Skip to content


Mi van, Te a cseh kettőt nézed?

Szerző: Slanger - 2008.12.25. 18:35

Bookmark and Share

Úgy látom, hogy elég heves érzelmeket váltott ki némelyekből az előző bejegyzés. Nincs is ezzel baj, hiszen amint a blog bemutatójában is írtam, célom, hogy gondolatébresztésre sarkaljam az olvasót.

 
Mondhatod, hogy rasszista vagyok, azt is mondhatod, hogy nyilas vagyok, sőt tulajdonképpen bármit mondhatsz. DE, aki ebben a picsányi kis országban él, annak tisztába kell lennie azzal, hogy itt helyzet van. Roma helyzet, gárdista helyzet, egyszóval egy kibaszott nagy politikai helyzet. Miért is? Azért mert ha egy kicsit is figyelemmel kíséred a magyar közéleti állapotokat és nem vagy vak, akkor láthatod, hogy a játék oda-vissza működik, cigány köpköd a magyarra, gárdista a cigányra. (Igaz, a gárdista tulajdonképpen mindenkire köpköd.) Mi pedig, balfaszok egy olyan politikai elitet ültettünk az ország élére, aki nem tudja, vagy nem akarja kezelni ezt a helyzetet.
 
Most pedig elmondom az én álláspontomat. Nem vagyok rasszista, ezt jobb, ha tudod. Lehet, hogy több roma, zsidó, kínai ismerősöm van, mint neked, Te fasisztázó faszkalap. Egy azonban biztos, szeretném, ha a gyerekeim egy olyan országban élhetnének, ahol este nyugodtan végig lehet menni az utcán anélkül, hogy megerőszakolják, vagy megöljék. Szeretném továbbá, hogy ne nekem és az utódaimnak kelljen eltartani azokat a mihaszna semmirekellő embereket (legyen ez magyar, roma, zsidó, kínai, hetero, vagy homo), akik basznak dolgozni, és csak a sült galambot várják a szájukba. De ha ez túl nagy igény lenne részemről, akkor nyugodtan rasszistázz tovább.

Címkék: helyzet van

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr25841563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.12.25. 19:13:02

Igazából nem is igazán értem, hogy az aki szerint nincs cigánybűnözés, aki szerint a magyarok alap nélkül rohadt rasszisták azok mégis eddig hol éltek? Egyszerű a Rózsadombról és hasonló helyekről osztani az észt.

süti beállítások módosítása