Skip to content


Feri a megmentő?

Szerző: Slanger - 2009.02.01. 14:47

Bookmark and Share

 

A mai rendkívüli kormányülés utáni sajtótájékoztatón Gy.F. bejelentette, a kormány javaslatait. A csökkentett létszámú, 199 fős parlament lehetőségét, a képviselők átlagkeresetének maximalizálását, valamint a 26 ezer önkormányzati képviselői hely megfelezését. Továbbá a sok port kavart, számla nélküli költségtérítések megszüntetését.
 
Mit ad isten a bejelentést követően elájult a kormányszóvivő, akit a miniszterelnök karjaiba kapva „mentett meg”.
 
Lehet, hogy csak én szenvedek üldözési mániában, de számomra ez akkor is furcsa. Most áll elő a kormány ezekkel a már régen szükségesnek ítélt változtatásokkal. Vagyis javaslatokkal, hiszen láttunk mi már „karón varjút”.
 
Nincs itt valami hátsó szándék?
 
Miközben Feri a megmentő szerepében tündököl, szépen, észrevétlenül letaszítja a címlapokról Drazsé ballépését, a főrendőrrel kapcsolatban. Ez valós lépése lehet a kormánynak, vagy csak így próbálják csitítani a népharagot?
 
Mindenesetre, ha a fent nevezett javaslatok, nem csak javaslatok maradnának, az üdvözlendő lenne.

Címkék: karón varjú

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr15916083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huhaha 2009.02.01. 15:04:17

Jól látod. Figyelemelterelés az egész. El tudod képzelni, h egyetlen fillérről is lemondana bármelyik megélhetési politikus?

Akkora baromságokat beszélt Feri, h még a saját szóvivője is elájult tőle.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.01. 17:08:15

Gyermekeim!
Ami itt a napokban történt, abban nincsen semmi meglepő. Ki van ez találva. Az utóbbi napok híre ugye a miskolci rendőrkapitány, és a cigánykérdés körül forgott. Az első reflexből adott ball reakciót ismerjük, nagyrészt a teli torokból kiáltott "RASSZISTAAA!!" fejezi ki legjobban. Aztán a széleskörű tiltakozására ezek a gerinctelen senkiházik visszakozni kezdtek, és már csak szerényen "szerencsétlen kijentésről" kezdtek susmusolni. A zsIndex alázatosan asszisztált az ügy elmaszatolásába: gondolom észrevettétek a napokban egy a cigányokkal vagy a miskolci üggyel kapcsolatos blogot nem linkeltek a főlapra, inkább ilyen jelentéktelen hülyesgeket: amit elhallgatunk az nem létezik.
A ballib propagandagépezet nagyon ügyes: pontosan tudták, hogy a multikulturalista dogmáik körülbelül párezer magát okosnak hívő ütődöttön kívül senkit se érdekelnek az országban, így inkább szemérmesen elkendőzték az ügyet.
Aztán a ballib proaktívan beavatkozott: ne a cigányokról beszéljenek az emberek, mert azon a terepen csak kiütéses vereséget szenvedhetünk, beszéljenek inkább az n-edig programcsomagról, amiből valszeg semmi se lesz (és ha nem, azt is rákenik gonosz fideszre), és mintha nem lenne teljesen mindegy hány fős a parlament, ha megkéselnek az utcán, és eltűnik a nemzet. Ja, hogy még tetézzük: Gyurcsány, mint hős lovag, karjaiban viszi ki a kormányszóvivőt.
Nesze paraszt, zabálj!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.02.01. 17:45:30

Ez egészen a választásig szerintem a javaslat és a kidolgozás szintjén fog forogni, jól elkészül a törvényJAVASLAT, majd jól leszavazzák választás után.
Aztán a fene tudja...

M a r i j j a 2009.02.01. 21:52:47

itt nincs már kinek hinni....:S

candy · http://wunderbike.postr.hu 2009.02.01. 23:13:38

A nemzet persze eltűnik, folyton ezt csinálja, bújócskázik. Amúgy tök érdekes, hogy a bloghu címlap például tele van reakcióval, jobbklikkel meg konzervatóriummal, de persz ők reakciósak akkor, vagymi.

Az a nagy baj, hogy a politikusok a velük kapcsolatos változtatásokat le tudják szavazni, illetve maximum oldalra buknak, nagy pénisznek kell lenni ahhoz, hogy lefelé tegyenek repülést..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.02. 09:21:30

Listán jobb az MSZP, egyéniben minden ŐS-SZOCI kerületet buknának ... képzeld el Diósgyőrben vagy Komlón Fideszes képviselő lenne ...

süti beállítások módosítása