Skip to content


Melyik nyelvet beszélik a legtöbben?

Szerző: Droli - 2010.07.08. 06:29

Bookmark and Share

"Hát az angolt!" - vágná rá sok ember, míg mások a kínaira fogadnának. De a kérdés most sem ilyen egyszerű; lássuk hát akkor a nyelvek toplistáját az Encarta 2006 alapján! (Hangsúlyozom, a helyzet nem ennyire egyszerű, mert ahány forrás, annyi adat, és óriási eltérések vannak.) A sorrend az anyanyelvi beszélők száma alapján készült, de ahol tudom, jelzem a második nyelvként beszélőket is. Mindenesetre ebben is lesz pár meglepetés :-)

Vágjunk a dolgok közepébe: a kínai nyelvet tippelők nyertek. A kínai mandarin a világ legbeszéltebb nyelve, 1,051 milliárdan beszélik, de egyes becslések szerint akár 1,2 milliárd is lehet ez a szám. A mandarin a kínai nyelv legjelentősebb nyelvváltozata, és Kína, Malajzia, Taivan és Szingapúr hivatalos nyelve.

És a második? Nem, nem az angol, hanem az arab, amit 422 millió ember használ, ebből kb. 280 millió anyanyelvként, és 250 millió második nyelvként. Ja, hogy ez nem 422? Hát igen, óriási eltérések vannak a forrásokban :-) Az arab nyelv mindenesetre 26 országban hivatalos nyelv, főleg Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Jó tudni, hogy az "alkohol" szó például arab eredetű.

Harmadik helyen pedig az angol... nem, mert megelőzi a hindi! Legalább 366 millió ember beszéli India hivatalos nyelvét, de egyes becslések szerint ez a szám akár 600 millió is lehet! A hindi amúgy a szanszkrit nyelvből származik, ami nagyon bennfentesen hangzik, és olyan képzetet kelt, mintha tudnám, hogy mi az, pedig nem tudom :-)

És akkor tarararam! A negyedik helyen végre az a fránya angol végzett, melyet kb. 341-446 millió ember beszél anyanyelvként, és - ezt beírom szó szerint, mert annyira gyönyörű - 150 millió-1 milliárd ember második nyelvként (ez meglehetősen tág intervallum). Mondhatnánk, hogyha a második nyelvet is beleszámoljuk, akkor alighanem az angol a világ legbeszéltebb nyelve, de itt megint felmerül a kérdés: milyen fokon kell ehhez angolul tudni?  Mindenesetre a nyelv eléggé előretört, és pl. a számítástechnikában is ez az alapnyelv.

Ötödik helyen jön a spanyol, akik a XVI. században annyira aktívan gyarmatosítottak, hogy ennek emlékét még most is sokminden őrzi - például a nyelv. 322 millió ember beszéli anyanyelven - ezzel alig marad el az angoltól -, és hivatalos nyelv Közép-Amerikában és Dél-Amerika egy részén is, na és persze Spanyolországban. A nyelv érdekessége, hogy az USA nyugati részén a lakosság kb. 10-20%-a aktívan használja.

Nem fogunk ennyire részletesen végigmenni az összes nyelven, a további sorrend: bengáli (207 millió), amit Indiában és Bangladeshben beszélnek; portugál (176 millió), aminek az érdekessége, hogy Portugáliában "mindössze 11 millióan beszélik, de Brazília 184 milliója sokat dob az ázsión; majd jön az orosz (167 millió), a japán (125 millió), a német (100 millió), a koreai (78 millió), és a francia (78 millió).

Na, és hol a magyar? 14,5 millióval a 62. helyen állunk, de aki esetleg emiatt elszomorodna, annak jelzem, hogy hazánk anyanyelve Európában a 14. helyen van! Bár a futballválogatottunk is ilyen helyen lenne Európában!

Szóval nincs okunk panaszra. Ráadásul egyesek szerint a miénk a legnehezebb nyelv, mi meg ezt gond nélkül megtanultuk! :-)


Címkék: magyar nyelvtudás

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr722134004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.08. 12:15:43

Jaajj,csak tudnák több nyelven beszélni.:))

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.07.08. 16:05:30

@Tigeri: Ha sokat tanulnák, akkor tudnák is! Nem-e? Ezt biztosan tudhassuk!

Önjáró Talajgyalu 2010.07.08. 16:42:50

Ja, ezt szoktam mondani külföldi haveroknak is, mikor nyekegnek, hogy a magyar nehéz, hogy hát baz én már kisgyerek koromban megtanultam, szóval nem lehet olyan nehéz. :D

Semeretyevó 2010.07.08. 16:44:36

Én úgy tudom szingapúrban az angol a hivatalos nyelv.

szcsongor 2010.07.08. 16:54:44

@Semeretyevó: valoszinu az angol meg a kinai is hivatalos nyelv ott, ahogy peldaul nem tudom elkepzelni, hogy Malajziaban a kinai mellett ne lenne hivatalos nyelv a malaj is :)

Semeretyevó 2010.07.08. 16:58:22

@szcsongor: Wikipedián ilyen sorrendben írják-> Hivatalos nyelv: angol, mandarin, maláj, tamil.
National Geographicban volt egy cikk szingapúrról, abban olvastam, hogy az angol a hivatalos nyelv.

sanche_ 2010.07.08. 17:01:04

Hát most éppen talpnyaló angolgyarmat vagyunk, de lesz ez még ígyse. 10-20 évente mindig más, és a talpnyalók mindig másik nyelvre esküsznek, hogy ez a világnyelv. Pedig Világnyelv nincs. Az angol a legkevésbé az. Egy mesterséges nyelv talán lehet majd az..ha megérik rá az emberiség, de ez ezer éven belül nem várható :)
Egyébként más anyanyelvét ráerőltetni másik emberre nem túl szép dolog.

2010.07.08. 17:13:20

szerintem másodlagos nyelv kategóriában az angol rendkívül elől lehet, mivel az angol nyelv oktatás minden országban alap tantárgynak számít

2010.07.08. 17:21:16

10 év múlva már csak kínai hindi + arab lesz :)

Szarazinda 2010.07.08. 17:26:13

@sanche2: Senki nem erőltet semmit, annak idején erőltették az oroszt, annyi is lett az eredménye. Az angolt nem erőlteti senki és semmi, hacsak nem a globális környezet nem számít annak, angolul manapság tudni kell, és kész.

Még a kínaiak is tolonganak a nyelviskoláikban, hogy angolul tanuljanak, szóval az angol lingua franca szerepe a világban egyhamar nem tűnik el várhatóan, függetlenül attól, hogy önmagában hányadik, ilyen-olyan listákon.

Egyébként vitatkoznék a poszt szerzőjével is, annak ellenére, hogy logikailag igaza van abban, hogy második nyelvként nehéz megítélni, hogy milyen szint szükségeltetik ahhoz, hogy angolul beszélnőnek nevezhessünk valakit, arról azért többé-kevésbé konszenzus van, hogy ma az angol a világon a legelterjedtebb nyelv. Anyanyelvként pedig a kínai (mandarin).

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 17:29:17

@Szarazinda: Nem vitatkozunk, ez kb. így van. Anyanyelvként a kínai mandarin a legnagyobb, ha meg a másodlagos nyelveket nézzük, akkor alighanem az angol.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.08. 17:33:41

Azért az angollal a világ minden táján elboldogultam, mert lehet, hogy nem beszélik tökéletesen, de egy-két fontos szót mindenki gagyog,a ami a "túléléshez" elég. Kínában és Olaszországban nem, de mindenhol máshol, ahol turista megfordul, 5 percen belül találsz valakit, főleg fiatalt, akitől meg tudod kérdezni, mi merre hány méter.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.07.08. 17:40:10

Bocs, hol az orosz nyelv a listarol? Azt is beszelik par szazmillioan!

Es ha osszeadom az altalad emlitett Indiaval kapcsolatos nyelveket sehogy sem jon ki 1 milliard....

nickita 2010.07.08. 17:45:20

de ha például megtanulsz mutogatni, akkor még Kínában és Oroszországban is megértenek :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 17:49:55

@Chaoyang:
Orosz: ott van a posztban: 167 millió az Encarta szerint.
Indiára meg a következőt írja a Wikipédia "India" szócikke: "A hivatalos nyelvek a hindi és az angol. További jelentős nyelvek még a bengáli, a telugu, a maráthi, a tamil, az urdu, a gudzsaráti, a szanszkrit, a nága, a malajálam, a kannada, az orijá, a pandzsábi, az asszámi, a kasmíri, a szindhí és a szikkimi." Huhh, ez azért durva lehet. :-)

TyToo 2010.07.08. 17:53:29

@Droli: Atyaúristen ezek mind olyan nyelvek, amiket emberek beszélnek? :O

RottenTomato 2010.07.08. 17:57:32

Kíváncsi lennék, mihez lehetne itthon kezdeni felsőfokú szikkimi nyelvvizsgával... :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 18:07:07

@RottenTomato: Diplomát már kapsz vele :-) Másik előny: ha van protekciós álláslehetőséged, amit valamilyen oknál fogva meg kell hirdetni az ismerősödnek, elég ha beírja a feltételek közé: "felsőfokú szikkimi nyelvvizsga", és akkor te leszel az egyetlen megfelelő jelentkező :-)

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.08. 18:10:51

@nickita:

Egy barátomnak volt "minden nyelv" turistaszótára.
Témák szerint csoportosítva voltak benne rajzok, és csak mutogatni kellett. Pl. az étterem résznél a különböző állatok, a szerelő résznél egy autó szétszedve, az utazásnál egy repülő, egy vonat, egy autó, stb.

:)

Végigjárta vele egész K-Európát anélkül, hogy gondja lett volna (Svájci volt)

atomarc 2010.07.08. 18:12:35

@alessandro fabbro: Aha és majd' mindegyiket a magyarnál sokkal többen beszélik.

2010.07.08. 18:17:27

Hát én angolra tippeltem volna, indiában nagyon sokan beszélik, mondjuk ott sok az írástudatlan akik jórésze valószínű nem (de ezek valszeg a hindit sem)...

tyberius 2010.07.08. 18:20:01

Tetszik vagy sem, az USA (és kisebb részben Anglia/EK) a huszadik századi tudományos-technikai fejlődés zászlóvivője volt. Autóipar, rádió, repülés, űrkutatás, mikroelektronika - és a posztoló által is említett számítástechnika. Mindenhol angol nyelvű szakkifejezésekbe botlik az ember. A tudományos életben is egyre inkább "lingua franca" az angol. A tömegmédia - rádió, televízió, internet - is Amerikából terjedt el. Ez persze elősegíti az amerikai szórakoztatóipar - a Broadwaytől Hollywoodig - exportját is.

Nem kell erőltetni az angol nyelvet, terjed az magától. És nem talpnyaló az, aki sürgeti, hogy tanuljanak angolul az emberek, hanem csak szeretné, ha a szépreményű tudósok, mérnökök, orvosok, üzletemberek stb. nem lennének egy nyelvi korláttal elválasztva a világ élvonalától.

Sieg 2010.07.08. 18:25:17

Hát, ha összeadjuk az USA, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új Zéland lakosságát, 432 millió jön ki. Ezek legalább 99%-a még ha nem is anyanyelvként, de közel anyanyelvi szinten beszéli az angolt.

Gyanítom, hogy Dél-Afrikában is komoly mennyiségű angolul beszélő ember van. Ha ehhez még hozzáadjuk a holland, belga, dán, svéd, norvég és finn felnőtt lakosság nagy részét (akik magas szinten beszélik az angolt), nagyon alsó becsléssel is úgy 480-500 millió jön ki.
És akkor még nem beszéltünk más európai és amerikai országokról, ahol nagyon gyakran második nyelvként beszélik az angolt. Nagyon nehéz elképzelni, hogy ezek beszámításával (még ha szigorúak is vagyunk, hogy milyen szint felett tekintjük a nyelvtudást jónak), ne jönne össze 530-550 millió, vagyis szinte biztos, hogy több az arabnál és nagyon jó eséllyel a hindinél is.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 18:26:31

@birca maxval: De jó kis poszt! Érdekes az arab nyelv helyzete, melynél valami egészen őrült szórás van, ha az ember nézegeti a különböző forrásokat (kb. 200 milliótól 500 millióig az öszes elképzelhető szám szóba jön :-).

Punetti kapitány 2010.07.08. 18:27:21

A HTML a legtöbbet használt nyelv. 8 milliárd weboldal nem tévedhet. :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 18:31:34

@Sieg: igen, az angol helyzete valóban érdekes. A források 300-500 millió között szórnak az anyanyelvi beszélők száma alapján. Valószínű, hogy bekavar, hogy az USA-ban sokaknak a spanyol az anyanyelve, míg Kanadában bőven vannak francia anyanyelvűek. Különben látatlanban én is jóval többre tippeltem volna 340 milliónál, .

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.07.08. 18:36:08

Az angol azért sem lehet az első, mert még a Rigó utcában is külön kezelik az amerikai angolt. Pedig ők nagyon értenek hozzá :D

Tsabi 2010.07.08. 19:15:13

az indiaiak egymast se nagyon szoktak megerteni, ha ket emberbol egy hindit a masik meg az angolt tori akkor ok is csak mutogatni tudnak. Szoval india meg egymilliar ember de nyelvi szinten olyan mint europa..nehanyan megertik a szomszedjukat masok meg nem..

Rotfuchs 2010.07.08. 19:20:56

Ez egy borzalmasan okoskodó, bicskanyitogató cikk.

Amúgy meg összevissza baromság úgy ahogy van. Az arab nem lehetne a második helyen a cikkben idézett adatok szerint.

"amit 422 millió ember használ, ebből kb. 280 millió anyanyelvként, és 250 millió második nyelvként."

"A negyedik helyen végre az a fránya angol végzett, melyet kb. 341-446 millió ember beszél anyanyelvként, és - ezt beírom szó szerint, mert annyira gyönyörű - 150 millió-1 milliárd ember második nyelvként (ez meglehetősen tág intervallum)"

Ez anyanyelvként és második nyelvként is több az arabnál. Amúgy az egész úgy ahogy van tényleg csak céltalan okoskodás egy bugyuta, téves és hatásvadász alcímmel az indexre kirakva, hogy tóduljanak a népek.

Francekellregisztralni 2010.07.08. 19:21:27

Az arabban azért lehet akkora a szórás mert az nagyon nézőpont kérdése mennyire egy nyelv. Mert minden arab tanul az iskolában klasszikus arabot ami az irodalmi nyelv (a korán nyelve), de a beszélt nyelv a különböző országokban kb annyira egy nyelv mintha a "dán-svéd-norvég-izlandi-feröeri" egy nyelv lenne.

TyToo 2010.07.08. 19:30:58

@Tsabi: Ez igaz a norvégokra is. Előfordul, hogy két szomszédos település lakói annyira más dialektust használnak, hogy alig értik meg egymást.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.07.08. 19:33:50

@Sieg: ismerősöm norvágiába is ilyen lendülettel vágott neki,aztán csak ott kezdett el pislogni ,hogy azért ahova ő került annyira nem dívik a zangol ,úgyhogy óvatosan az ilyen kijelentésekkel ,hogy nagy rész, meg magas szint

Gergice 2010.07.08. 19:36:09

Brazília kb. 200 milliós ország, hivatalos nyelve a portugál, amit gyakorlatilag mindenki beszél. Ha ehhez hozzácsapjuk a lényegében elhanyagolható portugáliai portugálokat, akkor már egy oroszokat jócskán meghaladó számot kapunk. Ez sem pici nyelv :)

Hajrá, Fő- és Albánia!! 2010.07.08. 19:46:27

Azért érdekelne, hogy jöttek ki ezek a számok mondjuk az angolt meg a spanyolt illetően (a spanyolt macerás lenne összeszámolni, de az angol esetén pl. kb. 310 millió az USA-ban, 50 millió Angliában, kb. 25 millió Kanadában, 22 millió Ausztráliában és 6 millió két Írországban, ez így kapásból 400 millió fölött van, és akkor Indiát meg pár afrikai exgyarmatot még nem is említettem, ahol sokaknak az anyanyelve).

VME 2010.07.08. 19:54:35

Melyik nyelvet beszélik a legtöbben? Hát a zsiráfnak, te butus. (Ja, a kérdés pontosan megfogalmazva az volt, hogy melyik állatnak van a leghoszabb nyaka.)

Egyébként gyanús, hogy a mandarint nem beszélik 1 milliárdan anyanyelvként.

jozsi_az_infomunkas · http://socialworker.blog.hu 2010.07.08. 20:07:03

Nem tudom elhinni, hogy nem az angolt beszélik a 2. legtöbben. Mandarin oké.
A cikk nagyon félrevezető, mert anyanyelvről, meg hivatalos nyelvről beszél, ugyanakkor a cím mást ír.

pudliho 2010.07.08. 20:33:20

a pénz nyelvét mindenhol értik/beszélik:-P

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.07.08. 20:48:18

@Hajrá, Fő- és Albánia!!: Az USA-ban nem tudom hány % beszél angolul, de szerintem messze nem 100.

Pistike_ 2010.07.08. 20:53:14

Elnézve a szép magyar kultúrát, a magyar emberek színvonalát, az iskolába járó fiatalok jelentős részének tudását, a magyar rövid időn belül a legutolsó lesz.

Aztán majd lehet mítingelni, meg kopizni meg hüjézni, mert máshoz úgysem lesz esze itt senkinek.

kisfaszú 2010.07.08. 20:54:24

@Droli: Indiában beszélnek kannadául, Kannadában angolul, Angliában indiaiul.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 21:36:25

@jozsi_az_infomunkas: Elég hosszú cím lett volna az, hogy "Melyik az a nyelv, amelyiket a legtöbben beszélnek anyanyelvként az Encarta 2006 felmérése alapján" :-)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 21:42:25

@Hajrá, Fő- és Albánia!!: Hát ez az, hogy nem ilyen egyszerű. A módszertant nem ismerem, de lássuk pl. Írországot: a becslés szerint van kb. 4,3 millió lakos; mondhatod, hogy akkor ez 4,3 millió angol anyanyelvű ember. Na de ebből a 4,3 millióból van vagy százezer lengyel, nemtudommennyi litván, szlovák, magyar, stb. Szóval akkor mondjuk azt, hogy csak 4,1 millió igazi ír van, akinek angol az anyanyelve. De most jön a másik bökkenő: Írországban két nyelv is hivatalos, az angol és az ősi ír nyelv, a gael. Nos, melyik ír melyiket használja anyanyelvként? A legtöbb biztosan az angolt, mert a gael eléggé visszaszorult, de pontosan mennyire? És mi legyen azokkal, akik mindkettőt anyanyelvi szinten beszélik? Sőt, még jobb: mi legyen azzal a lengyel kisfiúval, aki ide született, és otthon lengyelül beszél, az iskolában meg angolul - kitűnően, anyanyelvi szinten mindkettőt? És ez csak egy pici Írország, és akkor lássuk a rettenetesen vegyes USA-t. Én nem is csodálom, hogy ekkora eltérések vannak.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 21:47:38

@Rotfuchs: Pont azért írtam oda, hogy a forrás az Encarta 2006 felmérése volt, és eszerint ez az eredmény (ez egy viszonylag friss felmérés). Viszont vannak más felmérések is, amelyek sokszor teljesen eltérő eredményt mutatnak, ezeket direkt írtam hozzá, hogy izgalmasabb legyen a dolog :-) Hiába, még erre a látszólag egyszerű kérdésre sem tudunk pontos választ adni, csak hozzávetőlegeset.

Globetrotter2014 2010.07.08. 21:53:01

@Bárzongorista: van egy sanda gyanúm hogy Kínában sem lesz ár akkora gond angolul megértetni magad, de olaszország és Franciao még mindig nehéz dió :)

Globetrotter2014 2010.07.08. 21:56:40

@Droli: a bevándorlók előbb utóbb megtanulnak angolul, az angol nyelv szpésge pont az, hogy gyorsan megtanulható a használható szint ellentétben pl a franicával vagy a köznyelvben erős tájszólásokkal bíró némettel. Az ír nyelvvel az a gond, hogy valami 100.000! ember beszéli igazán. Írosrzág, USA vagy UK egyránt tekinthető 100%osnak angolnak, ezzel az erővel lehzúzhatjuk a 2 millió erdélyit mert táji nyelvet beszélnek, ami nem mindenben felel meg a knaonizált hivatalos magyarnak, arról már nem s beszélve hogy két bajor beszélgetését nem árt feliratozni a TVben a más tartományból származó nézők kedvéért....

Globetrotter2014 2010.07.08. 21:59:25

Érdemes megnzéni hogy olyan egzakt gazdasági adatokat mint a magyar GDP vagy ÁHT hiány hogy kezel a WIkipedia, a VIlágbank vagy a CIA factbook. Itt olyan régiókról van szó (pl É-Afrika, Kisázsia) amelyekben milliós nagyságrendeben sem isemrik a népességadatokat. Az angol mint beszélt idegennyelv világszintű felmérése pedig végképp leheteten vállalkozás...

T1GRIS 2010.07.08. 22:01:31

"Ráadásul egyesek szerint a miénk a legnehezebb nyelv, mi meg ezt gond nélkül megtanultuk!"

Ó, bár igaz volna ez.... De elég csak egy találomra választott velvet cikket elolvasni, no meg az ottani kommenteket, hogy az arcunkba kapjuk a valóságot. :(

simon mondja · http://varosban.blog.hu/ 2010.07.08. 22:04:47

@ZF2: Kínában senki nem beszél semmilyen nyelven, csak kínaiul. Aki mégis tud egy keveset angolul, azt sem nagyon érted meg.

Globetrotter2014 2010.07.08. 22:06:37

"Ráadásul egyesek szerint a miénk a legnehezebb nyelv", azért kivéncsi lennék arra, hogy ezt ki meri írásba adni? Elég eccerű nyelv az a miénk, nem mondom hogy nincs könnyebb, de kezdj el franciárul tanulni, aztán térjünk vissza a kérdésre....

Globetrotter2014 2010.07.08. 22:07:50

@simon mondja: nehezen tudom elképzelni hogy egy ország a világ legnaygobb exportőrévé tud válni és fel tudja vásárolni a fél fejlődő világot anélkül hogy beszélne angolul/franciául...

syllogz 2010.07.08. 22:11:33

Meg jo hogy anyanyelvet irtal, mert a hivatolos nyelvvel gondba lehet kerulni, ha az USA-t probaljuk beleszamitani.
Mert, ugyebar, USA-nak nincs hivatalos nyelve...
Bar a helyzet kicsit arnyaltabb:
en.wikipedia.org/wiki/Usa#endnote_engoffbox
en.wikipedia.org/wiki/National_language#United_States

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.08. 22:14:24

@ZF2: Tanultam franciául :-) Tény, nem egyszerű, de külföldinek magyarul tanulni szerintem sokkal nagyobb "rémálom". Amilyen szép a nyelvünk, olyan nehéz, főleg a ragozás, toldalékolás. Pl. cukor + val = cukorral, Benő + vel = Benővel, egér + vel = egérrel. Az angol ezt megoldja egy egyszerű "with"-del, mindenfajta hasonulások meg magas-mélymagánhangzók nélkül.

Grafogirl 2010.07.08. 23:00:02

én úgy tudom, hogy a spanyolt 400 Milióan beszélik anyanyelvként... és nem Dél-Amerika egy része, hanem egész Dél-Amerika Brazilia kivételével, de mondjuk a brazilok iskolában tanulják a spanyolt. plusz Közép-Amerika, néhány sziget és Spanyolország.
az USA bizonyos részein 50% fölötti a spanyol ajkú lakosság! gyerekszületésekből már most látszik, hogy hamarosan a spanyol ajkú kisebbség többségben lesz az USA-ban! Nyilván az illegálisan ott tartózkodó spanyol ajkúakat csak megsaccolni lehet!

Brigi \"B. A.\" főnöke 2010.07.08. 23:58:15

A kommentelők nagy többsége sajnos nincs benne abban a 14.5 millióban.

szepi79 2010.07.09. 01:12:42

@ZF2: "a bevándorlók előbb utóbb megtanulnak angolul,"

pedig nem fog. minek tanuljon? úgyis a "saját népével" lakik (most az tökmindegy, hogy kinai, mexikói vagy bármi más), minden hivatalos dolgot el tud intézni a saját nyelvén, a TVn is egy gombnyomással átvált angolról spanyol szinkronra, mégis miért kéne angolul tanulnia?

smartdrive 2010.07.09. 01:23:10

"mi meg ezt gond nélkül megtanultuk! "

nanana

Grafogirl 2010.07.09. 02:03:13

@Szarazinda: a legtöbb efféle listában a kinai szerepel az első helyen a második helyen az angol, majd a 3. helyen a spanyol, és a portugál (értelmezéstől és listától függően)
A fenti lista azért vezethet félre mert az arab esetében az anyanyelvként és második anyanyanyelvkétn beszélőket egy kalap alá vette, míg az angol esetében ezt nem tette meg. Hiszen az angolt második anyanyelvként igencsak sokan beszélik... ahogy a spanyolt is...stb.

szamoca@Shaw.ca 2010.07.09. 02:09:23

Sajnos a Magyar nyelvbe /olyan nehez idegen szavakat hasznalnak manapsag MEG hivatalos nyilvanos helyeken is/ hogy bizony-aki egy kicsit sem tanult idegen nyelvet/ A SAJAT ANYA NYELVEHEZ -SZOTART KELL HASZNALNI.....NAGYON SZOMORU-DE IGAZ....Tisztelettel

sunázósün 2010.07.09. 03:10:59

@szamoca@Shaw.ca: Biztos azért tűnik olybá, mert ritkán jársz erre:)

Jerky_Maistro 2010.07.09. 08:05:29

A MAGYART beszélik a legtöbben, mert a magyar (sumer -> samar -> sagyar -> magyar) volt az ősnyelv!! :-DDDDD Ahogy az Ősrobbanás is magyar volt!

portis · http://www.online-szallas.com 2010.07.09. 08:42:08

Az a 341-446 millió angol nem lehet teljesen OK, mert csak az USA+UK is 370 000 000 lakos.

Globetrotter2014 2010.07.09. 09:05:18

@szepi79 - Harciteknős idomár: nem ismerem pontosan az amerikai helyzetet, de azért el tudom képezlni mennyire lehetnek toleránsak egy olyan bevándorlóval szemben aki nem beszéli a nyelvet. De arról vanna sejtéeseim/tapasztalatim, hogy egy német vagy egy olasz bevándorlási hivatal mennyire lesz elnéző egy törökkel vagy albánnal aki nem beszéli a helyi nyelvet. Olaszból valszeg az első vonattal toloncolják haza, de szerintem a németek sem lesznek szívbajosak.

limonade joe 2010.07.09. 09:30:19

Vagyis az angolt, amint a cikkből kiderül. Nem tudom minek kell a feltűnősködés érdekében csavargatni a tényeket.

Globetrotter2014 2010.07.09. 09:36:28

@Droli: a teljes hasonulás meg a magyaroknak is gondot okozó tárgyas ragozás (eszek/eszem) viszonylag egzotikus, de én a franciát külföldiekkel tanultam és sokszor láttam őket amint a fogták a fejüket (nekem egy aróság volt aminél megfogadtam hogy pihnetetem a projektet). Cseréba a magyar meglehetősen szimpla nyelv, a kissé "eccerű" nyelvtana elég sokminden kifejeztését megnehezíti/leegyszerűsíti, igaz mindent át lehet ültetni, ahogy az angolban is tudsz magázni...

tuono 2010.07.09. 09:55:00

"portugál (176 millió), aminek az érdekessége, hogy Portugáliában "mindössze 11 millióan beszélik, de Brazília 184 milliója sokat dob az ázsión;"
11+184=176 :D
lol

privateer 2010.07.09. 10:57:51

Eszperantót tervezték a világnyelvnek. Nem lett belőle semmi.

Pedró27 2010.07.09. 11:36:03

@Szarazinda: "Az angolt nem erőlteti senki és semmi, hacsak nem a globális környezet nem számít annak, angolul manapság tudni kell, és kész."

Olyanról nem hallottál, hogy gazdasági kényszer? Vagyis nem vagyok köteles angolul tudni, csak ha nem tudok, akkor nem kapok munkát.

Globetrotter2014 2010.07.09. 11:44:23

@Pedró27: ez baromság. Nyugodtan kereshetsz állást a benszülött nyelvutdásoddal, van aki komoly jól fizető karriert fut be az élet bármelyik területén (legyen az polgári peres ügyvéd, köztisztviselő vagy művész) anélkül hogy valaha is meg kellene szólalnia. De sok szakmában előny az angol néhányban feltétel. Ugyanakkor senki sem kényszerít rá. Tanulhatsz más nyelvet (és ugyanúgy érévnyesülhetsz vele), vagy ki is hagyngatod, legfeljebb kicsit nehezebb lesz. De gazdasági kényszerről beszélni ökörség. Az orosz nylev azonban jó pálda arra, hogy társadalmi gazdasági kényzer nélkül csak simán köteleővé téve némi passzív ellenállással kimondottan rossz hatékonysággal tanul az ember nyelvet. Konrktétan, a nem túl könnyű és teljességgel hasznavehetetlen oroszt SENKI sem tanulta meg, pár csókos párfővezetőn kívül.

Pedró27 2010.07.09. 11:45:05

@ZF2: ""Ráadásul egyesek szerint a miénk a legnehezebb nyelv", azért kivéncsi lennék arra, hogy ezt ki meri írásba adni? Elég eccerű nyelv az a miénk, nem mondom hogy nincs könnyebb, de kezdj el franciárul tanulni, aztán térjünk vissza a kérdésre...."

Más a magyar, mint az európai nyelvek többsége, ezért tartja mindenki nehéznek. Neked nem könnyebb franciául megtanulni (ha nem tanultál még más külföldi nyelvet), mint a franciának magyarul.

Viszont mindig röhögök, amikor ámuldozunk a négy nyelven beszélő hollandok műveltségén. Megtanulnak két tájszólást, azt is rosszul (angol, német), meg egy rokon idegen nyelvet (francia).

Szupcsi 2010.07.09. 12:42:07

Nem tudom, hogy a 2006-os felmérés előtt vagy után történt-e, de (echte kaliforniai nevű) Schwarzenegger kormányzósága idején Kalifornia állam hivatalos nyelve lett a spanyol is.

Egyébként módosítanám a posztban elhangzott kijelentést, miszerint az USA nyugati részén sokan anyanyelvi szinten beszélik a spanyolt, az konkrétan az USA déli része Floridáig. Miamiban van olyan negyed, ahol nem lehetsz közalkalmazott spanyol nélkül, mert a lakosság jelentős része (bevándorlók) nem beszél angolul, mert minek, ha mindenki tud spanyolul.

Afrika meg tényleg érdekes, két anyanyelvi szinten még biztosan beszélnek a 60-as években függetlenedő egykori portugál gyarmatokon, mint Angola és Mozambik. Zaire-ben meg nyilván belgául :)

ave 2010.07.09. 13:23:39

>Bár a futballválogatottunk is ilyen helyen lenne Európában!

Az remek lenne, sose jutnank ki VB-re. :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.09. 14:27:05

@tuono: "portugál (176 millió), aminek az érdekessége, hogy Portugáliában "mindössze 11 millióan beszélik, de Brazília 184 milliója sokat dob az ázsión;"
11+184=176 :D
lol "

Ez tényleg érdekes :-) Gondolom, a magyarázat az lehet, hogy Brazíliában sem mindenkinek portugál az anyanyelve.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.09. 14:35:26

@Grafogirl: Szerintem az arabnál az kavarhat be, hogy nem tudni, pl. az algériai arab mennyire hasonlít a szaudi arabra, pl. értik-e egymást, ha találkoznak (nem tudom a választ erre). De ennyi erővel az angolt is széttagolhatjuk mert pl. az ír angol és az indiai angol eléggé eltérő lehet (ez viszont saját tapasztalat :-). Pont ezért használtam az Encarta sorrendjét, mert azt azonos szempontok alapján készítették, a fene tudja, hogy a többi módszertana mennyire kompatibilis ezzel.

Globetrotter2014 2010.07.09. 15:09:25

@Pedró27: kevered a nehézséget és a másságot, A magyar nyelv legfeljebb azért nehéz mert más, egyébbként egy elég egyszerű valami, kevés öntörvényű elemmel s kivételekkel, a nyelvtan pedig annyiban más hogy egyszerűbb (pl nemek hiánya), ha megszoktad a toldalékolást, kevés kihívás van benne. Magyarul tanulni nehéz egy franciának aki még nem tanult más nyelvet. De ha már tanult anyanyelve mellé egy másik mondjuk germán nyelvet, akkor a magyar elég minimális kihívás lesz. Ugyanígy, nekem az első nyelv volt fura, de pl a franciához már nagy segítség az olasz, ugyanakkor a francia tele van olyan ökörségekkel, amihez ekkor sem fogok hozzászokni ha előtte sokmás nyelvcsalád nyelvét ismerném. Elenben a spanyol elég laza (kivéve a subjuntivo túladagolást), ha átlátod nem olyan nehéz használni. A magyar is inkább ilyen, csak át kell látni...

Don Calo' · http://gangstersinc.tripod.com/Vizzini.html 2010.07.29. 18:57:19

@Grafogirl:
kisanyám, te meséllgess Chiléről, mert a 'Freddy (Alfred) háverod csúfosan beégett a "Halászlé" blogbaromságával és a semmi "műsorával" azóta. ;-)))))))))))))))))))))))))))
amúgy is csak "levelezőn" jár be néha, talán német gastarbeiterként többet tejel neki valami güri? :)
vidd magaddal Dél-Amerikába wazze'! ;P

Don Calo' · http://gangstersinc.tripod.com/Vizzini.html 2013.11.10. 16:50:00

@Droli: Az "Alfred" haverodat végre kibaszták a mömörö rádijútu'!? A magyartalan beszéde kezdettől ezt a lépést generálta, csak van egy bátyuskája szegénynek ugye. :D

noriglori 2014.06.24. 12:54:52

Akit érdekel, itt van néhány érdekesség a világ nyelveiről:)
www.concordforditoiroda.hu/vilag-nyelvei/

süti beállítások módosítása