Skip to content


Haladás és biztonság? Húzzatok el!

Szerző: Slanger - 2009.09.30. 13:10

Bookmark and Share

A nemzet anyósa, Lendvai Ildikó jegyzi a „Haladás és biztonság” címet viselő dokumentumot, amivel gondolom a jelenlegi kormánypárt már a választásokra készül. Egy olyan embernek, aki nem hazánkban él, és nem hallott még soha az MSZP-ről, minden bizonnyal tetszenek is az olyan kifejezések, mint;

Fejlesztő és szolgáltató állam, vagy befejezett privatizáció.
 
Föl kell számolni az "igazságtalanságokat, s megszervezni a társadalmi önvédelmi mozgalmakat". Vagyis: "Új jogi és szervezeti garanciákat kell kiépíteni a fogyasztók védelmében a multinacionális óriásszervezetekkel szemben az élelmiszer-biztonság, a banki eljárások, a versenyszabályzás területén, a joghátrányok vagy előítéletek által sújtottak védelmére."
 
De annak a 10 millió embernek, aki testközelből élvezi a jelenlegi kormány áldásos tevékenységét, nem biztos, hogy jelentenek még valamit ezek a szavak. Persze mindenki azt gondol amit akar, és arra szavaz akire akar. Az mszp-ről és a „Haladás és biztonság” című műről alkotott véleményemet, nagyrészt már megfogalmazta tengerimalac, a következő kommentjében.
 
 
tengerimalac | 2009. szeptember 30. | 09:22:30
Volt 8 év a bizonyításra! Mit bírnak felmutatni? Hunvaldokat, Zuschlagokat, kórházi széfeket, autópálya alagutakat, völgyhidakat, metrót X-ért, ami aztán 3X-nél tart, veszteséges állami vállalatoknál horror fizetést és prémiumot, oktatási anarchiát minden szinten. Hozott az uralkodásuk alulbecsült velencei telekcseréket semmit nem érő telkekért! Annyira kevesebb lett az állami bürokrácia, hogy a vállalkozók nem győztek fizetni, az ilyen-olyan „taor” számokért, amik később ingyen módosíthatók lettek némi határidő tologatás után. Persze aki „gyors” volt az futhat a befizetett pénze után! Volt vita az építőipari fordítva adóztatásból is, mire vonatkozik, mire nem! Példát is mondanék! Veszprém megyében a napkollektor fordítva adózó kör volt, Pest megyében nem! Az adóterhek annyira lecsökkentek, hogy az elvonások mértéke sosem volt ennyire magas! Az adózási szabályok annyira leegyszerűsödtek, hogy az adótanácsadóknak is tanácsadó kell!! Az üzemanyag már a hiperluxus kategória szerint adózik! A nyugdíjasokat és közszolgákat az oszd meg és uralkodj elve alapján minden nyomor fő okozóinak kiáltották ki! Viszont semmit sem tettek a választási rendszer megreformálásáért! Maradt a 386 léhűtős Parlament, kreáltak még legalább kettő minisztert is! A képviselői illetmények és pótlékok, bizottsági tagsági díjak szépen emelkedtek! Vásároltak néhány luxus gépjárművet. A seregben buherált fegyvereket szerettek volna új áron a katonák kezébe adni, és még szerencse, hogy a bemutatón széthullottak! A HONVÉDEK Afganisztánban védik a HAZÁT! Racionalizálták a katonai vezetést. Megszüntették a Légierő Parancsnokságot. Meghalt azonnal a következő hónapokban három pilóta, megsemmisült 3 repülő és helikopter! Most csak azért nem hallani galibákról, mert a válságra való tekintettel lecsökkent a repülési idő gyakorlatilag a karbantartó repülésekre! Uralkodásuk elején bezáratták az óvodákat költség csökkentés címén, most bölcsi-óvodával próbálják meg enyhíteni a krónikus bölcsődei helyhiányokat, amit az szült, hogy a családbarát és nemzedéki politika érdekében a GYES időtartamát megkurtították! Szép volt! Kell ám a lózung, hogy ezeket a tetteket valamivel elfedjék! Az MSZP számomra többszörösen visszaeső bűnöző, amelyik folyton fogadkozik, hogy megjavul! Egyszer már bekajáltam! SOHA TÖBBÉ NEM TESZEM! Sokat kell bizonyítani, hogy halványuljon az emlék!

forrás: nol.hu

 

 


Címkék: mszp lendvai

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr531417920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veronikamama 2009.09.30. 14:20:28

Kedves Lendvai Ildikó!
Eddig hol tetszett élni? Miért kellett ezzel idáig várni?
Ezeket már legalább 6 évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni, a nagy lenyúlásokat megakadályozni. Igaz, jobb későn, mint soha, tartja a mondás, de ez már csak eső után köpönyeg.

igaziatommaki 2009.09.30. 15:57:07

Duma, duma, duma...elég volt.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.09.30. 21:25:47

T. Slanger, nincs mit hozzáfűzni. De ne felejtsd el, hogy már minden szlogen a kampány szagától illatos. Evidens, hogy beindult a látszat társdalom érzékenység. Üdv.