Skip to content


Vis maior - vezessük be mi is

Szerző: daniferi - 2010.07.07. 06:14

Bookmark and Share

Mi is az a vis maior (vagy vis major)? Jelentése 'nagyobb erő', azaz valami előre nem látott körülmény meggátol egy kötelezettség teljesítésében és az ember kevés ahhoz, hogy elhárítsa ezt a körülményt vagy annak következményeit. Ez egy varázsige, amit Harry Potter is megirigyelhetne, hiszen nagyon hatásos a szolgáltatók körében.

Ezzel a kifejezéssel nap mint nap találkozhatunk, erre hivatkoznak a biztosítók, amikor nem akarnak fizetni, a vasút is ezt válaszolja, amikor késik a vonat és szeretnénk visszakapni a jegy árának egy részét. Jobban megvizsgálva ezt, olyan, mint amikor a nyuszika felveszi a sapkát vagy nem.

Nézzük a biztosításokat. Azért kötjük őket, hogy ha baj van, megtérüljön a kárunk. Na de ki számít arra, hogy történik valami. Beszakad a tető? Eltörik a vízvezeték és elázunk? A szomszéd elaszik cigivel a kezében és mi is leégünk? Úgy nézem, ezek is vis maior kategória, mert előre nem láttuk, meg se tudtuk akadályozni. Akkor mire is jó a biztosítás? Épp ezért nevetséges, hogy az árvíz után erre hivatkoznak, hiszen az előbbiekre fizetnek, a sok eső és az utána jövő ár is hasonlóan előre nem látható.

A MÁV esetében szintén vicces az értelmezés. - "Elnézést, késett az IC, a pótjegyet szeretném visszaváltani" - "Menj haza, ez vis maior." Pedig akárhogy nézzük, nem találunk olyat, amire ráfoghatnánk. Öngyilkos lett valaki? Hát ezt előre látni, hogy néha csinálnak ilyet, igazán megoldhatnák, hogy teljesen elkerítik a vasútat. Árvíz miatt gyenge a töltés és lassan kell haladni? Minden évben ez van, meg is lehet erősíteni jó előre. Befagytak a váltók? S a fűtés karbantartása? Trehányak vagytok, de vis maior?

Mindig csak azt látjuk, hogy a szolgáltatók erre hivatkozva nem teljesítik a dolgukat, így javaslom, vezessük be mi is ezt.

A válság is egy vis maior. Bezár a gyár, ahol a munkahelyünk volt, nem vártuk előre, s hiába is dolgoztunk Sztahanovot megszégyenítő módon, nem befolyásolhatjuk ezt. Így hát üljünk fel a vonatra és hivatkozzunk mi is vis maiorra. Később akár bevezethetjük a bankok és a közüzemi szolgáltatók irányába is, hiszen mi fizetnénk, csak hát az a fránya vis maior.


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr802132432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.07.08. 16:34:30

Nagy ötlet!
Egyébként rémlik valami, hogy a Zorbánék motyogtak arról, hogy magánszemélyeknél is bevezetnék a csődeljárást. Az hasonlít a vízmajorra.

alien 2013.01.29. 11:55:56

rémesen gyönge írás és nem nem vis major, mert az VIs Major egy regény szereplője

süti beállítások módosítása