Skip to content


Megújulás /törölve/

Szerző: Slanger - 2009.12.13. 10:17

Bookmark and Share

Az elmúlt néhány hét mszp-s politikája nagyrészt arról szólt, hogy a párt a jövőt a megújulás jegyében képzeli el. Ezt Botox Ildikó több helyütt reklámozta is. A megújulást szem előtt tartva, miniszterelnök jelöltnek megválasztották Mesterházyt, aki annyira megújult, hogy végre nem felejtett el reggel megborotválkozni. Aztán a megújulás nagyjából itt ki is merült. Tegnap elfogadta a kongresszus a párt országos listáját, ahol a röghöz kötöttség maximálisan érvényesül, hiszen közel ugyanazok a személyek szerepelnek a top 10-ben, akik nagyrészt az ország jelenlegi állapotát előidézték, és a 2006-os listán is az élvonalat képviselték. Csendben kérdezem, hogy hogy a fenében akar egy párt megújulni, Gyurcsány papával a lista negyedik helyén?

 
1.Mesterházy Attila (18)
2. Lendvai Ildikó (4)
3. Kovács László (-)
4. Gyurcsány Ferenc (1)
5. Botka László (43)
6. Szekeres Imre (7)
7. Kiss Péter (6)
8. Simon Gábor (8)
9. Lamperth Mónika (12)
10. Ujhelyi István (10)
11. Hiller István (2)
12. Molnár Csaba (44)
13. Puch László (19)
14. Juhász Ferenc (9)
15. Veres János (11)

(Ez a listájuk, zárójelben a 2006-os lista.)
 
 
Persze vannak akik még mindig hisznek ezeknek a „jóembereknek”, legalábbis ezt mutatja a legutóbbi közvélemény-kutatás, amely néhány százalékos emelkedést mutatott az mszp-re szavazók arányát tekintve. Tudja valaki, hogy ez minek köszönhető? Talán a bezárt vasútvonalnak, vagy a nyugdíjakkal történő mutyizásnak? Mi késztethet embereket arra, hogy a jelenlegi kormánypártra szavazzanak? Persze azzal tisztában vagyok, hogy rengetegen vannak, akik akkor is a maszop mellé teszik az x-et ha a fene fenét eszik. A tipikus szoci szavazókról egyébként turner készített egy nagyon jó listát, idézek:
 
 
A biztos pártválasztó: Ha az összes MSZP-s politikust tettenérnének, amint vesztegetési pénzt vesz át, illetve az összes előzetesben ülne, ő akkor is az MSZP-re szavazna.
 
A nyugdíjas: legtöbbjük elvakult Gyurcsány-fan, mindent elhisznek neki, még azt is, hogy az ég zöld.  
 
"1 szavazat háromezerért" típus: Magasról fosnak a politikára, oda szavaznak, ahonnan megkapják a 3 ezer Ft-ot.
 
 
Mire a választások ideje elérkezik, szinte biztos vagyok benne, hogy tovább fog nőni a kommenista szavazótábor, mert nagyon sokan vannak ebben az országban, akik nem látnak a szemüktől, akik nem veszik észre, hogy a nagyra becsült szinte mindent kimutyizik, átjátszik, ellop.
 

Címkék: politika mszp gyurcsány társadalom mesterházy

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr631593733

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk 2009.12.14. 14:43:26

A szocialisták tudnak valamit, egészen biztos. Lendvai Ildikó után most már Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt sem előlegezné meg Orbán Viktor győzelmét.    Mégsem mondhatja, hogy semmi esélyünk, meg csak úgy elindulunk, aztán ahányan ...

Trackback: Lendvai szerint még van esély 2009.12.14. 08:01:45

Lendvai Ildikó szerint a meccs még nincs lefutva, amíg a bíró le nem fújja az összecsapást.  (kép forrása: mszp.hu)   Dicséretes ez az önbizalom, de hát ez kell is egy nagy meccs előtt. Hiába állnak összesítésben vesztésre, azért nem f...

Trackback: Napi agyrém VIII. 2009.12.13. 11:41:19

Ma sok minden történt, mindenki nyilatkozott, mindenki beszédet tartott, lett két hivatalos miniszterelnök-jelölt (MSZP: Mesterházy Attila; MDF: Bokros Lajos), Molnár Oszi állítólag függetlenként indul majd, mert a Fidesz nem indítja, Retkes pedig tová...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéKu 2009.12.13. 11:44:07

Haláli ez a kép :-))

sárkánysziv (törölt) 2009.12.13. 13:50:25

Naccerű a malacka szépen gömbölyödik, mikor lesz a tor ?

donka01 2009.12.13. 15:48:13

A megújulás különös értelmezése ma-szop módra)))) Hát ha lesz is tor ,remélem a malacka élve fog résztvenni rajta.DDDD.

Arivistus 2009.12.13. 16:39:48

Akkor a lista szerint Kovács László jelenti a megújulást...

Az MSZP szavazóktól én meg tényleg megkérdezném, hogy egész pontosan miért is szavaz az MSZP-re? Annyira kíváncsi lennék egy olyan közvélemény-kutatásra ami nem csak azt hozza ki, hogy 11% MSZP, hanem azt is megpróbálja megválaszolni, hogy miért szavaz rá az a 11%.

@Bikafa@ 2009.12.13. 21:28:55

Miért szavazok az MSZP-re? (saját kutatásom!)
1. Mert a FIDESZ 4 éven át nem csinált semmit, csak lopott! És hazudtak és a Bokros csomag áldását elpocsékolták!
2. Az MSZP a kisebbik rossz!
3. Nincs más, a FIDESZ tolvaj banda, és még nem loptak eleget, a Jobbik az náci, a Kisgazdák nincsenek jelen, az MDF meg amúgy is már velünk van!
4. Orbán az ördög és a pokolra juttatná az országot!
5. Az Orbán meg a Jobbik össze állnának, az Alkotmányt eltörölnék, királyság lenne és jobbágyok lennének az emberek, és bevezetnék a tizedet megint!
6. Az MSZP mindent megtesz csak a FIDESZ nem hagyja, de majd a következő 4 évben sikerül a sok reform.
7. Az MSZP politikusait jobban ismerik külföldön és tapasztaltabbak sokkal a többinél!

Bármilyen hihetetlen, ezeket élő, hétköznapi emberek szájából hallottam, saját füllel!!
És nem mind az u.n. "panel-proli" volt....iskolázottságban, lakhelyben széles a szórás!

Ellenvetéseket én nem fűzök hozzá, de azt mondom, még mindig reménytelen a helyzet.....most tavasszal veszít az MSZP (de nem lesz 2/3-a a FIDESZnek) és 2014-ben már jönnek is vissza! (ne lenne mindig igazam...:( )

Garnela 2009.12.13. 21:59:00

Én ha megkérdezem a következő válaszok jönnek
_Mert ők se csinálnák jobban
-Mert Orbán a hatalomért mindenre képes(miközben az Mszp követett el minden aljasságot 2006-ban hogy klasszikust idézzek. a szarból visszahoztuk a kormányzást)
-mert ők is lopnának
Meg hasonlók mint amiket Bikafa írt.

BéKu 2009.12.13. 23:40:56

@@Bikafa@: Bárcsak visszahoznák a tizedet! :-)))

Most ugyanis kb. "feledet" az, amit elvesz állambácsi :-))))

Amúgy jah: ORbán hatalommániás, ORbán se tudja jobban, Az MSZP már lopott eleget így őkmárnem fognak (haha!) meg ilyenek. Értelmes érveteyik szájából se hallottam még...

Kevercs 2009.12.14. 12:21:02

Úgy látszik a Simon Gábor és Ujhelyi helyezéséből, hogy egyedül ezek tudták magukat stabilan
bebetonozni, ugyanarra a helyre,mint 2006-ban.

reKorrekt 2009.12.14. 19:49:52

@Arivistus: És mi lenne még velünk ha a romák fele nem lenne eltiltva a közügyektől?! Hajaj...
Ma annyi a szegény ember Magyarországon, hogy az mszp őket tartja a fő bázisának. Ígérgetnek nekik fűt-fát, amit a szegény ember bizony zsigerből elhisz, mert hinni akar, mert nem tehet mást. Egy részét ennek mondjuk meg is kapják (hogy miből, lásd államadósságunk alakulása). Ördögi kör ez, hisz minél több a segély, minél nagyobb az újraelosztás mértéke, annyival több ember jut egy társadalmi osztállyal lejjebb, mivel már nem tudja fizetni az állam felé a terheket.

pucáros 2009.12.17. 00:34:35

Nemtudom én vagyok nagyonbuta vagy a körülöttem élők. Nóbel után alapítványt hozok létre a nagypróféták megsegítésére. Elsődij Illés próféta tüzesszekere. Másodikdij Jónás bálnája (egyhét a bálna gyomrában teljes ellátással) Ezekután egy-két prófécia : a rádióból hallottam!! ha magánbiztosító által finanszírozott magánkórházban a szülés 400e.Ft.lesz. Ha még soha nem volt honnan tudja milessz? PRÓFÉTA. De mi van!! a rádió telefonos műsorában egy Németországban dolgozó fiatalember elmondta, a feleségét kivitte szülni, mert ott magánkórházban egy biztosított számára ingyenes a szülés. Most ithon egy vagyon. A PRÓFÉTÁNAK elsődíj, tüzesszekér irány a jó Isten. Késővan majd holnap folytatom.