Skip to content


A marionett vezér

Szerző: Slanger - 2009.03.22. 08:00

Bookmark and Share

 

Meglepő volt Gyurcsány tegnapi bejelentése, miszerint hajlandó lemondani miniszterelnöki tisztségéről. Persze ez megint olyan Feris húzás volt. /Nem tehetek róla, de már azt sem tudom neki elhinni, amit kérdez!/ Mert a miniszterelnöki posztot ugyan átadná, de az utód személyének kiválasztásában aktívan részt kíván venni. Az pedig szinte egyértelmű, hogy a Kongresszus elfogadja majd a pártvezér javaslatát. Aztán majd a parlament dönt. Az MDF ugyan jelenleg azt mondja, hogy nem tárgyal az MSZP-vel, de ezt erősen kétlem. Ibiéknek ugyanis nincs más választásuk – akárcsak Fodoréknak -, ha még egy évig a parlamentben akarnak maradni, mint úgy táncolni, ahogy Ferkó fütyül. Mert egy előrehozott választás esetén szinte biztosra vehető, hogy nem lépnék át a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt.
 

Visszatérve Ferihez. Két hetet adott az MSZP-nek /illetve saját magának/, hogy utódot találjon. Ez a két hét pedig éppen elég ahhoz, hogy egy előrehozott választást ne lehessen az EP választásokkal egy időben lebonyolítani. Úgyhogy ha feloszlik a parlament, csak az EP választás után tudunk új kormányt választani. Ezzel újabb 4 milliárdot kivéve a büdzséből. Kösz Feri, hogy még „halálodon” is bennünket húzol.

 

 


Címkék: gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr851017457

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.03.22. 11:44:08

Meg kell csörrenteni a vészkolompot!Olvasónk, Vigh Péter írása   Nagyképességű Ferenc újból táncba kezdett s egy pillanatra talán meg is mozdította ezt a mélyen apatikus országot. Lehet, hogy hamarosan én leszek Pesszimista Péter az alliterációs neve…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása