Skip to content


Mikro vagy és pénz kéne? Jó vicc!

Szerző: Slanger - 2009.03.20. 13:30

Bookmark and Share

Akárcsak a tavalyi évben, idén is meghirdette az NFÜ a GOP-2009-2.1.1/A - Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztésére irányuló pályázatát. Nemes gesztus, de tényleg.

Az alapvető cél a mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése, technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül. Az idei évre 18 milliárd forint a tervezett keretösszeg. Ez eddig szép és jó. Csak éppen egy apró kis probléma akad a pályázattal.

A beruházások megvalósítására ugyanis (mikro vállalkozások esetében), rendkívül kevés település jöhet számításba, ha pályázatunkkal nyerni is akarunk. És mi a lótüdőt szeretnénk egy pályázattal, ha nem nyerni? Nem igazán értem, hogy a pályázatot kiíró, milyen elv szerint határozza meg, hogy mely településeken működő mikro vállalkozások pályázhatnak. A kedvezményezettek körében ugyanis van néhány hátrányos helyzetű település, és jóval több olyan település is, amely abszolút nem tekinthető hátrányos helyzetűnek. Ilyen például Győr is.

Kérdezem én, ha egy győri mikro támogatható, akkor egy pannonhalmi miért nem? Azt már nem is firtatom, hogy a rendelkezésre álló 18 milliárd forint elegendő e, pláne válság idején. /De az összehasonlítás kedvéért álljon itt egy link, amely szerint közel ennyi pénz tűnt el ismét az offshore cégek sűrűjében./

 

 


Címkék: politika pályázat vállalkozás

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr641012640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása