Skip to content


Cirmi miatt romlott meg a Szlovák-Magyar kapcsolat?

Szerző: Slanger - 2009.08.24. 09:03

Bookmark and Share

A hétvégi Szlovák –Magyar konfliktus szinte mindenkinél kiverte a biztosítékot. Rengeteg helyen (hírportálokon, blogokon) jelentek meg, az üggyel kapcsolatos írások. Többségük azonban csak az ügy felszínét karcolgatta, ezért gondoltam, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba.

Az egész ügy gyökere több mint 40 évre nyúlik vissza. Történt ugyanis, hogy még 1968. augusztus 21.-én Alexander Dubček, aki abban az időben a Szlovák Kommunista Párt tagja, (majd a Csehszlovák Kommunista Párté), átkelt az Észak-, és Dél-Komáromot összekötő hídon, és betért a Dél-Komáromi Fregatt sörözőbe. A hangulat hamar a tetőfokára hágott, hiszen a jó öreg Alexander, ekkor ünnepelte barátja fiának Robertnek, a 4. születésnapját. A duhajkodás során Alexander hamar megfeledkezett a protokoll szabályairól, és amellett, hogy összehányta az egész Fregattot, még bepróbálkozott a behemót kidobó nőjénél is. Bár ne tette volna. Sanyi bácsi (így hívták a kidobót) ugyanis, aki még hírből sem ismerte Dubčeket, úgy kidobta a kocsmából az egész szlovák különítményt, hogy a lábuk sem érte a földet. Természetesen a négy éves kis Ficot sem kímélte, amiért az megrángatta Böbe (Sanyi bácsi nője) macskájának, Cirminek a bajszát.
 
Gondolom, mindenki el tudja képzelni, hogy egy négy éves gyermekben egy életre szóló traumát okoztak a történtek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Robert, 1968 óta minden augusztus 21.-ét a pszichológusával kénytelen tölteni.
 
Azt sajnos nem lehet tudni, hogy a magyar államfő csupán véletlenül választotta e, ezt a kényes időpontot a látogatásra, vagy tisztában volt a ’68-as történettel.
 
Az pedig már csak hab a tortán, hogy az államfő testőrségét alkotó ügynökök egyike „Magyar vagyok, nem turista” feliratú pólót viselt.
 
Mindenkinek javaslom, hogy vonja le a konzekvenciákat. Egy azonban biztos, holnaptól minden szlovák rendszámú autóra rádudálok.

 

 


Címkék: politika fikció

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr911334165

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Diplomáciai sakk-matt 2009.08.24. 13:02:48

1187 szeptember 30.Jeruzsálem mellett, a muszlim táborbanAli vidáman ébredt aznap reggel. A sátrában végre sikerült úgy elrendezni a párnákat, hogy nem kínozta egész éjjel a hátfájás, az otthonról hozott kabalatevéje is pompás formában volt, és persze ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anarcho78 2009.08.24. 13:13:10

másik blogon is beírtam, ne haragudjatok, itt se hagyom ki...:

most olvastam el (igaz, másodjára:) ) Moldova: Ég a Duna című könyvét. Teljesen megértem a szlovákokat, hogy utálnak minket. Igazuk van. Sajnos.

goerenh 2009.08.24. 13:27:42

@anarcho78: bocs, de te egy fasz vagy. hiába bújsz az álműveltség mögé, ettől még te NEM éltél szlovákiában 19 évig, és nem tudod, milyen nagyon megalázó ez a helyzet. így van... nem bosszantó, nem dühítő, nem nevetséges - megalázó. ennek egyik oldala a sok műveletlen, hegyekből szalasztott tót, a másik oldala a nemzetinek cseppet sem mondható ex-komcsi magyar kormány, meg az olyan csatlósaik, mint te...

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.24. 13:47:52

Úgy látom, nem Cirmi miatt, hanem Moldova miatt romlott meg a kapcsolat :D

Pöcs diplomácia! Elszúrnak mindent. Szegény Sólyom, olyan szerencsétlen, mindig megalázó helyzetbe keveri magát.

A tanúm az esküvőn szlovákiai magyar volt és mesélt érdekességeket. Aki nem él ott, nem mondhat a helyzetről véleményt, mert nem tapasztal belőle semmit. Könyv alapján? Ezt nem is tudom kommentálni...

anarcho78 2009.08.24. 16:15:53

bassza meg. írtam tök jó válaszlevelet, erre lefagyott a zekszplorer...

röviden:
goe:
- lehet, hogy álműveltség (sajnos a gumitarzan és az Ég a duna előtt és után csak borsot és blikket olvasok, mint minden más gondolkodó ember...), de bocs, h nem vándoroltam ki SK-ba tapasztalatszerzés gyanánt
- el lehet költözni, ha megalázó
- csatlós??? mit gondolsz, mennyire érdekel az egész (és az összes) nyomorult kormány?

Vorg:
- Tőled is elnézést, hogy nem éltem ott és csupán sajtóból tájékozódom. Próbáltam felhívni ficót, mondjon egy-két dolgot, de sajna egész nap foglalt volt.
- azért kíváncsi lennék, mi alapján tájékozódjak? hátha én hagytam ki valamit a könyvön, újságon, tv-n, rádión, interneten kívül. Nincs személyes kontaktom arrafele, kivéve Párkányt, de az más tészta, üdülőfalu.

Egyébként tisztelem annyira Moldova munkásságát, hogy higyjek Neki. Főleg, ha nagy szocialista lévén ezerrel szidja az akkori Horn kormányt. Ez talán mutat némi infót arról, hogy mennyire lehetett nekünk igazunk. Hágai bíróságon is gyönyörűen és jogosan elmarasztaltak miatt. Kiba sok pénzt kellett fizetnünk osztrákoknak és (cseh)szlovákoknak "jóvátétel" gyanánt.

csak azt nem értem, miért magyarázkodom... a vélemény olyan, mint egy segglyuk. Mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másiké.

anarcho78 2009.08.24. 16:18:24

a higyjek természetesen higgyek, csak már sietős volt.

dzzzzz 2009.08.24. 19:16:27

@anarcho78: aki explorert használ megérdemli hogy lefagyjon
(Igen, írhattam volna ehelyett egy értelmes kommentet is, de kit érdekel hogy ki kezdte? Az EU tanács nem az óvónéni)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.24. 20:23:12

@anarcho78: a véleményedre kíváncsiak vagyunk, a segglyukad viszont tényleg nem érdekel :)

Roxvox 2009.08.24. 21:56:01

A Ficó segglyuka viszont an(n)ál inkább, hátha belekerül egy nagy lófasz.

Roxvox 2009.08.24. 22:02:38

@anarcho78:"a vélemény olyan, mint egy segglyuk. Mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másiké."

Na-na, az nem biztos közeleg szeptember 5.-e (melegfelvonulás). :))))

anarcho78 2009.08.25. 10:45:44

Slanger, Roxvox:

:)

amúgy céges explorer... otthon tűzrókát használok.

és bocs, ha vkit megsértettem, nem volt szándékos. egyik kedvenc blogomon aztán végképp nem:)

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.25. 22:11:18

@anarcho78: tűzróka :D ez mehetne a modorosra...

Bogyó 2 2009.08.26. 16:12:08

"Teljesen megértem a szlovákokat, hogy utálnak minket. Igazuk van. Sajnos."

Kicsit ezt kifejthetnéd! Pl. Téged vagy engem miért kell utálniuk? Vagy szerinted helyénvaló a kollektív bűnösség elve?
Moldova pont azért szidja/szidta a Horn-Kormányt mert szélsőbalos, s ez egyáltalán nem garancia arra, hogy igaza van. Mellesleg a maga szempontjából igaza van, mert a Horn-kormány legemlékezetesebb ügyeiről, a Bokros-csomagról, a Tocsik-ügyről és az állami közszolgáltatók privatizációjáról lehet sok mindent mondani, csak azt nem, hogy ezek tipikus szocialista intézkedések.

A lehet elköltözni beszólásodat pedig minden, az ősei révén 1000 éve őshonos felvidéki magyar nevében kikérem nekik, költözzenek azok a szlovákok vissza a hegyekbe, akiknek nem tetszik nekik, hogy az odacsatolt területeken nem lettek a magyarok kiírtva, nyilván úgy felelt volna meg nekik.

süti beállítások módosítása