Szerző:
Droli
- 2010.05.01. 07:12
Különösen, hogy az ünnep aktuálisabb, mint valaha. Mert mit is ünneplünk tulajdonképpen?
1886. május elsején az USA több városában tömegtüntetés kezdődött az akkori munkaügyi törvény módosításáért. Az ok az volt, hogy a XIX. század végén a munkások gyakran több, mint napi 10 órát dolgoztak, és mindezt olyan kevés bérért, mely gyarkan csak a létminimumra volt elegendő. A tüntetés két nap múlva erőszakba torkollott, a rendőrök a tömegbe lőttek; majd a másnap folytatódó tüntetéseken bomba is robbant, miközben a rendőrök ismét fegyvert használt, és később több szociáldemokrata és anarchista hangadót is őrizetbe vettek (őket vádolták a merénylettel, miközben a szemtanúk nem ismerték fel őket). Őket halálra- illetve életfogytiglanra ítélték.
1889-ben Párizsban az a II. Internacionálén úgy határoztak, hogy 1890. május elsején a munkásszervezetek mindenhol vonuljanak fel, és követeljék a 8 órás munkaidőt, ahol még nincsen. Ez annyira jól sikerült, hogy 1891. május elsejét a kongresszus már hivatalosan is elfogadta, mint a munkásosztály összefogásának ünnepét (az USA-ban), és 1904-ben az amszterdami kongresszus már az egész világra kiterjesztette ezt. Ez a nap később több helyen is nemzeti ünneppé vált.
... és akkor lássuk, hogyan áll a munkásosztály helyzete a mai Magyarországon.
Szégyen, gyalázat, hogy a 8 órás munkaidőt ma szintén követelni lehetne. Rengeteg helyen kényszerítik arra a dolgozót, hogy fizetetlen túlórákat vállaljon be, sokszor rendszeresen.
Szégyen, gyalázat, hogy sok helyen annyira alacsonyak a fizetések, hogy abból ma is csak a létminimum szintjén lehet tengődni. Szégyen, gyalázat, hogy ugyanaz a multinacionális cég az anyaországbeli munkás fizetésének harmadát-negyedét adja ugyanazért a munkáért a magyar dolgozónak!
Szégyen, gyalázat, hogy sok helyen nem adják ki a szabadságokat, csak papíron.
Szégyen, gyalázat, hogy sok helyen nincs meg a heti két pihenőnap.
Szégyen, gyalázat, hogy az adórendszer arra kényszeríti az embereket, hogy feketén dolgozzanak, és hogy ezeket az embereket semmi sem védi a munkáltató önkényétől.
Szégyen, gyalázat, hogy a munkaerőfelvételnél nyíltan működik a diszkrimináció, és hogy például 50 felett azt mondhatják az embernek, hogy "öreg vagy, nincs szükségünk rád!"
És végül szégyen, gyalázat, hogy a magyar kormányzat, a magyar állam mindezt elnézi, és semmit nem tesz meg a helyzet normalizálásáért!
Úgyhogy a rengeteg "vívmány" ellenére ma sem vagyunk sokkal jobb helyzetben, mint a XIX. századi munkások. A különbség csak annyi, hogy most már nem a Munka Törvénykönyvének megváltoztatásáért kell tüntetni, hanem a betartatásáért.
Kellemes május elsejei ünnepet mindenkinek!