Utálom a bikicsunájt!

Ezennel megalapítom az "Utálom a bikicsunájt fan clubot". Utálom, hogy mindenhol ezt nyomják a képembe, utálom, hogy ekkora felhajtás van körülötte, és nem értek egyet azzal, hogy ez az ember "vesztes" lenne. (Ezt most ez leírom internetes nyelven, mert annyira gyönyörű: Dislike-olom ezt a hype-ot, IMHO a jútúbos csávó nem lúzer.)

Engem ez az előadás a "régi szép időkre" emlékeztet. Azokra az időkre, amikor még nem volt internet, nem volt Google, hanem volt egy Videoton kazettás magnóm, benne egy agyonhallgatott kazetta, meg nekem egy feladat, hogy próbáljam leírni fonetikusan a Deep Purple Black night című remek számának a szövegét. Azért én, mert akkor már majdnem három hete tanultam angolul :-) Szóval ez nem volt olyan egyszerű, mert mikor Ian Gillian, akinek akkoriban még remek hangja volt, lazán odavetette, hogy "méjbí áj fájnd ándövéj verájtbífríííí frííí", szóval ezt nem volt könnyű kihallani, fonetikusan leírni. De remek szórakozás volt! A fonetikus átírásról nagyon jó történetek vannak, gondoljunk csak a “Gimme some loving”-ra, melyet sokan "kiviszem a lavórt"-nak énekeltek, vagy a Black Sabbath Paranoid című slágerére, ahol a kezdősort, hogy "Finished with my woman 'cause she couldn't help me with my mind" többen úgy interpretálták, hogy "Kispiricsi faluvégen folyik el a kanális". (És ez a rész most csak 18 éven felülieknek! Volt, aki még ezen is túlment, és magyar számokat fonetizált; a legenda szerint például Vikidál Gyulának meg volt tiltva, hogy Szécsi Pál Karolinájában a Karolinát “Kell a pina”-nak énekelje :-) Hiába, ez az amatőrség varázsa.

Azért egyszer én is megnéztem a bikicsunájt. Egyszer szórakoztató volt. De nem érzem, hogy azzal, hogy most teleszórom a környezetemet és a netet "bikicsunájjal", én is szórakoztató lennék. Sőt, ha kérdeznek, és azzal válaszolok, hogy "bikicsunáj", még nem adtam választ a kérdésre. Bikicsunájos emberünknek meg üzenem, hogy ne keseredjen el, régen nagyon sokan énekeltek így dalokat, igaz, akkoriban még nem a "villantás" volt a menő, hanem az énekhang; de másrészt kis zenekarok is meg tudtak tölteni vidéki kultúrházakat, és nem az a szenvedés volt, mint ma, hogy már nem is mernek koncerteket bevállalni műsztárjaink, mert a kutya nem megy el rájuk. És remélem, hogy senki nem röhögi ki ezért az utcán - röhögjenek inkább azon, hogy hogyan bassza át őket egy sztár a félplayback show-jával! Ez a gáz, nem a bikicsunáj...