cigánynak vallani magunkat(mert hogy állítólag az a cigány aki annak vallja magát)akkor talán lenne esélyünk!

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.09.24. 13:32:38

:( Ezt nem mondjátok komolyan?! Nekem miért nem jár bassza már meg! (bocs) A büdös mindenit, de felhúztam magam. Ma már nem nézek semmi híreket az tuti.
Kérek egy kreativitás elméletet!!!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.09.24. 13:34:27

Egy helyi lakos véleménye:
"Ellenzem a telepfelszámolást! A belemet is kidolgozom, hogy fizetni tudjam a hitelemet, a cigányok meg két fűszálat nem tesznek keresztbe, s házat kapnak? Jó néhány idős ember lakik a faluban, akik ötven-hatvan évet melóztak, most meg néhány tízezer forintos nyugdíjból tengődnek. Miért nem őket segítik? - így háborog a zákányi presszóban egy negyvenes férfi."

Dollybaba 2009.09.24. 14:12:45

Amíg adót fizetünk és blog oldalakon sírjuk el a bánatunkat addig JÁRNI fog mindnekinek minden.A dolgozónak az,hogy a pénzéből ne tudjon megélni és a segélyre szorulónak a segély, a beteg embernek a tisztességtelen bánásmód a kórházban,amiért tb-t fizetünk.Annak aki becsülettel dolgozik pedig JÁR a remény!
Nem buzdítani akarok,és nem vaggyok rasszista sem,de van egy határ amíg tür az ember onnantól tovább márcsak azt tudom mondani,hogy hülye,és megérdemli.

gesa2 2009.09.24. 14:50:25

@Droli: Sőt, tovább megyek:az egyik cigány aki a vasútnál dolgozott, ma mát nyugdíjas. Rendbe tette a kertjét, gazdálkodik, állatai és istállója van. Ő fel van háborodva, hogy költözzön be egy házba és még fizessen is érte, és hagyjon ott mindent ebek harmincadjára? Na, ilyen is van!

Yasashi Tanuki 2009.09.24. 15:00:50

Fura ez a kis magyar kapitalizmus ami a társadalom egy jól körülhatárolt részének minden igényét kielégiti - azaz kvázi kommunizmust biztosit számukra.
Mindez történik egy (neo)liberális nézeteket valló miniszterelnökkel az élen. Adam Smith forog a sirjában.

anarcho78 2009.09.24. 15:12:52

Droli: nem küldenéd el az mszp, bajnai, tán egy két hivatalos emil címre? úgy megnézném, hogy mit válaszolnak rá...

Tepi · http://tangram.hu 2009.09.24. 15:16:21

Na, én is jól kidühöngtem magam. Pofátlan kurva mindenit ezeknek
tepi.blog.hu/2009/09/24/ingyen_lakast_kapnak_a_romak

eutanazia1 2009.09.25. 12:13:04

Tehát hátrányosan megkülönböztetik a nem romákat......szépen vagyunk.

Sííva 2009.09.25. 14:11:05

Jár!
Tudod nekik(azokra gondolok itt akik nem akarnak önmaguk változtatni az életükön, és NEM AZOKRA, AKIK TANULNAK ÉS DOLGOZNAK, ÉS RENDESEN NEVELIK A GYEREKEIKET) szóval nekik jár! Mert már régen is így volt.
A gyermekkoromban gyönyörű Tisza menti kis faluba beköltöztették a roma lakosságot!
Talán néhányan emlékeztek még a 70-es évek falvaira. Tiszta kis utcák, virággal, gyümölcsfával, fehérre meszelt házak, tiszta udvarok, és megművelt kertek.
Na ennek vége lett! Kitépett virágot, letördelt ágak, szemét az utcán, kitört ablakok és letört kerítés lécek, gazos kertek.
Ez lett a valaha szép kis faluból.
El költöztünk. A szülők nagyszülők házát (egy élet munkája) fillérekért kellett eladni, és máshol sokkal többért rosszabbat venni. Sajnos ez vár az országra is. Lásd a szegedi közösségi ház példáját! Szóval nekik jár. A régi parasztházakat lelakták és a gyerekek után járó szoc.pollal újakat építettek. Nekik adott az OTP hitelt. Nem fizették, lebontották, de az adósságot behajtani nem tudták, mert nincs olyan ember aki ha meglátja a környezetet házat venne ott.
Szóval annak aki nem dolgozik, és 12-13 éves korától sorra szüli a gyerekeket és állampolgári jogon kapja a gyest és a családi pótlékot a 17-18 éves apának aki egy napot nem dolgozott életében annak bizony JÁR!
Tisztelet a kevés kivételnek!!!!!!!!!!
Szóval ne reménykedj! Te nem fogsz házat kapni! Dolgozhatsz január 01-től december 31-ig éjt nappallá téve, fizethetsz adót, egészségügyi hozzájárulást, fizetheted az áram és víz díjat, a szemét szállítást a csatorna díjat a munkavállalói hozzájárulást és még a fent említett kb. 8-10 fős család ellátását.
Ha házat akarsz, vagy építkezel, vagy vásárolsz hosszú futamidőre magas kamatra, hogy még az unokáid is fizethessék. Ja, ha házat akarsz akkor a gyerek/ek/ már nem férnek bele a minimálbérbe. De egyébként is minek neked saját gyerek, ott van neked a nagy család akit el kell tartanod! Mit is lehet még írni. Annyi írás született már erről a témáról, de úgy látszik akiknek meg kellene hallani a szót azok süketek, akiknek olvasni kellene a sorokat nem tudnak olvasni.
Fel a fejjel! A remény hal meg utoljára!

gesa2 2009.09.25. 15:56:01

@Sííva: Egyféle képen hallanák meg. Melléjük kell költöztetni, na akkor azonnal kiderülne az igazság!

Sííva 2009.09.25. 19:17:25

@gesa2:
Ezt már egyszer én is javasoltam a Vastagbőrön a szociológusok, jogvédők és politikusok kapcsán, mert a tapasztalatot nem pótolja semmi!
Könnyű így a véleményét leíró embert rasszistának, fasisztának, nácinak és még kitudja minek kikiáltani!
De ha a saját bőrén tapasztalná............!!!!

Még egyszer!

TISZTELET A KEVÉS KIVÉTELNEK!!!!

gesa2 2009.09.25. 20:45:02

@Sííva: Egyértelmű. Ezek ott fenn, mintha nem is e világiak lennének. Tudod ezek a politikusok, a közpénzből ilyen nagyvonalúak. A magukét nem osztogatják olyan könnyen, mert ugye a nehezen megkeresett pénzt meg kell becsülni. Elhiszem, hogy nehezen keresték, hiszen mennyi segget kellett ahhoz nyalni, meg hajbókolni, hogy közel lehessenek a konchoz.

Sííva 2009.09.25. 22:02:44

Szerintem nagyon félnek attól, hogy a Jobbik bejut a Parlamentbe.
Már pedig a jelek szerint nagy az esély rá! Ezért várható, hogy beperlik, mondva csinált indokkal lecsukják vagy tudom is én....
De meg fogják akadályozni, hogy megtörténjen. Új pártot kellene alapítani, akik tényleg szakértők lennének! Ezek csak ugatják!!!!!

gesa2 2009.09.25. 23:34:11

@Sííva: Az igazság, hogy egyike vagyok a kiábrándult választóknak. Most nem érzem, hogy bármelyik pártra tiszta szívből tudnék szavazni. lehet lesz nagy meglepi, mert nagyon sok emberrel, beszélgetek és persze a politika kihagyhatatlan beszédtéma. Kis bizalmas fecsegés után, nagyon sokan mondták, nagy óvatosan, hogy ők a Jobbikra szavaznak. Mindenki csak halkan beszél erről. Kíváncsi leszek az urnák előtt, hány ember teszi rájuk az x-t.

irrelevant 2009.09.26. 11:22:19

Nagyon jó poszt. Egyetértek.

hitomi 2009.09.26. 12:59:53

@Sííva: szívemből szóltál.
fos, szar, trágyadomb ország. remény?... halva született.

az egészet fel kéne szántani és sóval behinteni.

Horizont 2009.09.26. 13:35:37

@Droli: Nagyon jó poszt! Elküldhetnéd a címzettnek :DDD

@hitomi:
Na azért egy picike optimizmust, mégiscsak ez a hazánk:))
Akármilyen is!

Triangle · http://triangle.blog.hu 2009.09.30. 10:40:43

Sajnos ahova a kisebbség beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad. Sokat gondolkoztam már ezen és arra jutottam, hogy nem ők a kisebbség, hanem mi! Kicsiny országunk az ő hazájuk. Optimistán nem tudom nézni, mert amíg a romák mindent kisírnak sikeresen, addig mi elsorvadunk. Rossz helyzetben próbáltam én is az önkormányzatnál segítséget kérni, de majdnem kinevettek...
Legközelebb "kibokszolom" magam!

én58 2009.10.01. 23:37:37

behúzott nyakkal hőbörögni, ez a többség, ezért leszünk hamarosan saját hazánkban kisebbség...

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.10.05. 17:30:32

Droli! Ez egy remekül összeszedett, roppant jó bejegyzés.Ez az amire azt szoktam volt mondani, nem csak az igazit de a valódit is mondjuk. Tudod a pozitív diszkrimináció csúcsra járatásának az eredménye, nemsokára az lesz, hogy a cigány vezetők úgy kezdik az értekezletet: na vitassuk meg ezt a magyar kérdést! A szokásos cinizmusom kihozza belőlem annak gondolatát, kíváncsi lennék mikor azt a réteget is utoléri a fínom jó roma kultúra, /idéző jelben téve/ aki, akik ezt generálják. Tudniillik csakis akkor jönnének rá, hogy milyen kígyót is melengettek a keblükön. Üdv.

Thug 2009.10.12. 19:13:28

Inkább nem is idegesítem magam. Ma fizettem ki az albérletet. Még maradt egy kevés a megélhetésre is. Talán kihúzom a hónap végéig.

Rohadjon meg az összes faszszopó politikus.

gpittike 2009.10.16. 08:35:49

"A tervek szerint öt házat vennének a faluban, ide költöztetnék a zákányi telepen élő négy roma családot. "
Kérdezem ???? minek a négy családnak öt ház?
Aha ott fogják kialakítani a roma klubbot. Ja és el ne felejtsenek jó nagy garázsokat építeni fütéssel mert a Merci meg a BMW nem fér ám be minden kis lyukba.
Tudom nem kéne hozzá szólnom mert külföldön élek, de ezeket a dolgokat nem tudom elviselni. Hányingerem van az ilyen dolgoktól.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.10.16. 08:38:17

@gpittike: Egész nyugodtan szólj hozzá. Minket nem zavar. Sőt!

Zia1 2009.10.16. 12:41:03

@gpittike: minek négy családnak öt ház?
Mert nagycsalád! Náluk nem 5 fős hanem 50 fő egy család..........

gpittike 2009.10.16. 12:52:11

@Zia1: de hiszen sok jó ember kis helyen is elfér nem? ;-)

Warlord71 2009.10.20. 12:03:43

Ebből is csak putrit fognak csinálni!
Kár rájuk pazarolni akár csak egyetlen fillért is!

donofrio 2009.11.07. 21:16:57

Kedves Droli! Egyetértek.Kérj egy kitöltendő papírt,amiben jelentsd ki,hogy roma nemzetiségű akarsz lenni.Ettől kezdve minden fog neked járni,ami nekik.Ez nem vicc.Egy olyan édesanya próbálta ki,aki évek óta próbál munkahelyet szerezni.Mert a "hülye" ,dolgozni szeretne. De ne bántsuk Gordonka urat,mert azért nincs munkalehetőség,mert külföldön sincs.(begyűrűzött hozzánk)

I. P. S. 2010.08.23. 12:45:35

Kitűnő cikk, egy apró hibával: a negyedik bekezdés negyedik mondatában az "emberek" előtt kimaradt a "jó" szó.

süti beállítások módosítása