Szerző:
Droli
- 2010.03.17. 07:03
Ha ma megnézitek a híradót, jó eséllyel szó lesz benne a Szent Patrik napi ünnepségről. New Yorkban például karnevál lesz, Chicagoban meg akár még a folyót is zöldre festik ebből az alkalomból, de az ünnep fő központja természetesen Írország, ahol egész nap felvonulások, sörözések, és nagy bulik lesznek. De ki is volt Szent Patrik, és miért ünneplik meg?
Szent Patrik Írország védőszentje. Pedig nem is "odavalósi": Britanniában született kb. 387-ben, de 16 évesen ír rablók elrabolták, és ezután hat évig ír földön szolgált (pásztorként), míg végül visszaszökött. A története itt érdekes fordulatot vett: belépett a keresztény egyházba, járt Franciaországban és a feltételezések szerint Rómában is, majd papként visszatért Írországba, hogy megkeresztelje az íreket (nem nehéz a történetben felfedezni a jézusi megbocsátást). Itteni életéről és munkásságáról keveset tudunk - vannak források, de kritikus szemlélettel kell fogadni azokat, mert a legtöbbet jóval halála után írták -, egy azonban biztos: sikerrel járt. Halálának időpontja is kérdéses: valószínűleg 461. március 17-én halt meg - innen kiderül, hogy ma tulajdonképpen halálának napját ünnepeljük. Ez eddig egyházi ünnepnek tűnik, de valójában nem sok köze van ahhoz: ezen a napon az írek magukat ünneplik, az államukat, a nemzetüket. Ez az egyetlen saját nemzeti ünnepük. A legjobban talán augusztus huszadikához lehetne hasonlítani, de míg ott mi, magyarok az államalapítást és Szent István királyt ünnepeljük, addig az íreknél egy Szent Gellérthez hasonló papra emlékeznek, államalapításról pedig szó sincs. Érzitek a különbséget?
És hát más az ünneplés módja is. A mi pátosszal teli, komoly, szónokolásokkal tarkított nemzeti ünnepeinket tessék elfelejteni; az írek a saját nemzetüket ír termékekkel és ír kultúrához köthető szokásokkal ünneplik meg. Ilyenkor hordószámra folyik a Guinness sör, felvonulásokat tartanak karneváli hangulatban, szól az ír népzene, és mindenki zöldbe öltözik, hogy hódoljon Paddynek, az ír nemzetnek, az ír hagyományoknak, a manóknak, a tündéreknek, a szivárvány végén elásott kincsesládának, a négylevelű lóherének - igen, mindennek, mi Írországhoz köthető...
... és közben fájdalmasan megjegyzem, hogy míg igen gazdag hagyományokkal rendelkeznek, és igen színes kultúrával, a legfontosabbat, a saját anyanyelvüket gyakorlatilag elvesztették. Habár a gael nyelv az angol mellett hivatalos és egyenrangú, gyakorlatilag alig beszélik (a felmérések szerint az ír lakosság maximum 5%-a beszéli a nyelvet; tapasztalataim szerint a felmérések erősen túloznak). A gael nyelvet szinte idegen nyelvként tanítják, és az iskolások nyűgnek veszik - csakúgy, mint mi anno az oroszt. Jellemző példa, hogy lengyel kolléganőm lengyel kisfia osztályelső gael nyelvből, mert az íreket annyira nem érdekli őseik nyelve. De ír kollégáim is maximum néhány szót tudnak gael nyelven, és legfeljebb az idősebbek értik a nyelvet - ennyire letarolt mindent a hódítók, az angolok nyelve. "Nyelvében él a nemzet" - mondta anno Széchenyi, és köszönjük meg őseinknek, hogy nem hagyták veszni anyanyelvünket.
A végére egy találós kérdés: vajon mi köze az íreknek a lóheréhez? Mit jelképez a háromlevelű lóhere?