Skip to content


Teljhatalmú önkéntesek,

Szerző: Slanger - 2009.02.27. 11:57

Bookmark and Share

 

Ma reggel láttam a hírekben, hogy a „Greenpeace aktivisták tegnap délelőtt tiltakozásukat fejezték ki a Heiligenkreuzba tervezett szemétégető építése ellen. Az elszánt környezetvédők 150 zsáknyi gőzölgő szemetet borítottak a BEGAS energetikai cég központja elé, jelképesen demonstrálva, hogy a magyar lakosság szívja majd be az osztrák szemét füstjét.” Ez a hír inspirált a mai poszt megírására.
 
Azt hiszem ma Magyarországon szinte nincs olyan kezdeményezés, amelynek támogatására, vagy éppen megakadályozására ne lehetne legalább 1000 aláírást összegyűjteni. Megszaporodtak a lakossági fórumok, a civil kezdeményezések, valamint egyre több beruházást próbálnak ellehetetleníteni környezetvédelmi aktivisták. A beruházások esetében, általában az építési engedélyek megszerzését próbálják megtorpedózni, a környezetért tenni akaró, magukat szakértőknek nevezett társaságok. Sok esetben helytálló a fellépésük, de számos példa akad arra is, hogy csak bizonyos lobbyérdekek által vezérelve cselekszenek.
 
Sokszor, az aktivisták fellépése nyomán több hónappal, vagy akár évekkel is elhúzódhat egy-egy beruházás. Gondoljunk csak a nyergesújfalui cementgyár esetére, vagy a Zengőre tervezett radarok ügyére. Számtalan esetet lehet említeni, ahol a hatóságok jogerős határozatát, az aktivisták megfellebbezik. Ilyenkor hosszú ideig elhúzódó pereskedésre lehet számítani.
 
A környezetvédőknek és a beruházóknak közös nevezőre kellene jutniuk. Mert azért az mégis eléggé abszurd, hogy néhány béka életterét féltjük, közben ha megépül az adott beruházás akkor több száz, akár több ezer embernek biztosítana munkahelyet.

 

 


Címkék: hulladékégető aktivisták

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr19969448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.27. 14:22:22

Most volt a tiltakozás az osztrák nagykövetségnél. A nagykövet nem vette át a petíciót és nagyképűen, lenézően becsapta az ajtót. Döbbent csend fogadta ezt a megnyilatkozást. Voltak jelen polgármesterek is. Le se sz*rnak bennünket.

süti beállítások módosítása