Skip to content


Létezik a politikánál mocskosabb dolog?

Szerző: Slanger - 2009.11.24. 07:47

Bookmark and Share

Tegnap szavaztak ezek a parlamentben melegedő emberek, a jövő évi költségvetés módosítási indítványairól. Na hiszen. (Upsz, akinek még nem esett volna le, nem vagyok fideszes, csak az mszp-t útálom kurvára.)

Ezekkel a módosító javaslatokkal kapcsolatban két rendkívül nagy gondom van. Az egyik az, hogy hogy a francba lehetett közel 1900 módosító indítványt beadni?! A legtöbbet az ellenzék, vagyis a Fidesz-KDNP szupercsapat nyújtotta be. Ez már csak a kötözködés, az időhúzás. 1900 módosító indítvány, na elmentek ám ti valahova. (De ha csak 1400 akkor is.)
 
A másik gondom, hogy a kormány az 1900 módosító indítványból, egyetlen egy ellenzékit sem fogadott el. Az mondjuk jó dolog, hogy a maszop kritikus szemmel nézi a költségvetést, de azért önmagukkal szemben is gyakorolhatnának némi kritikát. Úgy fest azonban, hogy nem képesek az önkritikára, csak közel 1900 indítványt tudnak elutasítani. Ehhez értenek, na. Egy a lényeg csupán, a fidesz ellen szavazni. Mindkét esetben csak egy szót alkalmaznék, szerintem ebből mindenki tud majd következtetni a véleményemre. Ez a szó pedig: Lámpavas!
 
Közben szól mellettem a tévé, Dávid Ibolya osztja az észt a „Ma reggelben”, gyorsan likvidálom is a képesdobozt. A hülyékkel ugyanis már nagyon tele van a púpom.
 
De ha már az MTV-nél tartunk. Nem volt azért teljesen felesleges a tegnapi komenista össznépi. A királyi tévétől ugyanis sikerült plusz 2,4 milliárd forintot megvonni, a jövő évi büdzséjükből. A nevezett összeg átköltözik a Duna Tv-hez. A köztévé 2010-ben tehát egyáltalán nem kap céltámogatást. Hogy ennek mi az oka, az csupán feltételezés. Talán azért vonták meg a 2,4-et mert megszűnt a Nap Kelte!? Ha így van, akkor sem nevezhető ez a szarrágó cselekedet, nemes bosszúnak.
 
Ja és még egy megjegyzés. Azért nem csak elvonás történt tegnap. Többlettámogatásokról is döntött a nagyérdemű.
 
A legnagyobb többlettámogatás az M44-es autópálya Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszának előkészítésére jutott.
 
 
/Az útépítés jó üzlet?/
 

Senkit nem szeretnék kétségek közt őrlődni, ezért a címben szereplő kérdést gyorsan meg is válaszolnám. A politikánál mocskosabb dolog NINCS.

 


Címkék: politika mszp fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr761548100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sátán meg a Jocó 2009.11.24. 08:29:16

éljen a csudás demokrácia...

királyságot!

monarchista.blgospot.com

reKorrekt 2009.11.24. 09:07:46

@Sátán meg a Jocó: És ki lenne a király? Mi választanánk(lol) vagy a parlament(sic) vagy öröklődő cím lenne(rotfl)? Utóbbinál lépne a helyébe ha inter regnum állapot lenne? Prezidenciális vagy tejhatalmi jogokat kapna?
Ne érts félre, én nem vagyok ellene, sőt, de rengeteg kérdés van, ami merőben befolyásolhatja a dolgot kimenetelét illetve 'hasznát'...
Mellesleg egy új Alkotmányhoz 4/5 kell, ami szerintem nem lesz meg a Fidesz+Jobbiknak. Arról nem is beszélve hogy a fidesznek esze ágában nincs olyan Alkotmányt elfogadni ami ez irányba mozdítaná el az államformánkat.

Sátán meg a Jocó 2009.11.24. 09:19:00

@reKorrekt: sok kérdés? az hivatkozott oldalt olvasgasd, esetleg vedd meg PHJ új könyvét. bizonyára találsz válaszokat :)

talánegyszer 2009.11.24. 18:13:14

Törvényben levan írva,hogy politikai pártok indulhatnak az országgyűlési választásokon.Szerintem nem a politika mocskos hanem azok akik mocskos politikát folytatnak.Most akarok indulni kéviselőjelöltnek ne vegyétek el a kedvem...

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.24. 18:37:33

@talánegyszer: azt megkérdezhetem, hogy milyen színekben kívánsz indulni?

süti beállítások módosítása