Skip to content


Az erős forint melletti érvek „valamivel többet nyomnak a latban”

Szerző: bogancs - 2010.06.10. 06:48

Bookmark and Share

A példa kedvéért tegyük fel, hogy van két benzinkút az osztrák-magyar határ két oldalán. Az osztrák oldalon 1 euró egy csésze kávé, a magyar oldalon 250 forint. És tegyük fel, hogy 1 euró 250 forintot ér (régi szép idők!). Mondhatjuk egyensúlyi a helyzet, hiszen mindkét kútnál ugyanannyiba kerül kávézni. Az osztrák autós ha beváltja 1 euróját, 250 forintot kap érte, amiért nálunk ugyanúgy megveheti a kávéját, és fordítva, a magyar utazó 250 forintnyi euróért vehet kávét a túloldalon.

 

Igen ám, de jött a válság, és az euró árfolyama hirtelen 300 forintra ugrott. Mi a helyzet most? Az árak nem változtak, nálunk továbbra is 250 forint a kávé, az osztrákoknál pedig 1 euró. Azonban az árfolyamváltozás hatására az osztrák kávéért a magyar autósnak már 300 forintot kell átváltania, míg az osztráknak csak 83 eurócentet a magyarért. Az árfolyamgyengülés hatására tehát várhatóan fellendül a magyar benzinkút kávéforgalma, és lecsökken az osztráké. A forintgyengülés első hatása tehát, hogy a külföldi vevők megjelenése révén jót tesz a vállalkozások forgalmának, a kivitelnek. +1 pont

 

Ez a happy hangulat egészen másnapig tart, mikor is a magyar benzinkutas realizálja, hogy a nagy forgalomban elfogyott az összes szemes kávé, elment hát a közeli szupermarketbe vásárolni. Miután azonban a kávé nem terem meg hazánkban, behozatalra szorulunk, így a leértékelődő forint miatt a szupermarket csak drágábban tudta beszerezni, így megemelte az árát. Hoppá! Mi is történt? A külföldiek megvették tőlünk olcsón a kávét, kisöpörték a készleteinket, majd most visszavesszük drágábban! A benzinkutas gyorsan kiszámolta, hogy a drágább szemes kávé miatt árat kell emelnie. Egy csésze kávé új ára 270 forint lett. A forintgyengülés második hatása tehát, hogy emelkednek az árak, nő az infláció. -1 pont

 

Az áremelkedést az osztrák vendégek is megérzik, hiszen 83 cent helyett immár 90 centet (270 forintos kávé 300 forintos euróárfolyammal) kell fizetnie a magyar kávéért. Ez azt eredményezi, hogy csökken az árkülönbség a magyar és az osztrák kávé között, így kevesebben vállalják az utat Magyarországra, inkább megveszik a kicsit drágább osztrák kávét. Harmadik (közvetett) hatás: az emelkedő árak miatt csökken a külföldi vevők száma, csökken a kivitel. -1 pont (Persze valószínűleg még így is magasabb a kiinduló állapotnál.)

 

Ha a benzinkutas kicsit jobban szétnéz maga körül, akkor azt láthatja, hogy a gyenge forint miatt mindennek az ára megemelkedett, amiből az ország behozatalra szorul, így a benzin, az áram, a gáz, a cigaretta, a banán, a narancs, a csoki, a rizs, a TV, az autó..stb. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar emberek fizetése kevesebbet ér. Mit tehetnek? Elhalasztják a TV és az autó vásárlását, kevesebb csokit, banánt vesznek, viszont a magasabb gáz- és villanyszámlát mindenképpen ki kell fizetniük. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy kevesebb pénzük marad az embereknek bizonyos „luxuscikknek” tekinthető dolgok megvásárlására, például banánra, csokira, vagy benzinkúti kávézásra. Benzinkutasunknak tehát elkezd csökkenni a belföldi forgalma a kávézóban. -1 pont

 

Emelkedik továbbá a behozott szlovák tej és a kínai ruházati cikkek ára is. A szegény emberek (akik mindenből a legolcsóbbat keresik) tehát megint rosszul járnak, hiszen kénytelenek megvenni a drágább (bár jobb minőségű) magyar árut, vagy ha még mindig olcsóbb, akkor továbbra is a szlovákot és a kínait, csak drágábban. A hatás ugyanaz: többe kerül az élet, kevesebb marad (ha marad) a pénztárcában. Ez bizony a fogyasztóknak egy újabb negatív pont. Az érem másik oldala, hogy a magyar termelők termékei jobban fogynak, tehát ők jól járnak. +1 pont.

 

Ha tovább gondoljuk, energia kell a kenyérsütéshez, a tömegközlekedéshez, ezeknek az ára is emelkedni fog. Benzinmotorral működnek a mezőgazdasági gépek is (hacsak nem térünk vissza a lovakhoz), így még az olyan hagyományos termékek ára is növekszik, mint a búza, kenyér, alma. Összességében nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha gyengül a forint, akkor valamilyen mértékben mindennek az ára emelkedni fog.

 

Persze előfordulhat, hogy a forgalom csökkenését látva a magyar termelők és kereskedők csökkentik az áraikat forgalmuk növelése érdekében, ez viszont a nyereségük csökkenésével jár. Tehát amit nyertek a külföldi vásárlók megjelenésével, könnyen elveszthetik a belföldi vevők elmaradásán, és hasznuk csökkenésén.

 

Összefoglalásként a gyenge forintnak tehát egyetlen mindenkire ható hatása van: Emelkedő árak, csökkenő életszínvonal.

 

Ezen kívül vannak olyan hatások is, amelyek mindenkit nem, csak bizonyos csoportokat érintenek:

Pozitív hatások:

+ Kivitelre termelők növekvő forgalma  Munkahelyek teremtődnek a kivitel-orientált szektorokban

+ A behozatal drágulása miatt egyes hazai termelők jobban járnak

Negatív hatások:

- Egyes belföldi szolgáltatók rosszabbul járnak (pl.: kávézó, hacsak nem az országhatár közelében van)

- Munkahelyek számának csökkenése a rosszul járó szektorokban

- Devizahitelesek növekvő törlesztő részletei

- Drágulnak a külföldi utazások

 

Ki-ki eldöntheti, hogy mi a jó árfolyam. Én a magam részéről az erősre szavazok. Valamivel többet nyom a latban.


Címkék: forint euro

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr582068178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sorge 2010.06.10. 12:15:15

Istenem micsoda szellemi sötétségről tesz tanúbizonyságot a szerző !
Minden hatásra egyforma pontszámot ad . További dolgokról már nem is érdemes beszélni ...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 12:21:34

@Sorge: Belekötni apróságba, érv nélkül lehordani az egészet? Vitanapot terveztünk itt a blogon. A Te hozzászólásoddal nehéz vitába szállni.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.10. 12:44:29

@Sorge: Valóban, szerencsésebb lenne a hatásokat nem pontszámokban, hanem pénzben mérni, és úgy egyenleget vonni. Érdekes feladat lenne ez mondjuk egy "egyetemi műhely" számára. De ez már túlnövi a blogvilág kereteit.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 13:04:05

@Droli: Pontos hatást persze nem tudtam számolni, az meghaladja egy blogbejegyzés kereteit, inkább csak az irányokat szerettem volna jelezni a plusz-minuszokkal.

Sorge 2010.06.10. 13:08:01

@Droli: Köszönöm az egyetértést . Csak akkor kell egyetérteni, ha okosat mondok. : ))

Sorge 2010.06.10. 13:13:15

@bogancs:
Sajnos az ilyen módon kialakított mérleg nem nyújt támpontot. Sőt, éppen azt a célt szolgálja, hogy a magyar gazdaságban ne történjen érdemi változás. De ez azonban csak a csődbe, vagy a hosszú és értelmetlen kínlódásba vezet .

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 13:19:14

@Sorge: Viszont az jó, ha az emberek pontosan tudják, hogy milyen intézkedés milyen hatással jár a szép politikusi szólamokon túl. Nagyon szép levezetéseket hallani politikusoktól, ami elsőre logikusnak tűnik, de ha jobban belegondolunk, egy nagy hülyeség, és csak hozzá nem értésről tanúskodik.

Sorge 2010.06.10. 13:29:02

@bogancs:
Ezzel most teljesen egyetértek.
Csak annyit még hozzáteszek, hogy sajnos ez a poszt is egy ilyen levezetés .

SiKom 2010.06.10. 13:33:08

Elég nagy bullshit a poszt.

"Emelkedik továbbá a behozott szlovák tej és a kínai ruházati cikkek ára is. A szegény emberek (akik mindenből a legolcsóbbat keresik) tehát megint rosszul járnak, hiszen kénytelenek megvenni a drágább (bár jobb minőségű) magyar árut, "

Nem a szegény emberek veszik a legolcsóbb szarokat, hanem a magyarok kb. harmada, negyede. Sokan inkább plazmatévét vesznek, utána meg olcsó szlovák tejet, mert nem marad másra.
A plazmatévé az nettó import, a szlovák tej szintén. Ha ehelyett olcsóbb tévét vennének, akkor maradna magyar tejre, és akkor a magyar gazdák nem állnának sorban segélyért.

Stb.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 13:34:14

@Sorge: Azt próbáltam levezetni, hogy minek mi a következménye, hogyan működiknek a dolgok. Ha valahol nem egyértelmű, jelezd, és megpróbálom pontosabban kifejezni magam.

SiKom 2010.06.10. 13:34:33

A "Drágulnak a külföldi utazások" az miért a negatív oldalon van?

OK, hogy egyénileg kellemetlen, de nemzetgazdasági szempontból pozitív.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 13:38:00

@Sir Kommentor: Csak részben értek egyet. Ami az állampolgároknak jó, annak kell célnak lennie. Volt már olyan korszak, amikor éves valutakeretek voltak, így korlátozták a külföldi utakat, mert nemzetgazdaságilag így jó.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.10. 13:40:15

@bogancs: Hozzáteszem, a poszt alapnak jó, szépen bemutatja a laikusoknak, hogy a forintárfolyam gyengülésének vannak negatív és pozitív hatásai is. A benzinkutas példa is jó. Érdemes hozzáolvasni a többi posztot is :-)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.10. 13:41:01

@Sir Kommentor: "Ha ehelyett olcsóbb tévét vennének, akkor maradna magyar tejre, és akkor a magyar gazdák nem állnának sorban segélyért." Én azon a párton vagyok, hogy a kis megkeresett pénzét hagy költse már mindenki arra, amire akarja. (Persze segélyeknél lehet ezen az elven vitatkozni, de munkabér esetén nem.)

Az meg elég szomorú, hogy a magyarok harmada szegény.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.06.10. 17:05:22

Én meg a stabil forintra szavazok.
A következő posztban meg is indokoltam, miért.

Asci 2010.06.10. 20:24:01

Ha már nem éri meg a külföldi árut behozni és megvesszük a hazai termékeket, az itteni termelőket támogatjuk, akik a bevételeikből szintén lehetőleg a hazai termékeket/szolgáltatásokat veszik igénybe, új alkalmazottakat vehet fel és így tovább. Hoppá!

Persze nem azt mondom, hogy jó a túl gyenge forint, de nyilván megvan az a sáv, ahol a belföldi gazdaság számára kedvezőbb.

süti beállítások módosítása