Szerző:
bogancs
- 2010.05.24. 13:11
Az előző bejegyzésben Droli találóan megjegyezte, hogy a legtöbb ember nem is tudja, mit ünneplünk Pünkösdkor. Sok embernek Pünkösd egy hosszú hétvégés wellness kirándulást, másoknak kertészkedést jelent a kertben. Vannak akik (mentők, buszsofőrök, vendéglátósok) most is dolgoznak, és persze vannak akik templomba mennek, és vallásosan ünnepelnek.
Pünkösd alkalmából szeretnék írni egy olyan dologról, amivel valószínűleg nagyon sokan találkoztunk már, vagy pedig a jövőben találkozni fogunk. Ez a keresztény hit felvétele, a megkeresztelés.
Mikor érdemes megkeresztelkedni? Van akit már csecsemőkorában megkeresztelnek, van aki házassága előtt „szánja rá” magát, mert a család, vagy ő maga egyházi esküvőt szeretne. És persze vannak egyéb esetek is, de azt hiszem, hogy ez a két út a leggyakoribb, a kereszténnyé váláshoz.
Érdemes-e a megszületett gyermeket egészen kicsi korában megkeresztelni? Van ahol ez magától értetődő, és van ahol más véleményen vannak, mondván, hadd nőjjön fel az ember, és majd maga eldönti, hogy milyen vallást válasszon, ha egyáltalán.
Nemrég engem is ez a kellemes probléma ért. Beszéltünk a gyerek keresztelés ügyében a helyi pappal, és úgy gondolom, hogy a témában érdemes az ő véleményét is figyelembe venni. Persze nem tudom olyan átéléssel előadni ahogy ő tette, de próbálom a lényeget összefoglalni:
Ha valaki felnőttkorában veszi fel a keresztséget, akkor keresztelés előtt végig kell járni egy utat, amely alatt megismerheti Istent és a vallást. Erről szólnak a keresztelés előtti hittanórák. A keresztelkedők megismerik, a vallást, a bibliát, az egyházat. Megtanulják ki az a pápa. Valószínűleg egészen más, mint amit a világi ember hall róla a médiában.
Csecsemőkori keresztelés esetén ezen az úton a gyerekeknek nem önmaguktól kell végigmenni, hanem a szülei, keresztszülei vezetik őket. A kisgyermek édesanyját önmagával egy-test-egy-lélekként kezeli. A másik, kívülről jövő, hozzá legközeleb álló ember számára az apa. Ha a kisgyermektől megkérdezik, hogy milyen az Isten, akkor valószínűleg apja alakját vázolja fel elsőként. A kisgyermek első istenképe tehát a saját édesapja. Épp ezért mindkét szülőnek de főleg az apának nagy felelőssége van abban, hogy gyermekét hogyan, milyen úton terelgeti, milyen szellemben neveli.
Az atya a fentiek alapján sem ért egyet azzal, hogy hagyjuk a gyermeket felnőni, és majd ő eldönti, hogy milyen vallást választ. Mi alapján választana? Hogyan válasszon vallást a felnövő gyermek, mikor nem ismeri egyiket sem? Az, hogy valaki meg van keresztelve, még nem zárja ki, hogy felnőttkorában változtasson. A gyermek nevelése viszont már születése pillanatában megkezdődik. Amit gyermekkorban elmulasztottak, azt később már nem lehet, vagy nagyon nehéz pótolni.
Szerintem vannak ebben szép gondolatok.