Szerző:
bogancs
- 2010.05.07. 07:48
Két éve törlesztem a hitelem, mégis hogy lehet, hogy sokkal többel tartozom, mint amikor fölvettem? Ki nyerészkedik rajtam? Hisz én csak 150 Ft-ot kaptam egy svájci frankért, most meg több mint 200 Ft-ot kell érte fizetni törlesztéskor. Ki vágja zsebre azt az 50 Ft-ot frankonként? Mi közünk nekünk a görög válsághoz? Gondolom sokan törik a fejüket ilyen és hasonló kérdéseken.
A válaszokhoz tudnunk kell néhány dolgot a devizapiacokról és devizahitelezésről:
1. A devizapiac leginkább a barterügyletekhez hasonlítható, nincs általános mérőegység. Ha devizát veszünk devizáért, az olyan mintha például sört cserélnénk ásványvízért.
2. Az egyik deviza leértékelődése együtt jár egy másik deviza felértékelődésével. A jelenlegi görög adósságválságot tehát nem mindenhol élik meg egyúttal saját fizetőeszközük válságaként. Mi azt érezzük, hogy a forintunk folyamatosan veszít értékéből, miközben az amerikaiaknak vagy a svájciaknak a devizájuk felértékelődése okoz – valljuk meg sokkal kellemesebb – problémát. Megjegyzem a múlt héten még nálunk is arról cikkeztek, hogy az MNB lassan beavatkozhat a forint túlzott erősödésének megakadályozására.
3. A devizahitelezés – leegyszerűsítve – úgy működik, hogy az adott ország (a könnyebb érthetőség kedvéért maradjunk Svájcnál), tehát Svájc jövedelemtulajdonosai svájci frank megtakarításaikat bankbetétekbe helyezik. Ezt a svájci frank összeget a bankok továbbadják a hitelfelvevőknek, tehát például egy magyar állampolgárnak, aki így svájci frankban adósodik el. A kapott svájci frankot az aktuális árfolyamon forintra átváltja, majd elkölti a kívánt célra. Ez a magyar hitelfelvevő azonban forintban kapja fizetését, a hitelét viszont svájci frankban kell törlesztenie, ezért törlesztéskor forintját svájci frankra kell váltania. A törlesztőösszeg tehát svájci frankban nézve nem változik, forintban viszont a mindenkori árfolyamok szerint ingadozik.
Ki nyeri el tehát az én 50 forintomat, amennyivel többet fizetek vissza a svájci frankért, mint amennyiért kaptam? Talán a bank? Nem valószínű. A bank csak közvetítő szerepet játszik, hiszen ő nem a saját pénzét, hanem a nála lekötött svájci frankot helyezte ki hitelként. Ha tehát a bank forintban számol, akkor amennyivel többet fizetek én a banknak, a bank is annyival többet fizet a svájci frank betéteseinek, ha azok ki akarják venni betéteiket.
Akkor talán a svájci frank betétes? Elvileg igen, gyakorlatilag nem. A svájci betétes ugyanis frankban számol, frankban viszont a tőkéje ugyanannyi, mint amennyi a betétlekötéskor volt, tehát ő sem érzi magát az árfolyamváltozás nyertesének. Az 50 forintot tehát én elvesztettem, de senki nem nyerte meg. Ezt hívjuk kockázatnak. Persze a dolog fordítva is működik. Ha a forint erősödik, akkor én nyerek azon, hogy forintban alacsonyabb a törlesztőrészlet, viszont amit én nyerek, azt közvetlenül senki sem veszíti el. Ez az érem másik oldala.
Nézzük a másik kérdést: Mi közünk nekünk a görög válsághoz? Miért esik a forint? A válaszhoz a devizapiacok 1-es pontban jelzett barterjellegét kell kicsit továbbgondolnunk. Tegyük fel, hogy a svájciak sört termelnek, a svájci frank legyen most a sör. Mi magyarok ásványvizet termelünk, a forint tehát legyen most az ásványvíz. A görögök pedig az összes eurózónabeli tagállammal együtt kólát gyártanak. Az eurót tekintsük most kólának.
A három termékkel az országok kereskednek egymással, kinek mire van szüksége. Hasznosságuk, és nekik tulajdonított érték alapján kialakulnak bizonyos cserearányok: 1 liter sörért 2 liter kólát, vagy 4 liter ásványvizet kell adni. 1 liter kóláért pedig 2 liter ásványvizet.
Igen ám, de a görögökről kiderül, hogy ügyeskednek. Nagyon szeretik a sört és többet szeretnének venni, mint amennyi értékű kólát megtermelnek (értsd: hitelt vesznek fel, eladósodnak), ezért az általuk termelt kólát tengervízzel hígítják, hogy többnek tűnjön. Mikor ez kiderül (értsd: a görögöknek már 13%-os költségvetési hiányuk van, és úsznak az adósságban, amit már nem tudnak fizetni), a teljes eurózóna kólatermelésére rossz fényt vet. A kóla értéke szépen elkezd csökkenni a sörhöz képest: 1 liter sörért már 3 liter kólát kell adni. A görögök viszont továbbra is sok sört szeretnének inni, és nem akarják elfogadni, hogy nem lehet (tüntetni kezdenek). Svájcban elkezdenek gyanakodni az ásványvíz minőségét illetően is: Emlékeznek még, hogy nemrég a magyarok is szennyvízzel hígították az ásványvizet (értsd: néhány éve nálunk is elszaladt a költségvetés hiánya, amit azóta is próbálunk ledolgozni, és az államadósság szintje is magas). Ezért a svájciak ezekben a bizalmatlan időkben inkább preferálják a jó hazai sört, és kevesebb ásványvizet fogyasztanak, kevesebbre értékelik azt saját sörükhöz képest. Így esik meg, hogy 1 liter sörért a korábbi három liter helyett 9 liter ásványvizet kérnek. Így kialakulnak az új cserearányok, vagyis 1 liter sör = 3 liter kóla = 9 liter ásványvíz, illetve 1 liter kóla = 3 liter ásványvíz.
Az új árfolyamok azonban csak a bizalmatlanság idejében állják meg a helyüket. Amint enyhül a válság (értsd a görögök elkezdik lefaragni hiányukat, és törleszteni adósságukat) újra keresetté válik a kóla és az ásványvíz, mert jó-jó a sör, de azért kólára és ásványvízre is szükség van. Középtávon tehát számíthatunk az árfolyamok visszarendeződésére.
Nagyon leegyszerűsítő a példa, de valahogy így működnek a piacok a világban. A nemzetközi kereskedelemben minden ország kereskedik egymással. Ha valamely ország iránt valamilyen okból megrendül a bizalom, akkor a devizája leértékelődik. Ha sok ország iránt rendül meg a bizalom, akkor kialakul a globális bizalmatlanság, és felértékelődnek a biztosnak számító, átlátható, erős gazdaságú országok eszközei. Ez jelenleg a dollár és a svájci frank. Ezzel párhuzamosan leértékelődnek a leggyengébb, legsebezhetőbb gazdaságú országok devizái. Ezt szenvedjük most mi is a magas svájci frank árfolyammal. Azért én bízom benne, hogy lesz itt még sokkal barátságosabb hangulat is. Kérdés, hogy mikor, egy hónap múlva, egy év múlva, vagy négy év múlva? Ezt nem tudom, de lesz az biztos. Úgyhogy kitartás!