Skip to content


Hogyan védjük meg értékeinket?

Szerző: Slanger - 2009.07.20. 15:45

Bookmark and Share

Mondjon mindenki azt amit akar, de én a közvetlen környezetemben úgy veszem észre, hogy egyre inkább elszaporodtak a tulajdon elleni bűncselekmények. Hétvégi házakat törnek fel, garázsokat rabolnak ki, és a sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni.

Ugyanakkor olvasom a hírt, mely szerint a Btk. módosítása lehetővé teszi, hogy az emberek megelőző védekezést folytassanak a bűnözők ellen, ezt azonban csak élet kioltására alkalmatlan módon tehetik.
 
Ezek szerint mostantól lehet védekezni a betörők ellen. A kérdés csupán az, hogy milyen módon? Több újságban is olvastam, hogy még a biztonságtechnikával foglalkozók előtt sem tiszta a kép. Milyen eszközzel, módszerrel védjük meg például a lakásunkat, úgy, hogy a betörő még véletlenül se haljon meg?
 
Tartsunk házőrző kutyát?
 
Nem valószínű, hogy ez a legjobb megoldás, hiszen számtalanszor lehet hallani kutyatámadásokról, melyek olykor halált is okoznak.
 
Telepítsünk riasztórendszert?
 
Minden bizonnyal hasznos, ha elektronikus védelmet telepítünk, az általunk megvédendő objektum biztosítása érdekében. Ezzel talán csak az az egyetlen bökkenő, hogy a valóban használható, és csak nehezen hatástalanítható rendszerek bekerülési költsége rendkívül magas. Ezért ezt a védelmi módszert csak a tehetősebbek engedhetik meg magunknak.
 
Tanuljunk meg karatézni?
 
Ha másért nem, azért érdemes önvédelmi sportokat tanulni, hogy egy esetleges utcai támadásnál ne legyünk teljesen védtelenek. A lakás biztosítására kevésbe alkalmas a módszer, hiszen nem vagyunk állandóan otthon. (Persze az ingyenélő naplopóknak azért ez is megoldást nyújthat, hiszen dolgozni amúgy sem járnak.)
 
Vezessünk áramot a kerítésbe?
 
Ez sem célravezető megoldás. Gondolom mindenki emlékszik, hogy meghurcolták azt a bácsit, aki ezzel a módszerrel próbálta megvédeni a kertjét.
 
Ti mit javasoltok? Hogyan védjük meg értékeinket úgy, hogy az a jogszabályoknak is megfeleljen, és a tulajdonunk is biztonságban legyen?
 
 
 

 


Címkék: igazságszolgáltatás btk

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr71256809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.20. 18:22:28

A kutyus megoldás lehet, csak több kell belőle, legalább kettő, elrettentő hatása miatt (habár sokszor lefújják, de legalább "dolgozni" kell vele a betörőnek). A kert megvédése miatt jó. Esetleg a kerítés környékét be kell ültetni rózsával meg minden egyéb szúrós növénnyel. Segítséget jelenthet a szögesdrót is.

Házra jó lehet a rácsok használata. Be kell rácsozni az ablakot, ajtót, s biztonsági zár is kell.

Másik megoldás, hogy fogadj be három c... ööö svédet a lakásba, garantáltan nem tör be hozzád senki :-)

Személyi védelemre a legjobb szerintem a spray. Az szembe fújva kellemetlen tud lenni. Az önvédelem sem rossz ötlet, de ha többen támadnak meg, akkor nagyon kevés. Ja, és szégyen a futás, de hasznos!

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.07.20. 19:57:17

@Droli: vagy "egyszerűen" gondoskodni kell a megfelelőbb közbiztonságról. Nem szeretnék egy rácsozott erődben élni, az olyan lehet, mint a börtön.

Évikati 2009.07.20. 20:07:05

@Slanger: Lakótelepeken "divat" berácsozni a folyosó bejáratát. Káposztásmegyeren voltam egy ilyen lakásban, valóban börtönben érzi magát az ember.
New Yorkban egy ismerősömnél kutyaugatás kapcsol be riasztás képen, és rögtön megszólal egy határozott férfi hang, amely a kutyát csitítja. Ahogy az ajtóhoz ér egy idegen, azt gondolja, hogy otthon vannak.:-)
Egyszer, kétszer ez is elmegy, de utána már gyanús lesz a betörőnek:-)
Amikor nekem a harmadik szuperbiztos, "hatlövetű" zárat felszerelték, azt mondta a mester, hogy tehetek én fel még hármat, ha valaki be akar menni a lakásomba, az be is megy. Sósavval leöntik a zárakat, meg mindenféle trükkel, de bejutnak, ha akarnak.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2009.07.20. 20:26:22

Le kell lőni, majd betenni a kést a kezébe. Lényeg, hogy ne tudjon hazudni :|

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.20. 21:34:09

@Slanger: pedig ha biztosra akarsz menni... sajnos az "állam" egyre kevésbé véd meg, ezek után neked kell megvédened magadat. Tisztára, mint az őskorban.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.21. 09:05:12

A szomszédunkba betörtek úgy, hogy mi itthon voltunk. Sőt, épp akkor el is mentünk itthonról, csak hát nem figyelgetem én, mit csinál a szomszéd, gondoltam takarítanak, azért van nyitva az ajtó, aztán becsukták. A gyerekkel voltam elfoglalva, hogy ne essen le a lépcsőn. Mákos egy betörő volt, mi meg lúzerek. Szóval, egyáltalán nem biztosíték, hogy a szomszédod otthon van.
A kutyát is bántják, duplán megszenveded a veszteséget.
A rácsozás meg rémes, kinézel az ablakon....kinéznél, mert csak réseken látod a szomszéd házban tusoló csajt :)
Én totál kiakadtam, hogy az áramos kerítéses bácsit bántják. És azokat ki bántja akik állandóan lelopkodták a termését amiért ő dolgozott meg?!
Akármit csinálunk, genyók mindig lesznek, akik könnyű vagyonszerzésre pályáznak, mert a munka büdös nekik.

Esetleg kutya hang helyett valami családi hangzást kéne lejátszani. Mittomén, anyúú Marci már megint elvette az autómat stb, aztán az tényleg életszerű.

zoliavarga 2009.07.27. 13:33:06

Egész egyszerűen be kell vezetni a Texasi fegyvertörvényeket Magyarországra.

Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2009.07.30. 15:36:20

@zoliavarga: Akkor a betörőnek is lehet fegyvere, és már itt is az utcai háborúzás. Talán ha minél többféle védekezési módszert vet be az ember, úgy járhat a legjobban. Persze azok közül, amik nem halálosak - és együtt sem az. Bár ha a betörő nem tud menekülni a kutya elöl a rácsos ablakon át, az már lehet, hogy halálos lesz :) Kutyája válogatja. Viszont akkor meg életMENTŐ lehet a riasztó, mely miatt kimentik szegény ártatlant. Majd bepereli a lakás tulajdonosát, és megnyeri a pert :) Tiszta Amerika! :D

süti beállítások módosítása