Skip to content


A maga szíve sose fáj?

Szerző: Droli - 2010.08.05. 06:26

Bookmark and Share

 Ha nem haragudtok meg, ma is “brit tudósozunk” egy kicsit, pontosabban most holland tudósokról lesz szó. :-) A tegnapi “bacis” téma után azonban egy sokkal komolyabb dologgal foglalkozunk: hogyan lehet megelőzni a szívinfarktust és a szívbetegségeket? A hollandok több tízezer embert figyeltek meg, és meglepő felfedezést tettek: teával és kávéval!

 
A kísérletsorozatot az Utrechti Orvosi Egyetemen végezték: 13 éven át megfigyeltek összesen 37514 embert és azt vizsgálták, hogy bizonyos ételek-italok mennyire segíthetnek megelőzni a szívinfarktust és a szívbetegségeket. Sajnos ez a dolog ott is előkelő helyen szerepel a halálozási okok között, például a becslések szerint Nagy Brittaniában évente 200.000 ember hal meg szívbetegségben, és ez az összes halálozás 38%-át teszi ki! A magyar adatokról ne is beszéljünk, mi is ott vagyunk az élmezőnyben... 
 
A tanulmányban két italt emeltek ki, mely meglepően hatékony lehet a megelőzésben: a teát és a kávét. Azok az emberek, aki napi 3-6 csésze teát isznak, 45%-kal kisebb eséllyel halnak meg szívbetegségben; a napi 2-4 csésze kávé pedig 20%-kal csökkenti a szívproblémákat. Hogy pontosan milyen teára gondoltak, gyógy- vagy élvezeti teára, arról nem írnak, de miután nyugaton nincs akkora hagyománya a gyógyteázásnak, valószínűleg az élvezeti teát vizsgálthatták. A tudósok a következőképpen magyarázzák ezt a meglepő felfedezést: az italokban található antioxidánsok és bizonyos anyagok segíthetnek sokat, de ennek pontos mechanizmusát még nem ismerik. Amúgy ugyanezek az anyagok megtalálhatók a borokban, jópár gyümölcsben és zöldségben. 
 
A tanulmány egyik szerzője, Dr Yvonne van der Schouw a következőképpen értelmezi a felfedezést: “Ez nem azt jelenti, hogy azok az emberek, akik eddig nem ittak teát meg kávét, kezdjenek el gyorsan inni! Ez azt jelenti, hogy akik mértékkel fogyasztanak a fenti italokból, nem ártanak  az egészségüknek. Tehát továbbra is lehet hódolni eme szokásnak, anélkül, hogy megnövelnénk a szívinfarktus kockázatát.” És még egy fontos felfedezést tettek a kutatók: azok, akik kávéznak és teáznak, általában sokkal egészségtelenebbül élnek, ugyanis ezek az emberek hajlamosabbak dohányozni és egészségtelenül étkezni. Na tessék! Semmi nem fekete és fehér! 
 
A vörösborok jótékony hatásáról talán egy másik alkalommal...

Címkék: tudomány

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr682196861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2010.08.05. 15:07:35

Akkor megnyugodtam :) Bár a kajálással még hadilábon állok, de mivel elég sűrűn csak zsíros kenyér jut, zöldség-gyümölcs alig, ez mostanában úgysem fog változni :)

süti beállítások módosítása