Az állam feladatai

Olvastam Bokros írását, hát, mit mondjak? Tipikus Bokros: összevonunk, kivonunk, levonunk, felvonunk, meg minden épüljön több pillérre (mint a hortobágyi kilenclyukú híd), s akkor jó lesz. Alapjában véve nem rossz program, minden bizonnyal megmozgatna valamit ebben a pocsolyában, de az alapproblémát most sem sikerült elkapni neki. Mármint azt: mi is az állam feladata?

Először lássuk, hogyan is alakult ki az állam: anno az ősemberek gyűjtögették a kókuszdiót, egyénenként-családonként, de mivel sokat kellett harcolni más családok-oroszlánok ellen, létrehoztak kisebb közösségeket, többen többre megyünk alapon (a harcban mindenképp). A közösség megvédte magát külső támadásoktól, később erre néhány harcost tartottak fent, meg egy parancsnokot, aki irányította őket. Igen ám, de ezeket a harcosokat táplálni kellett, meg a vezetőt is, ezért mindenki néhány kókuszdiót bedobott a közösbe, s így a harcos nem szenvedett hátrányt, mármint hogy míg ő harcolt, addig nem tudott kókuszdiót szedni. Ha valakit megbízunk azzal, hogy gyűjtse össze a beszedett kókuszdiót, jegyezze, ki az, aki nem adott le semmit, s ossza szét a harcosok között – nos, kész is az államunk.

Tulajdonképpen a mai állam sem működik bonyolultabban: az állampolgárok pénzt adnak az államnak arra, hogy az ellásson bizonyos feladatokat helyettük. Milyen feladatok ezek? Az állam egyrészt szolgáltat (például egészségügyet, oktatást, biztonságot, jogot, közlekedést), másrészt jövedelmet újraoszt (például támogatások, segélyek). Bokros főleg a szolgáltatás részét szeretné megreformálni; én az újraosztás részét.

Mert miről is szól a jövedelmek újraosztása? Te elmész dolgozni, az állam a munkaadód által fizetett pénz jó részét elveszi tőled ilyen-olyan jogcímen (pl. szja, tb), s odaadja másnak, aki rászorul. Vállalkozásoknál is hasonló a helyzet: a vállalkozástól az állam pénzt szed el (adó formájában), amit más vállalkozásoknak ad vissza, pályázatok, támogatások formájában. Az állam kvázi Robin Hoodként működik: elvesz a gazdagtól, s odaadja a szegénynek. Így néz ki az állam, mint igazságosztó.

Igen ám, de jön az állampolgár: kérem, én dolgozom, reggel hatkor kelek, s este nyolcra érek haza, az állam meg elszedi tőlem a munkabérem nagy részét, s odaadja segély formájában a szomszéd Jóskának, aki életében nem dolgozott, tízkor kell, s este mindig rajtam röhög, hogy miért vagyok ilyen fáradt?! Hol itt az igazság? S jön a vállalkozás is: kérem, mi itt keményen dolgozunk, keményen harcolunk minden megrendelésért és hogy a vevőink minket válasszanak a konkurencia helyett, de az állam elveszi tőlünk a pénzt, s odaadja támogatás formájában a konkurens cégnek?! Hol itt az igazság? Pláne, ha a konkurens cég nem érdemei miatt kapja a támogatást, hanem mert jó kapcsolatai vannak?

S itt jön be a szociális érzékenység kérdése, azaz inkább hogy milyen szinten legyünk szociálisan érzékenyek. Mert ha nem adunk segélyt Jóskának, éhen hal, ne adj isten lop, csal, rabol. Ha nem adunk támogatást a konkurens cégnek, az meg elbocsát, s növeli a munkanélküliek számát. Ez is jogos, nem? Kompenzálni kell, ha nem akarunk nyomort!

Érdekes, hogy a természet hogyan oldja meg ezt a problémát. Ott mi kompenzálja a gazellát, mikor fut az oroszlán elől? Vajon a természet megkéri az oroszlánt, hogy ugyan, fusson lassabban, sőt, a felszabadult energiát adja oda a gazellának, hogy kompenzálja, meg különben is, szegény gazella? Nem. Ha a gazella nem tud elfutni, akkor meghal, s az oroszlán megeszi. Ha a gazella el tud futni, akkor meg az oroszlán marad éhesen. Egy nagy vesztese mindenképpen lesz a játszmának. Megállapíthatjuk tehát, hogy a természet meglehetősen érzéketlen szociálisan, sőt, fasisztoid vonásokat mutat be ezzel a „pusztuljon a gyengébb” mentalitással.

Na, de mi nem vagyunk fasiszták, emberek vagyunk, komoly kultúrkörrel, Michelangeloval, Petőfivel, Győzikével. Bennünk megvan a szociális érzékenység némi foka, mi igenis előnyt adunk a gazellának, letöröljük a szegény gyerekek könnyeit, s felsegítjük az elesett nyugdíjast, s ez valahol így is van rendjén. A kérdés az, hogy mindebből mit kívánunk az állammal megcsináltatni.

S igen, itt van a kutya elásva! Össze kellene ülnie a népnek, vagy inkább a választott képviselőinek, s először is meg kellene határozni: mik is az állam feladatai? A szolgáltatások minden bizonnyal maradhatnának: igenis, az állam nyújtson egészségügyet, oktatást, biztonságot, igazságot – annyit azért tegyünk hozzá, hogy ezeket a területeket meg kell reformálni, mert jelenleg elég pazarló, ami ott folyik. Közlekedés mondjuk? Utat kell építeni, javítani, ez nem kétséges. De! Feladata-e az államnak évi 180 milliárddal dotálni a MÁV-ot? Meg a BKV-t? Na, ezen már el lehetne gondolkodni! Nyugdíjat is adni kell, hiszen a nyugdíjasok nagy része dolgozott, anno fizetett nyugdíjjárulékot, nekik valóban jár – de mi legyen azzal, aki életében nem dolgozott, s úgy ment nyugdíjba? A szolgáltatások terén inkább racionalizálni kellene, de ezek megmaradhatnak állami feladatnak.

Ahol szerintem jelentősen lehetne takarékoskodni, azok pont az újraelosztó rendszerek. Feladata-e az államnak elvenni a pénzt az egyik cégtől,s odaadni a másiknak? Jobboldali érzelmű olvasóimnak feltehetném úgy a kérdést, hogy jogos-e, hogy elveszik adó formájában a pénzt a Magyar Nemzettől és a Hócipőnek adják, hogy népszerűsítse mondjuk a honvédséget; baloldali olvasóimnak pedig úgy tenném fel, hogy jogos lesz-e, ha jövőre Orbán a Népszabadság által adózott pénzből hirdet államilag a Magyar Hírlapban? Jó kérdések, ugye? A segélyek kérdéséről most nem is beszélnék... Azt mindenesetre láthatjuk, hogy pont ez a terület a korrupció melegágya.

Tehát a javaslatom: határozzuk meg az állam feladatait! Számoljuk ki, ehhez mennyi pénz kell! Ezt osszuk szét az állampolgárok és a vállalatok között – mármint a szétosztáson azt értem, hogy kinek mennyit kell befizetnie. Mindezt tegyük úgy, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb bürokráciával párosuljon, s kész is a hatékony államunk. Ez a megoldás lehetővé tenné az adócsökkentést is, s ez munkahelyteremtéssel járna. Szerintem nem járnánk rosszul.