Skip to content


Bucifej lebukott! :-)

Szerző: Droli - 2009.12.05. 11:16

Bookmark and Share

Friss hír:

A BKV jogi igazgatóját - aki korábban a Budapest Airportnál (BA) dolgozott - pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki.

Ki lehet ő? Csak nem Dr. Sziebert György? Életrajza:

Dr. Sziebert György
jogi igazgató

2008. május 19-e óta a BKV Zrt. jogi igazgatója.

2000. júliusában szerezte meg jogi diplomáját a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem közös kihelyezett kecskeméti Jogi Karán, majd 2004. októberében jogi szakvizsgát tett.

2001-2003. között az Államháztartási Hivatal (illetve 2003. júliustól Magyar Államkincstár) Jogi Főosztályán tanácsos beosztásban dolgozott, 2003. január 1. és 2003. október 31. között az Államháztartási Hivatal, illetve Magyar Államkincstár Fővárosi és Pest Megyei Igazgatóságának jogi képviselője is volt.  

2003. november 1. napjától Budapest Airport Zrt. Jogi Igazgatóságán a Jogi Igazgató helyetteseként látta el feladatait, emellett 2006. január és 2006. július között a RÜK Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottságának tagja, majd 2006. augusztus és 2007. szeptember között a Budapest Airport Minibusz Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője volt.

Figyelitek a villámkarriert? A BKV HR igazgatósághoz előírtak 15 év HR tapasztalatot. Dr. Sziebert úgy lehetett jogi igazgató, hogy volt 8 év tapasztalata. Ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés: ki dugja?

De őszintén: a börtönben ez már nem mindegy?


Címkék: bkv botrány napi fos

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr391575508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.12.05. 11:56:00

"Ki dugja?" :D
Egyébként már ránézésre is halál unszimpatikus a pacák. Persze emiatt nem kellene lesittelni. Mondom emiatt!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.05. 12:02:15

@Slanger:

Az ilyenre mondják, hogy "ifjú titán".

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.05. 12:21:50

@Slanger: Lassan lehet írni a "Legyen ön is BKV jogi igazgató" posztot :-)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.12.05. 12:25:15

@Droli: Nekem is eszembe jutott már :))
Nem baj, csak mihamarabb folytatódjon a sor. Szerintem egyébként fog is. Faszán feldobálják egymást ezek a szorgos jóravaló emberek :)))

sajt · http://sajt.tumblr.com 2009.12.05. 13:24:28

A cikkben az van, hogy nő.

index.hu/belfold/budapest/2009/12/05/orizetben_a_bkv_es_a_budapest_airport_jogi_igazgatoja/

<em>A munka nélkül szerzett többletbevételt aztán a cégek visszajuttatták az igazgatónőnek.</em>

Zia1 2009.12.05. 13:51:41

Hullanak a fejek szép sorban, csak így tovább.......
Most majd az jön, hogy mindenki beköp mindenkit..........senki sem ártatlan

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.05. 14:02:13

@sajt: Hát, este a fogdában lehet hogy az volt :-)

Az egy másik személy, a Vastagbőrön részletesen olvashatsz róla, miként kapcsolódik az ügybe.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.12.05. 16:19:09

Fiúk, írjátok ki a BKV jogi képviselő megüresedett posztra a pályázatot.
Majd jelentkezünk mint HR vezetőnek, persze nem vesznek fel :D

igaziatommaki 2009.12.06. 10:05:39

@Droli: "A Népszabadság értesülése szerint Sz. György pályázat nélkül került a BKV-hoz, az igazgatótanács elnökének ajánlására - holott erre a funkcióra általában pályázat útján választják ki az arra alkalmas embert. "

Úgyhogy nem biztos, h lesz pályázat. :-)))

smokejumperr 2009.12.06. 19:42:06

Szóval az a helyzet a gyerekkel, személyesen ismerem, két suliba is együtt jártunk, hogy megérdemli a sorsát. Ahogy az elmúlt időben emberekkel viselkedett az már kritikán aluli. Az apósa egy nagyon gazdag zsidó csávó. Ugye ez már sok dolgot megmagyaráz számotokra...? csak ne hogy a kedves papa is kövesse a sittre, mert érdekes módon a faluban, ahol polgármester az öreg, sorra egy cég nyer meg minden kis- és nagyberuházást. Lehet családi hagyomány ez náluk? vajon milyen büntetési tételre számíthat a srác? azért megnézném most az előzeteseben a cigányok és románok között hordja-e még a cuki kalapját és szivarozik-e? igazi kis paprikajancsi!!! remélem van még igazság az országban és az apósa befolyása nem menekíti meg a méltó bűntetés alól!!!

hitelflotta.hu · http://hitelflotta.hu 2009.12.07. 13:58:30

Kínában nem szabad elfelejteni, már akasztottak is, amiért valaki elvárta, hogy megvesztesék
Egyébként hogy lehet az, hogy ha bal oldali kormány van, akkor sok állami cégnél letartoztatások vannak , amiről mi is infót kapunk, és hogy lesz ha a jobb kerül hatalomra, v ajon hány állami felső vezető kerül bilincs közelébe ?

Veronikamama 2009.12.07. 21:07:32

Mindenki rosszul tudja, ezt a pénzt csak kölcsönkérte, - mondta az ügyvédje - szóval Ti nem mászkáltok potom 10 millával a zsebetekben és autóparkolóban adjátok oda, a baráti kölcsönt?
Igazán annyira hihető, a mai világban csak úgy egy zacsiban viszek magammal 10 millát és kisegitem a barátomat.

süti beállítások módosítása