Skip to content


Agybeteg

Szerző: Droli - 2009.07.22. 16:55

Bookmark and Share

Nem, ezt nem hiszem el! Múlt héten már volt szó arról, hogy milyen átlátszó dolgokra adnak az emberek milliókat számukra teljesen ismeretlen személyeknek, de ez mindent visz!

Egy váratlan agyműtét kórházi költségére hivatkozva több mint félmillió forintot csaltak ki egy idős embertől Jászapátiban; az ígéret arról szólt, hogy a kölcsönkért pénzt dollárban adják vissza, de a sértett bankók helyett kartonpapírt kapott - közölte a rendőrség.

Egy helybéli kedd délután bejelentést tett a jászapáti rendőrőrsön, ahol elmondta: délelőtt sétált az utcán, amikor egy autóból két, számára ismeretlen ember kiszállt, odament hozzá és a kórházat kereste.

Az ismeretlenek az idős férfinak vállalkozóként mutatkoztak be, és elmondták neki, hogy egyik sofőrjük agyvérzést kapott. A beteget már megműtötték, ennek ára 510 ezer forint, amit szeretnének tőle délutánig kölcsönkérni. Az idős férfi bement velük a bankba, felvette és átadta a kért összeget.

A két ismeretlen azt ígérte, hogy dollárban hozzák meg a tartozást. A megbeszélt időpontban egy táskát át is adtak a sértettnek, majd távoztak. Az idős férfi csak ezt követően nyitotta ki a táskát, amelyben dollár helyett kartonpapírt talált. (Index)

Ez már tényleg no komment. De nézzük a dolgok jó oldalát: az idős ember kapott félmillióért egy táskát.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr151261342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.07.22. 20:30:12

Egyszerűen felháborít, hogy vannak ennyire (hülye), naiv emberek.

süti beállítások módosítása