Hirohito császár rádióbeszéde népéhez az atomtámadások után

1945. augusztus 6-án és 9-én az amerikai légierő atomcsapást mért Hiroshimára és Nagaszakira. A vélemények megoszlanak arról, hogy szükség volt-e az atomfegyver bevetésére, mindenesetre Japán csak augusztus 14-én kapitulált. Vajon mi zajlott le a hatalmon lévők fejében abban az öt napban, ami a második atomcsapás és a kapituláció között telt el? Az amerikaiaknak pillanatnyilag nem volt több bombájuk, de ezt a japánok nem tudhatták. Abban a tudatban telt ez az öt nap, hogy bármelyik pillanatban az ő fejükre is pottyanhat egy atombomba. Egyáltalán milyen információk juthattak el a japán néphez és – az akár távolban harcoló – katonákhoz az atomcsapásról, és annak hatásairól, következményeiről?

Hiánypótlásként Hirohito császár rádióbeszédét szeretném közzétenni. A neten hosszú keresgélés után is csak angolul találtam meg, így most már magyarul is olvashatják az érdeklődők. Érdekesség, hogy a történelem során ekkor volt hallható először a japán császár hangja a rádióban, sok alattvalója tehát ekkor hallotta először uralkodóját. Hallotta, de nem feltétlenül értette, ugyanis a hivatalos császári udvari nyelv sok tekintetben eltért a hétköznapi nyelvtől. A beszéd 1945. augusztus 15-én hangzott el a rádióban, de azt már előző nap rögzítették, és még 14-én megtörtént a kapituláció is.

"Kiváló és hűséges alattvalóim! Mély töprengés után a világban zajló folyamatokról és birodalmunk jelenlegi helyzetéről, úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi helyzet rendezéséhez rendkívüli intézkedésekre van szükség.

Utasítottuk kormányunkat, hogy tájékoztassák az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és a Szovjetunió kormányait, hogy birodalmunk elfogadja közös nyilatkozatuk rendelkezéseit.

Ünnepélyes kötelezettségvállalásunkban törekszünk az általános jólétre és valamennyi nemzet boldogságára ugyanúgy, mint alattvalóink biztonságára és jólétére, amelyet császári elődeink hagytak utódaikra, amely oly közel áll szívünkhöz. Tény, hogy hadat üzentünk Amerikának és Nagy-Britanniának azon őszinte vágyunk által vezérelve, hogy biztosítsuk Japán önfenntartását és Kelet-Ázsia stabilizációját. Távol állt tőlünk még a gondolata is, hogy megsértsük más nemzetek szuverenitását, vagy hogy területeink gyarapításába kezdjünk. Annak ellenére, hogy mindenki a lehető legtöbbet tette - katonai és haditengerészeti erőink hősies küzdelme, állami tisztségviselőink szorgalma és önfeláldozása és százmilliós népünk odaadó szolgálata ellenére a háborús helyzet nem feltétlenül alakult Japán előnyére, miközben a világ általános tendenciái mind a mi érdekeink ellen fordultak. Ezen túlmenően, az ellenség alkalmazni kezdett egy új és minden eddiginél kegyetlenebb bombát, amelynek pusztító ereje ténylegesen kiszámíthatatlan, nagyon sok ártatlan áldozatot követel. Ha folytatjuk a harcot, akkor az nem csak a japán nemzet végső összeomlását és eltűnését eredményezi, hanem az emberi civilizáció teljes kihalásához vezetne. Ez a helyzet. Mentsük meg több millió alattvalónkat, vagy vezekeljünk császári őseink megszentelt lelkei előtt? Ez az oka annak, hogy elrendeltük a hatalmak közös nyilatkozatának elfogadását.

Nem tudjuk eléggé kifejezni legmélyebb sajnálatunkat a velünk szövetséges kelet-ázsiai nemzetek felé, akik folyamatosan együttműködtek a Birodalommal a kelet-ázsiai felszabadítás útján. Mély fájdalommal szívünkben éjjeleken és nappalokon át gondolunk azokra a tisztekre, katonákra és mindazokra, akik elestek a harcmezőkön, akik meghaltak a szolgálati helyükön, illetve azokra, akik korán találkoztak a halállal, és együttérzünk minden gyászoló családdal. Biztosítjuk aggódó és féltő gondoskodásunkról a sebesülteket és a háború borzalmait elszenvedőket, valamint azokat akik elvesztették otthonaikat és megélhetésüket. Nemzetünk minden bizonnyal további nagy nehézségek és szenvedések előtt áll. A legnagyobb mértékben tisztában vagyunk, drága Alattvalóink, legbensőbb érzéseitekkel. Azonban, az idő és a sors szavának engedve elhatároztuk, hogy elindulunk a generációk nagy békéje felé azáltal, hogy elviseljük az elviselhetetlent és eltűrjük az eltűrhetetlent.

Miután képesek voltunk megőrizni és fenntartani császári államunk struktúráját, mindig veletek leszünk, jó és hűséges alattvalóink, támaszkodva őszinteségetekre és becsületességetekre. A legszigorúbban tartózkodjatok mindenféle érzelmi kitöréstől, amelyek csak fölösleges komplikációkhoz vezetnek. Óvakodjatok minden olyan vitától és belviszálytól, amely zavart okozhat, tévútra visz, és oda vezet, hogy elveszítitek a világ belétek vetett bizalmát. Az egész nemzet generációról generációra egy családként folytassa az előtte álló hosszú utat, az ősi föld elpusztíthatatlanságába vetett biztos hittel, szem előtt tartva súlyos kötelezettségeinket és az előttünk álló hosszú utat. Egyesítsétek összes erőiteket, hogy elkötelezettek legyetek a jövő építésére. Kövessétek a becsületesség útját, erősítsétek a lélek nemességét, szilárd elhatározással munkálkodjatok, hogy emeljétek a császári birodalom örök dicsőségét, és hogy lépést tartsatok a világ fejlődésével.

A császár uralkodásának 20. évében 8. hónapjának 14. napján”