Skip to content


A szlovákok máshogy tudják a történelmet?

Szerző: bogancs - 2010.06.02. 06:11

Bookmark and Share

Érdekes megismerni, hogy hogyan tartják számon Szlovákiában saját népük történetét, eredetét. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy mi a gondjuk Magyarországgal illetve a számukra revizionizmusra utaló törvényeinkkel, így a kettős állampolgársággal és a Trianon emléknappal. 

Az alábbi leírást Szlovákia hivatalos turisztikai honlapján találtam.

 

SZLOVÁKIA TÖRTÉNELME

A mai Szlovákia területe már az ősidők óta lakott volt és több kultúra is fejlődött itt. A helyi kultúrákat érzékenyen érintette az időszámításunk előtti 4. századi kelta terjeszkedés és az időszámításunk fordulóján zajló római-germán versengés. Az első szláv lakosok a nagy népvándorlás idején érkeztek erre a vidékre. Az első államalakulat a 7. század felében jött létre Samo birodalma néven, ennek központi része a mai Szlovákia területén helyezkedett el. A következő fontosabb államalakulat a Nyitrai Fejedelemség volt a 9. század elején, majd ezután keletkezett 833-ban a Nagymorva Birodalom – a csehek és a szlovákok elődeinek első közös állama. A Nagymorva Birodalom bukása után a 10. század elején az ősmagyar törzsek foglalták el a mai Szlovákia területét, amely az itt lakókkal együtt egy hosszú évezredre Magyarország részévé vált.

 

A magyar állam több évszázados, a nemesség és az uralkodók között zajló belharcok után, fokozatosan megszilárdult, és a mai Szlovákia területe is fejlődésnek indult. Fejlődni kezdtek a bányavárosok, kereskedelmi központok, és a mai Pozsony (Bratislava) területén alapították 1467-ben Magyarország első egyetemét – az Academia Istropolitanát. A törökök közép-európai hódításai idején az a Habsburg dinasztia került a magyar trónra, amely egészen 1918-ig hatalmon maradt. A szlovák nemzet fejlődése szempontjából különösen fontos volt a 19. század, amikor a szlovákok először fogalmazták meg politikai programjukat. A nemzetébresztő mozgalom ígéretes fejlődését az 1867-es oszták-magyar kiegyezés törte meg, melyet 50 évig tartó magyarizációs időszak követett. A monarchia-ellenes mozgalmakat csak az első világháború élesztette újra. Ennek a folyamatnak a csúcspontja az 1918-ban született deklaráció, amely a cseh és a szlovák nemzet közös államát deklarálta. Így született meg a Csehszlovák Köztársaság.

 

1939-ben a nemzetközi helyzet változásának hatása alatt jött létre a szlovák területeken az önálló Szlovákia. A második világháború után azonban Csehszlovákia újjászületett. A kommunista párt egyre nagyobb hatalmat szerzett, és a kommunista diktatúrát csak az 1989-es, ún. bársonyos forradalom döntötte meg.

 

2004 májusától Szlovákia az Európai Unió tagja. 2007 decemberében a Schengeni övezet tagországaihoz csatlakozott és 2009.1.1-étől az egységes európai pénznem (Euro) bevezetésével az Európai Valutaunió tagjává vált.

 

 

 

A legjelentősebb történelmi események és fordulópontok áttekintése

 

Időszámításunk szerinti 5. század

Az első szlávok átlépték a Kárpátok hágóit, és megjelentek a mai Szlovákia területén.

 

833

A morva I. Mojmír fejedelem létrehozta a Nagymorva Birodalmat.

 

1000

Létrejött a Magyar Királyság I. István királlyal az élén. A mai Szlovákia területe ennek a királyságnak a része lett.

 

1238

Trnava (Nagyszombat) város szerezte meg a mai Szlovákia területén elsőként a városi előjogokat.

 

1428-1443

Magyarországra betörtek a huszita seregek.

 

1467-1490

Pozsonyban (a mai Bratislava) működött a mai Szlovákia területén először főiskolai intézmény – az Academia Istropolitana.

 

1536

A magyar országgyűlés Pozsonyt (Prešporok) tette meg Magyarország fővárosává.

 

1604-1711

Magyarországot hat Habsburg-ellenes rendi felkelés sorozata rengette meg ebben az időszakban.

 

1843

Ľudovít Štúr által kidolgozott irodalmi nyelv kodifikációja a mai szlovák irodalmi nyelv alapjává vált.

 

1863

Turócszentmártonban (Martin) megalakult a Matica slovenská – az első nemzeti intézmény, amelynek a célja a szlovákok műveltségének és kultúrájának a felemelése volt.

 

1918

1918 október 28-án kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot, amelynek Szlovákia is a részévé vált. Pozsony (Bratislava) lett Szlovákia fővárosa.

 

1939

Pozsonyban március 14-én kikiáltották az önálló Szlovák Köztársaságot. A fasiszta Németország akaratából létrejött államnak az elnöke Jozef Tiso katolikus pap lett.

 

1944

Közép-Szlovákiában kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés.

 

1944-1945

A szovjet csapatok 1944. október 6-án a Duklai hágónál beléptek Szlovákia területére, és megkezdték az ország felszabadítását a fasiszta megszállás alól.

 

1948

1948 februárjában Csehszlovákia a Kommunista párt és a Szovjetunió hatalmába került.

 

1989

A novemberi bársonyos forradalom jelentős politikai változásokat hozott. A kommunisták elvesztették hatalmukat, megnyílt az út a demokrácia és a pluralizmus felé.

 

1993

Január 1-jén Szlovákia önálló és szuverén állammá vált, melyet január 19-én az ENSZ is felvett tagállamai közé.

 

2004

Május 1-jén Szlovákia az Európai Unió tagjává vált.

 

2007

Decemberben Szlovákia a schengeni övezet részévé vált, annak a rendszernek, amely szabad mozgást biztosít Európa 25 országában.

 

2009

Január 1-én a Szlovák Köztársaságban is bevezették az egységes európai pénznemet, az EURÓT, s ezzel az ország csatlakozott az Európai Valutaunió tagállamaihoz.

 

 

 

Értetlenségük és megdöbbenésük oka tehát az, hogy álláspontjuk szerint ők voltak először a Kárpát-medencében, és a magyarok csak később, mint hódítók érkeztek, és kebelezték be a Felvidéket, vagy a „mai Szlovákia területét”, hogy visszatérő szófordulatukat idézzem. Az ő szemükben tehát történelmi igazságtétel volt Trianon, ezeréves függetlenségi törekvéseik sikerét tekintik abban, amiben Magyarország nemzeti katasztrófát lát. 

A történészek persze vitatkoznak, hogy melyik félnek van igaza. Ahogy a magyar nyelvű leírásokból meg lehet állapítani, mi állunk nyerésre ebben a vitában. 

Mindenesetre úgy tűnik, hogy minimum a hunoktól kellene eredeztetnünk magunkat, hogy azzal tudjunk érvelni, hogy mi voltunk itt előbb… 

Amire viszont végre büszkék lehetünk, hogy egy határozott, magabiztos, erős kormány irányítja a külpolitikát, amiben Magyarország a kezdeményező. Nem volt ez mindig így. Gondoljunk csak a szlovák nyelvtörvény elfogadására, ahol csak futottunk a pénzünk után.


Címkék: orbán történelem magyarország szlovákia fico kettős állampolgárság nyelvtörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr122048171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila.1969 2010.06.02. 06:21:34

Érdekes,hogy 1968 kimaradt a felsorolásból..

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.06.02. 08:30:56

A valóság az, hogy a szlovákok (tótok) eredetileg a Tátrában élő hegyi pásztorok/parasztok voltak, akik lassan leszivárogtak a könnyebb életkörülmények reményében a civilizált magyarok közé. Migrációjuknak jelentős lökést adott Mária Terézia regnálása idején a török hódoltság alatt megritkult népességű területek betelepítésére létrehozott bizottság "áldásos" tevékenysége. 1918-ban pedig kakukkfiókaként kiszorították fészkükből befogadóikat. Azóta az ott maradt magyarok elnyomása és nyomorgatása mellett szaporodnak, mint a nyulak vagy a cigányok.
A valóságos történelmük leírása tényleg elfér egy SMS-ben.

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2010.06.02. 08:41:54

Azért tudjuk magunkat a hunoktól eredeztetni, elég a Csodaszarvas mondában szereplő Hunorra és Magorra gondolni.
Egyébként meg egy kedves felvidéki ismerősöm szavai jutnak eszembe (elnézést a stílusért, én csak idézem): "Mondj nekem egy kibaszott tótot, amelyik igazat mond! Csak egyet mondj!"

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.06.02. 10:14:03

Nem értem... Én eddig is úgy tudtam, hogy Szvatopluk morva állama itt volt, mikor Árpádék megérkeztek, és ezt nem a szlovákok mesélték. Te nem ezt tanultad?

Azt meg nem kellene határozottságnak nevezni, hogy Szeretett Vezérünk egyik első intézkedéseként úgy kibaszott a felvidéki magyarokkal, ahogy még a szlovák kormányok sem tudtak soha... Slotának garantált +3-4 %, enélkül még talán ki is esett volna a pártja a parlamentből, halálbiztos, hogy marad ez a rohadt kormányzat, és újabb négy szar év vár a felvidékiekre. Igazán hálásak lehetnek Viktornak...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.02. 10:34:13

@bm613: Kérdés, hogy rövid távú érdekekért, szabad-e taktikázni egy ilyen törvény elfogadásának időpontjával? Azzal egyetértek, hogy ez egy kockázat, de azért előnyök is jártak a gyors elfogadással.

Kérdés, hogy kik voltak a morvák? Csehek is meg szlovákok is? De szerintem történelmi vitával nem lehet eldönteni ezt a kérdést. Úgysem lehet az a végeredmény, hogy egyik vagy másik népnek mennie kell, mert a másik előbb ott volt. Így minimum két Föld bolygóra lenne szükség.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.06.02. 11:31:57

@bogancs: A saját érdekeinkkel játszhatunk, másokéval nem. Orbánék viszont ezt tették. Kicsit hétköznapibb szóhasználattal: más faszával verték a csalánt. Nekik persze ez jó, ahogy jó Ficóéknak is, mivel a nacionalista politika legfontosabb kelléke az ellenségkép, így ezek az elvileg egymással ellenséges erők valójában erősítik egymást.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.06.02. 13:05:02

Bizonyára annyira a morvák leszármazottai a tótok, mint amennyire a dákoké a románok.
Nem hiszem, hogy a magyar törvényhozásnak bármikor is igazodnia kellene a sehonnai tótok szélsőségeseinek hangulatához. Nemzetközi egyezményekkel szemben ők sem törvénykezhetnek tartósan. Az ideiglenesen törvénytelen törvények által a szlovákiai magyarságnak okozott károk pedig megtéríthetők a nemzetközi bíróság közbenjárásával, amihez a Magyar Külügyminisztérium bizonyára minden segítséget meg fog adni idegenbe került állampolgárainak. Mondom mindezt annak ellenére, hogy a fityeszt utálom.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.02. 13:30:14

@Szakaly Gyorgy: Csakhát ugye a történelemoktatásnak a műveltség megszerzése mellett a hazafias nevelés is a célja. Mégsem lehet egy SMS-nyi anyaggal letudni. Bár milyen szerencsések lennének a szlovák diákok. :)

Amúgy olyan szívesen beleolvasnék egy szlovák, vagy román történelemkönyvbe. Gondolom szörnyülködnénk sokat, mint ahogy ők is a miénken.

Sátán meg a Jocó 2010.06.02. 13:37:55

Ki tud többet Szlovákiáról vetélkedő

. Melyik országban van Szlovákia?
. Hány szlovák idősebb, mint Szlovákia?
. Mondjon három szlovák királyt!
. Melyik szlovákiai városban koronáztak magyar királyokat, és melyik magyar városban szlovákokat?
. Ismertesse a szlovákok harcait az Oszmán birodalom ellen!
. Soroljon fel három szlovák építészeti remeket!
. Hol éltek az ős-szlovákok?
. Hogy mondják szlovákul: Aranybulla, Magyar forradalom és szabadságharc, irredentizmus?
. Ismertesse az önálló szlovák állam kisebbségi politikáját!
. Soroljon fel három magyarbarát szlovák politikust!
. Ismertesse, hogyan lehetne megoldani Szlovákia területi problémáit!
. Soroljon fel három szlovák nemesi családot!
. Hasonlítsa össze és elemezze a szlovák címert a magyar címerrel!
. Melyik a legősibb szlovák város?
. Melyik maradt fenn tovább, a Magyar Korona vagy a szlovák Korona?
. SMS-ben küldje el Szlovákia történelmét!
. Fejezze be azt a szólás-mondást: Adj a tótnak szállást, ...

A válaszokat Jan Slota címére kérjük beküldeni!
A helyes beküldők között szlovák autósmatricát (Nagymagyarországos), szlovák Koronát, szlovák porcelánokat, és szlovák (tokaji) borokat sorsolunk ki.
A borítékra ne felejtsék ráírni a jeligét: Felvidék!

Palkovics Ede 2010.06.04. 13:26:29

"Fejlődni kezdtek a bányavárosok, kereskedelmi központok, és a mai Pozsony (Bratislava) területén alapították 1467-ben Magyarország első egyetemét – az Academia Istropolitanát."
Magyarország első egyeteme: 1367. Pécs.
Valami fordítási hiba lehet, területi.

Közöd??? 2010.06.04. 16:53:36

elég korrekt a szlovákok történelemszemlélete, a kommentekből is kitűnik a magyarok egyszerű nacionalista sudribunkók akik azt hiszik ők találták ki a spanyolviaszt

Bartoki 2010.06.04. 20:43:40

"Az ő szemükben tehát történelmi igazságtétel volt Trianon"

Hát igen, ami nekünk veszteség, az nekik honfoglalás...
Állítottak is neki egy emléktáblát ma a komáromi hídon.

Igazából nagyjából helytálló ez a fenti történelem-leírás, persze mindenki a saját szemszögéből adja elő az ilyet :). Pl. az 1867 utáni magyarizációt szokás sokat hangsúlyozni - mintha ez érv lehetne az 1945 utáni meg mostanában is kívánt erőltetett asszimilációra? :O

Azt is figyelembe kell venni, hogy amikor azt írják hogy "a mai Szlovákia területén", az nem feltétlenü a teljes területet jelenti (mostani határokkal, magyarlakta Felvidékkel együtt), hanem van amikor csak úgy általában, egy részhalmazát.

Nem csak 68, hanem a bécsi döntés is kimaradt belőle.
Ennyi "visszafoglalási próbálkozás" után perszehogy tartanak egy újabbtól. :)
Szegényeknek fogalmuk sincs hogy mennyire irreális egy ilyennek már a felvetése is csonka-Magyarországon.

A "ki volt itt előbb" sorrenden meg felesleges vitatkozni, mert mindenki előtt volt itt valaki más (gondolom a szlávok 5-7. századi bejövetelekor is). Ha a nagyhatalmak valóban békés rendezést akartak volna Trianonban, akkor a pillanatnyi status quo-t vették volna figyelembe, nemzeti határokkal.

De ennek ellentmondott a hatalmi logika - fontosabb városokat, komplett körbe menő vasútvonalakat metszettek le, hogy a keletkező új államok minél erősebbek, Magyarország pedig minél gyengébb legyen.

Emiatt igazából nem is alakulhattak ki itt valódi nemzetállamok, és így ráadásul a komplett régió fejlődését is sikerült megakasztani. 120 éve, amikor a Szlovák Nemzeti Párt megalakult (a mostani Slota-párt nem jogutódja ennek, csak a nevében), autonómiát kértek a szlovák területeknek a Magyar Királyságon belül (és persze nem kaptak). Most, 120 évvel később még mindig ugyanitt tartunk: a kisebbség szeretné az autonómiát, a többség meg fel van háborodva még a gondolatától is). És igazából nem látom hogy újabb 120 év múlva mitől tudnánk túllépni ezen? :(

I. P. S. 2010.06.09. 00:17:04

@Közöd???: A magyarok nem bunkók, egy történész valszeg csak röhög az egészen, mert ugyanannak a sztorinak a két különböző megvágásáról van szó. A magyarok arról beszélnek, amikor Magyarországhoz tartoztak, és jól elnyomtuk őket (minden értelmes ember magyar akart lenni, lásd Kossuth családját is), a szlovákok meg arról, hogy azért a szlávok mégiscsak ezer éve jelen vannak a területen, ami nyilván igaz, de effektíve ma még nem bizonyítható egyetlen népről sem, hogy egy adott történelmi népcsoport leszármazottja.

Az, hogy a tótok hegyvidéki parasztok voltak, tény, bár konkrétan nekünk elég ciki, mert elég embertelenül bántunk velük. Az, hogy a szlovákok az ősi szláv népcsoportból erednek, nem teljesen megalapozott tény, de mégiscsak egy átfogóbb és derűsebb történelemszemléletet tükröz, mint a magyar álláspont. Közben mind a kettő igaz, együtt, és külön-külön egyik sem.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.09. 06:06:09

@Szakaly Gyorgy: Ahhoz képest, hogy hegyibarbárok voltak, a kuhnyában, a kamenyszka sut-ján tanyá-zva megtanítottak bennünket arra, hogy a villásfarkú cikázómadár a fecske.. amelyik nem lép, de ugrál és csiripel, az a veréb, a varonáról, hogy varnyú már ott, ahol a kuhnya kialakítását megtanultuk, Etelközben, a rusz[ki] északi szomszédoktól, megtnaultuk a dunyha alatt a másenykáktól... A derék magyarok viszont mint nemzetalkotó nép, a robotoltatásért cserébe megtanulták, mi a robot. (rabót)

sajnos nem tudom kiemelni kurzív-félkövérrel a szláv eredetű szavainkat , de elkülöníthetőek a korábbiak, a rusz-októl tanultak és a szlávság nyugati ágától tanultak, akiket föltoltunk a hegyekbe vagy le Szlavóniába (szintén hegyekbe)

Sajnálom Szakály úr, hogy nem [csupáncsak] nekem van igazam, hanem a magyar nyelv története döfi önt kegyelmen...

A tót nevet mi adtuk nekik, mert míg tanítottak, hogy toto fecske, toto veréb, toto kuhnya, toto nye kameny hanem kemenyce, mindig a toto toto mutatószóval...

Illés Béla 2010.06.10. 14:11:51

Ez feltétlenül ide kívánkozik:

gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/04/17/a_szlovakok

Egy kis ismertető erről az "országról" :)

Viktus 2010.06.10. 16:53:58

Kollai István: Szlovák-magyar kiegyezés, tizenkét pontban

Egy magyarnak feladni a „kárpát-medencei kizárólagosságába” vetett hitét olyan, mint tevének átlépni a tű fokán, és még a Mennyország sem garantált utána. Más téren azonban egészen konkrét hatásai lehetnek ennek a lépésnek.

www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/82/1/9/

süti beállítások módosítása