Szerző:
bogancs
- 2010.05.17. 07:11
Ma kezdi az új országgyűlés a 200 fős parlamentről szóló alkotmánymódosítás vitáját. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a törvény lesz a Magyar Köztársaság 1990 óta elfogadott legjelentősebb törvénye. Érdekesség- és tanulságképpen érdemes eljátszani a gondolattal, hogy hogyan alakultak volna a rendszerváltás utáni országgyűlési választások eredményei különböző választási rendszerek esetén? A következő néhány bejegyzésemben ezt fogom bemutatni. A magyar választói akarat ugyanaz, mégis a különböző választási rendszerek nagyon különböző végeredményre vezethetnek.
Nagy-Britanniában 13 év kormányzás után a múlt héten elvesztette a választásokat a Munkáspárt, és konzervatív-liberális koalíció alakult. A brit rendszer azért különleges, mert csak az egyéni választókerületek győztesei kerülnek a parlamentbe egyfordulós választást követően, tehát a győztes mindent visz elve érvényesül. Mandátumszerzésre csak a nagy, vagy regionálisan erős pártoknak illetve képviselőjelölteknek van esélye. Ennek megfelelően a választások után általában stabil kormánytöbbség alakul ki.
Elsőként nézzük, hogy hogyan alakultak volna nálunk a parlamenti erőviszonyok az elmúlt 20 évben, ha a világ legrégibb fennálló demokráciájának választási rendszerét alkalmaztuk volna, ha nálunk is a brit rendszerhez hasonlóan csak a 176 egyéni választókerület első fordulós győztesei szereztek volna mandátumot.
1990:
A két nagy párt, az MDF és az SZDSZ szerzi meg a mandátumok többségét, rajtuk kívül csak a Független Kisgazdapárt rendelkezik jelentős számú képviselővel. Az MSZP és a Fidesz marginális szereplő a rendszerváltás utáni első parlamentben, mindössze 3-3 képviselővel rendelkeznek. Valószínűleg MDF-KDNP-FKgP koalíció alakul, tehát a rendszerváltás első évei ugyanúgy telnének mint az valójában történt.
1994:
Az MDF kormánnyal a csökkenő életszínvonal miatt elégedetlen választók kormányváltást szeretnének, az MDF népszerűsége nagyot esik. A 33 százalékos támogatottságú MSZP tarol a választókerületek többségében, megszerzi a mandátumok 91%-át, ezzel egymagában alkotmányozó többséghez jut, és gyakorlatilag visszatérünk a rendszerváltás előtti egypárti szocialista rendszerhez. Az előző ciklus kormánypártjainak mindössze 1-1 képviselőjük lenne, a Fidesz kiesik a parlamentből, az SZDSZ pedig 12 képviselővel rendelkezik. A valószínűleg megalakuló Horn Gyula vezette MSZP-SZDSZ koalíció gyakorlatilag ellenzék nélkül maradna. A ciklus elején bevezetett Bokros-csomag jelentős népszerűségvesztéssel sújtja a kormánypártokat, főként az SZDSZ-t. A ciklus második felében azonban beindul a gazdasági növekedés, így az MSZP támogatottsága növekedésnek indul.
1998:
Bár a jobboldali pártokra összességében jóval többen szavaztak, megosztottságuk miatt a 32 százalékos támogatottságú MSZP jelöltjei nyerik meg a választókerületek 65%-át, tehát közel kétharmados mandátumaránnyal újra a szocialisták nyerik a választásokat. Koalíciós társa az SZDSZ súlyos vereséget szenved, mindössze két képviselői helyet szerez. A jobboldali Fidesz, FKgP és az ekkor még szintén jobboldali MDF együttesen a mandátumok valamivel több, mint egyharmadát szerzik meg, az 5 százalékos támogatottságú Csurka István vezette MIÉP pedig nem kerül be a parlamentbe.
Innentől válik érdekessé a gondolatmenet, hiszen a tényekkel ellentétben Orbán Viktor nem tudna kormányra kerülni, hanem Horn Gyula maradna a miniszterelnök, ezúttal valószínűleg egy tisztán MSZP-s kormányban.
2002:
Gyakorlatilag kialakul a kétpártrendszer. Az MDF a Fidesszel közös jelölteket állít, a kisgazdák népszerűsége lenullázódott, szavazóik főként a Fideszhez vándorolnak. A fővárosban tarol az MSZP, a 32 körzetből 25-öt megnyer. Vidéken hajszállal a Fidesz nyer több helyen, 73-70 az arány a szocialistákkal szemben. Az SZDSZ egyetlen helyen győzedelmeskedik. Hárompárti parlament alakul, ezúttal már zsinórban a harmadik szocialista kormánnyal.
2006:
Gyakorlatilag nem változnak a mandátumarányok, az MSZP változatlan támogatottság mellett immár negyedik kormányát alakíthatja. Az önállóan induló MDF nem jut be a parlamentbe.
2010:
A korrupciós botrányok, a megszorítások, és a gazdasági válság okozta munkanélküliség az MSZP meggyengülését, és a Jobbik megerősödését eredményezi. A Fidesz egyetlen kivétellel az összes körzetben megnyeri a választást, az SZDSZ kiesik, a Jobbik és az LMP pedig jelentős támogatottságuk ellenére sem jutnak be a parlamentbe. 16 év szocialista kormányzás után Orbán Viktor alakíthatna gyakorlatilag ellenzék nélküli kormányt.
Nem kérdés, hogy egy ilyen választási rendszerrel egészen máshogy alakulhatott volna Magyarország elmúlt 20 éves történelme. Mik a rendszer főbb jellemzői?
1. A kis pártoknak semmi esélyük nincs, valószínűleg nagyon gyorsan kialakulna a kétpárti rendszer.
2. A győztes párt stabil parlamenti többséget tudhat maga mögött. Amennyiben valamelyik oldal nagyon meggyengül, vagy megosztottá válik, könnyen katasztrófális vereséget szenvedhet.
3. A rendszer nem kedvez a szélsőséges pártoknak. Még jelentős országos támogatottság mellett is kicsi az esély a mandátumszerzésükre, hiszen ehhez az kellene, hogy bizonyos körzetekben a szélsőséges jelölt legyen a legnépszerűbb.
4. A rendszer nem kedvez új pártok alakulásának. Az új pártoknak a szélsőséges pártokéhoz hasonló akadályokkal kell szembenézniük, vagyis akár 10-15%-os országos támogatottsággal is szinte lehetetlen a mandátumszerzés.
Jó lenne ez nekünk?
xxxx 2010.05.17. 14:45
Közben kijött a hír a Fidesz választási rendszer javaslatáról: Az egyéni képviselők megválasztása egyfordulós rendszerben történne, tehát a fent leírt szisztémában. Igaz az arányosítást segíti az országos lista és a kompenzációs lista léte. De a parlament 40%-át a fent leírt módon választanánk. Tehát jelen javaslat szerint az új rendszer jobban támogatna a legnagyobb pártot a jelenleginél.