Moldova-történet

Szeretitek Moldovát? Nemrég találtam egy oldalt, ahol az összes műve fent van, egyet kirakok ide is :-)

Még középiskolás koromban szinte mindennap eljárogattam Kőbányán a Pataky művelődési  otthonba; Évával, a könyvtároslánnyal szerettem beszélgetni.
 – Mi az apád foglalkozása? – kérdeztem.
 – Színész. Az Operettszínházban játszik.
 – Hogy hívják?
 – Kovács Mihály. Nem ismered?
 Szégyenkezve vallottam be, hogy még nem hallottam a nevét.
 – Pedig nagyon nagy művész.
 Pótolni akartam a mulasztásomat, vettem jegyet egy darab54hoz, melynek szereposztásában ott állt: I. Vendég: Kovács Mihály. A szín egy titkos kártyabarlang előszobáját ábrázolta, itt jelent meg az I. Vendég, vagyis Kovács Mihály. Közvetlenül a játékasztal mellől jöhetett, és sok pénzt veszíthetett, mert két kártyát tartott a kezében, és azzal ütötte a homlokát.
 – Én hülye! – mondta közben. 
 Ezzel kiment, de később újra bejött, megint verte a fejét a kártyalapokkal.
 – Én hülye! Marha! Barom! Állat! Hogy lett volna az anyám szecskavágó! 
 Több szövege aztán nem is volt. 
 Évekkel később egyszer beszélgettem az operett szövegírójával, eszembe jutott az a régi  előadás, megkérdeztem, hogy miért épp ilyen önmagát szidalmazó mondatot adott Kovács Mihály szájába?
 – Kérlek szépen, ez a Kovács Mihály akkoriban minden létező szervezetben elnökségi tag volt, élet-halál ügyekben döntött, és csak úgy nyírta maga körül az embereket. Színésznek olyan tehetségtelen volt, mint egy galagonyabokor, de nem érte be néma statisztálással, mindig „beszélő” szerepeket akart. Mikor ezt a darabot írtam, akkor is rám szóltak: tessék néhány mondatot adni Kovács elvtársnak! – Legyen meg a ti akaratotok! – és így végre elmondhattam róla a véleményemet, hogy lett volna az anyja szecskavágó.