Skip to content


Ez a szabály

Szerző: daniferi - 2009.10.05. 08:12

Bookmark and Share

Már hozzászokhattunk, hogy ha van egy furcsa törvény vagy rendelet, és ezt szóvá tesszük, racionális magyarázat helyett csak annyit kapunk, hogy "Nem tudom, ez a szabály". Arról nem is beszélve, hogy esély sincs változtatni, mert "Nincs mit tenni, ez a szabály".

Sikerült belefutnia az egyik ismerősömnek is egy ilyenbe. A kisfia épp készült betölteni a harmadik életévét, így elérkezett az idő az óvodához. Bár a tervek szerint már a kezdéskor, szeptember elsején elkezdett volna járni, az óvoda közölte, hogy amíg nincs 3 éves, nem mehet, ki kell várnia azt a két napot. Jó, hát rendben. Elvileg alkoholt sem adnak szombaton, ha hétfőn leszel 18. Így kedd helyett csak csütörtökön kezdett oviba járni.

Probléma akkor adódott, amikor az ismerősöm be szerette volna fizetni ebédre. Ekkor derült ki, hogy a gyerek az első napján még nem ehet, mert még nem múlt el 3 éves. Másnap már 3 év és 1 napos lesz, így már lehet neki ebédet is adni.

Természetesen senki se tudta megmagyarázni, hogy miért mehet óvodába a gyerek, ha kaját csak másnap kaphat, vagy épp, hogy miért nem kaphat kaját, ha már óvodába jár a gyerek, csak annyit tudtak mondani, "Ez a szabály".

 


Címkék: szülinap magyarország hülye szabály óvoda

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr761426247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

voodoux 2009.10.05. 09:35:21

nálunk is van egy szabály. minden második hétfőn futkós bottal fejbekínálom az ovoda dirijét.
EZ A SZABÁLY, NINCS PARDON!

Zia1 2009.10.05. 12:30:43

Tehát ha még nem múlt el 3 akkor éhezni lehet neki..........de enni nem

talánegyszer 2009.10.05. 22:18:47

Ajjajj, mennyi ilyen van még.

Veronikamama 2009.10.06. 12:38:17

Ha valamelyik ország hülyeséget baromságot akar bevezetni, csak jöjjön Magyarországra, itt dögivel van.
De azt az ovónőt, ovodavezetőt is elküldeni, a bürokráciás francba.

Horizont 2009.10.06. 17:08:21

Hogy hozhatják szegény kisgyereket ilyen helyzetbe? Nem elég, hogy micsoda váltás az ő kis életében az óvodába menés, akkor még kiközösítettnek kell éreznie magát? Milyen vezető van abban az óvodában?? Alkalmas egyáltalán erre a posztra? Nem!

gesa2 2009.10.07. 14:20:54

Azzal kellett volna kezdeni:kedves Szülő ne hozza a gyermekét ide, csak ha három éves és egy napos lesz, akkor senki nem kerül ilyen helyzetben, a apuka, anyuka megérti és kész.Ebben az országban az, hogy rugalmasság, nem létező kifejezés. Emberség és bürokrácia még csak nem is ismeri egymást.

süti beállítások módosítása