Menjünk külföldre dolgozni! De hogyan?

„El lehet menni!” - mondta anno nagyra becsült miniszterelnökünk, de akkoriban még nem sokan fogadták meg tanácsát, mostanában viszont azt figyeltem meg a fórumokon, hogy egyre többen gondolkodnak azon, hogy otthagyják az óhazát. Ehhez szeretnék néhány támpontot adni.

A legfontosabb, ami kell egy sikeres „diszidáláshoz”: a célország hivatalos nyelvének minimum (valódi) középfokú ismerete! El kell felejteni a múlt századi példákat, mikor a nagybácsi kiment amerikába nyelvtudás nélkül, s ott meggazdagodott; ma már minden országban elvárás, hogy probléma nélkül beszéljük az adott nyelvet. Aki ezt nem hiszi el, menjen be holnap a munkába úgy, hogy betapassza a fülét (hogy ne halljon) és a száját (hogy ne tudjon beszélni), s próbáljon úgy dolgozni! A főnök rajongani fog az illetőért, azt garantálom! A mai világválságban – szinte minden ország bajban van – könnyen lehet munkaerőt találni, s nincs szükség a munkaadó részéről arra, hogy pantominnal mutogassa el, hogy mit akar. Arról nem is beszélve, hogy hivatalos papírok kitöltéséhez, és eleve, a napi átlagkommunikációhoz is elengedhetetlen a nyelv ismerete. Az nagyszerű dolog, ha gyorsan tanulunk, csak a külföldi munkáltató nem azért vesz fel minket, hogy megtanítson az adott idegen nyelvre, hanem azért, mert azt akarja, hogy dolgozzunk, utasításainak megfelelően. (A nyelvtudással kapcsolatban még meg kell jegyezni, hogy a középfokú nyelvtudás nem azt jelenti, hogy az angol nyelvű pornófilmből tisztán értjük az ah, yeah!-t...”)

Másik fontos dolog a megfelelő kezdőtőke összegyűjtése. Akármilyen nagy pénznek is számít itthon száz-kétszázezer forint, az a nyugati világban ló...fütty. Egy hostelben egy éjszaka egy főre 15-20 euró, s ez azt a színvonalat jelenti, hogy az illető egy szűk négyágyas szobában szagolja a hajnal 5-kor részegen beeső dán turista lábszagát. Akinek magasabb igényei vannak, az számoljon nyugodtan 50 euróval. És akkor még ott az étkezés és az utazás költsége, ami picit drágább, mint Magyarországon. Javaslatom, hogy a repülőjegyen kívül (amit természetesen oda-vissza meg kell venni, mert sosem lehet tudni, mi történik) legalább 1500 euró/fő legyen a zsebben! Ha ez nincs meg, óriási felelőtlenség nekivágni a nagyvilágnak, s szinte garantálja, hogy az illető koldusként fog tengődni egy idegen országban (azt pedig meg lehet tenni itthon is, nem?).

Ha megvan a jó (valódi, társalgási szintű) nyelvtudás és a fent említett pénz, akkor igyekezzünk mindent megtudni az adott országról. Nagyon nagy segítséget jelenthet az országban élő magyarok közösségi portálja (a google segítségével hamar meg lehet találni ezeket), s az sem árt, ha az első pár napot még itthonról megszervezzük (lefoglaljuk a szállást, megnézzük a térképen, hová megyünk, mivel, stb.). 

Nagyon jó ötlet az is, ha előzőleg pár napra kimegyünk turistaként, mert közben fel tudjuk mérni a munkaerőpiaci helyzetet, nyelvtudásunkat, árakat, és még sok mindent (ez nem is olyan drága, ha az ember ki tud fogni egy-két jó fapados ajánlatot és akciós szállást). Mindenesetre egy idegen ország otthonról történő megismeréséhez kb. 1 hét kell, míg mindent elolvasunk, s még akkor is tele leszünk kérdésekkel. De legalább valamennyire tájékozottak leszünk.

És még egy fontos dolog: nem szabad mindent felégetni itthon! A mai gazdasági helyzetben korántsem biztos, hogy találunk külföldön állást, s könnyen előfordulhat, hogy haza kell térnünk; ilyenkor jól jöhet, ha a munkahelyünkről nem haraggal jöttünk el, vagy ha sikerült ezt az egészet megoldani fizetés nélküli szabadság keretein belül.