Skip to content


Tartózkodni gyávaság

Szerző: Slanger - 2009.02.25. 07:02

Bookmark and Share

 

Sohasem értettem igazán, hogy a parlamentben, vagy akár csak önkormányzati szinten, miért 3 lehetőség közül választhat a képviselő, ha szavazásra kerül a sor. Mert mondhatja, hogy IGEN, vagy hogy NEM, illetve tartózkodhat is. Az első két lehetőség elég egyértelmű válasz egy adott kérdésre, de mi értelme van annak, ha valaki tartózkodik? Talán csak annyi, hogy nem jár felelősséggel.
 
Úgy vélem, hogy a tartózkodás egyenlő a gyávasággal. Aki tartózkodik, az valamiért nem meri vállalni a gondolatait, a döntését. Pedig egy képviselő dolga az lenne – ahogy az elnevezés is mutatja – hogy érdekeket képviseljen. Azoknak az embereknek az érdekét, akik képviselőt csináltak belőle. Ha pedig nem képes döntéseket hozni, akkor más hivatást kell választani.
 
 
 

Itt van például Császár Antal, aki vagy nem tudott, vagy csak egyszerűen nem akart nyilatkozni a Fidesz-KDNP javaslatáról, a Parlament feloszlatásának témájában. Ezzel csak egy apró gondom van. Császár úr is akár a többi képviselő, azért ül a parlamentben, hogy döntsön. Ha nem tud dönteni, akkor miért van ott? Igaz elég kecsegtető az a 811 ezer forintos (bruttó tiszteletdíj, költségtérítési átalány, szállásköltség térítés) honorárium, amely a „döntéseiért” jár. De ezért a pénzért talán illő lenne döntéseket hozni.

 

 


Címkék: képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr57964000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.25. 10:37:08

Szerintem a tartózkodás is egy döntés. Ennek lehetnek taktikai okai. Pl. egy kormánypárti képviselő nem ért egyet egy előterjesztéssel, de nem akar az ellenzékkel sem szavazni. Ekkor tartózkodása nemet jelent. De van eset fordítva is. Van olyan szituáció is, amikor az igen és a nem is rossz választás. Még sokkal jobb tartózkodni, mint be se menni az ülésterembe.

Pi / e 2009.02.25. 18:07:07

Az autópályán ki van írva, hogy "Leállósávon tartózkodni veszélyes". A parlamentre ez nincs kiírva, tehát ott szabad tartózkodni... :-) (Bocs.
Nem én találtam ki, de nagyon tetszett.)

süti beállítások módosítása