Skip to content


Bangó vs. Rubint

Szerző: Slanger - 2008.12.17. 07:14

Bookmark and Share

A TV2 reality főzőműsora rendesen felkorbácsolta a celebvilágot.

Megint válogatott csapatot sikerült összeszedni a műsorba (bangó, bódy, ganxta, kozsó, rubint), és ahogy sejteni lehetett, lett is rumli a végén. Igaz, hogy én ganxta vs. kozsó küzdelemre számítottam, de úgy tűnik a csajok beerősítettek.

Bangó estéje, ahol japán kaját kellett volna főzni, nem igazán sikerült. Az öreglány ugyanis oldalast szolgált fel, ami ugye nincs túl közel a japán konyhához. Ezt a két műpics szóvá is tette, ami a nemzet margitjának nem igazán tetszett.

Képbe került a pereputty szó is (amit általában a romák családjának gyűjtő szavaként használunk), persze rubint szerint ez nem rasszista megjegyzés volt. (Ezt norbika is megerősítette.) Már csak a buzizás hiányzott a műsorból, hogy teljes legyen a kép. Ezt mondjuk a zoli nyugodtan bevállalhatta volna kozsó irányába, de úgy látszik a csajokra volt kihegyezve a műsor.

Lázadnak a vénlányok a műpicsák, így van ez rendjén. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy kinek van szüksége az ingyen reklámra, mert abban biztos vagyok, hogy az egész csak színjáték volt. Hiszen ilyen ez a bulvárvilág.


Címkék: bulvár rubint bangó

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr88827467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.12.17. 13:41:10

Megrendezett vagy sem, azért ez a viselkedés nem áll távol Schobertéktől.

Egyszer mesélték, hogy Norbi majdnem lecsapta azt a kamionost, aki le akarta szorítani Réka asszonyt. Mert Schobertéknek szabad az autópályán keresztbe állni és önbíráskodni.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2008.12.17. 15:01:54

Mit vársz tőle, hiszen norbi (ha jó tudom) rendőr volt?!

süti beállítások módosítása