A magyar "Bermuda háromszög"

"Bezártak egy kiskunsági borászatot" adja hírül az Index.

Az említett cikk motivált ezen poszt megírására, hiszen a helyszín közel azonos. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy miről híresült el a Soltvadkert-Kecel-Kiskőrös háromszög. Hát persze, a helyi borászatról (és persze az olajról), vagyis a lebuktatott borhamisítókról.

Tudtad, hogy 2007-ben ezen a területen a fogyott el a magyar cukorfelhasználás 20%-a?

Az elhagyott tanyák, megfelelő bázisul szolgáltak, a hamisításhoz szükséges infrastruktúra telepítéséhez. Hiszen mi kell egy ilyen üzembe? Jó nagy (min 30m3-es) tartályok, lehetőleg a föld alá sülyesztve, sok cukor, mégtöbb víz, cefre, meg egy kis citromsav. Néhány nap és kezdődhet a szüret.

De nem újkeletű dolog ám ez, hiszen a borhamisításnak is van történelme. Az egész valamikor a hatvanas évek közepén kezdődött. Az egyre növekvő orosz igényekhez igazodni kellett, ha jó volt a szőlő termés ha nem. Ezért az akkori borászattal foglalkozó szövetkezetekben boldog boldogtalan elleshette a borászat ezen válfajának csinját-bínját. Benne volt a buliban szinte mindenki, volt aki "termelte" a nedűt, volt aki cukorboltot nyitott. A lényeg, hogy elég sokan éltek abból a tevékenységből, amely ma több száz millió forint meg nem fizetett jövedéki adót eredményez.

A végére pedig egy korabeli adoma:

ha megkérdeztek egy környékbeli szőlősgazdát, hogy mennyi bora termett, az így válaszolt: 100 hektó, ebből eladtam 150-et, és nekem is maradt a pincében 20 hektó.