Skip to content


Svájc - nem az új mecsetekre!

Szerző: Droli - 2009.11.30. 07:34

Bookmark and Share

Lehet-e Svájcban új minaretet építeni? Nem. Jókora pofont kapott az az általánosan elfogadott „politikailag korrekt” szemléletmód, hogy az emberek befogadóak, egyenlőek, s mindenkit szívesen várunk mindenhová. A svájci népszavazás azt mutatja, hogy nem. Ez a szavazás ugyanis nemcsak pusztán a mecsetekről szólt – szerintem önmagában véve a francot nem zavarná az a pár építmény – inkább egy üzenetet hordoz: ha már idejöttetek, akkor illeszkedjetek be, nem vagyunk kíváncsiak a tőlünk rendkívül idegen hagyományaitokra, legalábbis testközelből nem! Ha kíváncsiak leszünk, majd elmegyünk Szíriába két hétre turistának.

Vajon milyen következménye lesz ennek a népszavazásnak? Hiszen innentől kezdve mindenki bátorítva érezheti magát, hogy ilyeneket adjon be, és Magyarországon is hasonlóan győzne például egy „nem vagyunk hajlandóak fizetni a menekülttáborok költségeit” vagy egy „részesítsék előnyben a magyarokat a munkahelyeken új munkaerő felvételnél” típusú szavazás. Ez van, a nép valahogy nem tud lelkesedni a „mindannyian a Földön egy nagy közös családba tartozunk” dumákért, s az összes ezzel járó következményért, mint pl. szabad munkaerőáramlás. Nem is kell nagyon eltérő kultúrákról beszélni, pl. nagyon sok ír utálja az Írországban dolgozó lengyeleket, pedig mindkét kultúrkör a kereszténységen alapszik. Mit szóljunk akkor az iszlámokhoz, az afrikaiakhoz, indiaiakhoz vagy mondjuk a kínaiakhoz? Itt szokott bejönni a rasszizmus fogalma, de hát tudomásul kellene venni, hogy az emberek többsége ebből a szempontból rasszista, még egy olyan fejlett demokratikus ország is, mint például Svájc. Ez van.

Kérdés, hogy mi lesz ezután. Ha most az összes uniós országban bepróbálkoznak ezzel a radikálisok (és a nem is annyira radikálisok is!), akkor könnyen kialakulhat egy olyan szituáció, hogy egyrészt az EU hirdeti magáról, hogy ő milyen befogadó, meg ENSZ meg anyámkínja, közben meg minden országban szépen tudomására adják az oda nem tartozóknak, hogy kevésbé örülnek, hogy ott vannak. És ez alapjaiban rengeti meg az olyan – látszólag – elfogadott alapértékeket, mint például a vallásszabadság. Nem, úgy tűnik, az embereknek elegük van ebből a maszlagból, s szeretnék, ha az országok nem szimplán emberek közössége lenne, hanem olyan emberek közössége, akik elfogadják az adott ország értékeit, kultúráját. Ne menjünk messzire, Magyarországon a romakérdés kapcsán mindenki a beilleszkedésről meg az integrációról beszél, s kevésbé arról, hogy milyen jó lenne, ha a romák megőriznék hagyományaikat, pl. lovaskocsikkal járnák a falvakat, mert hát a romák (egy része) bizony „vándorló” nép volt. Nem, a társadalmilag elfogadott roma olyan, hogy reggel felkel, bemegy a munkahelyére, dolgozik, majd érte megy a két (!) gyerekéért az oviba-iskolába, elmegy bevásárolni, s hazamegy normál polgári lakásába, amit saját pénzéből vett. Magyarán szinte csak a „bőrszíne” különbözteti meg a „hagyományos magyartól”. Nesze neked, kultúrák sokszínűsége!

Vajon hogyan illesztik be ezt a döntést a svájci alkotmányba? Gondolom benne van a vallásszabadság, csak odaírják, hogy a) tilos mecsetet építeni? Az ígéretek szerint ez úgy lesz benne, hogy az "alkalmas a különböző vallási közösségek tagjai közötti béke fenntartására". E felől kétségem sincs, a kutya nem akar itt háborúzni, csak azt, hogy a) hagyományaikat úgy gyakorolják, hogy semmilyen szinten ne zavarja az átlag svájcit, vagy b) integrálódjanak be a svájci társadalomba, vagy ha egyik sem, akkor c) húzzanak vissza oda, ahonnan jöttek. Mert mondjuk ki nyíltan, a mostani népszavazás kapcsán kb. erről volt szó, azt mondták, hogy eddig, és ne tovább!

Szóval könnyen lehet, hogy ez a népszavazás Európa történetében egy olyan folyamatot indít el, mely egy új korszakot nyit meg, ahol már nem látják annyira szívesen az „idegeneket”. Nézzünk csak körül: a franciáknál volt már összetűzés az arabok és a franciák között, a németek sem nézik jó szemmel a sok törököt, s sok országban a kínaiakra is ferde szemmel néznek, hogy egy képzavarral éljek. Meglátjuk, mi sül ki ebből.

 


Címkék: társadalom svájc mecset

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr921561840

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Svájc odacsapott 2009.12.02. 08:01:27

A liberális sajtó telekürtölte a világot: a szemét svájciak undorító dolgot tettek. Megcsúfolták mindazt, ami érték. Megcsúfolták a szabadságot, a demokráciát, a jogot és minden más, egyébként tök magasztos dolgot. Gúnyt űztek mindenből, ami szép ...

Trackback: Szaporodó minaretek 2009.12.01. 12:46:49

Megmondom őszintén, nekem nem olyan egyértelmű a svájci minaret-tiltó népszavazás elítélése. Kezdjük a kötelező magyarázkodással: nekem is vannak muszlim barátaim. :-) Sőt, nagyon gyakran én vagyok az környezetemben, aki egyedül szolidarizál velük, meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sátán meg a Jocó 2009.11.30. 09:50:21

Nagyon helyes! Soká éljen Svájc!!!!

Érdekes, hogy egyes polkorrektek még mindig azt hiszik, hogy a bevándorlók be akarnak illeszkedni.

A nagy büdös lópikulát. Ez a liberális agymosás lassan minden európai értéket kivesz az őslakosokból, a bevándorlók semmi olyat nem találnak, amihez illeszkedni lehetne, így maradnak a saját szokásaiknál. Eszük ágában sincs lemondani a sarijáról, vagy attól, hogy elvágják a torkodat, ha alaposan megnézed mondjuk a hugicájukat.

Én ebből nem kérek, csókolom.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.11.30. 11:35:20

"Ez van, a nép valahogy nem tud lelkesedni a „mindannyian a Földön egy nagy közös családba tartozunk” dumákért, s az összes ezzel járó következményért, mint pl. szabad munkaerőáramlás"
Én kurvára lelkesedem az ilyen dumákért, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

A vallás a legszigorúbban magánügy, az ateizmus elfogadott,, sőt; az állam szekuláris, a szólásszabadságot semennyire nem korlátozza mások akármilyen érzékenysége, a nők egyenjogúak, a saria megemlítése is azonnali kiutasítás.
Röviden: tolerálunk mindenkit, aki minket tolerál, és csak azokat.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.30. 12:10:37

Valóban nehéz ügy. Azt azonban sokszor láthatjuk, hogy a bevándorlók keresik a jobb életet, kitelepülnek egy idegen országba és ott elvárják, hogy mindenféle alkalmazkodás nélkül befogadja őket egy idegen társadalom. Nem kell messze menni, magyar romák kimentek kanadába. Aztán szépen hazajöttek, mert nem volt szükség még több ingyen élőre. Mert azért azt minden bevándorlónak az eszébe kellene vésni, hogy a befogadó ország azért nélkülük is minden bizonnyal jól megvolt. De, hogy pont Svájc legyen az úttörő a mecsetjeivel, eléggé meglepő.

Horizont 2009.11.30. 17:16:33

Svájc lakosságának 4%-a iszlám hívő. Most olvasom milyen felháborodás van világszerte a népszavazás eredménye miatt. Tényleg meglepő lett, de oda jutott a világ és benne az emberek, hogy talán mégse annyira meglepő. Nekem az a véleményem, hogy ha nem életveszélyes üldöztetésről van szó, akkor mindenkinek ott kell élnie ahová született. Nem kerekedhet fel a világ. De ha valaki mégis egy másik országban éli az életét akkor kötelessége elfogadni a befogadó országot és kötelessége beilleszkedni.
Én gratulálok a svájciaknak, hogy megtették ezt.

thor80 · http://www.index.hu 2009.11.30. 17:28:38

Nagyjából annyi reakció lesz, mint annak idején Dánia ellen a Mohamed karikatúrák miatt, aztán szépen elfelejtődik az egész. Amúgy sem az első ilyen intézkedés Európában, volt már Franciaországban is arctakaró tilalom az iskolákban.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2009.11.30. 18:22:13

A szavazás nem sérti a vallászsbadságot (különben nem is lehetett volna megtartani), hiszen a minaretek (nem mecsetekről van szó) nem töltenek be vallási funkciót, vagy legalábbis nem előírás a meglétük.
Itt szimpla politikai demagógiáról volt szó, és ahogy te is írod, inkább arról szavaztak, hogy nem akarják a más kultúrákat befogadni. Ez viszont lehetetlen, hiszen ilyesmit betiltani nem lehet, hacsak nem titják meg előbb annak gyakorlását, majd a vegyesházasságokat, aztán jöhet a szegregáció... innen ugye már ismerős a történet?
Az EU vagy felhagy a megengedő politikájával és valamiféle fél-diktatúrává válunk, vagy adunk egy tockost Svájcnak.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2009.11.30. 18:40:29

A lakosság eddig is megakadályozta, hogy minaret épüljön, tehát csak arról szavaztak, hogy az alkotmányba bekerüljön-e. Szerintem itt a probléma, mivel egy svájci is lehet muszlim, tehát az egyenlőség érdekében nem lehetne se templom-, se zsinagógatornyot, stb. építeni. Egyébként meg csak pénzkiadás volt a szavazás. Ettől még nem változik semmi, ugyanúgy lesznek muszlimok Svájcban.

Sátán meg a Jocó 2009.12.01. 09:59:21

Minden ország polgárainak szíve-joga meghatározni, hogy kikkel akar együtt élni.

Az olyan álszent okoskodások, hogy muszáj befogadni mindenféle jött-ment "kultúrát", meg "egyenlőség érdeke" érdemelne inkább tockost. Aki már attól elalé, hogy valami "mááás", azt kezeltetni kellene.
Másságot akkor fogadunk el, ha nem ütközik a kultúránkba, a kialakult szokásrendszerünkbe. A muszlimok egy erőszakos, öntörvényű közösség. Nem kérünk belőlük. Fotelből okoskodni, más népeket amiatt lediktatórikuskodni meg aztán felettébb okos dolog.

Svájcban őshonosok a keresztények és a zsidók. Ha ők nem akarnak mecsetet, mert nem akkor nem akarnak és kész. Remekül elküldték a lilagőzös PC-seket a búsba.

Sátán meg a Jocó 2009.12.01. 10:03:48

Mellesleg van annak egy különös bája, hogy egy olyan intoleráns vallás főmuftijai acsarkodnak a hírre, amelynek alapelve, hogy a nem moszlim az hitetlen, s ezért másodrendú ember...

A sok hülye libsi próbáljon meg muzulmán országban keresztény templomot építeni - megnézném, mi lesz az eredmény és mennyire fogadják ott örömmel majd a kifacsart logikájukat :)

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.12.01. 12:14:30

@Horizont:" Kötelessége beilleszkedni"-lenne!! Csakhogy a genetika nagy úr ám! A beilleszkedés csakis úgy valósul meg, mint az intelligencia szintjük növekedése esetleg, /alapértelmezetten alkalmazkodókészség/ de ez köszönőviszonyban nincs a teljes integrációhoz. Hiú ábránd azt hinni, hogy valaha is beilleszkednek normális honi törvénytisztelőként, lásd a romák. Üdv.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2009.12.01. 13:30:39

A utánam hozzászólókra nem kívánok reagálni.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2009.12.01. 14:03:30

@Sátán meg a Jocó: épp ezért írtam svájci állampolgárt, és nem bevándorlót. Tehát az ország polgára lett, így ugyanolyan jogok illenék meg, mint mást. Persze ez szép illúzió, hisz itthon is más elbírálást kap a "magyar állampolgár", ha munka nélkül marad.

"Svájcban őshonosok a keresztények és a zsidók."
Csak azt ne mondd, hogy a helvétek(kelták) keresztények vagy zsidók voltak.

"a nem moszlim az hitetlen, s ezért másodrendú ember" " muszlimok egy erőszakos, öntörvényű közösség"
Jobban utána kellene olvasnod.

Keresztény templomok tekintetében már bonyolultabb a helyzet. Tunéziától Afganisztánig eltérő a szokás (teljesen természetes vagy halálbüntetés jár érte). Befolyással volt a gyarmatosító politika, háborúk és megszállások, maga a turizmus és a vezetés hozzáállása, stb.. Régen az előírás az volt, hogy a dzimmik (jé, vajon miért nem a "hitetlen" jelzőt használják a "könyv népei"-re?) adó fejében(tehát "állampolgárként") megtarthatták szokásaikat, de felvonulásaik és vallási megmozdulásaik korlátozások alá estek; nem rendezhettek felvonulásokat, nem mutogathatták nyilvánosan vallási jelképeiket, és különösképpen tiltották a muszlimok térítésére irányuló törekvéseiket. A bíróságon tanúként nem ért annyit a szavuk, mint egy igazhívő férfié, valamint nem vállalhattak szerepet a közéletben, és nem viselhettek katonai vagy adminisztratív hivatalt. Cserében a hitközségükön belül felmerülő kérdéseket saját hatáskörben orvosolhatták(!), és csak muszlimokat is érintő esetben ítélkezett felettük a kádi (a saría alapján). És új templomot, zsinagógát sem építhettek, mert az muszlim föld. De akkor hogy vannak mégis templomok, zsinagógák?

Ezzel csak azt akarom ismételni, hogy a szavazás nem hozott se többet, se keveset. Én közömbös vagyok, nem is örülök, és nem is dühöngök (remélem, nem fogunk összeveszni ilyen csekénységen). Egyszerűen nem értem, mi olyan nem dolog van ebben a szavazásban. Egy populista párt populista népszavazása volt. Ott van pénzt költeni erre, ennyi.

Sátán meg a Jocó 2009.12.01. 15:25:14

@Hitetlen (ex)Bérgyilkos: kedves ex, egen, a kelták. Akik kikeresztelkedtek. A zsidókat is említem, mert elég régóta ott vannak, bár -ki tudja, vajh' miért- általában őket se szívesen tűrték meg sehol sem...

Jó, akkor mondom, a bevándorlók. Itt és most a muszlim bevándorlókról beszélünk, akik rövid idő alatt özönlenek be Európába, köszönhetően a csudálatos ethomazochista eu-s politikának.

Nem nagyon akarunk már népvándorlást, ami az elmúlt évezredeket jellemezte. Ehhez a ma ismert civilizációnak meg kell dőlnie, és ismét eljő' a barbár korszak.

gepsonka 2009.12.02. 00:46:27

Na ezt nevezik igazi indirekt demokracianak.