Skip to content


Karácsonyi giccsparty

Szerző: Slanger - 2009.12.10. 08:15

Bookmark and Share

Lehet, hogy még kicsit korai a téma, de azért így az ünnepek közeledtével már kezdik az emberek kivilágítani a házaikat. Ebből adódóan hadd osszam meg veletek, ezzel kapcsolatos véleményemet.

Nem tudom, hogy honnan származik az a hagyomány, hogy karácsony előtt mindent ami az udvaron van, ki kell világítani. A házat, a tyúkólat, a kiskertben a törpefenyőt, de még a félig kiszáradt diófát is. Tény, hogy egy szépen kivilágított ház tök jól néz ki, és még azt is megmerném kockáztatni, hogy az ember ennek köszönhetően egyre inkább ráhangolódik az ünnepre.
 
Tehát egy szépen kivilágított ház jöhet. De mi készteti arra az embereket, hogy a kínaiban fellelhető összes karácsonyfaizzót megvegyék, és addig pakolják a házra, és annak környékére, amíg akkora fényár nem lesz az udvaron, hogy a repülőgépek leszállópályának nézik azt?
 
 
Mert ez minden, csak nem szép. Sőt még ízlésesnek sem mondható. Akkor minek?
 
Arról már nem is beszélek, hogy a közel két hónapig villogó, zenélő szarok, mennyi áramot fogyasztanak. Ja, azért két hónapig, mert karácsony után még nem szedi ám le senki. Á, francokat. Van ahol majd csak február elején kapcsolják le a fényt, amikor kiküldi az áramszolgáltató az elszámoló számlát.

 


Címkék: ünnep társadalom hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr211585959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2009.12.11. 16:34:25

LOL

Először azt hittem, hogy a képen ez egy asztalra rakható makett :)