Skip to content


UEFA-maffia

Szerző: Droli - 2010.06.29. 06:48

Bookmark and Share

Emlékeztek még a tavaly év végi nemzetközi focibotrányra? November 20-án az UEFA bejelentette, hogy "bunda" miatt kb. 200 meccset vizsgálnak, köztük BL és EL mérkőzéseket is, és kilenc ország érintett az ügyben. Később kiderült, hogy mi, magyarok is benne vagyunk, 13 mérkőzéssel. Az UEFA és a különböző országok nyomozószervei megígérték, hogy példásan kivizsgálják az ügyeket, és könyörtelenül kiosztják a büntetéseket. Aztán persze letartóztattak pár sokadosztályú szerb és horvát játékost (biztos ők a felelősek a BL- és EL meccsekért is...), és a nagy fogadkozások ellenére az ügy szépen elült. Egészen mostanáig, mert múlt héten pont Magyarországon sújtott le ezzel kapcsolatban a kemény nemzetközi futballszervezet...

A Debrecen-Fiorentina BL mérkőzést már régóta vizsgálták, ki tudja miért. Egy 3-4-es eredmény kialakításáért ugyanis nem lett volna elég a magyar játékosokat megvenni - a négy kapott gólt még valahogy meg tudták volna szervezni, de hogy hármat rúgjanak is? Ezt nem gondolhatta komolyan, aki így akart volna bundázni! -, ennek ellenére az UEFA tavasszal rendszeresen zaklatta a magyar játékosokat az üggyel kapcsolatban (az olaszokat nem, csak a mieinket!). Ráadásul pont a rangadók előtt jöttek ide, pl. a legkirívóbb eset az volt, mikor az Újpest-Debrecen rangadó napján (szombaton!) hallgatták meg a játékosokat, pár órával a mérkőzés előtt. A debreceni szurkolók ekkor kezdték gyanítani, hogy nem véletlen az időpont, és Berczi Sándornak, a nagy rivális Videoton ügyvezetőjének is köze lehet a történethez, aki történetesen az UEFA fegyelmi bizottságának az alelnöke is. Természetesen ezt a feltételezést Berczi elutasította, és mi is merjük remélni, hogy a rivalizálás nem jut el olyan szintre, hogy az egyik csapat nemtelen eszközökkel próbálja gyengíteni a másikat.

Az UEFA fegyelmi tanácsa múlt héten ítéletet hozott, meglehetősen keményet. Egyrészt megállapította, hogy nem történt bunda a meccsen (ehhez nem kellett nagy ész, lásd a fentieket), másrészt viszont a Debrecen két meghatározó játékosát, a kapus Polekszicset és a védő Mészárost eltiltották két- illetve másfél évre - pusztán azért, mert nem jelentették, hogy megkeresték őket bundázási szándékkal (amit amúgy visszautasítottak)! Az UEFA ezen döntése azért példátlanul kemény, mert megvalósult bundázásért szoktak ennyi időre eltiltani játékost (például Kiprich Dániel, aki kezdeményezett, az MLSZ 1 évre tiltott el),  másrészt meg felvetődik a kérdés, hogy hogyan fog ezek után akár egyetlen játékos is utólag vallomást tenni, ha feje felett ott lebeg a többéves eltiltás lehetősége. (Vagy lehet, ez volt a cél, hogy inkább mindenki maradjon csendben?)

Az ítélet ráadásul precedenst teremthet, és ilyen alapon bárkit évekre el lehet tiltani, ha megkeresték ilyen célból, mégha visszautasította is. Ez elég súlyosan érintené a nemzetközi labdarúgást, nyugodtan kimondhatjuk, hogy sok helyen csak az ifi játszana, mert az "alapjátékosok" óriási bűne az volt, hogy nem jelentették azonnal a megkeresést. (Aki nem érti, miért nem, annak javaslom ezt a cikket: egyik játékos sem szeretné, ha utána bántódás érné a családját a maffia által). Az érintettség szintjét jól jelzi, hogy 13 magyar meccs, plusz ki tudja hány kupameccs érintett, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy nemigen van olyan NB1-es csapat, ahonnan ne kerestek volna meg játékost (vigyázat, ez nem azt jelenti, hogy mindenki bundázott, hanem azt, hogy a fogadási maffia gyakorlatilag minden csapatot megkeresett!).

Egy példa arra, hogy kik lehetnek érintettek (idézet a Nemzeti Sport 2009.12.09-i számából):

"Az MLSZ múlt kedden tett büntető-feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt.

Eszerint Somodit a 2008. október 15-i Szlovákia elleni U20-as Alpok–Adria-kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-i Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4–1-re, a szerbek 8–0-ra nyertek. A lap szerdai számában szólalt meg Présinger Ádám, aki arról beszélt, hogy őt is megkeresték a szlovákok elleni Alpok–Adria-meccs előtt, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot."

Ez alapján a fenti három labdarúgónak is meg kellene kapnia másfél-két éves eltiltást - normális ez? Mert ha nem kapják meg, akkor az UEFA-t lehet következetlenséggel és a Debrecen szándékos hátrányba hozásával gyanúsítani...

És arról most ne is beszéljünk, hogy mi lett az egykori nagy nemzetközi fogadkozásokból. A további meccseket azóta is vizsgálják - vizsgálni is fogják, míg a résztvevők megöregszenek -, továbbra sem tudjuk, hogy kik a felelősek a BL és EL mérkőzések és a nemzeti bajnokság felsőbb osztályú mérkőzéseinek megbundázásáért; ellenben sikerült elítélni pár sokadosztályú játékost, meg az egyik magyar élvonalbeli klub két játékosát, igaz, őket meg nem bundázásért. Rosszul ment a cégnek, kirúgták a portást meg a takarítót - ilyen érzése van az embernek.

Vagy pedig olyan, hogy az UEFA szándékosan csinálja ezt, szándékosan halogatja az állítólagos vizsgálatok eredményét, és szándékosan üzeni azt a játékosoknak, hogy "nehogy vallomást tegyetek, mert el lesztek tiltva!" Sajnos úgy látom, a futballmaffiát nem számolták fel, hanem ott van, a legmagasabb szinteken. 


Címkék: foci botrány fogadás loki

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr832116416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyakig a bundaügyben az NB 1 2010.08.13. 16:29:01

Az Index információi szerint egyes focisták miatt az NB1-es csapatok többsége érintett a nemzetközi bundabotrányban. Csapatonként akár öt-hat futballistát is megvehetett a Németországból irányított délszláv fogadási maffia.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2010.06.29. 16:24:47

Talán ezért is nem szeretem annyira a focit.

süti beállítások módosítása