Skip to content


Balhé egy győri szórakozóhelyen

Szerző: daniferi - 2009.05.09. 12:09

Bookmark and Share

Szombat reggel 5 órakor a Győr belvárosában található Gin Joe szórakozóhelyen egy kisebb verekedés alakult ki. Egy kétségbeesett lány segítségül hívta két barátját, mert a szórakozóhely tulaja bántotta őt (szó szerint kidobta, úgy, hogy a fejét is beverte), s hogy a barátnőjét (aki éppenséggel a tulaj barátnője) is meg akarja verni, mert összevesztek. A két fiatal férfi bement, hogy megnézzék a lányt, s dulakodás kezdődött. Végül a szakács szedte szét őket. Ekkorra már az egyik segíteni próbáló fiatal eléggé rossz bőrben volt, járni alig tudott, a feje is fel volt dagadva. Mivel őket kikísérték, de a lány, akinek segítettek volna, még bent volt, féltette őt, kihívta a rendőröket. 

Gyorsan megérkeztek, három autóval is. Néhány egyenruhás bement felmérni a helyzetet és kikérdezni az ottaniakat. Kiderült, hogy a tulaj barátnőjéhez (akinek segíteni szerettek volna) közben mentőt kell hívni, mert vérzik a feje és alig van magánál. Több öltéssel kellett összevarni a fejét. Az, hogy mitől sérült így meg, nem az én dolgom eldönteni, ezért fizetjük a rendőröket...

Vajon rajta állt bosszút a pasija, mert segíteni akartak neki? Vagy csak épp a csetepaté közben véletlenül odakeveredett, elesett, s bevágta a fejét? Szerinted? 

Update: A srácnál - aki segíteni próbált, ám elverték - az orvosok szilánkos törést állapítottak meg, jelenleg kórházban ápolják.

Update2: Mielőtt elfajulnának a veszekedések, a további hozzászólásokat letiltom. Természetesen amint lezárult a nyomozás és megtudok valamit, ismét jelentkezem ;-)


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr371111027

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.05.09. 18:35:39

Biztos elesett a csaj, persze.

drága_blogger 2009.05.16. 20:28:12

A két fiatal férfi bement, hogy megnézzék a lányt


:DDDDDDD

persze, lánynézőbe mentek, illedelmesen, viorgácsokorral, frissen borotválval vasalt ingben!

Életszerűtlen a történet!

nagy17 2009.06.12. 19:56:13

@drága_blogger: a helyen a történet.!
a szegény fiatalembert akit elmondásotok szerint megvertek ,nem egészen így történt.
A történet:
A srác barátnője akit a tulaj kidobott,elég okosra itta magát és kötözködött.
az tény hogy ki lett rakva.
majd a nem kicsit ittas barátnő felhívta a még részegebb barátját hogy kidobták.
erre a srác odajött,azzal a lendülettel berúgta az alsó bejárati ajtót,szerencsétlenségére a fa hirdetőtáblát rúgta ki,mitől szilánkosra törött a nagy lábujja.majd felrohant és szó nélkül nekiesett a tulajdonos öccsének.Ekkor kezdődött a dulakodás és ekkor kezdődött a dulakodás.Ekkor sérült meg a tulajdonos barátnője is.
Majd a tulaj szólt a szakácsnak hogy kisérje le a részeg srácot.A lekisérés után hívta ki a rendőröket a srác.
Egyébként elég rosszul járt a srác,hogy kijöttek a rendőrök,mivel garázdaság miatt vádat emeltek a rendőrök ellene.
tudomásom szerint a tulaj nem jelentette fel,csak mivel az anyagi kár jelentős lett ezért a rendőrség autómatikusan vádat emeltek ellene.
Ennyi a történet.

daniferi 2009.06.12. 22:21:44

Na, végre egy szemtanú, aki többet látott (vagy hallott) :)

Így azért már kerekebb a történet, ez sok dolgot megmagyaráz. Bár az eléggé fura még mindig, hogy egy bunyóba hogy keveredik bele egy csaj és sérül meg véletlenül. Gondolom ezt csak a lány tudná megmondani :)

bossyz 2009.06.13. 01:42:14

A sérült lány elég szerelmes ahhoz,hogy elfelejtse a történteket!happy end (Kár lenne más baján csámcsogni,mert ez elég vissza taszító kedves kommentelők?????:-O)

PoPer 2009.06.14. 15:01:27

bossyz:

azt azért nem kell ám figyelmen kívül hagyni hogy a Gyuri miután odaért a GinJoe-hoz szép nyugodtan el is mehetett volna haza, de "csak TE" miattad ment fel hogy kihozzon onnét!!

nagy17:

az még nem bizonyított hogy attól törött szét a lábújj...

"...ekkor kezdődött a dulakodás.Ekkor sérült meg a tulajdonos barátnője is." - akit mentővel vittek a kórházba. Na de hogyan is sérült meg??

bossyz 2009.06.15. 00:05:28

Ez itt most egy kötekedjünk blog nekünk?Itt mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja mi történt,csakhogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb,mindenkinek megvan a maga indítéka ha kellett,ha nem megtörtént és mindenki kellően ittas volt ahhoz,hogy meggondolatlan legyen!Ebben a storyban mindenki hibázott szándéktól függetlenül!Akkor most gondolkodjunk el azon,hogy melyikünk tenné józanul,tiszta fejjel ugyan ezt!!!A segítő szándékot köszönöm,a módszerrel már nem értek egyet főleg úgy,hogy ártatlan kapta az első pofont!egyébként ha nem üzentem volna még elégszer akkor még egyszer jobbulást Gyuri!!!Magyarországon pedig jogszolgáltatás van és nem igazságszolgáltatás!

süti beállítások módosítása