Kormányválságok, nagykoalíciók, szélsőségek – Ezt hozná a tisztán listás választási rendszer?

Előző bejegyzésemben megnéztük, mi történt volna az elmúlt 20 évben Magyarországon egy brit típusú, tisztán egyéni jelöltekből álló választási rendszerben. Most nézzük a másik végletet, a tisztán listás rendszert. A listás rendszer lényege, hogy nincsenek egyéni választókerületek, illetve az egyész ország egyetlen nagy választókerületnek tekinthető. Ennek megfelelően egyéni jelöltre nem, csak pártlistára szavazhatunk egy egyfordulós választás keretében. A parlamenti helyeket a listán elért szavazatok arányában osztják szét a parlamentbe jutott pártok között.

Ilyen választási rendszer legtisztábban Izraelben működik. Ott a parlamentbe jutási küszöb 2 százalék, ezért gyakran 15-nél is több párt szerez mandátumot, kormányalakításhoz pedig akár 6 párt koalíciójára van szükség.

Nézzük, hogy nézett volna ki a magyar országgyűlés az 1990 óta eltelt választásokon egy tisztán listás rendszerben. Az ábrák 5 százalékos bejutási küszöbbel készültek, ha azonban 4 vagy 3 százalékos bejutási küszöb jelentős változást okoz, akkor azt külön jelzem. A sok ábráért előre is elnézést kérek.

1990:

Az MDF-FKgP-KDNP koalíciónak nagyon törékeny, mindössze 51%-os parlamenti többsége lenne, szemben a másik három parlamenti párt (SZDSZ, MSZP, Fidesz) 49%-ával szemben. A Torgyán-féle kisgazdák kiválása a koalícióból tehát minden bizonnyal kormányválsághoz és előrehozott választásokhoz vezetett volna.

3 százalékos bejutási küszöb esetén további három párt jutott volna a parlamentbe (az egykori állampárt MSZMP 3,89%, a szociáldemokrata MSZDP 3,76%, valamint a szintén balos Agrárszövetség 3,32%-os mandátumaránnyal), így az MDF vezette koalíció meg sem alakulhatott volna, hiszen együttesen is csak a parlamenti helyek 45,4%-át birtokolnák. Alább látható ez az ábra is. Na ebből rakjon össze valaki egy kormányképes koalíciót! Még egy MDF-SZDSZ nagykoalíció is kevés lenne a többséghez. Szépen indult volna a rendszerváltás.

1994:

Itt már sokkal egyszerűbb a képlet.

Az MSZP-SZDSZ koalíciónak stabil többsége lenne, igaz nem érték volna el a kétharmados arányt. 3%-os bejutási küszöb esetén bejutott volna még a parlamentbe a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt is, de ez jelentősen nem befolyásolta volna a mandátumarányt.

1998:

Újabb érdekes felállás lett volna 1998-ban. 5%-os küszöb esetén kiesik az MDF, viszont bejutó a MIÉP, aki a mérleg nyelve lehetett volna, ugyanis nélküle sem a Fidesz-FKgP, sem az MSZP-SZDSZ blokknak nem lett volna többsége. Lehetséges alternatívák kormányalakításra:

1. Fidesz-FKgP-MIÉP koalíció: A MIÉP kormányra kerülése valószínűleg összeurópai bojkotthoz vezetett volna. A kormánypártok állandó vitában álltak volna egymással, jó eséllyel kormányválság és előrehozott választás lett volna a vége.

2. Fidesz-FKgP kisebbségi kormány, MIÉP-es küldő támogatással: Nagyon gyenge kormány állhatott volna fel, valószínűleg ebben a felállásban sem húzták volna ki a négy évet.

3. Fidesz-MSZP nagykoalíció: Azt hiszem, ezt nem kell kommentálnom.

3%-os bejutási küszöb esetén bejutott volna még a parlamentbe a Munkáspárt és az MDF is, azonban a Fidesz-FKgP-MDF hármas együttesen is csak 47,5%-on állna, így a fenti dilemmák ebben az esetben is érvényesek.

2002:

2002-ben 5%-os küszöb mellett hárompárti parlament jött volna létre, MSZP-SZDSZ kormánnyal. Érdekesebb a helyzet 3%-os bejutási küszöbbel, ugyanis parlamentbe kerülhetett volna még a MIÉP, és a Kupa Mihály vezette jobbos-balos felvágott Centrum Párt. Ebben a felállásban (az ábrát lásd alább) az MSZP-SZDSZ páros csak a helyek 49%-ával rendelkezne, a többség eléréséhez a Centrum Pártot is be kellett volna vonni a koalícióba. Egy ilyen felállású kormánynak azonban kicsi az esélye, ugyanis a Centrumnak korábbi jobboldali, MDF-ből kivált politikusai is voltak szép számmal (például Pusztai Erzsébet), akik valószínűleg nem kértek volna az MSZP-ből.

2006:

2006-ban a négypárti parlamentben rendkívül kiegyenlített, 51-49%-os arányú baloldali többséggel indulhatott volna a Gyurcsány kormány. Ez a vékony többség pedig gyorsan elkopott volna (lásd: Horn Gyula betegsége- innen is gyógyulást kívánok neki, vagy Toller László balesete, hogy a korrupciós ügyek miatt felfüggesztett képviselőket ne is említsem).

2010:

A jelenlegi helyzetben tisztán listás választás esetén is győzött volna a Fidesz, ám parlamenti aránya messze elmaradt volna a kétharmadtól. Így viszont ez a blogbejegyzés sem születhetett volna meg, hiszen kétharmados támogatás nélkül valószínűleg nem is lenne terítéken a választási rendszer módosítása.

Azt hiszem, a cikk elolvasása közben mindenkinek egyértelművé váltak a tisztán listás választási rendszer jellemzői:

1. Nehéz stabil kormánytöbbséget elérni.

2. A legtöbb esetben többpárti koalíciós kényszerek alakulnak ki, sokszor a szélsőséges pártok válnak a mérleg nyelvévé.

3. A sokpárti kormányzás és a gyenge többség miatt magas a kormányválságok esélye, ami kiszámíthatatlanná teszi a politikai környezetet.

Jó lenne ez nekünk?