Skip to content


Legyél gazdag MLM-ből!

Szerző: Droli - 2009.12.02. 07:21

Bookmark and Share

Sok embert talán pont a Sciennet-ügy fog leszoktatni az ilyen „gazdagodj meg gyorsan!” hülyeségekről, de én pont fordítva vagyok ezzel; ennek hatására utánanéztem pár hasonló MLM csodának, amely persze saját bevallásuk szerint nem MLM. (Valóban nem az, ez már az MLM továbbfejlesztett változata, ahol a pénzedet L-MLM :-)

Eleve nem értettem, hogy mi értelme ennek a Sciennetnek, ugyanis az ehhez kapcsolódó oldalakon inkább buzdító szövegeket olvastam, semmint a rendszer működését, de amit kihámoztam: egyrészt ennek volt egy sima vásárlási része, azaz ha az ember egy szerződött boltban vásárolt, visszakapott bizonyos százalékot „jogokban”, másrészt meg saját maga is vásárolhatott „jogokat”. Jelzem, ez a rendszer a hipermarketekben is működik, úgy hívják, hogy „klubkártya”, aztán szépen lehet a pontokat (bocsánat, „jogokat”) gyűjtögetni, csak nincs ilyen szépen megfogalmazva. A nagy pénz a „jogok” vásárlásában lehetett, hiszen az tiszta pénz volt a rendszer elindítójának, max. leadott pár % jutalékot az alatta lévőknek, a pénzt meg kimenekítette. Ügyes. Aki annyira védi ezeket, azoknak üzenem, hogy én is adok el jogokat, 100.000 Ft-ért darabját, s hogy mit tartalmaz a jog? Jogod van rendelkezni ezzel a joggal. De egyszer majd sokat fog érni. Tényleg.

Napjaink másik csodája a gyémántbiznisz. Pedig egyszer már volt egy nagy bukás ezzel kapcsolatban, pont a Sciennet tulaja bukott vele, de hát ezen az apróságon ne akadjunk ki, ennek az újnak természetesen semmi köze nincs ehhez. Gyémántokat kell venni, aztán várni, hogy még több ember vegyen gyémántot, ugyanis így egyre feljebb kerülünk a gyémántvásárlói ranglistán, aztán ha már nagyon sokan vásároltak, akkor visszajuttat némi pénzt az eladó. Magyarán a te érdeked az, ha már berángattak ebbe a baromságba, akkor minél több embert vonjál be te is („fát építesz”) – még egyszerűbben lefordítva ügynöki munkát végzel, ahol akkor kapsz jutalékot, ha már elég sok embernek sikerült eladni ezt. De persze itt is megvan hozzá a körítés: kapsz brilliánst, meg névjegykártyát, meg különböző fokozatokat, hogy addig se érezd magad egyedül. Ha körülnéztek a neten, rengeteg ilyen honlapot találhattok, ahol fiatal nők, rettenetesen fontosnak érezve magukat (headset, skype, msn-konferenciák, stb.) próbálják eladni ezt a fost.

Az Aloe Verás őrületbe egy ismerősöm is belépett; ennek az a lényege, hogy egy pár ezer forintot érő valóban hasznos dolgot eladj százezerért. Ja: te százezret fizetsz érte, nem pár ezret, az a tulaj üzlete :-) Ismerősöm mesélte, hogy nagyszerű érzés volt, mikor az új tagokat köszöntötték, s 600 ember tapsolta meg őt is. Igen, ezt adják meg ezek az MLM rendszerek: az érzést, hogy elismernek. Ezért fizetsz több tíz- meg százezer forintot, hogy elhitetik veled, hogy szép, jó és sikeres vagy. A tulajnak meg a nagy üzlet az, hogy egyrészt elad egy terméket többszörös áron, másrészt képzéseket tart nem aprópénzért (ahol persze ugyanazt a szöveget kapod meg, amit eddig, hogy szép, jó, és sikeres vagy), harmadrészt meg pár % jutalékért te vállalod, hogy házalsz a termékével (jó, ez szebben meg van fogalmazva, lásd gyémántüzlet). Ha meg e mellé kifejleszt még egy terméket, mely valójában semmit nem ér, de jól lehet kapcsolni az előzőekhez (lásd „jogok” a Sciennetben), na, az az igazi nagy üzlet.

Amúgy semmi baj ezzel a szépen becsomagolt házalásos MLM-üzlettel, végül is csurranhat-cseppenhet belőle, de ha beleszámoljuk a belefektetett energiát, akkor nem lenne egyszerűbb pl. kimenni horgászni? Ott is foghatsz halat, ami szintén értéket képvisel, hiszen aznapra nem kell húst venni. Sőt, ha nagyon szerencsés vagy, kifoghatod az aranyhalat is, akitől kérhetsz hármat. Ez utóbbinak nagyobb az esélye, minthogy te meggazdagodj egy ilyen MLM-ben úgy, hogy közben ne verj át egy rakat embert, s ne kerülj bíróság elé.


 

 


Címkék: pénz átverés

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr881560520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.12.02. 07:38:44

Droli, ez az L-MLM annyira lefárasztott így kora reggel, hogy vissza is bújok az ágyba, a cikket elolvasom később :D

daniferi 2009.12.02. 18:10:44

MLM kalapom e nagyszerű post láttán :)

Nekem is nem egy olyan ismerősöm volt, aki belevágott ilyenbe. Volt olyan, hogy találkoztunk, majd kérdezte, érdekel-e munkalehetőség. Persze, hogy érdekel, de miről is lenne szó? Aztán tíz percig azt hajtogatta, hogy neki olyan ember kell, aki szeret is dolgozni, meg tud is, nem lazsál. Ismét érdeklődtem, hogy miről is lenne szó, milyen munka ez. Utána még húsz percig mondta ismét ezt, valamint azt, hogy ehhez idő kell, hogy elmondja, mit kell csinálni, úgyhogy találkozzunk valamikor, aztán elmeséli. Közöltem vele, hogy ha fél óra nem volt neki elég, hogy megemlítse a cégnevet vagy azt elmondja, hogy ez ipar vagy kereskedelem vagy lópikula, annyira komoly nem is lehet. Mint később kiderült, valami mlm féle üzletbe fogott bele, ahol elég sok pénzt veszített.

thor80 · http://www.index.hu 2009.12.02. 21:45:48

jó ez a szójáték az elején :))

gcsabi 2009.12.03. 11:01:48

Ezeknek az MLM szerüen müködő izéknek azért van két fajtája:
Az egyik: létező, piaci minőségü és áru termékeket forgalmaz ezzel a módszerrel. Semmivel sem tisztességtelenebb mint bármely franchise rendszerű cég.
A másik: amiben nagyrészt két féle ember szokott résztvenni: a gátlástalan szélhámos és a logikus gondolkodásra képtelen, sokszor iszonyúan naív és buta ember.
Na ez sem tisztességtelenebb, mint azok az elismert világcégek akik rémisztő animációs baktériumokkal telezsúfol reklámokkal ijesztgetik, az önmagukat nettnek és családjukról lelkiismeretesen gondoskodónak látniakaró háziasszonyokat, hogy vegyenek minél több felesleges fertőtlenítőszert. /de ezt át lehet ültetni multivitamin, csodakapszula, potencianövelő bogyó.....stb-re. Ott is a "kitalálók" és működtetők meggazdagodása a cél meg hogy találjanak elég befolyásolható idiótát. Az MLM-es legfeljebb kevésbé titkolja az átverést.
Mi ebből a tanulság ? --azon kívül, hogy amíg veréb van addig szar is-- azt nem tudom..:)

Hátezmármi (törölt) 2009.12.07. 13:08:07

Dolgoztam egy cégnél, aki Izraelből hozott be egy egészségügyi termékcsaládot, amit a DM-ben is árultak. Ugyanazt a terméket meg akarták venni ilyen MLM rendszerű cégek is, csak más csomagolást kértek rá, saját logot. Ergo ugyanazt árulták, mint amit a DM, csak kétszer annyiért, de gondolom az övék volt az igazi és vigyázz, mert hamisítják.
Egy buszos-vásárlós utazást szervező cég is akart belőle venni, de sokalta az árát, mert mi kétezerért adtuk, ezért neki tízért kellett volna adnia. Elképedésemet látva elmagyarázta, hogy öttel szokták szorozni a vételárat....

taviki 2010.03.21. 10:53:03

" Eleve nem értettem, hogy mi értelme ennek a Sciennetnek, " - na ez volt az egyetlen értelmes mondat az egészben!
Csak azt nem értem ezután, akkor milyen alapon mertél ennyi baromságot összehordani?