Skip to content


Búcsú a Slágertől és a Danubiustól

Szerző: Droli - 2009.10.28. 14:54

Bookmark and Share

Mit mondjak? Bejött a jóslat. Hihetetlen. Vorg a Hallhatatlan Báró törzskommentelőnk ezt írta: "Gondolod, hogy a Slágernek és Danubiusnak annyi? Nehezen tudom elképzelni, hogy két népszerű adót megszüntetnek, hiszen már évek óta sugároznak. Vagy?" Vagy. Elfogadták a két mutyirádió pályázatát, pedig annyira nyilvánvaló, hogy a bevétel 50-55%-át nem lehetséges koncessziós díjként kifizetni. Illetve lehetséges, bennfentes cég (sales house) segítségével, akiknek eladják a hirdetési jogokat piti pénzért (mondjuk 300 millióért), s akkor ez lesz a bevétel. Ennek 50%-a 150 millió Ft. A tulaj így is jól jár (a tulajdonában lévő sales house piaci áron továbbadja a jogokat), a magyar állam meg veszít úgy 670 millió forintot. Ez a megoldás még csak nem is titok, elég nyilvánvaló volt eddig is. Ez nem lehetett érv.

Szakmai szempontból mit lehetne hozzátenni? Lehet szeretni és nem szeretni a Slágert és a Danubiust, de kétségkívül sokan szerették és hallgatták őket. Több mint évtizedes tapasztalat állt mindkettő mögött, míg az újak mögött nem sok minden van, max. helyi rádiók. Ez sem lehetett szempont.

Kérem szépen, ami ma történt, az a nyílt mutyi, az emberek, a nyilvánosság arconköpése. "Tudjuk, hogy nem ők a legalkalmasabbak, de csak így tudtunk megalkudni, hogy saját pártrádiója legyen mindkettőnkek" - röhög az arcunkba az MSZP-SZDSZ és a Fidesz. A nép meg megint le van sz@rva. Végül is, így megy az állami munkahelyek betöltésénél is, mindegy, hogy van, aki alkalmasabb, de ő mégiscsak a "mi kutyánk kölyke".  Aztán meg lehet nézni, hol tart az ország a sok kutyakölyöktől.

Most ismét kaptunk kettőt.


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr901481563

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szól a rádió 2009.10.31. 17:15:41

Még Hungária Rádiónak hívták, mikor a frekvencia hozzá került,De a szpíker a mikrofonhoz már a Sláger Rádiónál ült.Mikor az első sláger felszárnyalt és messzire repült,A műsor terv a '60-as és '70-es évekre épült!S 99-ben ...

Trackback: Nehéz a boldogságtól búcsút venni 2009.10.30. 08:16:06

Van itt volt bőven hörgés, és szerintem lesz is amíg a pártok döntenek olyan kérdésekről is, mint a rádiófrekvenciák kiosztása. Mi is megmondtuk a magunkét, de szerintem nem szabad sokat foglalkozni ezzel. Ebben országban nincs akarat és szándék, hogy ...

Trackback: Slágertelenül 2009.10.29. 10:26:58

Mivel már foglalkoztam korábban a témával, a véleményem ismert. Így a mai döntés kapcsán most csak annyit teszek, hogy kommentár nélkül közreadom a Sláger rádió vezetőjének sajtóközleményét, még úgy is, ha néhol egy kicsit hatásvadász módon van megfoga...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vvv999 2009.10.28. 16:20:32

'szem- 'szom megáll... Ez már nem fér bele a vastagbőrbe sem.
Szerintem lőjük le ezeket a kutyákat.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.10.28. 16:28:41

Amúgy hol fog sugározni a Danu meg a Sláger? (tudom, nem pakson..)

Steppenwolf 2009.10.28. 18:07:39

@Vorg a Halhatatlan Báró: Mivel nincs kiadó frekvencia, amire pályázhatnának, jó eséllyel sehol.
Egyébként nem értem, hogy miért gondolja mindenki, hogy ennek a két okádék rádiónak alanyi jogon jár a frekvenciahasználat.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.10.28. 18:20:32

Igazából én sem a Slágert, sem a Danubiust nem szeretem (MR2 párti vagyok), de azt hiszem, hogy ez az ügy túlmutat ezen. Itt tényleg arcon köptek bennünket. Egymásra mutogat Fideszes meg mszp-s, közben meg mindkét párt olyan magasról szarik a fejünkre, mint annak a rendje.

nemhívő 2009.10.28. 19:04:18

Aki kinyilatkoztatásokat akar, az hallgassa Máriarádiót.....,

A két betiltott adó csak a csökött agyú hívek szerint voltak "ellenséges adók"...u.is ezek SZÓRAKOZTATÓ ADÓK ...voltak(?)

Akit meg a nyálas "értékeket felvállaló" tömény seggnyalás boldogít, az nézze az Echót!

Én meg SLÁGEREKET AKAROK!!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.10.28. 20:06:03

@Vorg a Halhatatlan Báró: szerintem majd vásárolnak helyi frekvenciákat, mint anno a Radio 1.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.10.28. 20:19:42

@Vorg a Halhatatlan Báró: Az Index címlapon a a témával foglalkozó 3 blog trackbackjében az első sorban van a neved :-)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.10.28. 21:11:31

Droli drága!
Te ismered a Sláger Rádió eredeti pályázatát 1997-ből? Tudod, mi minden volt ott összehazudva? Nemsokára meg fogod tudni a birkanépről, ui. kikértem az ORTT-től az EREDETI műsortervet, amiről anno az EU egyik tanulmánya (én írtam nekik) is megállapította, hogy tiszta hazugság, és figyelmeztette ennek alapján Magyarországot. Olyasmiről beszélsz most, amiről lófasz fingod sincs.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.10.28. 21:12:28

@Droli: Ha még lesz KITŐL vásárolni. A Juventus, a Rádió1, a Klub Rádió szerinted le fog mondani a hálózatáról?

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.10.28. 21:18:19

Még valamit, szívem csücske Droli!
A pályázati kiírás, ami alapján döntöttek, a következő fontos jogszabályokat sérti:
1. A Rádiózásról és Televíziózásról szóló 1996. I. törvény
2. Az ORTT Általános Pályázati Feltételei (ÁPF)

A kereskedő házak bevonása a pályázatba a derék Majtényi ötlete volt, korábban ez úgy nézett ki, hogy nemcsak a műsorszolgáltatók közvetlen bevételei számítottak a műsorszolgáltatási díj megállapításába, hanem közvetett bevételek is.
Az országos rádió műsorszolgáltatók esetében az éves műsorszolgáltatási díjra kellett fix összegű ajánlatot tenni, kurvára függetlenül attól, hogy mennyi a bevételük.

Majtényi egy fasz.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.10.28. 22:01:24

@Strici: Ezt most nem értem, Strici, sosem állítottam az ellenkezőjét...

szempontpuska 2009.10.28. 22:13:12

Az SZDSZ-t ezúttal kiveheted a leadből. Nekik ezúttal nem osztottak lapot. Majtényi nem szavazott az szdsz-es meg ellene.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.10.28. 23:49:46

Látom erre is új szelek fújnak :) Jó lett a skin :)
Amúgy én egyetértek... Ez "a nyilvánosság arconköpése."

daniferi 2009.10.29. 04:18:37

Én továbbra sem bánom, nem hallgattam egyiket sem :) Igaz, az "újakat" se fogom :)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.10.29. 07:13:37

@Strici: "kikértem az ORTT-től az EREDETI műsortervet, amiről anno az EU egyik tanulmánya (én írtam nekik)" - látod strici ezért olvasom a blogodat (és javaslom másoknak is), mert olyan precíz vagy. Komolyan.

Évikati 2009.10.29. 08:19:38

Eddig ez egy kiaknázatlan terület volt a mutyizók számára!
Pár hét és jön egy újabb meglepetés:-(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.29. 10:28:44

"röhög az arcunkba az MSZP-SZDSZ és a Fidesz."

Az SZDSZ-t most ebből hagyjuk ki. Semmi közük hozzá, a szadeszos delegált ki is vonult a szavazásról. Ez csak a két nagy párt sara.

Wagner Úr 2009.10.29. 11:02:00

nyilvánvaló a mutyi, de a két adó zenei kínálata egy vicc volt. Több, mint tíz évig nyomatták ugyanazt az 1000 fos számot, kurvára unalmas vicceskedő műsorvezetőkkel. Ép izlésű ember nem siránkozik ezen adók kimúlásán. Ennél csak jobb jöhet. Soha többet Santa Mariát, meg Erasure-t!

djdanif 2009.10.29. 11:53:29

Én aztán nem fogom sajnáli ezt a két rádiót, de azért az vicces, hogy a magyar rádiós piacnak több, mint a felét csak így megszűnteti 4 kisstílű politikus. Ráadásul a nyertes cégeket is kb 2 hete alapították.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.10.29. 13:50:00

@djdanif: Pontosan erről van szó. Uj Péter írt egy remek cikket erről: index.hu/velemeny/jegyzet/2009/10/29/kabbe/ -eddig is ez ment.

Érdekes amúgy, hogy eddig nem sikerült egy normális, rendes pályázatot lebonyolítani. Ugyebár mindenki emlékezhet arra, mikor György Gábor (Sláger) úgy 2001-2002 magasságában közölte, hogy nem hajlandó fizetni ekkora koncessziós díjat (amit előzőleg szerződésben vállaltak), csak ha csökkentik. Ezt amolyan ultimátumszerűen. S ahelyett, hogy kivágták volna őket a francba, s új pályázatot írnak ki, engedtek neki. Szóval a Sláger rádió sem az a szent, mint aminek gondolják sokan.

Vagy emlékszünk a TV pályázatra? TV3 ajánlott 12 milliárdot, TV2 9-et, RTL 8-at. Ki nyert? A TV2 és az RTL. Aztán nézhettük egy darabig a TV2-n a kiselejtezett német kórházsorozatokat, az RTL-en meg a kísérleti adást... S a poén az volt, hogy a TV3 amellett, hogy a legtöbbet ajánlotta, egész nézhető programot sugárzott kábelen, kár, hogy a tulajdonosok ezt nem finanszírozták sokáig. Abban a pályázatban sem a néző nyert :-(

Ettől függetlenül a tegnapi döntés ugyanúgy felháborító.

Noname Watanabe 2009.10.30. 14:46:05

@Fedor: Hát ja, eddig Szadesz-uralom volt a médiában... Tán még tapsikoljunk is, hogy 0,01 százalékos törpepártként nem verik az asztalt, hogy márpedig a liberólizmus, meg média, meg eszemfaszom...

Huhogó 2009.11.03. 14:40:22

@djdanif: Ez a 2 cég kihasználta a kiskapukat és mellesleg több, mint 50% kal többet ajánlottak a slágernél. 200 milliót a sláger fizetett eddig, most pedig a nyertes 355 milliót ígér

süti beállítások módosítása