Szerző:
Slanger
- 2009.07.08. 14:03
Tegnap összefutottam egy rég nem látott munkatársammal. Hosszú évekig irodáink közelsége és a munkakapcsolatunk határozta meg a találkozásainkat. Most a piacon, szemtől- szemben, elkerülhetetlen volt a találkozás. Soha nem voltunk baráti viszonyban, a három lépés távolságot mindketten tartottuk. Nem kedveltem és ezt ő érezhette. Most - évek múltán - is úgy érzem, hogy minden okom meg volt rá. Munkaköri feladataihoz tartozott a hazánkban tanuló külföldi diákok ügyeinek intézése. Ezek a hallgatók nagyon sok pénzt fizettek (dollárt!) azért, hogy Magyarországon tanulhassanak. Cserében, csupán annyit vártak tőlünk, hogy a nyelvi nehézségek miatt kicsit nagyobb türelemmel figyeljünk rájuk, segítsünk neki a tanulásban, problémáik megoldásában. Többféle kultúra, sokféle stílus, vallás és bőrszín. Nekem tetszett a tarkaság, az igyekezet, a kedvesség, melyet naponta tapasztaltam velük szemben. Irén - így hívják az említett munkatársat - nem szerette ezeket a gyerekeket. Napi találkozásunkkor második mondatával vagy a bőrszínükre tett megjegyzéseket, vagy az öltözködésükre, vallásukra. Mindig talált valami csúnya hasonlatot, hogy a fekete bőrük miatt megcsúfolja őket. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem, amit ma már teljesen tisztán látok, Irén rasszista volt. A munkahelye, foglalkozása pedig ragyogó lehetőség volt számára, hogy kiélje ezen érzéseit és ennek hangot is adjon.
Nem örültem a találkozásnak, de a jó modorom és Irén túláradó öröme arra késztetett, hogy pár percre megálljak és egy " Hogy vagy? Rég láttalak"-ot megeresszek felé. Kár volt! Ő erre várt. Dőlt belőle a dicsekvés: már nyugdíjas, nincsenek anyagi gondjaik, sokat utaznak, unokája a napokban ment férjhez. A leány unoka férjével egy hét múlva utazik New Yorkba. Az ifjú férj az ENSZ-ben dolgozik, fiatal diplomata. Előkerültek a "Véletlenül van nálam fotók" és nézegetve a családi fotókat, majdnem padlót fogtam!! Az unoka férje fekete, (nagyon fekete), jó kiállású, széles orrú, vaskos szájú fiú. Nálunk úgy mondják, hogy néger, Amerikában szépítve úgy, hogy szinesbőrű. Irén látva meglepődött arckifejezésemet, rögtön mesélni kezdett. Angliában ismerkedtek meg a fiatalok, a leány ösztöndíjasként tanult ott. A fiúnak 3 diplomája van, szép jövő elé néz. Szülei Londonban élnek, igen jómódúak. New Yorkban, frekventált helyen, hatalmas, berendezett, lakás várja őket. Irén elmondta még azt is, hogy nagyon szereti ezt a fiút, mert őt "maminak" becézgeti. "Olyan édesen tudja mondani!" Jövőre - ha a fiatalok már berendezkedtek teljesen - Irén és férje repülnek Amerikába. Mindig ez volt a vágya, és lám, most teljesül. Elbúcsúztunk és nem tudom megmagyarázni, miért örültem. A Sors, az Élet elrendezte ezt is úgy, ahogy kellett, igazságosan:-)
Évikati
