Szerző:
daniferi
- 2009.07.11. 15:00
A napokban történt velem egy eset, ami azt bizonyítja, nem csak sebességmérésből áll a sünök rendőrök munkája, hanem néha meg is mozdulnak egy lehetséges büntetés miatt.
A matricák színe évről évre változik, így messziről látni, érvényes-e
Hazafelé tartottam munkából, egy körfogalmat elhagyva két sávra bővült az út. Én a külső sávban haladtam, szabályosan. Egy rendőrautó állt az út szélén a füvön, elmentem mellettük, s közben arra gondoltam, végre némi változatosság, mert eddig mindig csak a másik oldalra álltak a sebességméréshez. Fél perccel később azt vettem észre, hogy a belső sávba mellém értek. Majd amikor egy kereszteződés előtt én a jobbra kanyarodó sávba hajtottam, ők egyszerre két sávot váltva besoroltak kettővel mögém. Bekanyarodás után bekapcsolták a villogót, s a mögöttem haladó autót megelőzték. Én is kissé lehúzódtam, hogy elengedjem őket és végezzék a dolgukat. Ám engem nem előztek meg, hanem mögém jöttek és hangjelzéssel, valamint mutogatással tudatták, húzodjak le.
Gratulálok, sikerült közel 1 km távolságon át "üldözni" engem és lekapcsolni.
Persze megértem őket, hiszen az okmányiroda tehetetlensége miatt továbbra sincs a rendszámon műszaki érvényességet igazoló matrica, pedig a vizsga már májusban megtörtént. Természetesen felkészülve az esetleges ellenőrzésre, kénytelen vagyok egy mappával járni, ami tele van olyan dokumentumokkal, amik igazolják, hogy az autó az enyém, be van fizetve minden díj, a műszaki vizsga is megvan, s hogy az átírási ügy folyamatban van.
Mellesleg, amikor odajött a rendőr, nem mondta, miért állított meg, csak kérte az iratokat. Odaadtam a jogsit, az érvénytelen forgalmit, majd kezdtem előszedni a többi papírt is, miközben mondtam, hogy úgy örököltem az autót, s mint utóbb kiderült, nem volt meg a törzskönyv, ráadásul mivel közbe esett egy műszaki vizsga is, így az okmányiroda nehezen tudja kezelni az ügyet, s hát nem rajtam múlik, mert jövő hétre van időpontom. Majd visszaadott mindent és kérdezte, miért nem előbb intéztem el ezeket. Amikor mondtam, hogy harmadszor fogok menni ez ügyben és mindig új időpontot kellett kérnem, ami egy hónap, már csak jó utat tudott kívánni.
Felmerült bennem néhány kérdés, amire talán nincs is válasz...
- Miért nem tudja közölni a rendőr, hogy miért állított meg?
Sokkal jobban hangzana, hogy "Jó napot, XY főtörzs vagyok, s az imént úgy láttam, hogy már nem érvényes a matrica, ezért szeretném megkérdezni, ön tud-e erről"
- Vagy ha nincs rá oka, hogy megállítson, miért is teszi?
Persze azt nem mondhatja, hogy csúnya a fejed és szemüveges vagy, azért állított meg és különben is, majd ha talál valami hibát, akkor már oka is lesz rá, hogy megállított.
- Miért nem kaphatok átírás nélkül a műszaki vizsga után matricát a rendszámra?
Majd nekem kell levenni a rendszámot és azzal bemennem az okmányirodába. Addig még ki tudja, hányszor állítanak meg.
- Miért nem elég egyszer bemenni az okmányirodába?
Elindítanám a folyamatot, aláírnék minden papírt, aztán ha a fennálló problémák megszűntek, írnának egy levelet, hogy minden rendben, s bemennék az új forgalmiért, törzskönyvért.
- Miért kell mindig újra egy hónapot várni?
Addig nem kérhettem időpontot, amíg nem kaptam meg a levelet, hogy most már át tudom íratni. Persze az túl egyszerű lett volna, ha közben kapok egy időpontot is, s beleírják a levélbe, hogy ekkor és ekkor várnak.
Más országban is így mennek a dolgok? :-)