Skip to content


Búcsú - itt a vége

Szerző: Droli - 2010.08.24. 06:11

Bookmark and Share

Egyszer minden véget ér, ez alól a Tudtad blog sem kivétel: Slangerral egyetértésben úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a blogot. Slanger már régebben megírta, hogy munkája és távlati céljai miatt nem lesz ideje foglalkozni a Tudtaddal, most én kerültem hasonló helyzetbe, ami nekem jó hír, a blognak sajnos kevésbé. Mivel nem szeretnénk, hogy ez a blog színvonalának visszaeséséhez vezessen, ezért inkább abbahagyjuk a csúcson.

A blogra nagyon büszkék vagyunk: a bő másfél év alatt több, mint 630.000 oldalletöltést regisztráltunk, 1121 posztot írtunk, kb. 7700 kommentet kaptunk, számtalan bejegyzésünk volt Index címlapos, és hivatkozott ránk többek között a Heti Válasz és a Fidesz is. Vitanapjaink nagy érdeklődés mellett zajlottak, a napi fos sorozatunk is nagyon népszerű volt, és a vasárnapi kabaré egy egyedülálló kezdeményezéssé alakult. A célunk az volt, hogy minden nap friss, aktuális poszttal lepjük meg az olvasóinkat, de ezt sajnos már nem tudjuk tartani. 

Mivel nem szeretek búcsúzni, és nem is tudok, inkább nézzünk előre! Tekintsétek a blog feloszlását úgy, mint mikor egy zenekar oszlik fel: az addigi közös sikerek a múltté lesznek, de a zenészek sokszor szólókarrierbe kezdenek, és bizony gyakran előfordul, hogy az új karrier sikeresebb lesz, mint a régi. A blog legtöbb szerzője ugyanígy folytatja “szólóban”: Slanger kolléga Kommentbajnokja szerintem teljesen egyedülálló és zseniális kezdeményezés, remélem, sokan fogjátok követni. Bogáncs kolléga is új blogon dolgozik (Fórum), ahol “mélyebb” gazdasági-közéleti elemzéseket olvashattok, igényesen, esszészerűen kidolgozva - ebbe majd időnként beszállok én is. Nekem fut tovább az “ősrégi”, Hiperes blogom is, ahol a hipermarketek világáról olvashattok. A blog többi szerzőjének - Arivistus, Daniferi, Mellen, Évikati, Nyünyőke - nagyon szeretném megköszönni a posztjaikat, és remélem, büszkén tekintenek vissza a “közös gyerekre”.

És nem utolsósorban nem szeretném kihagyni az olvasókat sem: köszönjük a rengeteg kommentet, biztatást, e-mailt, követőt, és hogy kitartottatok mellettünk jóban-rosszban. Remélem, szórakoztatónak, elgondolkodtatónak találtátok az írásainkat, és azt is, hogy sikerült sok-sok szabadidőt elrabolni tőletek :-) Szóval tényleg nagyon köszönjük a figyelmet, nélkületek ez a blog nem lett volna ilyen sikeres.

(Úgy érzem, jobb, ha befejezem, mielőtt kikerülök a Modorosra :-)
 


Címkék: szolgálati közlemény

A bejegyzés trackback címe:

http://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr622242256

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi ez a blog? 2010.08.25. 09:02:37

 Fórum: a rómaiaknál köztér, piac, nyilvános hely a városokban vásár, gyülekezés, törvénykezés céljára építették.Van itt két szerző, akik már a blog nevében sem értettek egyet. Van itt két szerző, akik régebben a Tudtadon publikáltak, és most vala...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.24. 08:36:36

Én külön szeretném megköszönni a lehetőséget Drolinak és Slangernek, hogy itt lehettem. Nem voltam olyan integratív személyiség mint Droli, sőt mondhatni időnként eléggé megosztó és provokáló posztokat írtam, de azért remélem, hogy én is hozzátettem valami tartalmasat és előrevivőt a bloghoz. Folytatás egy új blogon hamarosan, kicsit másként.

Sátán meg a Jocó 2010.08.24. 08:45:55

Viszlát, és köszi a halakat! :)

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2010.08.24. 08:50:36

Minden jót srácok. Jó volt olvasgatni a posztokat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.24. 12:33:35

Aha.Szóval maszoposok vagytok és elfogyott a pénz.:))
Amúgy már rég elmúlt április elseje.Nem kéne poénkodni.
Azért kár értetek.

Arivistus 2010.08.24. 16:07:51

Mit mondhatnék? Sajnálom, hogy vége van.

Horizont 2010.08.24. 16:10:29

Fájó szívvel búcsúzom én szerettem ezt a blogot. De egyszer véget ér minden:) Kár!
Jók voltatok, köszönjük!! További sikereket az élet minden területén:)))

anarcho78 2010.08.24. 16:28:16

basszus, ennek nagyon nem örülök... két blog van, amit mindennap rendszeresen olvasok, a tudtad és a vastagbor. most marad egy:(. gratulálok az eddig elértekhez és remélem más helyeken megfordultok még!!!

(csak egy nagyon apró kérdés, többször megfordult a fejemben, de eddig valahogy nem jutottam el a megvalósításához: nem akartok a vastagborre írni, mint társszerző vagy mi? nem véletlenül olvasom ezt a két blogot, nagyjából hasonló az érdeklődési kör, írások és ha nem kell mindennap megjeleníteni egy-egy posztot, talán érdekesebbé és kevésbé kötelezővé lehetne tenni az írást)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.08.24. 17:28:59

Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy mi is sajnáljuk, hogy így alakult.

Sziasztok!

sajt · http://sajt.tumblr.com 2010.08.24. 18:06:36

Köszi. Remélem ennek a dolognak a vége egy sokkal jobb dolog eleje. Hajrá!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.24. 19:04:18

@anarcho78: Pont most jutott eszembe,hogy bárcsak a vastagbőr szűnne meg téma hiányában,mert amúgy jó gárda....ööö akarom mondani csapat.

petrov144 2010.08.24. 20:38:08

kár értetek, pedig nemrég láttalak meg titeket :-(

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.08.24. 21:52:37

@petrov144: Nem tűntünk el teljesen: nivo.blog.hu Itt jelenünk meg hamarosan. :)

Nyünyőke 2010.08.24. 22:27:48

Mostanság nem volt sok időm posztot írni, meg kommentelni, de mindig szívesen olvastam a blogot. Sajnálom, hogy megszűnik :-( Remélem Slangernek több ideje jut a munkájára és a magánéletére :-) és Droli is megtalálja a számítását a jövőben. Mindenkinek köszönöm, ez így volt kerek!

c0 2010.08.25. 17:32:48

Na akkor én is ideböfögöm, hogy RIP...
Btw lehet heti 1 poszt is, ha az okés, RSS 4ever! :)

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.08.25. 21:19:14

Nekem olvasni sem volt időm mostanában, az írás pedig -jól tudom- sokkal több időt, energiát igényel. Megértem a döntést, mégha elfogadni nehéz is.
Minden jóságokat kívánok!
És nem sértődök meg, ha néha hallok felőletek :)
Pussz

daniferi 2010.08.27. 04:46:47

Hát sajnálattal olvasom ezt a hírt, de megértem, hiszen manapság nekem is kevés időm volt még olvasni is, posztot írni meg főleg. Bár csak amolyan beugrós-író voltam, de jó volt a csapat tagjának lenni. Sok sikert a továbbiakban, s persze remélem, majd nyugdíjas korotokban, amikor több mindenre jut idő, újra akarjátok indítani a blogot :)
Persze RSS-ben ugyanúgy megmarad, csak most mellé kerül nivo.blog.hu is :)

leginkább tejből 2010.08.28. 11:23:40

mi, közismert kutatók ezt már három hete megmondtuk!

gondolom sírdogáltok, de ne feledjétek, utána undorító taknyot fogtok kifújni a zsepitekbe és beleteszitek azt a zsebetekbe!

leginkább tejből 2010.08.28. 11:24:30

@szanalmas:

száni, feladják a tudományos blogok, rájöttem, tudtad...
nem hiába no, a kigondoltam előtt meghajlanak a tömegek!

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.08.28. 11:49:00

...igazán sajnálom! Köszi a posztokat srácok!

Sííva 2010.09.05. 19:09:38

Nagyon sajnálom,hogy megszünik a blog! Köszönöm sokunk nevében a munkátokat! Igaz nem sok hozzászólásom volt, mert mindent elmondtak az előttem szólók! Remélem más blogokon is találkozom majd velük kivéve: @leginkább tejből: @szanalmas: Az az egy dolog lesz jó, hogy a lekezelő, arrogáns hozzászólásaitokat nem kell többé olvasni! De ez elárulja azt is, hogy az inteligenciátok szánalmas!

szanalmas 2010.09.06. 08:57:50

@Sííva:

Rólad az az idióta jut eszembe, aki egy l-lel írja az intelligenciát az intelligencia nevében és szánalmasozik! Hát milyen ember az ilyen?!
Hülye picsa!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.06. 20:22:00

@Sííva: Az egy dolog, hogy valakinek a stílusa eltér az akadémiaitól. Végül is ha valakinek a hozzászólása már többször nem tetszett, egyszerűen átugrod és kész. Nem nagy ügy.

@szanalmas: Az legalábbis vitatott, hogy a helyesírás és az intelligencia összefügg-e egymástól.

Gyerekek! Még a temetésen is összevesztek? :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.06. 20:23:28

Hoppá! Én is bakiztam: egymással :D

szanalmas 2010.09.09. 19:32:00

@bogancs:

Hahaha!!! Ilyen az, amikor a hülye okoskodik!!!!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.09. 20:06:26

@szanalmas:

Ennél már csak az jobb, mikor az okos hülyül...

ittazidő 2010.10.17. 10:26:39

Hosszú időn át nem volt lehetőségem idekattintani.
Csak azt tudom mondani, hogy sajnálom!:-((
Köszönöm a lehetőséget és nagy elismerésem Slangernek és Drolinak.
Üdvözlettel kívánok további sikereket és jó egészséget mindenkinek:
Évikati

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.02.07. 15:31:30

Én is sajnálom. Bár valahol a konkurenciának számított ez a blog, nem igazán éreztem annak, max a név :D Remek ki blog.

Norbi-wan 2011.06.16. 12:43:31

Ne már, még csak most találtam rá a blogra ... :(

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.06.16. 19:33:41

@Norbi-wan:

Itt folytatjuk, kicsit más szemléletben:
nivo.blog.hu/