Skip to content


Én nem örülök Gyurcsány lemondásának!

Szerző: Droli - 2009.03.21. 14:43

Bookmark and Share

Tudom, most mindenhonnan az folyik, hogy szeretett miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc lemondott, tudom, hogy ezzel kapcsolatban már legalább öt posztot olvastatok, ezért külön is elnézést kérek, hogy írok egy sokadikat, de ez nem véletlen: Én nem örülök annak, hogy Gyurcsány lemondott!

Nem, nem hibbantam meg: én is utálom Gyurcsányt, miniszterelnöki pályafutását valahol Rákosiéval kötném össze, annyi kárt okozott az országnak. A gond ott van, hogy az átlagemberek (statisztikailag: bizonytalan szavazók) szemében Gyurcsány volt az ok, amiért utálták a jelenlegi kormányt, s most úgy fognak érezni, mintha a fogászaton kihúzták volna a rossz, rothadó fogat: a fogfájás elmúlt, a többi fog jó, "whitening" mosoly, hurrá! Pedig a többiben is ott a lyuk, csak még nem érezzük.

Figyeljétek meg, jönni fog az MSZP-SZDSZ-MDF édeshármas: "mi az ország érdekeit tartjuk szem előtt, ezért választunk pártokon kívüli, független szakember bajszos miniszterelnököt, mi nem hiszünk az orbánsátáni fehérterrorista diktatúrában, mi igenis, bátran szembenézünk a múlttal, mi letesszük a koncot az ország érdekeiért cserébe". S bólogatni fog ama bizonytalan 40%: "igen, ezek tényleg szakértő kormányt alakítanak, igen, ezek valóban szembenéznek a múlttal, igen, ezek még a nagyhatalmú Gyurcsánytól is megváltak az ország érdekei érdekében, nem úgy, mint az Orbánsátán, aki szőlőbányászattal ezüsthajózná el a koronát". S figyeljétek meg, ezt fogják szajkózni a mértékadó, független hazai lapok, ezt fogja nyomni a tévé s a rádió, minden (lásd: őszödi igazságbeszéd).

Előre félek a jobboldali reakcióktól: Orbán majd közli, hogy előrehozott választásokat akar, mert neki kell a konc, a Jobbik zavarogni fog egy kicsit, hogy miért, azt ők sem tudják, de a bizonytalanok meggyőzésére épp elég lesz. Akkor majd az ország érdekeiben működő MSZP-SZDSZ-MDF koalíció kiad egy közös nyilatkozatot, hogy elítélik az erőzakot, s megkérik Szilvásyt... ööö bocsánat, Orbánt, hogy hívja vissza az utcáról az embereket, különben is, a külföldnek ez nem tetszik, lásd tőzsde, forintárfolyam. 

S a koalícióban megtörténik a szembenézés a múlttal, pont úgy, mint az elmúlt 50-60 évben, lesz itt reformkormány; hát, a koncok elosztásában annyi változás lesz, hogy mostmár háromfele kell osztani. Nagy ügy.

Szóval, okos ez a Gyurcsány, tudja mit beszél. Mi meg elhisszük, mint annyi mást. Őszintén remélem, nem lesz igazam.


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr651016251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The CAT 2009.03.21. 16:35:12

persze igazad van, de most mi mást tudnának csinálni? Ha előrehozott választás lenne (vagy Gyurcsány maradna a ciklus végéig), akkor meg merem kockáztatni, hogy a fidesz 2/3-os többséget szerezne, ami azért katasztrofális lenne, mindent átvinnének a parlamenten és bebetonoznák magukat oda. A jelenlegi helyzet sem jó, sőt nagyon nem. Az egész politikai elitnek mennie kéne úgy ahogy van. Mondjuk azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bokros csomagnak köszönhetően lendült fel az ország anno, amit aztán a szocik szétbasztak rendesen, Orbánék pusztán szart sem csináltak.

Nomen Nescio 2009.03.21. 18:17:30

pedig igazad lesz...

az EP választásokra már elkezd erősödni majd az MSZP, és mire a hazai parlamenti választásra kerül sor -mert továbbra sem hiszek abban, hogy a parlament önszántából feloszlatná magát (megélhetési politikusoktól ne várj felelős döntést), a kollektív amnézia jótékony leple fogja majd borítani ezt pár évet, gyurcsányostul, öszödöstül, válságostul...

kovk 2009.03.21. 22:33:16

A 2/3-os többségtől azért retteg az MSZP, mert ez a többség felfüggesztheti egyes képviselőink mentelmi jogát, és jöhetne a számonkérés azért a káoszért, amit okozott az MSZP.

Ne kábítsunk már azzal, hogy a Fidesz kormány semmit sem csinált: csökkent az államadósság, bővült a gazdaság, és jobb volt itt élni akkor. A Fidesznek az volt a dolga anno, hogy jól kormányozzon, és jól csinálták. Az MSZP meg elkúrta, nagyon durván, ezért most menniük és felelniük kell. Ennyi a sztori.

Ne üljünk fel annak, hogy Orbány a démon. Ezzel próbálják a kormányoldalon palástolni azt, hogy a Fidesz náluk sokkal jobban kormányzott. Ami nem azt jelenti, hogy Fidesz szent, de ők nem jutatták válságba az országot, hanem inkább fejlesztették, ha tetszik, ha nem. Az MSZP semmit nem csinált, csak démonizálta az ellenzéket.

The CAT 2009.03.21. 23:31:56

@kovk: persze ebben egyetértünk, én nem vagyok egyik pártnak a híve, de mondom az Orbán kormány azért tudott békésen kormányozgatni és semmi érdemlegeset csinálni, mert a Bokros csomag megalapozta ennek a lehetőségét. Igen a szocik alaposan elbaszták, mert vissza akarták szerezni a hatalmat és jóléti intézkedéseket hirdettek meg és vittek végbe aminek a következményét most érezzük.

kovk 2009.03.22. 00:09:43

@The CAT: Én nem vagyok benne biztos, hogy Bokros nagy megalapozó lenne most a mindent adjunk el neolib attitűddel. Régebben ment neki ez, de csak azért, mert volt mit privatizálni.

Új választás kell, és olyan kormány, aki mögött van társadalmi bázis, ezért sem jöhet szóba Bokros. Különben semmilyen reform se megy át. Szívni fogunk a Fidesz alatt is, de legalább hitele lesz az országnak, és nem kell állandóan rettegni, hogy hol járatja le az országot az inkompetens MSZP a bénázásával, és a trükkök százaival.

süti beállítások módosítása