Skip to content


Magyar tej 240-ért, vagy szlovák tej 120-ért?

Szerző: Droli - 2010.08.11. 07:08

Bookmark and Share

Gyurcsány Ferenc vásárolni volt, és ezt egy blogbejegyzésben is megírta. A boglári Tescoban nagybevásárlást tartott, és a tejeknél érdekes választás elé került: most melyiket vegye meg, az olcsó, 120 forintnál alig drágább szlovák tejet, vagy a 240 Ft-os magyar tejet? Te melyiket vennéd meg, ha feltételezzük, hogy mindkettő azonos minőségű?

Most ne akadjunk meg azon az apróságon, hogy mit is jelent az a "minőség", valóban tej van-e abban a dobozban, vagy inkább csak annak látszó valami. Az is egy érdekes kérdés, hogy miért nem háznál vásárol tejet a miniszterelnök úr, mert ott az olcsó szlovák tej áráért kaphat igazi, friss tejet (származási hely: boci), de hát tegyük szívünkre a kezünket: közülünk hányan vásárolnak háznál tejet? (Rám ne mutogassatok, az én tejfogyasztásom rendkívül minimális :-) Az meg egy másik, még érdekesebb kérdés, hogy hogyan lesz az őstermelőtől háznál 120-ért megvásárolható igazi tejből 240 forintos dobozos fehér lötty? (Ráadásul az őstermelőtől ennél jóval olcsóbban vásárolja meg a feldolgozó, ebben is biztos lehetsz.)

Feltehetjük a kérdést általánosítva is: megvegyük-e a magyar árut, ha drágább, mint a külföldi, pusztán azért, mert magyar? A két válaszlehetőség: igen vagy nem. Mindkettőt megindoklom gyorsan.

Igen. Mert ezzel a magyar vállalatot-gazdát-alkalmazottat támogatod; a vállalatnak lesz bevétele, az alkalmazottnak munkahelye, a gazdának meg megéri termelni. És jó a magyar államnak is, mert egyrészt a fentiek adóznak, másrészt nem kell nekik segélyt-támogatásokat fizetni. Hosszútávon a magyar vállalatnak és gazdának lesz pénze fejleszteni, a magyar államnak adót csökkenteni, és később olcsóbb is lehet a tej. Tehát a drága magyar tej valójában nagyon is olcsó.

 

Nem. Egyrészt mert ma az embereknek kevés pénzük van, sokaknak minden forint számít, így eleve a kérdés rosszul van feltéve: a többség eleve az olcsó tejet fogja megvenni. Ráadásul ha mindenki a drága magyar tejet veszi meg, akkor semmi sem kényszeríti a vállalatot az ár csökkentésére, sőt, akár árat is emelhet. A gazdák meg a nemzetközi viszonylatban versenyképtelen magyar tej termelésével fognak foglalkozni, és nem a versenyképesebb termékekkel, melyet külföldön is jó áron el tudnánk adni. Ne hozzuk vissza a magyar narancs korát!

Itt tulajdonképpen mindenkinek igaza van; én azt szeretném kérdezni tőletek, hogy ti melyik tejet választottátok volna? A 120 Ft-os szlovákot, vagy a 240 Ft-os magyart? És miért?

(Gyurcsány amúgy a magyar tejet választotta, mondjuk neki nincsenek anyagi gondjai :-)


Címkék: bulvár gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr82212835

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Házi joghurt 2010.08.12. 15:16:48

Amit a boltok polcain látsz joghurtot azon túl, hogy drágák sokszor nem is igaziak, hanem gyáriak. Szeretnék bemutatni egy tippet, amivel házilag is tudsz garantáltan igazi egészséges joghurtot készíteni.Hozzávalók: 1l- zsíros tej, 1-doboz natúr joghur...

Trackback: Házi joghurt 2010.08.12. 14:14:25

Amit a boltok polcain látsz joghurtot azon túl, hogy drágák sokszor nem is igaziak, hanem gyáriak. Szeretnék bemutatni egy tippet, amivel házilag is tudsz garantáltan igazi egészséges joghurtot készíteni.Hozzávalók: 1l- zsíros tej, 1-doboz natúr joghur...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.08.12. 20:43:09

"A BLOGBAN LEIRTAK EGYSZERŰEN NEM IGAZAK. AZ AZONOS MINŐSÉGŰ TEJ ESETÉBEN AZ ELTÉRÉS 20-40 FT. A SZLOVÁK TEJ JAVÁRA."

Ne hazugozd le Gyurcsányt! :-)))))))

2010.08.12. 20:47:28

@uni1002: Csak egyszer menj el egy nagy tehenészeti telepre és majd meglátod mit kapsz a nagy-nyomáson át forrázott tej néven a kis dobozodba (belefejik a gyulladt-gennyes tőgyet, véres -leharcolt tejeket). Én pl. kecskéket tartottam közel 50 db-ot a hülye barom média miatt tönkrement a gazdaságom. Évente ellenőrzik az állományomat, vérvétel stb. Egy valag pénz kifizetek a vizsgálatokra-igazolásokra. Jöttek ezzel a szarral, eltűntek a vevők. Könyörgöm ma már a háztájiban is kötelező a teheneknél a TBC szűrés, flakont meg vigyél te, és nem lesz fosás. Annyi együgyű ember van ebben az országban nem is értem.

mindegykj2t5gb 2010.08.12. 21:00:29

nna ehhez nem nagyon ertek ..itt csehorszagban is sokkal olcsobb a szlovak tejtermek..bar mondjak innen viszik a tejet oda:-P ott ugye atalakul valamive visszautazik ..es erdekes mod keletszlovakiaba ami minima 1200km oda-vissza es lass csodat olcsobb mint a helyi...
en sem iszom tejet..de sajtot es vajat fogyaztok neha...

mindegykj2t5gb 2010.08.12. 21:05:14

na meg valami..magyarorszagi hentesnel mindig amulatba estem a kinalattol..vagy legalabb is attol ahogy az fel volt kinalva.itt az azota eltelt 20 ev utan se kepesek azt a szintet elerni..masreszt pedig sajnos hunniaban is esik lefele a szint

dwr 2010.08.12. 21:14:04

@sourcerror: Nézz utánna, Orbánék tárgyalták le a mezőgazdasági fejezetet, ők is zárták le (mert a franciák és a németek erősebb kutyaként leugatták a "kiválló" kisgazda tárgyalókat.)
Mit fizet a magyar gazda? A lónak a farát! Szétiratja az őstermelő családra dédimamáig bezárólag a terményeket, oszt őstermelésileg adómentes. Azt a minimál járulékot becsengeti, mert muszáj, és mert elektronikusan kell.
Az Eu pedig nem támogat termékeket csak termelőket és piacrajutást (ezt meg WTO rühelli), az meg egy Móricka mese, hogy majd olcsóbban fogja a feldolgozónak adni a tejét hiszen neki elég a területalapú támogatás.

afrenki 2010.08.12. 21:15:58

Nem olvastam végig az összes kommentet, mert annyit nem ér. De!

"mert ott az olcsó szlovák tej áráért kaphat igazi, friss tejet (származási hely: boci), "

A boci nem ad tejet, a boci tejet iszik.

Tejet a boci jó édes anyja ad, úgy hívják tehén!

Nejlon parasztok.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.12. 21:18:45

@afrenki: Kösz! Hülyén haltunk volna meg. Édesanya nem egy szó?

sikisiki (törölt) 2010.08.12. 21:18:50

@bogancs: Én évek óta házi tejet iszok. De még sosem írtak róla számlát. Talán ez is oka annak, hogy az országos statisztikákban kicsi az aránya. Csak sajnos a jó zsíros, tejfölös tejet egyre kevésbé bírja a gyomrom. Úgyhogy marad a 0,8-as multis tej. :-(

NIL7 2010.08.12. 21:20:20

Én pedig csakis szlovák tejet veszek, egyszerre 10-20 dobozzal. Ki szoktam önteni a lefolyóba mert inkább (ír!) sört iszom, de ezzel is verek egy szöget a magyar feudál-szocializmus koporsójába. Ha egy mód van rá akkor Kassára megyek érte (a szlovák rendszámos autómmal), hogy az ÁFA se kerüljön méltatlan kezekbe. "Ezeknek" itt semmit!

Pista bá 2010.08.12. 21:23:04

A 120-as szlovákot, már csak azért is, mert az jobb minőségű.

sidol 2010.08.12. 21:33:54

Sziasztok,
Hozzánk is rozsdamentes hűtőkocsiból jön a tej, ház előtt megáll béget vagy csak kiakasztjuk a kannát és megtölti. A miértnek több oki is van egyrészt ebből a tejből lehet csinálni aludtejet, túrót akármit, a gyári tejnek kb a fele víz.

Az ember két éve kb. még fel akarta számolni a tehenészetet aztán elkezte árulni a tejet a környéken hűtőkocsibók amit nem kevés pénzért vett (HCCP, hűtött, rozsamentes stb)
Azóta félig kész atejüzem is ahol majd készül a túró, tejszín stb.

Előnyben részesítem a magyar termékeket még ha drágább is, mert azért tartunk ott ahol tartunk, mert szinte korlátok nélkül áramlik be a külföldi szemét. Igazából nem kellene ide hatalmas forradalom, csak mondjuk minden nagyobb településen egy piac ahol a környékbeli termelők eladhatják a tejet, zöldséget stb és mehetne a tekkó a sunyiba, ha bele gondolsz régen nem volt divat a fél világon átszállítgatni mindent, ezt a luxust nem sokáig engedhetjük meg magunknak. A környéken termelt élelmiszer frissebb és a bevétel helyben marad. Aúgy meg elég sokat járkálok a munkámból (ipari tisztítás) kifolyólag különféle ipari üzemekben, nem akarom elmesélni, hogy milyen egy virslitöltő gép belseje például amikor 1-2 év után kinyitják a burkolatot... nem eszek virslit azóta, egyáltalán, semmilyet....

klondike 2010.08.12. 21:43:14

Bocsánat, szabad egy parasztnak/ zsellérnek is hozzászólnia?
Reggel 4.30 -kor kelek, merthogy van egy 8 hektáros (32 focipálya) bio homoktövis ültetvényem, nem használok vegyszert, csak kézzel kapálok és sorközöket kaszálom, tudom korszerütlen, de ez van. NEM vagyok hajlandó gyomirtó szert és szintetikus dolgokat használni. Csalánlével és gyógynövény kivonatából készült kondicionáló szerrel permetezem kizárólag. 11-ig kapálom majd szétéget a nap , mindenhonnan dől belőlem az izzadtság, majd du. 4-kor ismét kapálom, mert a parlagfű and co. nyomul keményen. Lehetne sokkal egyszerűbben vannnak patent gyomírtó szerek, de nem tudom azoknak a hatásmechanizmusát, de félek tőle, hogy bár gyomnövény levelén ragyogóan felszívódik, de a talajba ragyogóan beszivárog majd ki tudja mennyi idő alatt lebomlik.
Nem vagyok bio fanatikus, őszintén szólva nem hiszek benne, amíg az égből a csapadék is nem lesz 100% bio. Mindezt csak azért írtam, mert vigyázni kell nagyon azzal, mit teszel a kosaradba. Nézzetek meg bármit lassan mindenben van aroma ( szerencsés esetben természetes) vagy ízfokozó, tudunk róluk valamit? Nem igazán. Másik kedvencem a citromsav, szinte mindenben ott van helyre kis tartosító és ízfokozó hatása van, senki ne higgye, hogy citromból van. A naprendszerben nincs annyi citrom, ami a világ lakosságának elég lenne. Penészgombából állítják elő nagyüzemileg , mily meglepő. Van komoly szakirodalma a témának tessék utánaolvasni, sajnos szokunk elfele a természetes ízektől ez az igazság. Aki járt Ámerikában tudja, hogy nem lehet egy normális lecsót ottani alapanyagokból főzni, szép tetszetős, gyönyörű, de ízt azt ne keress. A nemesítők olyan málnát , paprikát , bármit "csinálnak" , melynek, hosszú a szav.ideje, szállítást bírja, külleme tetszetős, ja hogy íze is legyen, hát harmadrangú kérdés.
Elnézést elkanyarodtam az eredeti témától.
A lényeg bármit (v)eszel megbízható helyről.
Ja és nincs tanyáról ellenőrzéskor menekülő napszámosom, magam nyomom édesapámmal és ha nem lenne főállásom nem élnék meg belőle, ne kérdezzétek miért teszem, azt hiszem a véremben van.Ennyi.

IQ_nuku 2010.08.12. 21:50:38

Az olcsóbbat! Olyan családban, mint a miénk, ahol ketten (én és a gyerekem) élünk 60 e Ft ból... bizony minden fillér számít. ...és sokan még nálunk is rosszabb helyzetben vannak....

isssti 2010.08.12. 21:51:02

Nahát, ez a gyurcsány még szabadlábon van?
Nem is tudtam: ez hihetetlen!
Vajon hogy csinálja?
..biztos vannak kapcsolatai a fidesznél is!
..vagy legalábbis lefizette őket!

Bocsánat, ha elkalandoztam: szlovák terméket már csak elvből is igyekszem nem venni: ahhoz még sok-sok bocsánatot kellene kérniük északi szomszédainknak..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.12. 22:00:16

@klondike: Ez nagyon okés és tiszteletre méltó. A gond ott van, hogy ez nincs a homlokodra írva. Tehát egy kis faluban, ahol mindenki ismeri a tevékenységedet, ott ez egy működőképes modell. Más kérdés, hogy ott meg mindenki megtermeli magának. De Budapestet például így nem lehet ellátni. Itt óriási mennyiségekről van szó, és sokaknak nincs házi termelő ismerősük.

isssti 2010.08.12. 22:01:16

@szőketisza: na persze: meg a szlovák Tokaji is jobb a magyarnál, ugye?
Ezeket nem gondolhatod komolyan: legalább szégyellhetnéd magad, hogy ilyeneket irsz!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.08.12. 22:16:00

nekem a termelő 160-ért házhoz hozza a frissen fejt tejet.

szőketisza 2010.08.12. 22:17:36

@isssti: Most nem tudom, éppen mit vetsz a szememre. Légy szíves jelezd, mire reagáltál ilyen indulatosan!

gulasZuppe 2010.08.12. 22:32:55

a dinnyet 20 ft-ert veszik, és 70ét adják
a tescoba 240 volt a "hazai" tejföl (nagyobb kiszereles) érdekes modon a német az csak 120
mikoze ennek az arkepzesnek a beszerzesi arakhoz? ugylatszik semmi.
olyan mint forint árfolyam mesés köze a valósághoz közeít a nullához de jól lehet szórakozni vele

Horvie 2010.08.12. 22:38:42

A 120-as szlovákot vettem meg, mert volt nálam 230Ft, amiből amúgy sem jött volna ki a magyar, így meg jut kenyérre meg hercalámira is.

Jómódú lennék, megvenném a magyart (nem érdekelne, hogy úgyis minden csóró a szlovákot veszi és így semmi értelme), szimpla patrioticizmusból. De az állam előre lenyúlja a lóvémat, hogy ne nekem - hülyének - kelljen eldöntenem, támogatom-e Bendegúzt és Riskát.

Akkor most mivan?

Nyers Fa 2010.08.12. 22:50:18

@Droli: Abban igazad van, hogy a felvásárló fölözi le a hasznot, de ne legyen illúziód, arról, hogy a felvásárló cégek többsége is a multik tulajdonában vannak. Metspa Kft. a legjobb példa erre. Ez a cég a Metro és SPAR + Praktiker felvásárló cége. Ők a tulajdonosok is. Tehát tej 50 Ft felvásárlási ára ill. a 200 Ft feletti eladási ára közötti különbözet zöme, a multiké.

Úgy tudom a Media Markt és Saturn szintén ezé a csoporté, az olcsó LCD tv miatt mégsem siránkozik senki.

szőketisza 2010.08.12. 22:53:48

@isssti: „na persze: meg a szlovák Tokaji is jobb a magyarnál, ugye?
Ezeket nem gondolhatod komolyan: legalább szégyellhetnéd magad, hogy ilyeneket irsz!“

Nem egészen értem, melyik bejegyzésemre reagáltál ilyen indulatosan, amiért szégyelnem kellene magamat. Talán amikor 30-40 évvel ezelőtti - a magyarok által lakott Kelet-Szlovákiában - szerzett személyes tapasztalataimról számoltam be, miszerint már akkor is finomak voltak a szlovák tejtermékek és a magyarországinál sokkal nagyobb volt a választék. Különben csak megerősítettem egy másik bloggoló ilyen tartalmú bejegyzését. Ezért kellene szégyelnem magamat? Nem tartasz elég hazafinak?
Egyébként az igazi szlovákiai tokaji, azaz amelyik a „Tokji Borvidék“ ma Szlovákiához tartozó néhány - egyébként zömmel még ma is magyarok által lakott - településének határában termesztett szőlőből készült, nyilván ugyanolyan jó, mint a magyarországi (feltéve, ha szakzerúen készítették). Amugy nálunk is árulnak sok, tokajinak nevezett, rossz minőségű lőrét (műanyag flakonokban!!!)

Nyers Fa 2010.08.12. 22:54:08

B.J 2010.08.12. 11:42:53
Cipőt a cipőboltból, tejet a gazdaságból.
200 Ft-ért még házhoz is hozzák nekem és leteszik a küszöbre a többi rendelt tejtermékkel együtt. Fizetés utólag, készpénzben vagy banki átutalással, a havi rendelések alapján.
A minősége csillagos ötös.
Kell ennél jobb

Cipőt a cipésztől!
Ezért hiteltelen amit mondasz.

szőketisza 2010.08.12. 22:56:38

@Nyers Fa: Ezt a szöveget egyszer már elsütötted!

Nyers Fa 2010.08.12. 23:03:39

@Kaa: Nálunk a sarki pékségben (25 éve maszek 100% magyar tulajdon) az a magyar tej ami a Sparban 240 Ft, 360 Ft. Rohadt multik, erről ennyit.
Egyébként meg kiváncsi lennék, hány magyar milliárdosnak (ismert nagyvállalkozónak) van szlovákiában tejüzeme.
Nem egynek, az biztos.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.08.12. 23:03:56

@afrenki: A tehén beceneve is lehet a boci. Boci boci tarka, se füle se farka. Latinul: Bos primigenius taurus. Csak ez utóbbi hülyén nézne ki a posztban és a dalban is.

vinyi 2010.08.12. 23:06:36

A kérdés leginkább az, hogy mitől drágább magyar tej.

Nyers Fa 2010.08.12. 23:06:37

@szőketisza: Összekeversz valakivel, mert itt még soha nem kommenteltem, ebben a témában meg pláne sehol. De a nevemre kattintva az összes kommentemet elolvashatod, legalábbis azt hiszem.

Nyers Fa 2010.08.12. 23:09:00

@szőketisza: Nem működik, lehet azért mert nincs avatarom. Lényegtelen.

kacsa. 2010.08.12. 23:11:50

Én kb. 1 hónapja jártam így, csak a veszprémi Tescoban. A végén bedühödtem és nem vettem tejet :), csak másnap a kisboltban ~180 Ft-ért.
Házi tej: szeretem, csak a környékünkön egy helyen van és ott drágább, mint a zacskós. Az egyik ismerősöm szomszédjának tehenészete van, amit tud, azt eladja 150 Ft-ért a környékbelieknek a maradék meg megy a felvásárlónak.

kerdesek05 2010.08.13. 01:45:57

M I N D I G M A G Y A R T E R M É K E T V Á S Á R O L O K !!!!

Bad Pritt 2010.08.13. 06:17:55

@vinyi: Már többször hozzászóltam a témához, és leírtam, hogy az áraknak semmi köze az előállítási költségekhez, vagy ahhoz, hogy az egyes országok gazdái milyen támogatást tudnak kilobbizni, egyik sem jobb, vagy ügyesebb a másiknál. A multi árképzésében ebben az esetben a legfőbb szempont a hazafiság. Ha hajlandó vagy többet megadni a magyar tejért Magyarországon, hát persze, hogy azt fogja dupla áron adni. csalárd módon kihasználjam hogy úgy érzed, hogy nehommá a szlovák gazdát támogassam.

Bad Pritt 2010.08.13. 06:28:47

De szerintem ezzel sincs semmi baj, mármint, hogy kihasználják a vásárlók nemzeti érzelmeit, mert ilyen a tőke természete: mindent kihasznál, minden alkalmat megragad a profit növelése érdekében. "Néha" még azt is megkockáztatja, hogy nem tűnik tisztességesnek egyesek szemében, és sokszor valóban nem tisztességes. Ezt tudomásul kell venni, és úgy, és olyan helyen kell vásárolni. Nagyon nehéz következetesnek lenni, mert egyébként meg olyan sok előnyt kínálnak, elhitetik veled, hogy milyen jó neked, ha náluk vásárolsz

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2010.08.13. 07:11:28

Gyurcsány, még miniszterelnökként, hirdetett egy "mozgalmat" a magyar áruk hiperekbe helyezéséről... Azért ezzel is óvatosan, mert az egy dolog, hogy én támogatom a magyar termelőt, csak kérdés, hogy jó magyar szokás szerint, nem él-e vele vissza:
jacint.blog.hu/2009/02/26/hiper_polcra_magyar_arut_de_legalabb_is_nyolcvan_szazalekban

lüke 2010.08.13. 07:22:07

nagy dillemmáhja lehet
deine sorgen möcht`ich haben
tejporral felöntött viz cca 50 ft-t ér

borszódával 2010.08.13. 07:39:14

@szőketisza: Pedig bizony, sokkal komolyabb agrártámogatást tudott kilobbizni a másik három Visegrádi ország a csatlakozás után, tiltakoztak is a franciák, spanyolok hogy osztozniuk kell. Járj utána. Elég sok híradás szólt erről, politikai hovatartozástól függetlenül.

felvilágosító 2010.08.12. 18:34:37 : Tiszteletreméltó, de az illető százezer literes mennyiségben egy multiláncba, kedvező támogatási és adórendszer nélkül nem tudna beszállítani.

A magam részéről igyekszem (ha van ilyen) mindenben hazait, vagy legalább magyarországi előállítású terméket vásárolni. Minél több embernek van munkája ebben az országban, annál nagyobb az esélye hogy vásárol olyan terméket, igénybe vesz olyan szolgáltatást, aminek köszönhetően nekem is van munkám. Nem árt ha az ember felismeri az alapvető önérdekeit. (ha valakinek erre az a reflexiója hogy "leszarom, a mi cégünk úgyis exportra termel" válaszával kérem kíméljen, köszönöm)
Egyre többen ismerik fel, hogy az ár és a minőség mellett ez is fontos szempont. Nem véletlenül jelent meg a multik hirdetéseiben a magyar eredetre való utalás. És nem véletlenül csomagolnak be magyarnak, csak részben, vagy egyáltalán nem magyar eredetű termékeket gyártók,forgalmazók...
Ja, tejet én itt veszek: bocitej.hu/
Na dolgozom :)

Porfelhő · http://www.gitartabor.hu 2010.08.13. 07:39:53

A tejet nem a boci, hanem az anyukája, a tehén adja. :)
Jelenleg 53-55 Ft/liter áron veszik át a felvásárlók a termelőktől a tejet.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.08.13. 07:44:37

400 után - ha még olvassa valaki - hallottam olyat (ismerős cseh ismerősétől) hogy pl. csehországban a magyar tejet lehet nyomott áron venni, a cseh, az ottani hazai pedig 50%-kal drágább. szidják a magyarokat stb.
magyarul: tecsóék (multiék, akárkik) utaztatják az árut, a helyit lenyomják, termelőt megfojtják mindenütt, extraprofitot kaszálnak, monopohelyzetben vannak, teremtenek.
vélemény?

J.W. Booth 2010.08.13. 07:46:47

Magyar vagy német bio-tej 400 ft-ért.

Kevesebbet fogyasztunk, be legalább nem mérgezzük magunkat.

gpetersz 2010.08.13. 07:48:27

Olyan választási lehetőség nincs, hogy Gyurcsányt pofán baszni?

gpetersz 2010.08.13. 07:49:08

@vero: Inkább ez van, hogy a témához is hozzászóljak.

votvalamikor 2010.08.13. 08:08:20

Én a cédrus piacon veszem a magyar termelői tejet 180-ért. (3,5% zsírtartalom, mindig van rajta egy kis tejszínt, és ha esetleg megsavanyodik, ebből aludttej lesz, nem büdös lötty)
Általában is igaz, hogy amit piacról be lehet szerezni, azt ott veszem meg.
Ezen kívül ha tehetem, magyar árut veszek. Szlovák árut én sem veszek soha - kivéve egy-két sört (de ezeket is itthon gyártják a szlovák licenc alapján), illetve sajtot.

madarvedo golyokapkodo 2010.08.13. 08:09:45

Én is magyar tejet veszek, komolyan mondom az egyik legfinomabb, a miskolci Dini márkájú tej. 155 Ft/liter Auchan. Nem 120, de nem is 240.

eweres 2010.08.13. 08:22:39

"Valamit nagyon elb..sz a magyar termelő a 240ft-os tejével, ha a szlovák, importált tej feleannyiba kerül, mint az övé, és ugyanolyan minőségű"

phu..
nem tudom, hogy volt-e már itt korábban, de az igazság az élelmiszer multik árképzésében rejtőzik.
Akkor jöttem rá, amikor Lengyelországban magyar tejet vásároltam a helyi tej árának feléért.

Azt csinálják az élelmiszer nagykerek, hogy megveszik a tejet Magyarországon is és Szlovákiában is mondjuk 1 egység pénzért. Aztán a magyar teszkó szlovákiai leányvállalata 1-ért továbbadja a magyar teszkónak, így kis vesztesége lesz rajta (mással is kereskedik, megteheti). A magyar teszkó meg alig tesz rá valamit a költségen kívül, eladja 1,5-ért a vásárlóknak.
A magyar tejet felvásárolja a magyar feldolgozó, aki ráteszi a hasznát, a magyar nagyker is és a teszkó is ráteszi a hasznát, így lesz belőle 3 pénz a boltokban.
A magyar feldolgozó a szlovákiai nagykernek is elad, hasonló áron, mint ahogyan a magyarnak teszi. A szlovákiai cég azonban nagyon kedvező áron továbbítja a szlovák partnerének / teszkónak, akik alig tesznek rá hasznot.

Így több tejet el tudnak adni, mint "hagyományos" árképzéssel tudnának, és összességében a teszkónak alig éri meg a tej forgalmazás, de mindezt azért vállalja, mert a tej egy alap élelmiszer, ahol olcsóbb, oda megy vásárolni az emberek többsége ...

KaPé 2010.08.13. 08:24:34

El kellene terjeszteni a tejautomatákat, felénk elég sok van belőle 120-130 Ft egy liter tej, ahogy kijött a tehénből. Forralni kell, nyilván ez még pár forint plusz költség, de magyar házi tej és nem 240, ráadásul 5 liter tejről fél liter tejszínt lehet leszedni, a forralás ára simán megtérül. Jó lenne, ha egyre több termelő rakna ki ilyen automatát, neki is jó, mert 120 forintért adja el a tejet, meg nekem is, mert igazi tejet iszok olcsón.

aszterixagall 2010.08.13. 08:25:55

Tegyük fel, hogy az alábbi feltételel teljesülnek:
1. Tökéletes verseny
2. Az adó mindenhonnan egy helyre folyik be
3. nulla vagy azonos mértékű támogatás

Ebben az esetben természetesen az olcsóbbat válsztom, és így nem csak én járok jobban, hanem a gazdaság is. Ha azonos feltételek melett a magyar termelő drágábban állít elő tejet, akkor ezt nem neki kell csinálni. Valamiben biztosan van komparatív előnye és ezt egy tökéletes gazdaságaban ki is tudja használni. Ilyen esetben magyar tej vásárlásra csak érzelmi okok miatt eshet a választás, ami persze nem gond. Érdekes egyébkeént, hogy még egy nyíregyházi embertől sem hallottam, hogy nem vesz dunántúli mittudoménmit, mert az az ottani gazdaságot erősíti nem az ittenit. Pedig könnyen lehet, hogy sok szempontból egy ésszak-kelet magyarországi város szorosabban kötődik gazdaságilag bizonyos szlovák városokhoz, mit mondjuk Pécshez.

Persze, mivel az a bizonyos három feltétel nem teljeseül, a válaszom az, hogy nem tudom. Igazából a legritkább esetben nézem, hogy a termék pontosan honnan származik.

(nyilván többen leírták már ezt vagy az ellenkezőjét, de nem volt kedvem az összes hozzászólást végigolvasni.)

rcfan 2010.08.13. 08:28:56

Egyébként feltennék egy fájdalmas kérdést:
- miért tudja a szlovák ipar 120 Ft-ért árult tejjel ellátni a magyarországi boltokat? Ott is kb. olyan a munkásember fizetése, mint itthon.
- miért éri meg a francia tejport Magyarországra hozni és itt abbül 180 Ft-os íztelen, ám jogilag tejnek hívható valamit árulni? A francia munkaerő tuti drágább!

Nick Leeson 2010.08.13. 08:33:59

Lássuk már be, hogy ez a "be ne tegyük a lábunkat a multiba" egy fölösleges szar duma!
Ki a fenének van ideje naponta vásárolni járni, méregdrága kisboltokba, ezer helyen összeszedni ugyan azt, amit egy multinál egyszerre megveszek jóformán egy hétre?

Ki fog naponta tejért kajtatni, forralgatni baszogatni? (jó ahol van sok gyerek az más).
Én biztos nem veszek időnként 3-5 litert a multinál, olyat ami szimpatikus és kész. Néha egy hónap alatt fogy el néha 1 hét alatt.

Legyünk már a realitás talaján! Kinek van manapság ideje naponta órákat kreténkedni (beszerzés, forralás, stb.) azért, hogy házi tejet fogyasszon.

Byrd Mark 2010.08.13. 08:39:25

mer az öltönyösök lopnak csalnak hazudnak ezér én hozzam helyre az amúgy is fika fizetésből, hogy vegyem meg duplaáron a tejet. a lófaszt!!! szlovák tejet meg elvből nem veszek. akkor inkább nem iszok

hagymásbab85 2010.08.13. 08:57:12

Kell a fenének a drága bolti vizes tej, amikor ott van a termelői 160 ft/l-es áron. Ő is jól jár, és én is. A sok nyávogó termelő meg húzzon a francba. Érdekes, hogy 6-8 tehénnel királyi életmódot lehet fenntartani. Igaz, nincsenek alkalmazottaik. Akkor más mért nem követi a példát?? Nincs megtiltva.........

septem 2010.08.13. 09:06:05

ha lehet, csak magyar árut és abból is csak a minőséget vásárolom. egyébként szüleim tartanak állatokat, a baromfiudvarból származó csirke klasszisokkal finomabb, mint a saját ürülékükkel, meg elhullott társaikkal etetett áruházié. + dolgoztam multinál hipermarketeben, és teljesen fedi a valóságot, hogy szemetet árulnak élelmiszerként. a húsokat minden reggel szépen bekenték valamivel, 5 perc múlva a sápadt állott karaj úgy nézett ki, mintha aznap reggel vágták volna az állatot.

Szalahadin 2010.08.13. 09:08:50

A felvetés teljesen jó, megérne egy alapos vizsgálatot, hogy ez miért lehet így. A fő bűnös valószínűleg a tesco/auchan/többi multi áruházlánc lenne. A tejárakkal kapcsolatban volt szerencsém egy kalkulációhoz, amely nagy vonalakban a következő volt:
1. lépés a termelő, aki leadja 55-60 Ft közötti áron a feldolgozónak
2. lépés a feldolgozó, aki miután feldolgozta, csomagolta, lesz belőle 140 Ft
3. lépés az élősködő vérszívó kereskedőlánc, aki kibassza a polcra és ezért mindenki közül a legtöbb hasznot zsebeli be, rátesz ugyanis egy 100-as árrést, így lesz belőle 240 Ft.
Ha valamely hülye liberális szerint egy így fantasztikus piaci jelenség és bogárlászlói értelemben vett összesküvés-elmélet gyártó, aki gonosz multikról beszél, az azért gondoljon bele abba is, létezhet -e, hogy a szlovák tej feldolgozva, csomagolva 20 Ft-ért kerül a tescohoz, vagy inkább az létezik, hogy a hazai termelők tönkretétele érdekében arra nem 100 Ft árrést tesznek teitelbaumék és cohenék? Tanulságos lenne azt megnézni, mennyiért adják, ha adják a magyar tejet mondjuk Szlovákiában? Ha nem adják, miért kizárólag a magyar termelőket akarják tönkretenni a csodálatos piaci mechanizmusnak álcázott aljasságukkal? Amúgy meg megtehető -e, hogy azonos paraméterekkel rendelkező termékekre egyik esetben 20 Ft árrést rakok, a másik ugyanolyanra meg 100-at? Nem minősül -e ez a fogyasztók megtévesztésének? Hol van ilyenkor a GVH???

Zz_ 2010.08.13. 09:10:01

Én ezt az Íz és hagyományos tejet veszem a multinál. Régebben a zöld dobozos bio tejet vettem de az már nagyon drága (409Ft).

mbaye (törölt) 2010.08.13. 09:10:14

A magyar dobozos tej ugyanolyan, mint a szlovák, vagy a lengyel-
A magyar termelő nem szeret járulékot, adót fizetni, a piacon az árusok 98%-a viszonteladó, nem kistermelő, de nyugtát nem adnak se a viszonteladók, se az őstermelők, ergo nem adóznak. Feketén foglalkoztatnak munkásokat, és még a mérésnél is csalnak, ha nem vagytok figyelmesek.

Ez az egész vita kb. olyan, mintha azon veszekednénk, hogy vegyünk laptopot, ami Kínában gyártottak, vagy vegyünk magyart?
Mivel nincs magyar, legfeljebb magyar cég neve alatt árult kínai, azért értelmetlen a kérdés.

Ha a magyar tejtermelő nem képes normális áron tejet termelni, akkor zárja el a tehénen a csapot.

Ja, és a közvélekedéssel ellentétben nem mindig az van rossz helyzetben, aki hangosabban sír. Lásd: magyar vállalkozó, aki feketén foglalkoztat, vagy ápoló, aki nyolcvanezret keres, de mellé hálapénzként még majdnem ugyanennyi leesik neki havonta.

mbaye (törölt) 2010.08.13. 09:18:57

@az aki: igen, a multik valóban jó alternatívát jelentenek a kisbolttal szemben.
A kisebb boltokban sokszor 50-90%-kal drágábban látok egyes termékeket.

Az egyetlen termékkör, amit nem nagyáruházban veszek, a barkács és lakberendezési holmik. Felénk a Praktiker meg a Baumax van jelen ilyen profilú multiként, de ott semmihez nem értenek, (mint a Tesco alkalmazottak, csak más egyenruhában) tanácsot adni nem tudnak, tényleg kétszer annyi minden, mint egy kisebb vas-műszaki boltban, ráadásul nagy gyűjtőcsomagokban árulják a német szarokat, amikor nekem kell mondjuk 2 darab valamiből, nem fogok olyat venni.

Szalahadin 2010.08.13. 09:20:09

@mbaye: Az érvelésed melyik részéből kaphatunk választ arra, hogyan fordulhat elő, hogy a kereskedőlánc polcáról levéve 120 Ft az egyik, 240 Ft a másik? Azt, hogy azonos a minőségük, te magad is elismered. Akkor hol van az eb elhantolva? Azért drága a magyar, mert nem fizetnek adót utána? Ezt ugye viccnek szántad? Mit értesz azalatt, hogy a magyar termelő nem képes normális áron termelni? Maradjunk a hajdanvolt Zemplén vármegyénél. Szerinted annak északi, ma Szlovákiához tartozó részén nem kell takarmány a tehénnek? A termelőt meg Siva istennő táplálja napfénnyel?
A lényeg, amit sokan nem fognak fel: nem a termelő termel drágábban, az mindkét esetben 55-60 Ft/l önköltség, mert nem Hollandiával hasonlítottuk össze magunkat, hanem Szlovákiával, hanem későbbi, olyan fázis során alakul ki ez az arcpirító különbség, amire a termelőnek semmilyen ráhatása nincsen. Hmmmm????

Szalahadin 2010.08.13. 09:22:53

@mbaye: Az érvelésed melyik részéből kaphatunk választ arra, hogyan fordulhat elő, hogy a kereskedőlánc polcáról levéve 120 Ft az egyik, 240 Ft a másik? Azt, hogy azonos a minőségük, te magad is elismered. Akkor hol van az eb elhantolva? Azért drága a magyar, mert nem fizetnek adót utána? Ezt ugye viccnek szántad? Mit értesz azalatt, hogy a magyar termelő nem képes normális áron termelni? Maradjunk a hajdanvolt Zemplén vármegyénél. Szerinted annak északi, ma Szlovákiához tartozó részén nem kell takarmány a tehénnek? A termelőt meg Siva istennő táplálja napfénnyel?
A lényeg, amit sokan nem fognak fel: nem a termelő termel drágábban, az mindkét esetben 55-60 Ft/l önköltség, mert nem Hollandiával hasonlítottuk össze magunkat, hanem Szlovákiával, hanem későbbi, olyan fázis során alakul ki ez az arcpirító különbség, amire a termelőnek semmilyen ráhatása nincsen. Hmmmm????

leginkább tejből 2010.08.13. 09:26:17

már megint jó nagy faszság ez a poszt.
CAP-ról és szubvencióról hallottál-é már?

gsc 2010.08.13. 09:29:38

Csak hogy válaszoljunk az eredeti kérdésre is: A legolcsóbb EU ultrahomogénezett szupertartós tejet veszem meg először. Ha nem ízlik akkor megveszem a következő legolcsóbbat. Ezek szerint én magyar tejet többé nem iszom.

isssti 2010.08.13. 09:47:36

@szőketisza: Nem értem kérdésed: csak pont azt vetem szemedre, amit az előzményben irsz: a világhires Pick-szalámit lefikázod, bezzeg az osztrák német hústermékek..
Könyörgöm: legalább amiben jók vagyunk, azt becsüljük meg!
Miféle hozzáállás ez?

isssti 2010.08.13. 09:50:27

@szőketisza: szerintem teljesen kár ebben az országban élned: költözz át cseszlovákiába: az ottani nacionalista-magarellenes propagandagépezetben kitűnő poziciót találhatsz.
Tulajdonképpen mért nevezed magad mgyarnak - már ha egyáltalán annak nevezed...

Szalahadin 2010.08.13. 09:50:33

@leginkább tejből: Ekkora különbséget azonos önköltségű tej esetén, amit jó eséllyel feltételezhetünk, nem lehet elérni szerintem. Ha neadjisten mégis igen, akkor ezúton is gratula kovács adóbiztos elvtársnak, meg a magyar tárgyalódelegációnak a magyar termelők érdekeinek eredményes képviseletéért a csatlakozási tárgyalások során. Még egyszer mondom, szerintem ekkora különbséget nem lehet szubvencióval elérni.

bruTe 2010.08.13. 10:05:59

A szlovák gazdaság állami (vagy eus, vagy mindkettő) támogatással tudja ilyen olcsón adni a tejet (dotáció). Ez IRREÁLISAN alacsony ár, ennyiből kb ideszállítani sem lehetne, nem ám még kihelyezni, polcpénzt fizetni, stb.

Ez által piacot vásárolnak a saját gazdáiknak, hosszú távon megéri, mivel elsorvad a magyar gazdálkodás. (Olyan illúzióim nincsenek, hogy a nettó 70ből élő átlag megveszi kétszereséért a magyart.)

Ennek tudatában megvehetném minden alkalommal a magyar terméket, de nem teszem. Ennek pedig az az oka, hogy nem nekem kell felvenni a harcot egy egész állammal, hanem mondjuk a saját országom vezetőségének. Pl a Gyurcsánynak kellett volna, most meg a Vikusnak.

♥ Kitty ♥ (törölt) 2010.08.13. 10:06:54

Nem tul surun iszok tejet, azt is inkabb kakaoval, szoval inkabb megveszem a magyar tejet. Nem emiatt fogok csodbe menni. :)

pacus 2010.08.13. 10:09:05

A probléma nem egyszerű.Én mindég azon voltam,hogy magyar árút vásároljak.De a valós minőség lényeges.Sajnos csak a szöveg meg a sírás van.Hamisítják az árút.Hamisított volt a paprika,még mindég sok a hamis magyar termelői méz,az elmúlt hetekben többször is előfordult,hogy a magyar dobozos tej/márkát nem írok nem akarok bíróságra járni/lejárat előtt egy hónappal,már csomós volt,savanyú volt.A húsoknál visszatérő az illegális húsüzem ahol a környezet,a romlott húsból készült árút megtalálták,a készítőt megbüntették 20-50 ezer forintra,aki ezek után tovább is tehette dolgát.Volt akit kétszer is elkaptak.A piacon a méregdrága gyümölcsök,pl.barackok,almák ha az ember kibontja belül rothadt.Lehetne hosszan sorolni.Az,hogy nagyon nagy csalásnál bezáratják a céget és a tulaj utána nyit másik céget és ugyanúgy folytataja.Hamisítók esetében,mivel az az egészségre is veszélyes az elkapott csalót kellene több évre becsukni.Akkor nem tudna új céget alapítani és ha a többi csaló látná,hogy évekre börtönbe kerülhet,meggondolná magát.Idehaza akármilyen súlyosan vét valaki a törvény ellen olcsón megúszhatja. Jó péda még a héten a TV bemutatta,hogy gyorshajtót aki 310 km/h-val ment megbüntették 300 ezer ft-ra.Miért nem vették el legalább 5 évre a jogsiját?Ugyanebben a híradóban volt,hogy svájcban 300km/h sebességnél a büntetés forintra átszámolva kb.10 millió forint volt .Az meggondolja,hogy mégegyszer megtegye-e.Az hogy jó ügyvéddel mindent ki lehet mosni elképesztő,így soha sem lesz rend.Amerikában a napokban az egyik ismert színésznő vezetés közben telefonált,megbüntették tizezer dollárra.Nem véletlen,hogy az USA-ban az autók átengedik a gyalogosokat,sokszor ott is ahol nem kellene.Az va ugyanis,ha valakit elütnek lehet,mindene/cége,vagyona stb./rámenne.Voltam az USA_ban és rokonom ide adta autóját.Többször elmondta ha kint a tábla 35 mile sebesség határ még 36-al se menjek.A rendőrt nem fogja érdekelni,hogy külföldi vagyok vagy sietek nagyon megbüntetnek.
Ameddig nem lesz nagyon szigorú számonkérés a törvények,rendeletek be nem tartóival szemben addig itt nem lesz rend.

gsc 2010.08.13. 10:10:38

@Szalahadin: Nyugodtan hasonlíthatunk hollandiával, 2010es adat szerint a tej nagyker ára 30 cent/kg alatt van évek óta (egész nyugatEU-ban), azaz kb 30%-kal drágábban állítják elő. Igaz, hogy a termelőket ez ott is megviseli. A drágább szupermarketben a tej 0.75EUR, tehát a magyar tejet a holland átlag fölé árazták Balatonbogláron (gyenge forint ide vagy oda).

BISMARCK 2010.08.13. 10:24:19

Rossz a felvetés. Az azonos márkákat érdemes összehasonlítani. A CBA-s tej pl. 189ft, az már majdnem versenyképes. De az Szlovákiában nincs. Parmalat lehet, hogy van, azt kell megnézni, hogy mennyi. Illetve még a termelői tej árát, amit közvetlenül a termelőtől veszel.

Mocoria 2010.08.13. 10:26:45

Nemrégiben a boltban direkt magyar, termelői tejfölt vettem, mondván, támogassuk a termelőt. Hétvégén bontom fel a poharat, és a tejföl valami hihetetlen, szivárványszínű penésszel volt borítva. Még ilyet sose láttam: rózsaszín-pink-sárga-zöld volt a teteje.És még volt egy egész hét a szavatosság lejártáig! El kellett menni venni az ebédhez egy doboz "multitejfölt". Jó, hogy nem lehet egy esetből általánosítani, de egy darabig nem fogok a magyar termelői - drágább! - tejföl után nyúlni.

Tejből meg igen, az olcsóbbat veszem meg. A drágább pont olyan rossz. Miért fizetnék érte kétszer annyit?! Ha jó tejet akarok, akkor kimegyek a piacra, és veszek közvetlenül a termelőtől. Az a két ár között van, és tényleg jó, persze, csak azonnali fogyasztásra. A tartós meg állhat a kamrában, szükség esetére.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.08.13. 10:28:37

"Tehát azt kell eldöntened, hogy a magyar gazda, vagy a szlovákiai (esetleg magyar) gazda termékét veszed-e."

sajnálom, a szívem szakad meg, de nem ez alapján döntök
biztos nem vagyok mélymagyar, de ha hó végén már alig van kajapénz, akkor 120ért veszek szlovák tejet, nem 240ért magyart, hogy még esetleg kenyérre meg párizsira is fussa a gyerekemnek. ez van.

Magg. 2010.08.13. 10:38:07

@Bukowszky: ..és melyik piacon árulnak 100 Ft-ért tejet az őstermelők? Mert biza én ilyennel még nem találkoztam, csak sokkal drágábbal.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.08.13. 10:39:55

@az aki:
"Ki a fenének van ideje naponta vásárolni járni, méregdrága kisboltokba, ezer helyen összeszedni ugyan azt, amit egy multinál egyszerre megveszek jóformán egy hétre?"

Te jó ég! Amíg nem volt multi, addig mit csináltál? A szüleid mit csináltak? Nem kaptál enni, mert csak a kisbolt volt?

"Ki fog naponta tejért kajtatni, forralgatni baszogatni? (jó ahol van sok gyerek az más)."

Miért más? A sokgyerekes jobban ráér, mint Te? Komolyan így gondolod vagy te is röhögsz magadon?

"Legyünk már a realitás talaján! Kinek van manapság ideje naponta órákat kreténkedni (beszerzés, forralás, stb.) azért, hogy házi tejet fogyasszon. "

Akinek igénye van rá. Meg a sokgyerekesnek. Aki, ellentétben Veled, szegény éjjel-nappal robotolóval, naphosszat otthon vakaródzik. És mellesleg naponta órákig forralja a tejet. Gondolom, egy gyufaszálat tart a lábos alá. De mivel te soha nem próbáltad, honnan is tudhatnád, hogy a felforralt, lehűtött, majd utána hűtőben tárolt tejedet még a forralás után három nappal is ihatod...

Na, megyek röhögni.

gsc 2010.08.13. 11:06:30

A kérdés valójában az, hogy lehet-e (érdemes-e) magyarországon belterjes gazdaságot támogatni az EU és a globalizáció korában. Megengedheti-e magyarország magának hogy drága, feláras terméket állítson elő az alapvetően fizetésképtelen belső piacra, ahol mellesleg nincs elég lakos (potenciális fogyasztó) négyzetkilométerenként. És van-e más választási lehetőség ha nem tudunk gazdaságosan nagy mennyiségben exportra termelni.

2010.08.13. 11:16:45

Igen, csakis magyar tejet. Tudatosan külföldit - különösen szlovákot - soha sem. Persze előfordult már, hogy sikerült Makói Hagymaszövetkezet által "csomagolt" holland vörshagymával jól bevásárolnom. De azóta sem lengyel paradicsomot, sem szlovák tojást, sem algériai paprikát nem veszünk. Persze, ha csak a teszkókban gondolkodunk, akkor lehet ílyen éles kontraszttal szembeállítani dolgokat, de aki számára nem ismeretlen a multik, főként a teszkó beszerzési politikája, az nem csodálkozik ezen. Szóval, ha veszed magadnak a fáradtságot, akkor a piacon hazai termelőktől, magasabb minőségben és a pénztárcádat kímélve vásárolhatsz.

Devil 2010.08.13. 11:24:07

@vinyi: Ha a szlovak 120 ft-l a polcon, a magyar meg ennyi a termelonel, akkor azert mert a magyar termeloi arak tul magasak.
A bolti arban azert benne van a feldolgozas, csomagolas, szallitas, kisker. arres is (persze a szlovak tejnel is).
A minosegrol viszont nem beszeltunk; szerintem 240 ft-l a tescoban talan valamilyen biotej lehet, ami azert mas minoseg mint az antibiotikumokkal teletomott tehenek teje.
Ezenkivul a Tescoban nem ismeretlen szerintem a vevocsalogatoan alacsony ar - valoszinuleg szinte 0 haszonnal adnak egyes termekeket, amikkel tudjak magukat reklamozni, de a tobbi termeken meg szep hasznuk van. Lehet hogy a 120 ft-os tej is ilyesmi, rendes haszonkullcsal lehet hogy 160 ft lenne.

Devil 2010.08.13. 11:24:51

@UltraTotálBrutál: "pénztárcádat kímélve " na ez itt nem volt igaz.

dupla vé 2010.08.13. 11:35:06

rosszul van feltéve a kérdés. azt kellene kérdezni, hogy a tescoba mennél tejet venni, vagy a piacra, esetleg a sarki pékségbe ahol szintén kapható házi tej? a magyar kereskedőt támogatod, vagy a külföldit? a trendi, modern, európai rétegnek meg azt, hogy spiningelnél naponta 10 percel többet, hogy lelkiismeret furdalás nélkül elfogyaszthasd a kétszer akkora zsírtartalmú házi tejet, és ne menjen a szépséged rovására? vagy úgy, hogy meg mered kockáztatni, hogy végigfosol egy egész napot, mert a műtejhez szoktatott kákabeled képtelen befogadni az igazi tejet?

uni1002 2010.08.13. 11:38:51

@Cyr:
"Te jó ég! Amíg nem volt multi, addig mit csináltál? A szüleid mit csináltak? Nem kaptál enni, mert csak a kisbolt volt?"
Tudod mit? én éltem azokban az időkben, mikor a tejet csak reggel fél hétig lehetett kapni, és csak hozott kannában, kenyér csak délután volt, mert akkorra szállított az állami pékség, a szilveszteri virslit 3 nappal előtte kellett lebeszélni a hentessel, szombat délutántól hétfő reggelig minden zárva volt, még cigit is csak a vasútállomási büfében árultak, felárért, szaloncukor volt egyféle állami, /de útáltuk/ , banán, narancs csak a tévében, esetleg karácsonykor, a kávé luxus cikk volt, 10 dekás csomagban árulták, és meg kellett darálni, hús csak szerdán és pénteken jött, egy kombináltfogóért pestre kellett utazni, 300kilométert, csempét, padlódeszkát csak a tüzép telepen jattért a főnöktől, a titkos raktárból, ha van ismeredséged, a paprikát, paradicsomot csak nyáron árultak, télen nem volt szőlő, sem fagyi, stb.
Nem éheztünk. De a kenyér, a városi pékségből olyan savanyú, és ehetetlen volt, hogy apám a helyi újságnak küldte be, kóstolónak, a lecsókolbász, helyi húsüzem, mócsingos, szőrös, és időnként büdös is volt, vajat csak egyszer hoztak hetenként, ettük a Liga margarinos kenyeret, amíg egyszer földhöz nem vágtam, olyan sz@r volt.
Szóval én nem szívesen mennék vissza abba az időkbe, legfeljebb ha visszafiatalodnék...

dupla vé 2010.08.13. 11:44:30

@az aki: kinek van ideje, kedve blablabla.. fröcsfröcsfröcs... barom. mindenkinek arra van ideje, amire akarja. lusta geci vagy, nemtörüdöm, de leginkább idióta.

bruTe 2010.08.13. 11:46:36

Alázzon mindenki mindenkit! Ez a fontos.

Devil 2010.08.13. 11:48:31

Ugyanez volt a malomiparban is, a malmok árkartellt alakítottak, mestersegesen magasan tartották az árakat. A dolog kitudódott de nem verte nagy dobra a sajtó a dolgot, de ezert volt olcsobb a szlovak liszt mint a magyar.
A tejről:
"Az AKII PÁIR információi szerint 2009. januárjában az országos folyadéktej átvételi ára 57,27 forint volt"
Szlovakiaban 19 eurocentet kap erte a termelo, tehat kb. 53 ft.
Az arkulombseget tehat a feldolgozoiparban keletkezik. Jo dolog magyar termekeket vasarolni, de ezzel kinek hajtunk hasznot? A magyar termelonek nem annyira, a feldolgozok meg vagy nagyon rosszul mukodnek (akkor olcsobb lenne Szlovakiaban feldolgozni a tejet) vagy brutalisan nagy a hasznuk - a mi lokalpatriotizmusunkon gazdagszanak meg ok, lehet hogy nem is magyar tulajdonban levo cegekrol van szo.
Ha tobben vennenek szlovak tejet, lehet hogy kenytelenek lennenek arat csokkenteni es beerni "tisztesseges" haszonnal.
Abban nem hiszek hogy a magyar termek annyival jobb (csak azert mert magyar), es minden mas szemet. Pld a 1.6%-os szlovak tej sokszor finomabb volt mint a 2.8%-os magyar; es kulfoldon sokszor racsodalkozok hogy: jé, itt milyen finom a tej, nalunk otthon miert nincs ilyen jo íze?

dupla vé 2010.08.13. 12:07:29

@uni1002: érdekes, nekem más emlékeim vannak arról a korszakról. pl, hogy egy utcát kellett sétálni, egy kannával, hogy tejhez jussak, húsért a kamrába kellett menni amit egy egész évre el tudtunk raktározni disznóvágás után, paprikáért, paradicsomért a pincébe, amit a kertben egy egész évre megtermeltünk, a kenyeret a nagymuter sütötte, szőlő ugyan nem volt télen, de az alma rekesszámra ált szintén a kamrában. és narancs és banán nélkül is sikerült túlélnem. a kombináltfogót amit faterom akkor vásárolt, ma is kombináltfogóként funkcionál, a metszőolló úgyszintén, míg a mai darabok maximum egy szezon után a kukába kerülnek. az építőanyagot nem tudom hol hogyan szerezték be, de azt igen, hogy ők be tudták szerezni, és fel tudták építeni a házunkat, ellentétben a mai generációkkal, akiknek 0 közeli esélye van, hogy kifizesse a bárhol kapható építőanyagot.
és képzeld, boldogabb gyerekkorom volt, mint egy mai átlag gyereknek, mert nem arra tanítottak, hogy többet, és jobbat szerezzek mint a szomszéd, és nem sóvárogtunk dolgokért, csak mert a másiknak volt.

KaPé 2010.08.13. 12:18:20

@az aki: Azért, mert neked nincs időd semmire, másnak még lehet.

Anteovin 2010.08.13. 12:25:45

@Devil: szerintem:
A szlovák tej is, meg a lengyel is valójában lehet, hogy magyar tehénből jön! Az export-import mérleg egyensúlyozása miatti matekon múlik az egész!!! Itt 25% az Áfa, kint 19%, a románoknál 9%. Nem érdemes különösebb okokat keresni, tényleg csak matek az egész. A tecsó nem akar több fogyasztási adót fizetni, inkább játszik az áruval... Az egy más kérdés, hogy extra profitot termel, ezért nagyon alacsony a felvásárlási ár. Hiszen, ha be akarsz vinni valamit, akkor úgy kezdődik, hogy x3.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.08.13. 12:33:31

@leginkább tejből: "CAP-ról és szubvencióról hallottál-é már?"

(Csendben elpirulok): Igen. Anno még diákkoromban (régen volt...) írtam erről egy hosszabb cikket. Meg is nyertem vele a Piac és Profit diákújságíró- versenyét :-)

De a poszt most nem a termelői oldalról szól, hanem a fogyasztóiról.

uni1002 2010.08.13. 12:39:09

@dupla vé: A mi pincénkben szén volt, nem paradicsom, a tejért 10 kilométert kellett buszozni, az akkori kombináltfogóm még megvan, jattért volt építőanyag, szolgálati lakásban laktunk, disznót nem lehetett vágni, a kertünk csak egy kis zöltségre volt elég, almát a piacon vettünk. Nekem sem volt boldogtalan a gyermekkorom, de akkor sem szeretném, ha egyesek azokat a viszonyokat visszahoznák, azzal hogy kikergetik a multikat...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.08.13. 12:58:17

@dupla vé: Nekem sincsenek rossz emlékeim. Nem volt autónk, nem volt telefonunk. De volt bicaja mindenkinek a családban, tökéletesen megfelelt, egyébként meg tömegközlekedtünk.
És két átlagfizetésből élő ember, három gyereket nevelve ki tudott fizetni először egy panelt, majd el tudta cserélni egy kertes családi házra, mégsem rokkant bele.
Nem ettünk vacak műanyag édességeket, a nagymamám isteni sütiket sütött. A kertben termő összes gyümölcsöt-zöldséget megettük, vagy elraktuk télire. Házi tejet ittunk, imádtam az aludtejet. Ha hónap végén nem volt pénzünk - gyakran volt ez így - kaptunk hitelbe a szomszédtól csirkét.
Karácsonyi szaloncukor? Most van választék. Elárulom: évek óta egy darabot nem veszünk. Mézeskalácsot sütünk helyette.
Nem volt TV hétfőnként, ami volt, az sem volt túl nagy választék. Olvastunk. A könyv nem volt luxuscikk. Hangversenyre jártunk. A karzatot tudtuk csak megfizetni, de azok az élmények visszahozhatatlanok.
Most van választék, nem nézzük. Agymosás. Olvasunk. Pedig manapság bizony a könyv luxuscikknek számít egy értelmiségi család átlag bevételeit tekintve.
És még valamiből volt több, sokkal több, mint mostanában: időből és emberi kapcsolatokból. Ez pedig kizárólag rajtunk múlik.

dupla vé 2010.08.13. 13:24:02

@uni1002: ha azt a pénzt amit a tesco támogatására, adókedvezményére költünk, mondjuk arra fordítaná az állam hogy a saját földjén a saját munkaerejével a saját építőanyagával ugyanolyan betonkockákat építsen mint a tecso, és elsősorban magyar termékeket árusítana, de technológiai és szellemi és az állítólagos társadalmi fejlődésünkből adódóan szintúgy lehetne télen banánhoz jutni, ahol a multikulti emberkék ugyanolyan otthonosan érezhetnék magukat, ugyanúgy nem elolvasva a gyártási helyet, az egyrészt nem elüldözése a multinak, hanem versenyeztetése -ami ugyebár az alapelvét adja ennek a csudijó rendszernek-, és nem valószínű hogy visszahozná a kenyér v. tejjegy korszakát.
ha meg igen, akkor meg fel kell vállalni és egy új rendszert építeni, mert egyértelműsítené a jelenlegi rendszer emberellenességét.

dupla vé 2010.08.13. 13:31:05

@Cyr:
jól beszélsz :)
apropó aludtej. én is imádtam. próbáljon meg bárki tecskós tejből olyat csinálni. jah, hogy vízből nem lehet? :))
emberi kapcsolatok? öccáz kapcsolatom van iwiwen meg ezeöccá' lálykolóm a fészbúkon. nehogymá' ennél több kapcsolatod volt gyerekkorodban... :))

Kacsura 2010.08.13. 14:12:40

A kérdésre a válasz az, hogy mindenképpen magyar tejet. Bármi áron magyar tejet, vagy éppen hogy tovább menjünk, magyar terméket. Ez persze így nagyon sarkos, de ha megkérdeznénk a svájciakat, osztrákokat, stb. ők sokkal de sokkal jobban védik a saját piacaikat, gazdáikat, mint mi.
Egyébkén meg óriási túltermelés van az élelmiszerből, no nem Magyarországon, mert mi már nem tudnánk saját magunkat ellátni sem tejből sem húsból (mecsoda szégyen!), hanem Európában. Ezért dömpingáron adják az egyébként eladhatatlan tejet, húst, stb., ami minősígileg nyilván nem ugyanaz, mint akár az itthoni jó minőségű tej, és mi vesszük orrba-szájba, és egy percig nem jut eszünkbe, hogy ezzel a külföldi parasztot tartjuk el.
Elolvasva a hozzászólásokat, komolyan, borzasztóan elkeserítő, és szégyen, hogy így gondolkodtok. Hát persze, ne termeljünk semmit, szórjuk be sóval a termőföldeket, és fejlesszük az ipart! Na és miben is vagyunk mi olyan nagyon jók? Mert elárulom, hogy a mezőgazdaságban azok voltunk. Csak vigyázni kellett volna rá, igen, bizony, bármi áron, mert sokkal de sokkal többe fog kerülni helyrehozni, ha egyáltalán, mint ha fenntartották volna, a vidék tönkrement, az állattartó telepek tönkremennek, az embereknek nincs munkájuk, és nem azért, mert mi magyarok rosszabbul csinálnánk, mint akár a szlovákok. Csak az a kurva politika. Az ne lenne.
A Gyurcsira meg külön haragszom a blogjában feltett utolsó kérdéséért, mert neki aztán főleg tudnia kell rá a választ, sőt sulykolni kellett volna, meg talán még most is: A magyar a legjobb

uni1002 2010.08.13. 18:51:51

@dupla vé: "állam hogy a saját földjén a saját munkaerejével a saját építőanyagával ugyanolyan betonkockákat építsen mint a tecso"
A tecsó könnyűszerkezetes épület nálunk, nem beton kocka, az állam a büdös életben nem fog áruházat építeni, /legfeljebb Észak-Koreában/, már nem kap semmiféle adókedvezményt, mert az unió nem engedi, versenyeztetésre ott van a többi multi áruházlánc, +CBA, Real, és a többi magyar lánc, ne reménykedj...

uni1002 2010.08.13. 19:08:12

@Kacsura: "Bármi áron magyar tejet, vagy éppen hogy tovább menjünk, magyar terméket."
Ehhez csak az kellene, hogy mi is olyan jövedelemmel rendelkezzünk, mint egy osztrák, vagy svájci.
Addig marad a realitás. Az emberek azt veszik meg ami olcsóbb, hogy ne kelljen választaniuk, hogy eszik, fűt, gyógyul, rezsit fizet.
Igazad van, hogy a vidéket a politika tette tönkre, nem kellett volna szétverni az iparszerű mezőgazdasági termelést, a téeszeket, amikről azt terjesztették, hogy európát is el tudják látni termékekkel, aztán a rendszerváltás után kiderült hogy veszteségesek, ezért privatizálni /szétlopni / kell őket? Ettől még a vörösök is okosabbak voltak 1919-ben, hogy nem osztották szét a jól működő mezőgazdasági birtokokat, mintagazdaságokat.

nzolta 2010.08.26. 13:00:00

Egyetértek
Szalahadin 2010.08.13. 09:08:50 hozzászólásával
Ellentétben mbaye 2010.08.13. 09:10:14
Mivel ő valószínűleg nem abban a szektorban van ahol megvan határozva tegyük fel
a munkája teljes költségtartama 100 ft de nem akarják ezt se kifizetni mivel van olcsóbb
csak 60% ért akarják megvenni a munkáját, majd ha szembesülne evvel akkor találna rá az igazságra a végén vihetne otthonról pénzt azért hogy dolgozhatott !
Tükröződik a rossz elavult adó járulékrendszer +áfa súlya az árakon és ezt rákel tenni a termelői a szellemi termékekre akár 2x mire a polcra kerül.
És túl sok költségleírás van megengedve egyes esetekben amire valójában nem lenne szükség.
Igaz könnyíteni csak azonnal átlátható pénzmozdítással egyetemleges járulékfizetés mellet lehet lehetne (elektronikus)
Valójában én is azt nézem van e olcsóbb magyar tej, de mivel nincs így rá vagyok kényszerítve
más országból származó tej vásárlására.
Pedig szívesebben támogatnám a vásárlásommal a magyar terméket de ne az én zsebem jelentős kárára!
Amúgy mivel a termelő nem kapja meg az elvárt árat így nem tud fejleszteni se.
De ezt úgyse érti meg az aki fix bérért dolgozott világ életében.
Az egész magyar vállalkozás vállalati szférát tükrözi az adórendszer rossz hatása itt meg is mutatkozik
300% körüli áron kerül be a magyar termék a boltba. Ennek kis töredéke jut be az államkasszába
holott minden áfa bé fa rajta van bár azt 50% -ba kb. legalább visszaigénylik. És eközben a csillagos eget is
elszámolják költségként.
Alacsonyabb járulékok mellett TÖBB MAGYAR TERMÉKET lehet eladni és ezáltal hozzávetőleg azonos lesz a járulék bevétel átlátható elektronikus adófizetés mellett viszont több !
Ha több magyar terméket vásárolnak az emberek TÖBB Magyar munkahely lehet!
Meg kell vizsgálni mi okozza ebben az esetben pl. a tej liter árát is ha reális akkor a járulékfizetés
terén kell módosítani és akkor nem szorulnak támogatásra a termelők csak ha természeti kár éri őket.
Különben még 1000 év múlva is itt fogunk tartani.
Ez az állam feladata hatásköre. Valójában ha nem tesz érte semmit lehetne nekünk is érvelni hogy bár nekik annyi a működési költségük de mi nem adunk érte annyit most csak félpénzért vesszük meg a munkájukat.
És nem egy eladhatatlan rossz termékről beszéltünk amire nincs igény. Sok kicsi sokra megy.

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2010.12.10. 10:22:59

Magyar tejet! Nem kérdés. Mert ha már tönkre mentek a magyar vállalatok, termelők, utána a szlovák tej is drága lesz! (www.magyar-termekek.hu)

pirimogyoró 2011.07.25. 15:11:20

@EMU: Most olvastam, amit írtál, de így fél évvel később is teljesen egyetértek!

kocsmaros 2011.07.29. 20:36:38

@mindegykj2t5gb: Egy tejipari válalat nyugdijas igazgatoját kérdeztem hogy mi az igasság a tej árakal. Sok évig mig tej szakmába volt a tej pontos árát soha nem tudta meg .Minden gazda másképen számolt. Álandóan csődel fenyegetőztek közbe meg vették az új terepjárót. Ez pont olyan mint most a dinnye. Nállunk a dinnye árát akarják emelni /védeni/ Szlovákiába tegnap vettem 59ft/kg /átszámolva/ dinnyét MAGYAR DINNÉT.

komplikato 2012.03.14. 01:48:01

Én szeretnék magyar tejet venni, de eljött az az idő, amikor már nem tudom megfizetni ... Viszont lehet kapni emberi áron termelői tejet, ami nincs szétválasztva összetevőkre, beletéve egy csomó bizbasz és újra összekeverve sok vízzel. Hely függően 16-190 forint litere, ha valaki felhígítja akkor is sokkal jobb mint a pasztörizált 2.8%-os tejnek hazudott izé. cserébe zsíros és fel kell forralni, max. 3 napig fogyasztható. És rengeteg helyen kapható tartálykocsikból vagy automatából!

Serrin 2012.04.04. 13:57:50

Ennyi hozzászólást ne fogok elolvasni, de a válasz igen a magyar tejre. Hosszú távon kell gondolkozni, nem csak a most-ra gondolni.

Hány embernél látom, hogy a 120-as tejet veszi meg, de a kosárban ott a drága csokoládé, stb., vagyis a magyar tejet nyugodtan megvehetné.

NIL7 2012.04.13. 14:56:26

Ha ma van 240Ft-om, de a 120Ft-os tejet veszem, szinte biztos lehetek benne, hogy holnapra is marad egy literre való. Az pedig, hogy 240-et fizetve majd egyszer valamikor jó lesz (talán), az a távoli jövő bizonytalan ködébe vész, de hogy holnap nem iszok tejet az tuti. "A hosszú távú szempontok nem relevánsak a mindennapi ügyeinkben, mert hosszú távon mindannyian halottak vagyunk." (Keynes)
De nem bánom, üsse kő, veszem a 240-es tejet, ha a paraszt az én szolgáltatásomat is dupla áron megveszi.

Pamuk 2012.05.01. 19:44:18

A gyártó nem fontos, a márka nem fontos. Ami számít, a minőség és az ár együtt.
Ezért számomra értelmezhetetlen a nemzeti lobogós akármi, meg a vásárolj hazait öntudat.
Ha azonos a minőség a 120-as a helyes választás.

süti beállítások módosítása