Skip to content


Szőrőstalpú románok

Szerző: Slanger - 2009.11.07. 10:36

Bookmark and Share

Biztos hallottátok már ti is a címben szereplő jelzőt román szomszédainkra. Sőt még olyat is hall az ember, hogy „ezek nem régen még embert ettek”. Lehet persze csúfolódni, de azért az vitathatatlan, hogy bizonyos dolgokban jóval előttünk járnak. Itt van például Overdose tulajdonosának esete. Gondolom sokan láttatok a videót, amelyben kommandósok rángatták ki Mikóczy Zoltánt a kocsijából, és verték bilincsbe. Azóta a nagyváradi törvényszék meg is hozta az ítéletet, melyben egy év és hét hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte Mikóczyt, csődbüntett miatt. Erre lehet azt mondani, hogy gyorsaság, illetve, hogy igazságszolgáltatás. Nálunk ezzel szemben mi van?

Hadd meséljem el az egyik ismerősöm esetét. Kb. egy éve az egyik kolléganőmék megrendeltek egy magyar cégtől egy 4 millió forintos berendezést. A kütyüt hitelre vették, amit azóta is fizetnek. Az ügy pikantériája, hogy a gép a telepítést követően nem működött. A szállító cég hebegett habogott, nem vállalta a felelősséget. Természetesen a cég részéről pénz visszafizetés szóba sem kerülhetett. Ismerősömék ügyvédhez fordultak, de nem sok eredménnyel. A cégnek küldött levelek sorra visszajöttek. Nem volt más választás, beperelték a szállítót.
 

A per elindításához különböző jogcímeken cirka 200.000 forintot kellett befizetniük. És most jön az ügy legérdekesebb része. A napokban felhívta kolléganőmet a bíró, és elmondta, hogy a cég ismeretlen helyre költözött, nem vették át az idézést, és hogy ők nem tudnak mit csinálni. Szép, nem? A bíróság nem tud mit csinálni. Hát ez Magyarország. Mit gondoltok, mi lesz az ügy kimenetele?

 


Címkék: magyarország igazságszolgáltatás

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr561506656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabi78 2009.11.07. 19:06:24

@Ronald: bocs, de nem értelek igazán. Totál lényegtelen, hogy fiktív vagy valós adatokkal csinálok KFT-t, csak a befizetett törzstőkéig felelek a manővereimért (praktikusan 500e forint). A román hatóságok bohockodása a lakcímmel meg közjegyzővel innentől kezdve hülyeség és teljesen fölösleges. Természetesen van olyan vállalkozási forma, ahol a magánvagyonoddal is felelsz, de egy csaló hulye lesz egyéni vállalkozóként bizniszelni, ez gondolom egyértelmű.
Majdnem minden országban megvan az itteni KFT alteregója, usaban LLC, németországban GmBH stb. működési elvüket tekintve nagyon hasonlóak.

Ronald 2009.11.07. 19:08:10

@eshanem: Te élsz a Holdon, öregem.
Hol hallottál te olyat, hogy egy tulajdonos-váltás esetén (cégeladás) - onnantól megszünne a mindenkori ügyvezető felelősége - akár visszamenőleg is.
Már ott sántit, amit mondsz, hogy a tulaj nem felel semmiért - mert nem ő vezeti a céget.
A tulaj megalapítja és kinevez egy hatóságilag bejegyzett ügyvezetőt. Onnantól mehet Hawai-ra.
Viszont az ügyvezető - sikkasztás vagy más büncselekmény esteén - az egész vagyonával és szabadságával felel.
Tehát nem csak "barnultaknak", de akár szenegáli négereknek is el lehet adni a céget - de a dolgokért továbbra is az ügyvezető felel még kerek 5 évig. Vagyonilag és büntetőjogilag egyaránt.
Magyarországon nem így van?

Csabi78 2009.11.07. 19:19:52

@Ronald: a kft a befizetett törzstökéjéig felel. Tehat ha a cégem tartozik neked akármennyivel, vagy pert nyersz a cégem ellen, akkor ennyit lehet vinni, amennyiben a cégnek nincsenek más ingó/ingatlan vagyontárgyai (csalóknak nem szokott). A tulajdonosnak, ügyvezetőnek nem kell elbújdosni, és a BMW is biztonságban marad, hacsak nem cégautó :)
Ennyi, és ez nem Magyarország, a korlátolt felelősségű társaság koncepciója mindenűtt megtalálható.

arvisura · turoczi.blog.hu 2009.11.07. 19:27:05

Mit kaphatnának egy igazi jogállamban a magyar "rendszerváltó" urak, akik együttműködésekkel csődbe vezették ezt a népet? Új szakmát kellene tanítani nálunk: a kötélverőkét.

changebug (törölt) 2009.11.07. 19:35:48

Románoknak van eszük.
Nincs 1 millió jogászuk.
És nem lekötelezettje mindenki-mindenkinek.
meg hogy egy kis szándékos provokációt is írjak mert 'hiszek' a magyar igazságszolgáltatásban: www.origo.hu/itthon/20010503ma_2.html
és csak azért ennyi mert hátbalőtték.
Most ezt vesd össze a tv-székházas bulival és sok más esettel.
gazdasági vonalon is biztos találnánk olyat aki ha ki kell csinálni akkor kicsinálnak, egyébként meg kenik a szart. na ez kultúrországokban és a balkánon nem játszik ilyen élesen.
nálunk egyébként ez úgy játszódott volna hogy szabadlábon védekezik, eltűnt volna ez-az... aztán nincs miről beszélni

szbszig 2009.11.07. 19:38:12

Nem ismerem a sztori részleteit, csak kb. annyit, hogy az a ló kiba..... gyorsan fut. Így abban sem kívánnék állást foglalni, hogy valóban lopott/csalt/hazudott-e, vagy csak egyszerűen a románoknak megtetszett a ló, és mindenáron meg akarják szerezni. De az az egy biztos, hogy botorság egy ilyen kirakatper lefolyási sebességét összevetni egy átlagos civil néhány százezres vagy milliós nagyságrendű adásvételére vonatkozó keresetének kezelésével. Akár Romániában, akár Magyarországon.

Psyman 2009.11.07. 19:40:19

De most komolyan, mit vártál? Ott kezdődik az egész, hogy a kolléganődék valószínűleg eleve az "olcsó" megoldást választották, mikor rendeltek, ami eleve gyanús. Utána pedig ültek, várták a sültgalambot. Pedig csak egyszer kellett volna elmenni a gyártó címére, és ha ott nem hajlandóak segíteni rajta, akkor hívni a rendőrséget. De ahhoz túl kényelmesek voltak, hát ez van. Pech.
De komolyan, mit kellett volna a bíróságnak csinálnia? Kommandósokat odaküldeni a cég címére, és az utolsó takarítónőig mindenkit eltoloncolni, mert esetleg a kütyüben egy darab relé rossz? Vagy utólag körözést kiadni "ismeretlen jogi személy ellen, különös ismertető jele a sárga logó, közepén nagy kék M-mel"?
Az a baj a mai magyar társadalommal, hogy a kommunizmusban baromira megszokták, hogy Állambácsi mindent megcsinál helyettük, aztán sír a szájuk ha mégsem. Pedig nem az állam feladata pesztrálni az embereket. Ha bajod van, akkor járj utána, és ne azt várd, hogy majd a bíróság/rendőrség/ügyvéd mindent megold helyetted!

mohikán 2009.11.07. 19:47:03

" Zsozsó 2009.11.07. 15:59:12
Azért ítélték el gyorsított eljárásban, mert meg akarták mutatni Európának. Nehogy már bevegye valaki. Én pontosan ismerem az ottani ügyintézések menetét, ha megéred a beadványod végét már nyertél a bírótól függetlenül. Van rosszabb is mint nálunk! És a mi belpolitikánknak semmi köze ehhez. "
Romaniaban elek.Apamat kulakositas idejen kiemeltek..belehalta sok perbe hogy visszaszerezze a jussat..az utolso perben az nyerte vissza a foldet aki puskavala kezeben kiemelte(jelenleg birosagon nagy gore)..nagyobb hordereju ugyeknel(politikus felesege 5 embert olt meg autoval,korupcio ezerrel)..szoval ugyanugy megy mint Magyarorszagon..ez kirakatper volt..

éshanem 2009.11.07. 19:47:47

@Ronald: A bt beltagja felelős a teljes vagyonával a kft nél a törzstőke erejéig, ami akár 100eft és leves utána a sztori, csak akkor van rábaszarintás ha zár alá veszik a céget eladás előtt...... de ez sztem a nevében is benne van gyengébbek kedvéért:D

M_R 2009.11.07. 19:50:06

@changebug: Azt az "apróságot" azért tegyük hozzá hogy az ügyintézést nagyban gyorsította hogy magyar nemzetiségű... Ha egy német/olasz/alármilyen csinálja ugyanezt, maximum kap egy tértivevényes ajánlott levelet a hatóságtól hogy mikor és hol jelenjen meg ő vagy meghatalmazottja...

éshanem 2009.11.07. 19:50:36

Amugy sztem a Dózitulajdonossal most odakentek a köcsögmagyar, szemétszlovákoknak ,hogy érezzék a törödést, rendes nyomozás, birósági tárgyalás 6 nap alatt nem lehetséges, azaz volt ilyen m.o-is de azokat az időket nem igazán sirná senki sem vissza........

sunázósün 2009.11.07. 20:06:12

Mi a bánatos faszt kell itt nyomozni?
A cég felszámolás alatt van, percek alatt lecsekkolható.
A furkó személyesen ment el kimenteni a vagyont az eljárás alól, tettenérték.
Miért nem bízta a sameszokra, akkor még terelhetne, de így..
Tudjuk, hogy szereti a lovakat, de miért megy házhoz a lófaszért.

Ronald 2009.11.07. 20:11:12

@eshanem: Amásik kollegának is mondom:
Üzletileg !!!!! a kft. MINIMÁLISAN a törzstőkééig felel. Ezért kell minden záráskor a törzstőkének meglennie a számlán.
De azt ne higyjétek, hogy ha a kft. parolójában ott állnak a terepjárók a cég nevén, akkor a kft. beinthet, hogy nesztek itt van 500 ezer, oszt baxátok meg a 20 millás adóságot, mert én kft. vagyok. Egy nagy túróst. Mindent elvisznek !
MÁS KÉRDÉS az ügyvezető felelősége. Ha nem üzleti bukás történt, hanem sikkasztás, lopás, pénzek elrejtése - akkor az ügyvezető a TELJES vagyonával felel. Meg egy pár börtönévvel is.
Én nem tudom ki mondta nektek azt a hülyeséget, hogy ha kft, akkor 500 ezer felett kampó.
Ugyan már.

éshanem 2009.11.07. 20:15:47

@Ronald: Közeli ismerősöm nem részletezem pontosabban mivel, hogy ilyen cégekkel foglalkozik, kb 10 éve csinálja a sok cégből amit eltemetett egy kezemen meg tudom számolni mennyiből lett "ügy", és az is megrekedt az ide oda adogatások miatt.

éshanem 2009.11.07. 20:22:08

Jó ismerősöm ilyen cégekkkel foglalkozik 10 év alatt,egy kezemen meg tudom számolni mennyiből lett "ügy", és az is kifújt amikor a harmadik tulajdonosi kör után kellett volna nyomozni, sőt másik ismerősöm egy bírósági meghallgatáson arra hivatkozott ,hogy kifújta a kezéből a szél az iratokat.. no comment.. természetesen 30e ft penzbirság és annyiban maradt

Csabi78 2009.11.07. 20:25:47

@Ronald: direkt írtam, hogy akkor 500ezer, ha a kft-nek nincs más ingó/ingatlan vagyontárgya. De ha szar van, akkor hidd el, hogy elég gyorsan nem lesz semmije a kft-nek (pl. legálisan elad mindenét és kiveszi osztalékként). Marad a törzstőke, amit vinni lehet. A tulajdonos, ügyvezető magánvagyona érintetlen marad. A bűncselekményt ne keverjük ide, nyilván ha a cég elkezdi bérgyilkosokkal levadászni a konkurenciát, akkor előveszik a tulajdonost. De ha egy cég építtet egy lakóparkot, majd nem tudja kifizetni az alvállalkozókat, akkor hiába van meg a cég tulaja, jogilag nem tehetnek semmit, gyakorlatilag legálisan tartozhat a cége akármennyivel. Más oka van ilyenkor, hogy a tulaj eltűnik... :)

éshanem 2009.11.07. 20:31:18

@Csabi78: Felesleges győzködni nem érti meg:), és a szokásos sztereotipiákból indul ki ,hogy vagyon , fux, nagymerga, de még a leghülyébb sem abba a cégbe teszi be az autóját amivel simlizik, ott max egy irodabérletet találsz, vagy szh bérlés 70 másik céggel együtt.

Dr. Fire 2009.11.07. 20:33:56

Nem hiszem, hogy ne lehetne egy ilyen ügyben begyűjteni a bizonyítékokat egy hét alatt. A lefoglalt gépekkel nem lehet grasszálni, ők meg grasszáltak vele. Így már van miért büntetni. Nyilván nem lehet minden ügyben gyorsan ítélkezni, valószínűleg a borotválkozás utáni talpszesz exportjától megerősödött gazdaságú Romániában is vannak évekig húzódó ügyek. Sőt.

Parajpuding 2009.11.07. 20:37:41

Azért kíváncsi lennék, hogyan alakult volna a dolog, ha nem egy magyar a főszereplő az ügyben. Tökmindegy, hogy szlovákiai, erdélyi vagy más magyar. De magyar. Attól tartok, közel nem lett volna ekkora felhajtás és gyorsaság. Ez persze nem változtat a magyar (i)gazságszolgáltatás 0 értékű teljesítményén, hatékonyságán és személyi állományán.

Parasite 2009.11.07. 20:38:17

miért nem laksz romániában akkor, ha ott ennyire jó? idióta.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.11.07. 20:47:18

Azt hagyja ki a blogger, hogy az az ügető párizsi(óverdózi) tulajdonosa egy olyan ember, akit a román hatóság és bíróság nagyonis szeretett volna lecsukni, elítélni. Ott is, mint a legtöbb nyugati mintára demokratikus országban amúgy gyakori a magyar példa is.

Nem kell félni, ha a primitív bíróságnak valaki csípi a csőrét, itt is gyors ítélet van.

Ronald 2009.11.07. 20:48:32

@Csabi78: - Először is: osztalékot csak az APEH-hez beadott és elfogadott évvégi zárás után jóváhagyott, LEADÓZOTT CÉG-NYERESÉGBŐL lehet adni.
Egy eladott terepjáró árát NEM lehet osztalékként kivenni - mert az sikkasztás, vagyis bűncselekmény, börtön és vagyonelkobzás jár érte.
- Mondok mást: ha vettek 15 milláért egy autót....azt nem lehet 5-ért eladni. Csak annyival adhatja olcsóbban, amennyit a könyvelőségben az évek alatt amortizálódott.
Harmadik: tanuljátok meg: a tulajdonost (meg a vagyonát) felelőségileg egyáltalán nem érinti, ami a céggel történik. NEM felel semmiért.
Mindenért az ügyvezető felel.
Ha nem igazolható módon eltüntetett pénzeket, annak visszaszerzééig ugrik a háza meg mindene. Ha minősitetett lopás, adócsalás vagy sikkasztás történt - még sitt is lehet a vége.
.

egyittlakó (törölt) 2009.11.07. 20:50:01

@Parajpuding: Értem. Már megint a szegény ártatlan magyart bántották... A magyar amolyan nebántsvirág netalán? Tettenérték egy gazembert, lekapcsolták. Ennyi. Az külön szégyen, hogy magyar volt. Én ártatlanul is szégyellem, hogy az vagyok.
Más: a románoknak nem kell a ló, szerintem. Az egy magyarnak mondott szlovák ló. Legalább is nem bizonyított, hogy Árpád atyánk vére folyna ereiben (kun és szláv keveredés nélkül).

bflower 2009.11.07. 21:09:03

Jaja, ostoba kis egyagyú seggfaszok. Olvasni kéne kűfődi újságokat is basszameg...
Az EU legkorruptabb tagországáról van szó, ahol a helyi maffiavezér indul az elnökválasztáson etc. etc. ott pont egy szlovákiai magyart basznak meg 43 egész millió forintért!!
Tényleg ilyen faszarcú sötét gyerekek vagytok?

Csabi78 2009.11.07. 21:11:57

@Ronald: az ügyvezető sem felel a magánvagyonával kft esetében. A pénzt szerintem gond nélkül ki lehet venni/átmenteni másik cégbe teljesen legálisan, de nincs jelentősége, mert nyilván a simlizésre fenntartott cégbe nem fognak "20 millás" terepjárók bekerülni.

éshanem 2009.11.07. 21:22:01

@Ronald: Az igazi bevétel és a könyvelés az esetek nagy részében köszönő viszonyban sincs egymással, és csak a nagyon naiv emberek hiszik azt ,hogy akik alapvetően simlizésre rendezkednek be cégekkel azokról egy ft is akár levarr bárki, és milyen sikkasztás??? Több milliárdos adócsalásokért 1-2 év felfüggesztettel mosolyognak az emberek jobbra-balra.....

egyittlakó (törölt) 2009.11.07. 21:37:00

@bflower: Márpedig a legkorruptabb ország az EU-ban Magyarisztán. Ebben is tuti verjük a románokat. A saját bőrömön érzem, te szarházi.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.07. 21:39:18

Per ma itt jogállam! Ne tessék röhögtetni mert cserepes lesz a szám, vagy megfájdul a gyomrom. Nagyon régen már híre hanva nincs. Lopás, csalás, hazudozás, könyöklés, taposás, korrupció, no meg az efféle nyalánkságok, sztinte természetes velejárója létünknek. Gyalázatos az egész!

Ronald 2009.11.07. 21:43:20

@Csabi78: Nem olyan egyszerű úgymond "átjátszani" nagyobb, jelentősebb összeget.
Elsőször is számla és teljesítés kell álljon mögötte. Vagy árú, vagy szolgáltatás.
Áz árunak ára van, raktári bevétele, leltárba kerül, el kell vele számolni - szóval macera.
A szolgáltatásba meg bele lehet kötni.- ha kovászos. Pl. nagyon kiakadnának, ha mondjuk 2,5 millióért festetném ki a másfél szobás irodát. Bármikor kérhetnek szakértői véleményt, hogy reaális-e?
Ráadásul ez az 2,5 millió meg kell jelenjen a másik cégnél.
Más. Az ügyvezető - ha jogtalanul eltünt pénzről van szó - akkor teljes vagyonával FELEL !!!!
Nehogy már azt hidd, hogy átultathatja a saját számlájára a cég pénzét - aztán beinthet mindenkinek "merthát hogy ő kft". Ugye ezt nem gondolod komolyan?
Ilyenkor ugrik a háza, a kocsija...és a feketeleves még csak azután jön.

tilosaz 2009.11.07. 22:06:02

Rogériusz: én csak azt nem értem, ha annyira szar Romániában, akkor miért ott van céged. De akkor, mikor neked kell balkáni módra elintézni valamit, akkor jó, ha van ismerős, és nem a német rendszer szerint működik a társadalom. Magyarországon is ugyanez megy, csak kevésbé vallják be az emberek maguknak, mert szeretnek becsületesnek látszani.

Lastrebel 2009.11.07. 22:27:03

Ennek normálisan így kellene működnie. De ha itt ez így működne, akkor a komplett parlament a kaptárban rohadna az állami cégek vezetőivel együtt. Emberek, álljunk fel végre és csapjunk egy óriásit az asztalra együtt, kéz a kézben.

Káposztakukac 2009.11.07. 22:59:32

@Ronald: ez magyarországon is így van...

hidegchaco 2009.11.07. 23:13:53

Könynen lehet, hogy az ügyet gyorsította, hogy Mikóczy magyar, de nyilvánvaló, hogy nem ártatlan, nem felújításra, ideiglenes jelleggel hozták a gépeket...
Emlékszik még valaki Günther Schlegelre, aki a Tolna-Hús gépeivel és Audijaival ezt anno nálunk sikeresen eljátszotta? Mikóczynak ez Romániában 2009-ben már nem sikerült, lekapcsolták és elítélték - lehet vitatni a körülményeket és a mozgatórugókat, de a lényeg, hogy ott, ma ez már nem megy.

El Argentino 2009.11.07. 23:21:53

Naiv poszt, mely minden nemű ismeretet nélkülöz a román ügyintézéssel kapcsolatban.

diktatorikus kleptokrácia 2009.11.08. 00:20:24

az a ló már csak virslinek való. mikóczi azért akarta hazahozni az üzem berendezéseit, hogy itthon töltse műbélbe 'Dózi'-t. egyszerűbb és olcsóbb volna kutyák elé vetni.
régi lovas ismerősök megsértődtek, amikor egy éve már a vágóhídra küldtem volna a lovat a gizdájával együtt. szánalmisztánban be lehet szopni egy ekkora sztorit, szőröstalpisztánban pedig működik a bíróság.

gitáros 2009.11.08. 00:24:36

@Csabi78: Ha bűncselekmény nincs, egy polgári per azért még összejöhet a tulaj/ügyvez ellen. Bűncselekmény esetén meg befigyelhet még egy s más, hiába kft a cég.

Ronald 2009.11.08. 00:26:00

@Káposztakukac: Hát ezek elementáris dolgok, nem is értem, hogy a közvélekedés Magyaországon ezt ennyire másképp tudja.
Olyanokat mondanak, hogy: "haha, eladnak mindent és kiveszik osztaléknak". Ezt hogy képzelik? Nyereség megállapítása és leadózása előtt? Nemááá.
Vagy errefelé nem világos a tulajdonos és az ügyvezető felelősége közötti különbség.
Erre vall, hogy úgy gondolják, hogy ha eladják egy hajléktalannak a céget - akkor az azelőtti ügyvezető már nem is felel semmiért.
Vagy hogy ha kft - akkor csak törzstőkéig felel - afelett büntetlenül elsíbolhat százmillókat is - méghozzá zsebre.
Ugye, mennyi tévhit ?
Más kérdés, hogy ezek betartását is ugyanaz a Hivatal (államapparátuss intézi) - amelyiknek a munkájának a minőségét mindenki ismeri.
.

gergengocia 2009.11.08. 01:25:43

Igen, ez elég érdekes.
Egyik ismerősöm mesélte, hogy dolgozott egy hírszolgáltató cégnél Turák Jánosnak, aki az MTV műszaki igazgatója. Ez utóbbi viszont nem fizette ki az alkalmazottak kb. negyedévi bérét és "eladta" a céget egy hajléktalannak. Előtte persze bekasszírozta egész évre előre az előfizetési díjakat az előfizetőktől. A dolgozók feljelentést tettek az ügyészségen és a főügyészségen, de mindkét helyen visszadobták, mondván, hogy nem történt bűncselekmény. Nos, az ügyészség inkompetenciája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a Turák Jánosok és társaik garázdálkodhassanak.

futura 2009.11.08. 01:40:40

Aki Románia jogállamisága után ácsing
ózik, kívánom legyen ott egy kis pere, egy akármilyen kis ügyben.
A jelenlegi magyarországi korrupciós helyzettel, finoman szólva, a tököm kivan, de némelyik hozzászólás elég végletes. Ha igazuk lenne, már rég máshol szívnám a levegőt.

És még egy apróság, ez a korruptsztán, meg bunkóisztán meg mit tudom én milyen ...sztán , már elég cikisztán.

Csabi78 2009.11.08. 01:52:46

@Ronald: a pénz átjátszásáról annyit, hogy létezik szellemi termék is, pl. szakértői díj akár tízmilliókért totál legálisan (gondolom olvasol híreket) stb. ahol nincs raktárkészlet téma meg hasonlók. Láttam én már állami cégnél tízmilliós pénzeket elszámolni teljesen triviális 2 nap alatt összeüthető "szoftver" kifejlesztéséért. De teljesen fölösleges erről beszélni, mert simlizésre berendezkedett cégnek eleve nincs semmije amikor balhé van, max adósságai. Ha pl. a lakóparkot felépítő kft a lakásokért kapott pénzt elköltötte, osztalékként kivette, fizetésként kifizette a tulajdonosoknak, szakértetett stb. egyszóval mindent elköltött majd képtelenek kifizetni az alvállalkozóit, ott nincs bűncselekmény, semmiféle ügyvezető vagy tulajdonos nem lesz elővéve emiatt.

mxz 2009.11.08. 01:54:17

@Lyss: Vegyetek mar eszre, hogy Romania mindenben elorebb jar.

mxz 2009.11.08. 01:57:42

Lehet menni dolgozni romaniaba, kocsog magyarok.

Csabi78 2009.11.08. 02:09:59

@Ronald: bocs, de ki mondta, hogy bárki is a nyereség meg adózás előtt akar osztalékot kivenni? Kiveszi utána, és nem fizet ki téged, ennyi. Ez nem fantazmagória egyébként, hanem kőkemény valóság, nemrég az indexen is volt valami spíler, aki többszáz kft-vel manipulált, nem találtak fogást rajta. Tisztára úgy beszélsz, mintha a jelenség nem is létezne, tömegesen vonnák felelősségre az ügyvezetőket és olyan nem is létezne, hogy egy kft esetleg nem fizet :) Ha ezt tényleg így látod, akkor nagyot fogsz csalódni...

sunázósün 2009.11.08. 03:04:54

@Csabi78: a hatályos jogszabályok szerint amit leírsz az tökéletesen kimeríti a csalás BTK-vi fogalmát.
Az más kérdés, hogy valóban az esetek 90%-ában nem indul büntetőeljárás ilyen-olyan okból.
Vagy benn van VALAKI a buliban azért, vagy eltűnik, akit felelősségre lehetne vonni, vagy ha nem horror összeggel sárosak valakinek, ismervén a hazai viszonyokat legyint a sértett.
Egyik rokonom rántották le 8M-val feljelentést akart tenni az illetékes RFK-on, az egyik vizsgáló rögtön elkezdte kapacitálni, hogy "Ó, az ellen a cég ellen már annyi bejelentés érkezett, semmi vagyonuk, az APEH felé is több tízmilliós saruk van, úgyse fog pénzt látni, csak időpocsékolás meg macera, vessen keresztet azt kész."
Nem nyugodott, megtette a feljelentést, csalásért bevarrták az ügyvezetőt (aki egyben a tulaj is volt), igaz pénzt tényleg nem látott.

Vagy emlékeztetlek a Zalatnay Cici ügyére, szintén mint ügyvezető ment a böribe a százmillás sártenger miatt.

sunázósün 2009.11.08. 03:28:53

Ezért lenne nagyon üdvözlendő nálunk is minden egyértelmű esetben a Mikóczy-féle ügymenet, hogy legalább amit lehet rögtön lefogjanak, kiegyenlítvén vagy rosszabb esetben csökkentvén a károkat.
"Nem tudtam, hogy felszámolás alatt van a cégem." Persze, krvanyád.

És hogy nálunk is lehet lépni, ha megvan az akarat, azt jól mutatja, hogy az enyingi bodzaszedők kéróit és merdzsóit zár alá vették, csak azért, mert a leszúrt kézilabdás szülei bejelentették, hogy kártérítési pert fognak indítani a büntetőügy jogerős lezárulta után.
Pedig, hogy képzelik "vasazásbú bodzázásbú épűtük".
Ugyanezt megléphetnék minden felszámolás kezdetén, ehelyett minimum félévet szaroznak.

tiborc2008 2009.11.08. 03:51:28

Az esetből az látszik, hogy a román állam a magyarrral ellentétben működik, és nem a szervezett bűnözés irányítja, mint nálunk.

gpetersz 2009.11.08. 04:15:01

Röhej.... pont a Mikóczy ügyet hozod fel, hogy mekkora zsír hely Románia... apám!
Ez igen! Egy jogállamban biztos 1 hét alatt ítélnek valakit több mint egy év letöltendőre. 1 hét alatt biztos minden vizsgálat rendben lezajlott...

Ettől még jobb Szlovákia! Ott Malina Hedvig ügyében már 3 nap elteltével maga a miniszterelnök és az igazságügy miniszter mondta meg, hogy Malina Hedvig hazudik! Vagyis (a fenti logika alapján): Szlovákia még zsírabb hely! Még bíróságra sem kell menni, és mégis kiderül az igazság!

Te hülye vagy bameg.

FityMatyi 2009.11.08. 05:21:54

"Országomat egy lóért!" :)

klacus 2009.11.08. 06:12:55

Hát akinek ez annyira bejön, nosza húzzon el oda. Szlovákia után itt a második ulticél. A nyelv nem bonyolult, meló is van. Mire vár az aki erre vágyik, költözzön ki Romániába. tó.

Yasashi Tanuki 2009.11.08. 06:53:28

Ime egy átfogó cikk a magyar szabályozásról:

www.fn.hu/hetilap/20091013/epitoipari_remtortenetek/

A cikkben leirt gyakorlat általános volt az éitőipari beruházók között és köztudott, hogy a legnagyobb épitőipari beruházók izraeli cégek.

Miért is nem lehet nálunk ezek ellen fellépni? Az index korábbi sorozatából:

index.hu/gazdasag/magyar/izrbf071206/

kiderült, hogy az ingatlanbizniszben jelentős az izraeli befolyás. Az index azt is leirja, hogy az izraeli befolyásról tilos, de legalább is nem illik statisztikai adatokat sem gyűjteni, hát még szabálytalansággal vádolni őket. Az SZDSZ rögtön meghirdetné az újabb Chartát és a sok ezer "neves értelmiségi" adja az aláírását a jogok védelméhez.
Amig vannak kivételezett osztályok, csoportok - egyenlőbbek az egyenlőknél addig a többi társadalmi csoport is az igazság helyett inkább kivételezést követel. Ilyen egyszerű.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.11.08. 07:02:04

mindebből még nem következik az, hogy romániában csupa becsületes és tisztességes ember él, és azonnal sittre vágják az adócsaló gazember bűnözőket.. ahogy elnézem, hány bmw x6-os szaladgál román rendszámmal... valahogy nem tudom elhinni, hogy ezekról a román "üzletemberekről" kellene mintázni a becsületesség szobrát! :)

LegjobbVagyok · http://legjobbvagyok.hu 2009.11.08. 07:18:57

Jó kis poszt ez. Így kell index főoldalra kerülni! Úgy leplezem a nyomorúságos kis nyavalygásomat, hogy a post címében egy kicsit szőröstalúzok... Mellékesen a cposztnak semmi köze a románokhoz, ez elkövetők sem azok, de azért ki nem hagyná a románozást. Gratulálok kedves posztíró! Ezért nem fognak szeretni sosem Romániában, vagy Szlovákiában. Az index szerkesztőjének meg külön gratula a beválogatási elveihez!

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.08. 07:42:35

@SárgaEminenciás: sajnálsz tőlünk egyetlen 1 index címlapot? Irigy kutya vagy :)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.08. 07:45:26

@Psyman: aha, szóval be kellett volna állítani a céghez tetőtől talpig fegyverbe, és vissza kellett volna követelni a pénzt? Ez nem a vadnyugat, basszus. Azért van a bíróság, hogy igazságot szolgáltasson, de legalábbis kísérletet tegyen rá.

LegjobbVagyok · http://legjobbvagyok.hu 2009.11.08. 07:50:28

@Slanger: a stílussal bajlódtam egy kicsit, ahogy kikerült... De végül is neked van igazad, így kell csinálni a vírusmarketinget...

bflower 2009.11.08. 08:08:56

@egyittlakó: Mondtam hogy ....olvassá! faszkurvanyád idegesíted tudatlan kis geciláda!
Google-korrupciós index-elovas- rájön hogy milyen buta seggfasz lenni- szégyenében anyját meghág...soha többet nem internetez

Én a hős 2009.11.08. 08:13:12

Ronald : Itthon egy bankot rávenni a hamisításra nem lehet. De ügyintézőt igen. :( A legtöbbször egy banki ügyintézőhöz több cég, cégcsoport tartozik (most nem a pult mögötti csajra gondolok). Ezek az ügyfélkapcsolati képviselők abból élnek, hogy minél több üzletet kötnek, minél több céggel. Ebből jön a prémium. Csak egy dolog fontos, hogy amikor aláírják a hajléktalannal, a lecsúszott kocsmatöltelékkel a papírokat, akkor minden papír legyen rendben. Igazából nem fiktív emberek nevére kerülnek cégek. Velük épp úgy nem tud semmit a bíróság.

Mivel a szerződéseket, és az adatokat a Bank köti, ő a felelős. Az ügyintéző felelőssége csak addig terjed, hogy épp az aláíráskor minden szignó a helyére kerüljön. Az banki képviselő addig csinálja ezt, amíg túl sok ilyen necces szerződést nem köt, majd átmegy egy másik bankhoz. Ne tudjátok meg milyen emberek jönnek be több száz millás céget "alapítani"
nap mint nap. Múlt héten egy bár tiszta, de még ittas úr jött be, két nagy kevés hajjal rendelkező úr társaságában, hogy ő most bizony céges bankszámlát nyit nálunk.
Szomorú :(

Senkifia 2009.11.08. 08:17:38

ajaj.A románok nem csak ebben járnak előttünk,hanem sok egyébben is. Amit itt 20 éve nem képes áthidalni a sok szerencsétlen politikus,hogy legalább alapvető nemzeti érdekeket szolgáló dolgokban kormányzásokon átívelő megoldások, egyezségek szülessenek,ott már régesrég müködik.Például a Román Nemzeti Bank kormányzója 1989 óta Mugur Isarescu.És nem azért,mert jobboldali,mert baloldali,mert zsidó,mert nemzsidó,mert román,mert magyar,mert sógor,mert koma...Hanem egyszerűen azért,mert ő a legjobb.ÉS átment a feje felett már jópár párt és kormány...Itt meg ahogy kormányváltás van,mindenkit leváltanak,függetlenül minden egyébtől,hozzáértéstől,vagy neadjisten nemzeti érdektől.. Na így próbálj hosszú távon tervezni.Ja és míg hatalomban van az épp aktuális,menet közben is foggalkörömmel támadja a "másik"....Persze a románok ismerik a "nemzeti érdek" fogalmának az értelmét,itt meg azt se tudja senki,hogy létezik ez a fogalom.Például nemzeti érzelmeket és nemzeti összetartást is tanulhatnánk tőlük. Ott ,mikor nemzeti érdekről,vagy románságról van szó,semmi nem számít,se jobb se bal, se közép,se cigány,se kínai ,se zsidó,összeáll mindenki,mint a cement,és szembe mennek bárkivel a saját érdekeik védelmében. Ott olyan dolgokért,mint amilyen itt a micisapkás szentkorona, a tetemcafatos Szent István jobb,vagy esetleg az ellenzéki állampolgároknak felajánlott ciánkapszula, kitörne a forradalom.De legalábbis aki ilyet mondana,másnap nem lenne bennt a parlamentben...Itt viszont....
szóval:tanulni,tanulni ,tanulni....Még a románoktól is...Mert jelenleg nagyon szarul állunk.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.11.08. 08:31:40

@Slanger: hát nem tudom, ez vajon minek szólt...
az eu-s kimutatások szerint a két keleti újbelépővel még várni lehetett volna vagy 5-10 évet, olyan brutális a korrupció minden szinten...érdekös.

Rogerius 2009.11.08. 08:45:49

@tilosaz: "...Rogériusz: én csak azt nem értem, ha annyira szar Romániában, akkor miért ott van céged...."

pedig egyszeru: ott probalok elni, dolgozni es altalaban boldogulni ahol szulettem...raadasul szamomra az esetleges kivandorlas (barhova) egyennlo lenne a megfutamodassal...tehat maradok.
1991-ben masodmagammal kezdtem a cegemet most pedig 25 munkakonyves alkalmazottam van es bar roman tobbsegu videken elek a ceg fennalasa ota tudatosan es kovetkezetesen csak magyar munkaerot alkalmazok, nagyreszt sikerrel.
Roman edesapam kerdesere hogy miert csak magyarokat alkalmazok azt valaszoltam hogy az erdelyi magyarokkal senki sem torodik: a romanok orulnek ha megszabadulnak toluk mig az anyaorszagi magyaroknak pedig megvan a maguk baja... sajat problemaink megoldasa, tehat, a mi kotelessegunk.

...ezert van cegem Romaniaban.

belekotty 2009.11.08. 08:56:12

A két eset nem összehasonlítható, mert Overdose tulajdonosa tulképp lopott, a csödeljárás alá vont vagyonát lopta, hamis papirokkal. Tettenérték, villámgyorsan lesittelték. Ennyi.
Annyiban tanulságos, hogy ugyanez Magyarországon biztosan évekig tartott volna és egy "nem is volt közgyűlés" indokkal birói ejnye-bejnyével megúszta volna.
Pl remek kifogás lett volna, hogy csupán átköltözteti a gépet egy másik telephelyre, ő nem a csődeljárás alól akarta kivonni.

Rogerius 2009.11.08. 09:00:14

@Senkifia: amit leirsz az Romania idealizalt kepe, a valosag teljesen mas:
1. Mugur Isarescu ugy maradhatott eddig a NB vezere hogy kokemeny nemzetkozi kapcsolatai reven mindig tudott kolcsont szerezni az orokosen penzhianyba szenvedo Romanianak...a mindenkori roman kormanyok pedig a kiskapuktol hemzsego roman torvenyek segitsegevel sikeresen lenyultak a kolcsonok es penzugyi tamogatasok nagyreszet amit aztan a faszokkal (ersd: a nep) fizettetik vissza...ugyhogy a NB vezere a mindenkori rablo kormany penztarosa...ezert nem menesztettek.

2. ami az irigylesre melto roman nemzeti osszetartast illeti...ezt csak a magyarok hiszik es terjesztik, valojaban nem igaz...illetve annyira igaz amennyire a romanok hiszik, terjesztik es irigylik a hires magyar osszetartast

Rogerius 2009.11.08. 09:09:21

@belekotty: Romaniaban elnokvalasztas van , ezert:
1. a szorongatott elnok, jo roman politikai szokas szerit, ugy gyujt penzt a partkasszaba hogy hogy hosszu evekig halasztott nyilvanvalo korrupcios ugeyek aktualizal, a gyanusitottakat vizsgalati fogsagba helyezi majd "megfeji"...ezert valoszinuleg Overdose tulajdonosara is "fejes" var
2. Ha Overdose tulajdonosanak voltak politikai kapcsolatai az RMDSZ-keretein belol (es voltak-vannak) akkor a roman elnok igy uzen a "rebellis" erdelyi magyar politikusoknak hogy itt az ido hogy toljak az elnok egyre nyikorgobb szekeret
3. A roman igazsagszolgaltatas altalaban evekig szokot uldogelni szinte barmilyen peren.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.08. 09:29:30

@SárgaEminenciás: Nos azt szoktam mondani, hogy a bírálatok bármely irányból, ok miatt megjelennek, ez általában azért van, mert máris láttatja, hogy csak csak leledzik az effajta gond, gondok tömkelege. A többi az egyéni érdekek mentén való elemzés, ami természetesen szubjektív.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.08. 09:34:32

@Slanger: Nagyon jó a stílus, nyilván egyesek nem igen tudják elfogadni főképpen a sajtó oszlopos önmagukat félistennek képzelő tollnokai. Ha nem az van amit én mondok, én látok, csak én tudok, csak az a jó, hellyes no-no! Nem csak foci van a világon!

érdeklődő 2009.11.08. 10:21:16

Én azt gondolom, hogy onnantól kezdve, hogy a románok csak azért kaphatták meg erdélyt, mert többet basztak, és töb puruttya románt csináltak, ami megjegyzem teljesen jogos, nos onnantól kezdve kerültek magyarországon ilyen impotens emberek az igazságszolgáltatásba.

Melchi Zadok 2009.11.08. 10:28:34

@Valaki1: már miért érdemelne halálbüntetést? ember te eszednél vagy? jééézusom...

Melchi Zadok 2009.11.08. 10:32:52

@Közöd??: ez egyégbekiáltó baromság.. én nagyon is jól ismerem azt az országot, semmiben, érted semmiben nincsenek előttünk.

Melchi Zadok 2009.11.08. 10:34:47

@beszélő: persze, az egy főre eső kutyaszar dolgában mindenképpen.

tilosaz 2009.11.08. 10:38:51

Rogériusz: szinte biztos voltam, hogy ezt fogod írni (és nem azt, hogy a kapcsolati tőke és a kisebb adó miatt). Kellene már jó erdélyi szokás szerint egy emléktáblát avatni az erdélyi hősöknek, akik állnak a szélben, mint a magányos fenyőfa, ki sem látszanak az önsajnálatból és a hősi pózokból, és akiknek azért van szüksége a románokra, hogy igazolják saját kiállásukat és ellenállásukat, mert ha megbékélnének, ellenzékiségük, ami létük alapja, értelmét vesztené. Komolyan, sajnálom ezt a generációt, aki abban látja az erdélyi lét értelmét, hogy kritikátlanul szembe megy mindazzal, amit a románság jelent.

autosdolgok · http://autos.dolgok.com 2009.11.08. 11:09:56

Nálunk mutyizás van! Nem véletlen tud valaki ilyen lovat venni!

statez 2009.11.08. 11:29:33

Az azért kérdéses, hogy a románok, akkor is ilyen gyorsak és határozottak, ha nem egy magyarról van szó, ugyebár...

statez 2009.11.08. 11:32:44

@tilosaz: Micsoda egy sülthülye vagy te, vagy ha úgy jobban tetszik, egy magányosan, szélben álló hülyefenyő.

egyittlakó (törölt) 2009.11.08. 11:53:29

@bflower: te genetikai hulladék köcsög fasznyelő magyar náci, látszik hogy a repedsarkú bárcás anyukád nem ismerte az óvszert, a hozzád hasonló gennyes alakok miatt veszett el az haza kétharmada, te nyilas gyökér

mohikán 2009.11.08. 11:55:10

Rogerius -Merrol irsz>?gyere szekelyfoldre..ilyen vallalkozokra lenne szuksege az elszegenyedett szukebb patriamnak...

AczélGyuribácsi 2009.11.08. 11:56:32

Istenem.....

Inkább pereskedem 10 éve a jussomért, minthogy egy piti baromságért úgy kezeljenek, mint egy tömeggyilkost! Biztos egyetért a szerzővel az "híres" sofőr is, aki nem hagyván, hogy a náci román határőrök kifosszák, áttörve a sorompót hazaszökött, majd a magyar hatóságok kiadták, hogy elítélhessék...
Tehát jobb a gyors rögtönítélő fasiszta rezsim!?

egyittlakó (törölt) 2009.11.08. 12:02:50

@statez: ha magyarról van szó, ugyebár, még ha gazember is, ugyebár, a románok előszeretettel fogják ütni ezútán is, ugyebár... mert megérdemlik... üssék is a férgesét mindig és mindenhol, főleg ha nagymagyar matrica van az autóján... hajrá magyarellenesek!

Ronald 2009.11.08. 12:27:09

@Rogerius: Pontosítsunk azért:
1) Isarescu nem azért maradt NB kormányzó, mert kölcsönt vett fel - hanem azért, mert sokak bánatára liberalizálta az addig NB hatáskörű devizaárfolyamokat.
Valójában attól a naptól leht normalizálódásnak nevezni az addigi pokoljárást.

2) Kevés embert akart annyiszor elmozdítani a pont aktuális hatalom, mint Isarescut. Csak nem tudták. Egyrészt a törvények miatt, másrészt mert gyakorlatilag kikezdhetetlen.

3) Románia kinti adóságállománya - lakosságarányosan !!!! - kisebb mint Magyarországé. Csak szólok, mielőtt még nagyon örömködnénk a szomszédok bajain.

Azt meg végképp nem értem, hogy vajon miért lenne az román specifikum, hogy az adósságot a csöcselék fizeti ki?
Magyarországon a politikusok hoznak hazulról pénzt a törlesztésre. Mert ha igen, akkor tényleg fejletebb M.o. mint Ro.
De ha nem - akkor mire az a nagy felvágás?
.

altec 2009.11.08. 12:43:07

a saját példa: 2007 tavaszán egy kedves "vállalkozó" "elfelejtette" kifizetni munkám ellenértékét, 1.000.000 forintot. minden ésszerű kifogás és határidő elmúltával, 2007 őszén pereltem, mert az apeh meg pont leszarja a ki nem fizetett számlát, neki kell a zsé! gondoltam, hipp-hopp lezavarjuk az ügyet a törvényes bíróságon, elkerülve az izomagyak behajtását, fenyegetést stb. mindjárt vége a 2009-es évnek, volt egy elsőfokú nem jogerős ítélet, amiben "nyertem" természetesen jön majd a másodfok valamikor a távoli jövőben, vélhetően azt is megnyerem majd, csak nem lesz már meg a nekem tartozó kft! nem lesz kinn behajtani a pénzem, a bíróság terheit meg mind viseljük majd....
magyarország 2009-ben!
aki szidja a szőrősöket, az vagy hülye vagy részeg vagy mind a kettő!
p.s.: amíg ezek a faszjankók vezetik az országot, teljesen mindegy, hogy kormányon vagy ellenzékben, ne is várjatok javulást....sajnos benne van ha nem ezek, hanem teljesen mások újak jönnek/jönnének, azok se csinálnák másképpen, mert szarból vagyunk mi, magyarok!

altec 2009.11.08. 12:55:45

előbb írtam le a bánatom, és csak most olvastam bele a kommentekbe....nem érdemlünk jobbat! még egy ilyen egyszerű ügy kapcsán is anyázzuk egymást....mondtam, szarból vagyunk, büdös szarból!

rotring 2009.11.08. 13:01:37

@KANADA: Nálunk a zsebtolvaj, és a cigány kivételével senkit sem csuknak le. A "Cuslág" is csak addig lesz előzetesben, mig meg nem ússza.

maat 2009.11.08. 13:25:54

Aki kicsit is jártas a gazdasági büntetőügyekben, az megmondhatja, hogy azok semmi esetre sem az a egyszerűen megítélhető ügyek, amelyek alapján gyorsított eljárásban megalapozott ítéletet lehet hozni. Úgyhogy ez az ügy legkevésbé a román igazságszolgáltatás kiemelkedő színvonalát mutatja.

Rogerius 2009.11.08. 13:27:53

@Ronald: Ha ismered a roman politikat es foleg a roman mentalitast akkor tudhatod hogy Isarescu eltavolitasat soha egy part sem gondolta komolyan...max. "mumusgattak" hogy konnyebben kezelheto legyen. Valodi "tehetseget" mint miniszterelnok mutatta meg valamikor a 8-9 eve...te emlekszell akkori tenykedesere?...mert en nem, es sokan nem mivel abszolut felejtheto volt. Maradok elozzo elkepzelesemnel hogy Isarescu a mindenkori hatalom penztarosa. Ugye tudod hogy a most felvett adossag-miliardokat, amit Isarescu is kezel, kezelt, egyertelmuen a mostani elnoki hatalom atmentesere koltottek ? es valoszinuleg azt is tudod hogy az egyertelmuen valasztasi celok miatt feken tartott euro arfolyam Isarescu jovoltabol is fog maj jonagyott ugrani valamikor januar februarban?

azontul a roman/magyar osszehasonlitas butasag - MO, megha csikorogva is de egy europai mercevel merheto polgari democracia utjan jar mig Romania egy abszolut anakronisztikus, polgari fejlodestol "mentes" keso-kozepkori jellegu takolmany

Rogerius 2009.11.08. 13:35:54

@tilosaz: en nem pozolok, en ilyen vagyok...tenyleg azert nem vandorolok ki a mostani Romaniabol mert itt szulettem es itt a helyem.
Felig roman vagyok, "apanyelvem" sot csaladi nevem roman ...tehat az altalad romanellenessegnek titulalt "vehemencia" valojaban csak egy egyszeru maganvelemeny amelyett mint valalkozo es a roman mentalitast belulrol ismero volt ido osszeszednem 18 ev alatt

egy maréknyi dollár 2009.11.08. 13:42:56

Hát azt én megitélni nem tudom, hogy M.Z. csőd-bűntettet követett-e el,milyen bizonyitékok alapján, mennyire jogszerűen született meg a gyors itélet.Az, hogy egy gazdasági bűncselekménnyel gyanusitott embert úgy fognak el, mintha szökött fegyenc,veszélyes gyilkos lenne - nem értem.
A posztoló történetét sem egészen;igaz, nem sok információt közölt.Ismerőse a 4 millás masinát nyilván egy /megfelelő helyeken/ regisztrált, engedélyezett stb. termelőtől v. forgalmazótól vette.Gondolom, garanciát is adtak hozzá, hiszen az egy elektromos
fogkeféhez is jár.Feltételezem, hogy a vásárlást követően azonnal megpróbálták beüzemelni és rögtön kiderült a hiba.Mit léptek ekkor?Addigra eltűnt a számlát kiállitó cég?Nem, ugye?Mit válaszoltak a panaszra?Semmit?Van olyan, hogy Fogyasztóvédelmi Felügyelőség meg Kereskedelmi és Iparkamara.Foglalkoznak a vásárlói panaszokkal./személyes tapasztalat/.Azt végképp nem értem, hogy a szállitó céget miért és milyen indokkal perelték be?Szállitás során sérülhetett meg a gép?
Ha nem szünt meg az eladó cég,csak elköltözött, akkor meg lehet találni, hiszen a lakhely/székhely/telephely-változást be kell jelenteniük a Cégbiróságon./?/
Ha az ismerős biztos az igazában, ne adja fel.Próbálkozzon olyan fórumokon/én is emlitettem párat/, ahol még eddig nem.

Rogerius 2009.11.08. 13:51:14

@mohikán: Nagyvaradon elek es dolgozom...pilanatnyilag is 3 fiatal szekely fiu illetve lany dolgozik nalam...evek ota szinte rendszeresen foglalkoztatok szekelyeket is. Reklamokat tervezunk es gyartunk es mivel ez a szakma szinte nem letezik Romaniaban az emlitett fiatalok nem csak dolgoznak hanem szakmat is tanulnak nalam

tiborc2008 2009.11.08. 14:06:40

@Rogerius:
Európai mércével mérhető polgári demokráciákra nem jellemző a következmények nélküli szemkilövöldöztetés és rendőrterror.

tiborc2008 2009.11.08. 14:34:00

Európai mércével mérhető demokráciákat nem a szervezett bűnözés irányítja a maga hasznára.

Rogerius 2009.11.08. 14:41:25

@tiborc2008: fiatal polgari demokraciara jelemzo...lapozd at egy par nyugateuropai orszag utolso 30-40 evet es tapasztalni fogod hogy igazam van.
Sajnalatos hogy a magyarok egy resze ennyire pesszimista es kishitu sajat orszaguk jovojevel kapcsolatosan...MO, meg ha "nyikorogva" is de legalabb halad a jo iranyba mig Romania teljesen kulon (rossz)uton jar.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.08. 15:56:25

@egy maréknyi dollár: egy hőszivattyúról van szó. A kolléganőm házára tervezték, tehát nem egy boltban készen vehető valami. A gépet a cég szervizesei üzemelték be, de sajnos nem fűtött. Ekkor a szállító próbálkozott finomhangolni a kütyüt, de sikertelenül. Legutóbb azt javasolta a cég, hogy vegyenek a gépbe fagyállót "hátha" akkor jó lesz. Ez megint cirka 2-300.000 forint lenne. Most már el sem tudják érni őket, ezért mentek bíróságra. De ahogy a posztban írtam is, eredmény még nincs.

Ronald 2009.11.08. 16:27:08

@Rogerius: Öregem, ez a mondatod nagyot ütött:
"Reklamokat tervezunk es gyartunk es mivel ez a szakma szinte nem letezik Romaniaban..."

Egészen biztos, hogy te végijártad...vagy legalábbis ismered ezt a szakmát arrafelé? Mondjuk csak azt a cirka 50 kolzsvári reklámcéget - a fontosabbakból? És a temesváriakat? Vagy akár a iasi-akat, akik a világ legismertebb sport-cégeinek nyomják a logós-polót, meg az összes többi textil-szart ...havi sokszázezres tételekben?
Vagy azokat a bukarestieket, amelyek tonnaszám gyártják a reklámokat a világ vezető ügynökségeinek - jópár közülük pont a magyar médiákban is fut - magyarra honosítva, persze?

Ha te így vélekedsz az ottani szakmáról - gyanús, hogy nem egészen biztos hogy te is bele tartozol. A székely-legényeiddel együtt sem.

Nincs rá felhatalmazásom, de csak Nagyváradon löknék neked azonnal vagy 3-4 olyan nevet, akik 90 óta a szakmában vannak....és akik a cégeikkel már eddig vagy 6-szor átreklámozták teljesen az egész várost....pedig az nem akkora, mint Békéscsaba, vagy Körmend.
Tuti-frankó, hogy nem létezik ez a szakma odaát?

egy maréknyi dollár 2009.11.08. 16:39:27

@Slanger: Nincs nálam a bölcsek köve meg nem akarom ismételgetni magamat, de /ha egyedi tervezésű és kivitelezésű is a masina/ha legális cégtől vásárolták,hivatalos számlával, garanciával, akkor azt hibás teljesités esetén érvényesiteni kell/.Hogy ez miként sikerül, az más tészta.Magam is hasonló cipőben járok most;igaz, csak egy 17ezer forintos telefonnal.Biróságra persze ezzel nem megyek./
Ha valami Jóskapistától vették, számla nélkül/bár ezt ilyen összegnél nem tartom valószinűnek/,akkor persze cumi.
Nem rugózok tovább a témán.Azért emlitsd meg a kolleganődnek az általam javasolt fórumokat.
Neked még azt szeretném mondani, nem bántásiból, hogy a "kütyü" a török kücük=kicsi szóból ered, vagyis csak apróságokra vonatkozhat.A hőszivattyú nem az.

Rogerius 2009.11.08. 16:49:24

@Ronald: baratom kevered a szezont a fazonnal - a reklamgyartas egy komplex ipar aminek sajnos nincs oktatasi hattere- en erre celoztam.
1979ben vegeztem az az evben megszunt es soha ujra nem elesztett reklamgrafikus es kirakatrendezo foiskolat - 1991 tol pedig tulajdonosa vagyok a 25 alkalmazottal dolgozo "Ideart " reklamgyarto cegnek...sajnos ez a szakma sem hivatalosan, a szakmai nevsorban, sem tanugyi szempontbol nem letezik. Persze itt-ott gyartanak "reklamgrafikusokat" kilora de annyit is ernek, szakmai szempontbol nezve. Akik leteznek Romaniaban, es leteznek, azok nagyreszt sajatmaguk tanultak a szakmat, konkretan a REKLAMGYARTAST - szinte mind selfmade rendszerben lettek azza amikke lettek. Ha nem hiszed jarjal utana, szivesen latlak Varadon az IDEART reklamcegnel
Kolozsvaron 10-12 reklamgyarto van, Temesvaron, 8-10, Varadon 3, Debrecenben, ahova renszeresen dolgozunk, kb 10 - a komolyakrol beszelek es nem a 2-3 fiatal sracbol osszeverbuvalt aalkalmi tarsulasrol

Nagyvaradon, 90-91 ota, csak mi, vagyis az IDEART es az ArtDeko nevezetu ceg letezik
de kivancsi vagyok a te "lokeseidre"

Az ős kaján 2009.11.08. 16:58:26

Vegyünk példát a románokról: nem ismerik a "románkodás" kiszólást.

Rogerius 2009.11.08. 17:09:23

@Ronald: "...akik a cégeikkel már eddig vagy 6-szor átreklámozták teljesen az egész várost...."
hogyan lehet egy teljes varost "atreklamozni"? - tanits legyszi' mer nagyon kivancsi vagyok

Rogerius 2009.11.08. 17:14:48

es ha valaki nem tudna, a romanokat azert gunyoljak "szorostalpuaknak" mivel gyakran hordtak, foleg telen, a tradicionalis bocskoraikhoz gyapju szottes kapcat aminek hosszu szore volt - innan a szorostalpu gunynev

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.11.10. 09:48:42

Lehet szidni a románokat, de eléggé erőteljesen erősödnek meg. Ha Magyarország ijen ütemben fejlődik nem, hogy Románia, de még akár Ukrajna is ránk ver!

süti beállítások módosítása