Skip to content


Film(nem)ajánló - 2012

Szerző: Droli - 2010.04.24. 07:17

Bookmark and Share

Ilyen sem volt még a Tudtadon, egy film(nem)ajánló :-) Mostanában mindenhol nyomják ezt a 2012 című katasztófafilmet, mely annyira jó, hogy az eddigi legjobb katasztrófafilm. Nem én mondtam, ez van a borítón. Ne higyjetek a borítónak.

Tudjuk le gyorsan, mi a jó a filmben: nagyon látványos, mikor összeomlanak a házak, ezt meg is nézhetitek a youtube-on kb. egy-két percben, és akkor mindent láttatok, ami érdekes. Mert a film maradék része valami borzalmasan sablonos, kiszámítható, nyálas,  röhelyes, tudományosan ordító baromság.

A történetben egy családot követhetünk végig, ahogyan menekülnek a nagy katasztrófa elől. Ugyanis egy napkitörés hatására a föld belsejében mozgolódni kezdenek a neutronok, és ez a földkéreg elmozdulását idézik elő pár éven belül; természetesen erről tudnak a gonosz politikusok és pénzemberek, és el is kezdik építeni a hatalmas hajóikat (Noé bárkája), hogy ők megmeneküljenek. Erre azonban rájön főhősünk, aki kalandosnak mondható úton eljut az egyik ilyen hajóra a családjával, és megmenekül. Ennyi a történet zanzásítva, és ebben minden benne van. Amilyen egyszerű, olyan kiszámítható, hogy mi fog történni.

Nem akarom elmesélni a sztorit, csak címszavakban a szereplőkről: van benne egy elvált apa, az asszony persze már talált mást, és a gyerekek is jobban szeretik a nevelőapát, de nem kell megijedni, a film végére rendeződik a helyzet, és egymásra talál mindenki (a nevelőapa meg feldobja a talpát, hogy ne legyen útban). Aztán van benne egy néger tudós, aki felfedezi a közelgő világvégét, és természetesen a szintén néger amerikai elnökkel tárgyal erről, akinek van egy fiatal lánya (a film végére összejönnek, mármint a tudós és az elnök lánya; az elnök némi moralizálás után inkább meghal). Aztán vannak benne nagyon gonosz politikusok és milliárdosok, akik tudják előre, mi fog történni, és ezért óriás hajókat építenek (mint Noé bárkája), de a pórnépnek nem szólnak. Na meg van benne menekülés, ahol még éppen ki tudnak menni az összeomló házból, éppen el tudnak menekülni autóval a megnyíló út elől, éppen át tudnak szlalomozni az összeomló épületek között, éppen fel tudnak szállni, éppen elég a kerozin; mindez olyan hatásvadász módon, hogy az ember inkább röhög a mesterkéltségen.

Amilyen jól ki van dolgozva a házak összeomlása, az út megnyílása és a vulkántevékenységek (képileg), annyira pocsékul van megcsinálva az egésznek az emberiségre gyakorolt hatása. Pedig ezzel a témával lehetett volna mit kezdeni: az emberek várják a világvégét, a biztos halált, imádkoznak, nyugtalanok, és tapintani lehet a feszültséget - nos, ebből garantáltan semmi nem jön át, mindössze pár röpke jelenet erejéig foglalkoznak vele; a film készítői fontosabbnak tartották a főhős család “nyáladzásait” ehelyett. Az sem semmi, ahogyan a tudós meggyőzi a világ vezetőit, hogy a szökőárig hátralévő pár percben nyissák ki a hajók kapuit, hogy még felférhessen, aki várakozik a feljutásra, és ahogyan erre sorra igent mondanak a politikusok magasztos zene kíséretében, miközben a "főgonosz" tiltakozik ez ellen... ilyet sem láttunk még, valóban.

És akkor beszéljünk a film logikátlanságáról: miközben az egész világ összeomlik, mindenhol földrengés, vulkán, tűz, meg miegymás, addig a Himalája érintetlen, és a szerzetes is békésen szívja a füvet a kolostorában - persze, a Himalája az egy ilyen csendes hely, hogy miközben a világ minden törésvonalán pokol van (meg azon kívül is), addig ott semmi. De nem kell megijedni, jön a másfél kilométeres szökőár, és úgy elönti a Himalája bőven 5000 méter feletti csúcsait, hogy csak na (a Mont Everestet kegyesen meghagyták azért)! Ja, és egy aktualitás: a fél európai légiközlekedés áll valami kis izlandi vulkán működése miatt, de a filmben ezt is megoldják, mert a repülő úgy átrepül ezek felett, hogy csak na!

Szóval ritka gyenge film lett, unalomig ismételt klisékkel, kiszámíthatósággal, és meg sem közelíti mondjuk a Holnaputánt... Így bátran nem ajánlom, hogy megnézzétek :-)


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr911938403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2010.04.24. 11:50:49

Ezt jó volt olvasni, a történetre már nem is emlékeztem :) Tavaly ez volt az egyetlen film, amit moziban néztem. A látvány és a hanghatások kárpótoltak valamennyire, de tényleg gagyi volt az egész.

Sátán meg a Jocó 2010.04.24. 12:21:30

köztudott, hogy csak a látványért csinálták ezt a filmet - nem is értem a meglepődést, minden kritika ezt írta :)

Horizont 2010.04.24. 15:15:07

@daniferi: Én is pont így voltam. Egyetlen film volt amit megnéztem a moziban, tényleg csak a látvány kárpótolt, mert annyira gyengén volt kidolgozva a történet.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.04.24. 15:47:39

Ezek szerint nemcsak nekem nem tetszett :-)

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.04.24. 17:42:05

Ezek szerint a Holnaputánt érdemes megnézni, vagy az is sz@r, csak kisebb mértékben?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.04.24. 17:50:47

@Szakaly Gyorgy: Nekem a Holnapután tetszett, szerintem azt érdemes megnézni.

daniferi 2010.04.24. 19:28:07

Igen, én is a látvány miatt mentem + mert ha már a csajom rábeszélt a mozira, legalább olyat néztünk, amit élveztem is. Tudom, perverz vagyok, de jól esett látni, ahogy vége a világnak :) A Holnapután nekem is jobban tetszett, bár ott is voltak kiszámítható dolgok, baromságok főleg, de legalább a történetet jobban megírták. S ha már ócska film és látvány: az Avatart csak nem rég láttam, történetileg mínusz három, látványban nem rossz, de nem értem, miért voltak oda annyira érte.

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.04.25. 11:42:10

Be sem tettem volna a lábam a moziba erre a filmre.
John Cusack meg szerintem nem világmegmentő típus. Arra ott van Bruce Willis fehér trikóban :)

reKorrekt 2010.04.25. 17:11:02

@Szakaly Gyorgy: Nem sok eredeti filmem van itthon, de a Holnapután az egyik :)

süti beállítások módosítása