Skip to content


A disznónak a szobában a helye!

Szerző: Slanger - 2010.01.24. 11:22

Bookmark and Share

 Időről időre robbannak ki olyan ügyek, melyeket lelkes, vagy inkább túlbuzgó állatvédő szervezetek váltanak ki. Ezek a szervezetek a rendkívül hatékony kommunikációjukkal, olyan gazdasági károkat képesek okozni, hogy az szinte elképzelhetetlen. Mindenki emlékszik még a nagy port kavart ügyre, a libatömés kapcsán. Egy egy ilyen üggyel szinte meg lehet bénítani egy ország húsexportját, melynek következtében termelők mennek tönkre.

Most a CIWF állatvédő szervezet állt elő egy videofelvétellel, melyet néhány európai ország sertéstelepén készítettek – köztük Magyarországon is-. A szervezet olyan kérdéseket boncolgat, hogy miért herélik ki a malacokat, vagy hogy miért vágják le a farkukat. Illetve nehezményezik, hogy a disznók szarosak, és egymás hegyén-hátán fekszenek. Az anyakocák pedig ketrecekbe zárva tengetik életüket.
 

Én is úgy látom, hogy minél állatbarátabb körülmények között kell tartani ezeket az állatokat, de azért azt mindannyian beláthatjuk, hogy ezeknek az állatoknak istállókban van a helyük. Ha a szobában tartanánk a sonkának valót, minden bizonnyal nem lennének szarosak. A malacok farkának levágása is rém egyszerű okra vezethető vissza. Hiszen ha levágják a kispoca farkát, akkor nem kezdik el rágni azt fajtársai, így kisebb valószínűséggel alakul ki az állatok közt a kannibalizmus. A herélés szükségességéről meg csak annyit, hogy azért a nagy állatvédők tányérjára szívesen odadobnék egy darab kandisznóból készült kolbászt. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy az ilyen húsnak kanszaga van. Inkább térnék át a vegetáriánus életmódra, mint hogy a kandisznóból készült ételt megegyem. Sőt képzeljétek, nem elég, hogy kiherélik a malacokat, de még a szemfogukat is lecsípik. Rohadt állatkínzó nemzet vagyunk mi, na.
 
Persze lehetne szép mezőkön, réteken tartani ezeket az állatokat. Meg egyesével nagy ketrecekben, rengeteg szalmával bealmozva alájuk, de ennek következményeként elkerülhetetlen lenne az a drasztikus húsáremelés, amit már a sima magyar húsfogyasztó nem tudna megfizetni.
 

Címkék: állatkínzás

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr141697477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.01.24. 15:25:07

Épp most végeztünk a disznóvágással :DD Most vettem részt rajta másodjára -városi gyerek lévén. Kandisznót én is meleg szívvel ajánlom az összes állatvédőnek ;)

fraki 2010.01.24. 16:56:34

Sajnos ettől még igaz, h a videón látható állatok szenvednek. Nem tudok gyorsmegoldással előjönni, de sztem el kéne ismerni, hogy probléma, ha olyan dolgot művelünk, amivel nem tud egy átlagember azonosulni, és inkább eltolja maga elől a látványát.

Nem baj, ha van ilyen törekvés, attól vagyunk emberek, hogy a kontroll két irányból jön, egyik az árverseny, másik az etika.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.01.24. 18:47:03

@fraki: tény, tényleg nem baj, hogy vannak efféle törekvések, csak ennek nyomán sok ember kerülhet nehéz helyzetbe. persze azt aláírom, hogy jó lenne etikusabb módon tartani ezeket az állatokat, de én úgy látom, hogy jelen pillanatban erre nem sok lehetőség van.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.01.24. 18:59:06

@turner: disznóvágás jó móka, bár én annyira nem rajongok érte. de ez a kis leírás nagyon igaz: ekkerjoz.tumblr.com/post/281438541

hopp-hopp 2010.01.26. 09:17:40

a disznóhús jó - és az ember kapzsi.
a disznókat nem lehet egymásra halmozni - mint a koleszos egyetemistákat.
a disznók nem tudják feltakarítani a saját szarjukat.
a disznókat ez ember eteti - majd az ember megeszi ... - a disznóknak nyugtatókat is adnak, mert a *sok disznó egy helyen* - élet, igen igen nagy stresszel jár - ha nagy a stressz - akkor az állatok könnyebben betegszenek meg - ezt hamar elkerüli a gazda és a tápba szépen adagolja nekik az antibiotikumokat - mert tudja - a stresszes állat húsa minőségileg egy nulla, tápértéke ugyancsak nem a legjobb ... - a vágás előtt az állatokat utaztatják, újabb stressz tényező - ezért belövik őket, még mielőtt felkerülnek kamionra - ez a gyógyszer - nyugtató megengedett - uniós normák szerinti, ám lebomlásához kell vagy 4 nap - de az állatunk kb. 2 napin belül max. áramot-majd lövést kap a kis fejébe és ennyi - meg nekünk is ennyi - hiszen ha ügyes vagy akkor a *sztreszniles*- húst te veszed meg mondjuk ... teszkóban - mondjuk egy kis rántott húsnak - és olyan mintha téged lőttek volna be ... sztresznillel.
a malackák - akiket meg szépen elszállítanak a tenyésztőtől a hizlaldákba - ugyancsak stressznek vannak kitéve - sokuk a gyógyszer-belövés hatására sem tudják elviselni az utaztatás kínjait - belőlük lesz a friss malachús a hentes pultban ... csakhogy tudd, ...
a tömegzsúfoltság - kiváltja az agressziót.
a herélt hím egyedek - nem lesznek agresszívek - és a húsuk is jobb - ez még nem akkora gáz. meg a tenyészkanokat - amúgy sem esszük meg - azt majd megeszik a társaik (igen, a kis aranyos malackák!!!) - mondjuk táp formájában.
szemfogat kicsípni, farkat levágni - minden olyan testrészt lemetszeni, amit leharaphatnak egymásról? normálisnak tűnik, ugye???
csak ki hiszi el hogy ez a kannibalizmust fogja megakadályozni????
egyszerűen a túlzsúfoltság okoz egy irritációt - idegi irritációt - ami miatt mint említettem agresszívekké vállnak az állatok - és akkor azt is leharapják, amit nem kéne - mert malackáéknál egy jól irányzott harapás szépen helyreteszi a rendetlenkedőt a konda hierarchiában ....

én nem eszem diznyóhúst.
akkor eszem majd legközelebb - ha a malackáknak lesz elég helyük és nem etetik őket mindenféle antibiotikumos szeméttel ...
aki több infóra kiváncsi - olvasson - mondjuk halál a konyhában - könyvet ...
vagy próbálja el elképzelni az életét egy olyan helyen - ami igen igen hasonlít mondjuk valami külvárosi buszra - bkv sztrájk idején, ... és akkor mélyen gondolkozzon el azon is, mennyire jó volna, ha valakinek éépen akkor nem lógna bele a táskája, haja, sálja, keze - az intim terébe ...
ezért nyírták kopaszra a népeket a lágerekben ...
hát ilyen az állattenyésztés mostani állása - sok állat, kis helyen - nagy profit - te meg szépen megeszed a szemetet ... - olyan komolyan - és jobb hasonlatot nem találok rá - mint birkenau - és akkor még szépet mondtam ...

ajánlom a jobb áttekintés érdekében a következők megtekintését
www.themeatrix.com/

Tiberius von Kaltendorf 2010.01.26. 09:25:48

Láttam én már kicsempézett sertéstelepet, csak hogy a disznók megvadultak benne. Ilyenkor kellene az agyatlan hozzánemértő állatvédőket közéjük lökni. A disznó helye a disznóólban van. Mentsétek meg az állatokat az ostoba állatvédőktől!

hopp-hopp 2010.01.26. 15:42:10

ostoba állatvédők!?
érdekes módon ha nincs már más, akit sárral lehetne dobálni, akkor gyorsan előkapjuk őket.
nem belegondolva abba, hogy tény:
a húsevőknek hála rohamosan fogynak a vízkészletek - és a húsállat tenyésztésnek hála - a legtöbb gabona nem emberi fogyasztásra termelődik - hanem takarmánynak.

éljenek a sertés telepek, a híg trágya tárolók - a szója virsli - és a sertés bőrke!

Jóskapista 2010.01.27. 13:26:35

Úgy szeretem amikor (szándékosan?) félreértelmezik az állatvédők követeléseit!
Most pl. bár minimum 6 országban vizsgálódtak, ezt most rögtön kifejezetten a magyar gazdaság elleni támadásnak szereti értelmezni mindenki.
Meg, hogy biztos azt akarják, hogy luxszushotelben tartsák a disznókat, csak mert felszólalnak az ellen, hogy akkora helyen tartják szerencsétleneket, hogy megfordulni sem tudnak. Ez kb. az a szint mint a liberálisok megvádolása azzal, hogy kötelezővé akarják tenni a füvezést meg a buzulást!
Aztán, aki a kandisznóhúst emlegeti, az megnézte egyáltalán a felvételt? - Szerintem biztos nem, vagy pedig a szövegértésével vannak komoly bajok! Ugyanis arról van szó, hogy érzéstelenítés nélkül herélik a malacokat! Azért gondoljatok már bele, hogy az milyen fájdalmas lehet!
Aztán ott van a szemfogak lecsípése meg a farok lemetszése: ugyebár kezdjük ott, hogy ha normális körülmények között (nem, nem szobában, csak akkora ólban ahol elférnek egymástól!) tartanák a disznókat, akkor nem is volna erre szükség. De, ha már csinálják, akkor ott van megint az a probléma, hogy mindezt érzéstelenítés nélkül. Akinek fájt már a foga, az el tudja képzelni, milyen lehet a fogcsonkítás.
Szóval, mielőtt elmondjátok mindennek az állatvédőket, gondoljatok bele, milyen lehet akaár csak egyetlen napot eltölteni olyan körülmények között, ahogy a fenti videón látott állatokat tartják!

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.02.01. 17:59:14

Áthidaló javaslatom van: A sertéseket a Parlamentbe, az ottani disznókat a sertésólba!
A disznók így végre a helyükre kerülnek (a farkukat ne felejtsük el levágni!), a parlamenti munka meg végre udvarias mederben fog folyni!

Voldi 2014.07.03. 11:43:43

Én is ajánlom mindenkinek, próbálja ki egy hétre, milyen egy disznóólban élni egy telepen, utána basztassa az állatvédőket..

BlaMachine85 2020.07.21. 00:23:43

A prófeta szólt belőled a hús áremeléssel kapcsolatban. Ha egészségesen tartott állatok húsát akarjuk enni és a velük dolgozókat es a munkakörülményeiket is rendesen megfizetni, akkor a hús szükségszerűen drágább lesz.

süti beállítások módosítása